Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
1967-03-14 / 11. szám
NÉGYEN A TÜNTE Herczeg Pálné dr. jogász, Boros Klára újságíró, Vértes Tivadar rendőralezredes és dr. Gyenes Antal szociológus kutató részt vett a Történelmi Emlékbizottság által szervezett 1942. március 15-i antifasiszta és háborúellenes tüntetésen. Huszonöt évvel ezelőtt Boros Borbála a Marfia kalapgyár munkásnője volt, Boros Klára kifutó, Vértes Tivadar szerszámkészítő, Gyenes Antal egyetemi hallgató. A régi fényképen ki készítette, senki se tudja , keresik magukat. Az emlékezés hitelesíti az arcokat. A magnetofonszalag így rögzíti a beszélgetésüket. BOROS KLÁRA: Ez itt te vagy, Bori. Emlékszel? A Babi kabátja volt rajtad. Az úton cseréltetek kabátot, mert azt mondták a fiúk, hogy mégse piros kabátban vidd a szoborhoz a koszorút. Az nagyon feltűnő. S ez volnék én. Te jó ég, alig lehet rám ismerni. VÉRTES TIVADAR: Én meg itt vagyok. Aki a Marx képet viszi. Elmondjam a történetét? Persze, előbb a jelvény . . . „EGY SZÓT SE A SZERVEZÉSRŐL” BOROS KLÁRA: Március 15. előtt esténként házrólházra jártunk Zuglóban, árultuk a Pátzay Pál készítette Petőfi-jelvényt. Kettesben mentünk, mint általában a házi agitációkon. Máskor, ha Népszava agitációra mentünk, megtörtént, hogy rendőrrel fenyegettek bennünket vagy kitessékeltek az ajtón. Most azonban könnyű dolgunk volt. Az embereknek egyszerűen elmondtuk, hogy március 15-én legyenek a Petőfi-szobornál, ahol 1848-ról emlékezünk meg. Jelvényt is rengeteget adtunk el, és sokan ígérték, hogy ott lesznek. GYENES ANTAL: Akkoriban a Győrffy kollégiumban egy négytagú „marxista csoport” működött, annak voltam az egyik tagja. A Kommunista Párt Központi Bizottságával Fehér Lajos révén tartottuk a kapcsolatot. Azt a megbízást kaptuk, hogy a felvonulásra mozgósítsuk az egyetemistákat, és természetesen, a kollégium lakóit. Agitáltunk a menzákon, felkerestük az Eötvös kollégistákat is. A Kisfaludy utcai menzán kézzel írott plakátot szögeztünk ki. Úgy emlékszem, hogy a mozgósításunknak az egyetemen nem volt túl nagy sikere. HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Koszorúra gyűjtöttünk, az ifik maguk adták össze a filléreiket. Azt hiszem, piros szekfűből készült a koszorú. Vezetőink őszintén megmondták : nincs semmi biztosíték arra, hogy a rendőrség nem avatkozik be. Ha valamelyikünk a rendőrség kezébe kerül, egy szót se a szervezésről. DÉLUTÁN HÁROMKOR... HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: 14-én a Népszava azt írta, hogy a koszorúzás elmarad. De az ifivezetőnk azt mondta, mégis megyünk. Nem is tudom, mennyien lettünk volna, ha a Népszava nem írja, hogy maradjanak otthon. Meghallottuk, hogy a Vasas Székházban valamilyen összejövetelt tartanak délelőtt. Tudtuk, hogy sokan lesznek. Már reggel ott voltunk a székház előtt, s akivel találkoztunk, mindenkinek megmondtuk: elvtárs, délután háromkor, a Petőfi-szobornál! Néhányan bent meghallották, mit mondunk. Kétszer is elzavartak, de harmadszor is visszamentünk. VÉRTES: Az utcákon kettesével, hármasával gyülekeztünk, nehogy a rendőrség belénk kössön. Már volt prakszisunk a néma tüntetésben. A transzparenseinket dugva vittük, a vásznat össze lehetett hajtogatni, a nyele is elfért a kabát alatt. Csendesek, fegyelmezettek voltunk. HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Rengetegen jöttünk össze. Ha akkor valaki repülőgépről lenézett volna a Petőfi-szobor körüli mellékutcákba, megdöbbent volna. VÉRTES: A rendőrök csak messziről figyeltek bennünket. Én egy biztonságosnak látszó helyen előszedtem a két nyelet, meg a Marx képet. Könnyű volt összerakni, jól meg volt csinálva. Máris ott termett egy rendőr. „Mit csinál maga itt?” „Ezt a képet raktam össze.” „Mutassa.” Ránézett Marx portréjára. „Micsoda kép ez?” „Ez kérem, Táncsics Mihály” — mondtam, de láttam, nem hiszi. Erre a fiatalok körülvettek bennünket és kezdték magyarázni a rendőrnek, hogy téved, ha Marxnak hiszi, Táncsics is épp olyan szakállas volt. Én is felbátorkodtam újra. „Most március tizenöt van, és ahogy illik, Táncsics Mihályt hoztuk ezen a képen.” Végül beletörődött a rendőr, és otthagyott. Mi pedig vihettük Marx képét tovább. MENJÜNK A KOSSUTHSZOBORHOZ! HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Valaki elkiáltotta magát: menjünk a Kossuth-szoborhoz! Valahogy mi kerültünk az élre. Ekkor már a tömeg fölé emelkedtek a transzparensek, képek, s felhangzottak a jelszavak is. Mi tartottuk magunkat, ahogy a lelkünkre kötötték, a mi jelszavainkhoz: „Független Magyarországot!” „Békét Magyarországnak!” „Le a fasizmussal!” Persze, provokátorok is akadtak, akik azt is közbekiáltották: „Vesszen Horthy!” De jellemző a tüntetőkre, hogy míg a mi jelszavainkat teli torokkal harsogták, a provokátorok jelszavait néma csend fogadta. GYENES: Valahogy befutott a felvonulásunkba egy szakállas olasz egy kis Topolinó kocsival. Körülötte harsogott a: „Munkát, kenyeret! Fasisztáknak kötelet!” Többen fel akarták borítani a Topolinót. Nekünk kellett megvédelmeznünk az olaszt. HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Mintha most is hallanám, ütemesen hangzanak a jelszavak, s a kávéházak redőnyei közben lezuhannak. VÉRTES: A rendőrségi riadóautók a Lánchídnál vártak ránk. Nyegle, fiatal rendőrtiszt ugrott elénk: „Felszólítom a tömeget, oszoljon szét!’ Mi abban a pillanatban megfordultunk, hiszen minden valamirevaló tüntető tudta akkoriban, mi a vége, ha szembeszáll a rendőrséggel, ők azonban semmit sem vártak, hanem belerohantak a felvonulók soraiba, és már kardlapoztak is. Ilyenkor a transzparenseket az ember bedobja a tömegbe, hogy ne azzal együtt kapják el, de még arra sem volt időm. Ahogy felemeltem a karomat, már el is kapta egy hatalmas rendőr. A Vigyázó Ferenc utcai rendőrkapitányság és a tér között ingajáratban hordták a rendőrök a tüntetőket. Több, mint százunkat. 6E3 SENKI SEM FELELT GYENES: A tömeg, a gyakorlottabb tüntetők kezdeményezésére, megpróbálta a Himnuszt énekelni, hátha abbahagyják a rendőrök a kardlapozást. De nem hagyták abba. Én egy ká-