Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)

1967-03-07 / 10. szám

Előző számunkban - ugyanezzel a címmel - képriportban mutattuk be az egy hónapra tervezett Szemlőhegyi Barlang-expedíció résztvevőit Bokody Béla, a tv munkatársa, aki részt vesz a vállalkozásban, ezúttal színes film­tekercset küldött a felszínre, valamint barlang­naplójának néhány fejezetét. T­áborhelyünket Cholnoki Jenő, a világhírű magyar tudós több mint két évtizeddel ezelőtt már leírta: ,,A barlang fenekén, mint kövült vi­rágok díszlenek a hajdani elöntés­ben keletkezett mésztufa képződmé­nyek. Ezek ott díszlettek már akkor, amikor az ember első durva eszkö­zeit pattintotta, ott voltak a csiszolt kőszerszámokkal verekedő ember sokezer éves történelmének ideje alatt. Ott virítottak a trójai háború idején, amikor bronzfegyverekkel küzdöttek az ősök, ott voltak a tör­ténelmi idők aránylag nagyon rövid 3—4 ezer esztendejében, míg végre kőfejtők csákánya perdült meg az el­rejtett kincseskamra boltozatán, és megtalálták a Hipparionnal, a Mas­­todonnal és más ősemlősökkel egy­idős üregeket, remek ötvösművű kincseikkel együtt." Ilyen lehetett a barlang 37 évvel ez­előtt, amikor dr. Kessler Hubert és Miklóssy Géza — egy Zöldmáli­­úti telektulajdonos kőbányájában kelet­kezett nyíláson leszállva — fölfedez­te. Ma már megkopott a régi szépség. Gondoskodtak erről a látogatók is. A páratlan szépségű „Hópalota”, a „Föld szíve”, a „Purgatórium” mind­ezek a termek karbidlámpáik korom­névjegyével vannak telepingálva. Így akarták ezek a látogatók megörökí­teni ottjártukat. Önnek üzenem ezt: Rusovszky úr. — olvasom a nevét. És a szerényebb H. K.-nak, P. R.­­nek, B. B.-nek, akik „itt jártunk"­­jaikkal szerepelnek a falon. Akvá­riumukat vagy sziklakertjüket a Szemlőhegyi Barlangból táplálták. A barlang most is csodás. 20 millió évesre becsült kőnaptárunk szerint már kilencedik napja ismerkedem termeivel, félelmetesen fenséges om­lásaival, sok-sok csodájával. * Mi történt ma velünk? Nem tudom. Megvolt a második étkezés (naponta kétszer eszünk). Nem voltunk álmo­sak. Csak ültünk és beszélgettünk. Jó, hogy hoztam néhány magnóteker­cset. Egy Adamo számot — ez a ked­vencem — ezen az „éjjelen” körül­belül hetvenszer játszottam le. Ber­­kesi felcsattant, megállt, a jövő hé­ten lekérek onnan lentről tíz tekercs szakállas számot, azoktól aztán meg fogsz őrülni! Lefeküdtünk. De nem jött a sze­münkre álom. Csak forgolódtam. Vé­gül mégis elaludtam. Röviddel az­után fölébresztett Berkesi horkolása. Csettegtem. Elhallgatott. Egy perc múlva újra kezdte. Mintha hatalmas vászonponyvákat hasogatnának. Most meg a denevérek ébredeznek. Lehet, hogy Lajos horkolására rea­gálnak. A patkósorrúak főbérlői az óriásfolyosónak. Pais, ő a sátrunk harmadik lakója. Ébredezik, szuszog, nyög. — Fönt vagy, Gyuri? — Igen. — Én is — kapcsolódik a beszélge­tésbe Berkesi. — Akkor gyerünk . .. Nyílik a sátor­cipzár. Az állandó vízcsepegés zaját letromfoljuk egy kisebbfajta vízeséssel. S ez így megy minden éjjel, többször is. Megfáztunk volna? ember a föld alatt

Next