Tükör, 1969. április-június (6. évfolyam, 13-25. szám)

1969-06-10 / 23. szám

ták, hogy ezt a szakot abbahagyja. Később szeret­né a magyart is befejezni és szeretne a filozófiá­ba elmélyedni. Sokáig újságíró akart lenni. Végül a tudományos pálya mellett döntött, de nem sza­kított az írással sem. Egyelőre magának ír, úgy gondolja még korai volna a nyilvánosság elé lép­ni velük. — Milyen tapasztalatokat szerzett egyetemi évei során? — Sokszor felvetődött, hogy az oktatás színvona­la egyenetlen. A pszichológiai oktatás nálunk még nincs teljesen kialakulva, hiszen néhány éves csupán. Szeretnénk, ha a gyakorlatok óraszámát felemelnék, ha több szeminárium volna, ahol al­kalmunk nyílna a tananyagok átfogó elméleti megbeszéléseire. Ma már az oktatás struktúrájá­ban is sok az átfedés, ugyanazt a részt más tár­gyak előadásaiban is halljuk. Például, az érzék­szerveket, a szemet kereken ötször hallottam. Az sem mindegy, hogy az egyes tárgyakat milyen időszakban hallgatjuk. Állatlélektannal első év­ben foglalkozunk, holott ez megkívánná, hogy az általános lélektanban már elmélyültebbek le­gyünk. Szerettük volna elérni, hogy egyszakosok legyünk kezdettől fogva. Akkor felemelhetnék egyes tárgyak óraszámát, sorrendet cserélhetné­nek, új tárgyakat is bevezethetnének. — Milyen új tárgyakat? — Biokémiát, információelméletet, kibernetikát. S a matematikai statisztikából gyakorlatot. A je­lenlegi tanterv szerint sokat adnak, csak kicsit felületesen, összehasonlítva a moszkvai Komono­­szov egyetem pszichológiai fakultásával, ahol ösz­töndíjjal öt hónapot töltöttem, s most jöttem visz­­sza, a tanterv ott nem olyan széles, de egysége­sebb és mélyebb. Több matematikát tanítanak, a természettudományos megalapozásra töreked­nek. Nálunk a követelmények néha túl szigorúak, máskor túl liberálisak. Az oktatás nem nevel eléggé önállóságra. Magolni kell, mert nem min­dig az érdekli az előadót, hogy mennyire sajátí­tottuk el az anyagot. Szeminárium csak az ötö­dik évben van, de sokszor nem éri el a kellő szín­vonalat. Vagy a tanár beszél egész idő alatt, vagy mivel a referens anyagát a többiek el sem olvas­ták, nincs kérdés, amit megbeszéljenek. — Tervei? — Szeretnék olyan területre kerülni, ahol kutatni lehet. Különösen a művészetpszichológia érdekel, de az általános oktatói tevékenység is. SARKADY MÁRIA CSÁKVÁRIAK HÁRY JÁNOSA Születhet mese a meséről? Ami Csákvárott történt — úgy tetszik — azt mondja: igen. És úgy születhetett, mint a hajdanvolt szerző verse, aki így kezdte re­gényes történetét: „Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szítva melege ...” Kezemben van egy emlék­könyv valamelyik csákvári borospince gazdájának ha­gyatékából. Rigmus rig­must ér benne, s mind a házigazda borát, vendég­szeretetét magasztalja. Azt mondják, e vendégkönyv lapjai fölött egyezett meg Paulini Béla és Harsányi Zsolt, hogy a csákvári pa­rasztszínjátszók adottsá­gaihoz igazítja a Kodály daljáték szövegkönyvét. Justh Zsigmond múlt szá­zadi parasztszínjátszóival kötetre menő cikk, tanul­mány, visszaemlékezés fog­lalkozik. A csákvári vál­lalkozás — talán a Paulini személyét egykor beárnyé­kolt előítélet miatt? — fe­ledésbe merült. 102 ÉVE TANÍTÓK Megyünk Csákvár főutcá­ján és a régi Földmíves Játékszín egyik oszlopát, Kovács László nyugdíjas tanítót keressük. — A rektor úr — mutat egy sárga épületre az első megkérdezett — ott lakik, ősei 102 éve oktatják Csákvár népét. Nagyapja még negyvennyolcas hon­véd volt, fél századig szol­gálta a falu művelődését. Laci bácsi szintén 50 esz­tendeje osztja meg a csák­vár­iakkal azt, amit tud és amit álmodik. Volt ő itt tanító, mozigépész kántor, karnagy, kérvényíró..., legutóbb pedig egy mú­zeumra való anyagot hor­dott össze kerékpáron Csákvár múltjára utaló tárgyakból. És ő volt, aki 40 évvel ezelőtt a paraszt­műkedvelők előtt kedvcsi­nálóul fölolvasta Garay Jánosnak Az obsitos című költeményét: Hárman valának együtt, a potrohos bíró, Egy obsitos vitéz és a furfangos író ... Garay humora megigézte a hallgatóságot. Odaadtak negyedévet szabad óráik­ból a készülődésre, tanu­lásra, hogy előadhassák a Kodály-féle Háryt. Az elő­készületek mozgatója Pau­lini Béla, a daljáték szö­vegkönyvének társszerző­je volt. KODÁLY AZ ELŐADÁSRÓL Csákvár parasztszínészei, akik addig olyan kérészél­­tű művekre áldozták türel­müket, mint a Csizmadia mint kísértet, vagy a Tót lány című darabok betanu­lása, most szinte megújul­tak. Mintha csak eljutottak volna hozzájuk a Háry bu­dapesti bemutatóját meg­előző Kodály nyilatkozat szavai: „ ... most először szólalnak meg az Operaház színpadán a magyar nép dalai. Bár fakadna nyo­mukban egy kevés szeretet az árva ország legárvább gyermekei iránt.” Hogy a szerző hamarosan a Nemzeti Színház színpa­dán láthatta daljátékát, éppen a legárvább gyerme­kek előadásában, az Pauli­ni Béla együttest teremtő talentumáról is vallott. És nem hallgathatjuk el Bo­­zory Endre egykori ven­déglős nevét sem. Az ő vendéglőjében volt az ak­kori Csákvár egyetlen szín­pada, ott próbált a Játék­szín együttese. Darabírás­sal is próbálkozott a lite­­rátus vendéglős — no meg ő rendezte a Háry előadá­sát. A sajtó az egzotikumnak szóló lelkendezéssel, vagy fanyalgással fogadta a pes-Negyven éve, 1929-ben mutatták be a csákvári Ma­gyar Földmíves Játékszín tagjai a budapesti Nem­zeti Színházban Kodály Háry János című daljátékát. Kovács László nyugdíjas igazgató, a helytörténeti múzeum létrehozója

Next