Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
1967-03-07 / 10. szám
Előző számunkban - ugyanezzel a címmel - képriportban mutattuk be az egy hónapra tervezett Szemlőhegyi Barlang-expedíció résztvevőit Bokody Béla, a tv munkatársa, aki részt vesz a vállalkozásban, ezúttal színes filmtekercset küldött a felszínre, valamint barlangnaplójának néhány fejezetét. Táborhelyünket Cholnoki Jenő, a világhírű magyar tudós több mint két évtizeddel ezelőtt már leírta: ,,A barlang fenekén, mint kövült virágok díszlenek a hajdani elöntésben keletkezett mésztufa képződmények. Ezek ott díszlettek már akkor, amikor az ember első durva eszközeit pattintotta, ott voltak a csiszolt kőszerszámokkal verekedő ember sokezer éves történelmének ideje alatt. Ott virítottak a trójai háború idején, amikor bronzfegyverekkel küzdöttek az ősök, ott voltak a történelmi idők aránylag nagyon rövid 3—4 ezer esztendejében, míg végre kőfejtők csákánya perdült meg az elrejtett kincseskamra boltozatán, és megtalálták a Hipparionnal, a Mastodonnal és más ősemlősökkel egyidős üregeket, remek ötvösművű kincseikkel együtt." Ilyen lehetett a barlang 37 évvel ezelőtt, amikor dr. Kessler Hubert és Miklóssy Géza — egy Zöldmáliúti telektulajdonos kőbányájában keletkezett nyíláson leszállva — fölfedezte. Ma már megkopott a régi szépség. Gondoskodtak erről a látogatók is. A páratlan szépségű „Hópalota”, a „Föld szíve”, a „Purgatórium” mindezek a termek karbidlámpáik koromnévjegyével vannak telepingálva. Így akarták ezek a látogatók megörökíteni ottjártukat. Önnek üzenem ezt: Rusovszky úr. — olvasom a nevét. És a szerényebb H. K.-nak, P. R.nek, B. B.-nek, akik „itt jártunk"jaikkal szerepelnek a falon. Akváriumukat vagy sziklakertjüket a Szemlőhegyi Barlangból táplálták. A barlang most is csodás. 20 millió évesre becsült kőnaptárunk szerint már kilencedik napja ismerkedem termeivel, félelmetesen fenséges omlásaival, sok-sok csodájával. * Mi történt ma velünk? Nem tudom. Megvolt a második étkezés (naponta kétszer eszünk). Nem voltunk álmosak. Csak ültünk és beszélgettünk. Jó, hogy hoztam néhány magnótekercset. Egy Adamo számot — ez a kedvencem — ezen az „éjjelen” körülbelül hetvenszer játszottam le. Berkesi felcsattant, megállt, a jövő héten lekérek onnan lentről tíz tekercs szakállas számot, azoktól aztán meg fogsz őrülni! Lefeküdtünk. De nem jött a szemünkre álom. Csak forgolódtam. Végül mégis elaludtam. Röviddel azután fölébresztett Berkesi horkolása. Csettegtem. Elhallgatott. Egy perc múlva újra kezdte. Mintha hatalmas vászonponyvákat hasogatnának. Most meg a denevérek ébredeznek. Lehet, hogy Lajos horkolására reagálnak. A patkósorrúak főbérlői az óriásfolyosónak. Pais, ő a sátrunk harmadik lakója. Ébredezik, szuszog, nyög. — Fönt vagy, Gyuri? — Igen. — Én is — kapcsolódik a beszélgetésbe Berkesi. — Akkor gyerünk . .. Nyílik a sátorcipzár. Az állandó vízcsepegés zaját letromfoljuk egy kisebbfajta vízeséssel. S ez így megy minden éjjel, többször is. Megfáztunk volna? ember a föld alatt