Tükör, 1969. július-szeptember (6. évfolyam, 26-39. szám)
1969-09-02 / 35. szám
után is, a közösség eredményes bevonására. Azt is megemlítettük, hogy a közvéleményben jó ideig el volt terjedve: a már felakasztott OTP rablógyilkos volt ennek az ügynek a tettese is. S bár a rendőrség folytatott ebben az irányban is nyomozást, azonban úgy látták, hogy más a tettes, s ezért nem zárták le a Balaton utcai ügyet, így került sor ennek a szörnyű rablógyilkosságnak a bemutatására a Kék Fényben. Röviden összefoglalom, mi is történt a Balaton utcában. A bűncselekményt, a gyilkosságot követő napon, vagyis december 18-án, hétfőn reggel nyolc óra tájban fedezték fel. Kovácsné egyik fodrászalkalmazottja, Tóthné nem tudta az üzletet kinyitni, majd miután várt egy darabig, felment a hetedik emeletre, becsöngetett Kovácsnéhoz, s miután nem kapott választ, hívta a házfelügyelőt. Az ment be először a lakásba. Rémülten szaladt ki, aztán értesítették a rendőrséget, a mentőket. A helyszíni szemle során megállapították, hogy Kovácsné már lefekvéshez készülődött — alsóneműi a széken voltak, s bármennyire nem ízléses, a bűnügy rekonstruálásában fontos volt a megállapítás: már műfogsorát is kivettek, amikor rácsöngettek. Az ajtóhoz menet egy állandóan az előszobában tartott kardigánt vett fel hálóingére, s így engedte be a feltehetőleg ismerős látogatót. Ismeretes a rendőrség előtt az is, hogy megközelítő pontossággal mikor történhetett a gyilkosság. Kovácsné ugyanis — mint a tvadásban hallhatták — fél nyolckor távozott a Berlin étteremből, ahol egy nőismerősével találkozott. Neki azt mondta, hogy siet haza. De hogy miért — várt-e valakit, vagy pedig csak azért, mert ebben az időpontban szokott lefeküdni — arról nem esett szó. A közvetlen szomszédok kihallgatása alapján megállapították, hogy aznap este a televízió egy Angyalfilmet sugárzott, s a film kezdete után nyolckilenc perccel, egy bizonyos jelenetnél zuhanás hallatszott Kovácsné lakásából. Ily módon elég pontos időpont áll a rendőrség rendelkezésére a gyilkosságot illetően, 20 óra 38 és 20 óra 40 perc között történhetett. Kovácsnét egy ólomkristály tállal a tettes fejbeverte, majd fojtogatta, aztán egy késsel kétszer szíven, kétszer torkon szúrta. A kés a lakásból eltűnt. A gyilkos magával vitte Kovácsné nagy értékű bélyegalbumait, ezt egy bőröndbe téve cipelte el. Elvitt két takarékbetétkönyvet, s igen sok ékszert és kb. ötezer forint készpénzt. Még a felfedezés napján, vagyis 18-án este hat óra tájban, Rákospalotán, egy kerítés mögött megtalálták a bőröndöt, benne a bélyegalbumokkal, nem sokkal később az utcán a vaskazettát, egy óra múltán a XIII. kerület Visegrádi utcában az egyik OTP-betétkönyvet, majd két nap múlva ismét Rákospalotán a másik OTP-betétkönyvet. Az ékszerek azonban nem kerültek meg. Mint sejthető, a tettes pánikszerűen igyekezett szabadulni az elrabolt tárgyaktól, kivéve az ékszereket. Kinél volt a bőrönd ? A bőröndnek azonban valahol lennie kellett majdnem huszonnégy órán át, akár a tettes lakásán, akár valamelyik ismerősénél, akár valahol elrejtve. Ezért közöljük most a televízió után itt is a bőrönd fényképét, hátha valaki felismeri, s tud róla valamit mondani. Hasonlóképpen közlünk fényképeket néhány ékszerről, amely a tettes által elrabolt ékszerekhez hasonló. Elképzelhető, hogy a gyilkos időközben megmutatta valakinek, vagy értékesítette valahol az általa elrabolt ékszereket. Sokan kérdezték már a tv-adás alatt is telefonon, hogyan állapították meg, hogy milyen ékszereket rabolt el a gyilkos? Erre dr. Szende Andor rendőr alezredes, az ügy szakértője már az adásban is utalt, amikor elmondta, hogy Kovácsné időnként nagyon sok ékszert viselt, s olyan fényképek kerültek a rendőrség birtokába, amelyek — bár igen pici méretben — de ábrázolták ezeket az ékszereket. A fényképek nagyítógép alá kerültek, s az ezerszeres nagyítások, aztán a hozzátartozók elmondása alapján az Ékszerkereskedelmi Vállalatnál hasonló ékszereket kerestek, s az itt közölt fényképek ilyen ékszereket ábrázolnak. Szó volt egy hibásujjú nőről is, akinek a jobb kezén a gyűrűsujja és a kisujja merev, s aki a gyilkosságot megelőző héten — alkalmi kisegítőként — Kovácsné üzletében dolgozott. Róla megállapították, hogy főállásként a vendéglátóiparban dolgozott abban az időben, s a gyilkosságot megelőző napon, szombaton még bent járt a fodrászüzletben Az illető, mint lapzártakor értesültünk, a Kék Fény adása nyomán jelentkezett. Amint a szakértő is elmondta, a rendőrség nemcsak hogy nem zárta le a Balaton utcai rablógyilkosság tettesének felderítésére irányuló nyomozást, hanem most, nagy erővel, újból folytatja. Elárulhatom, hogy az adás alatt és közvetlenül utána két igen értékesnek ígérkező bejelentés érkezett, mindkettő olyan sokszorosan büntetett emberektől, akik bűnözőkkel és más hasonszőrűekkel állnak kapcsolatban. Egy harmadik bejelentésben valaki tanúkihallgatását kérte az ügyben. Ezek feldolgozása folyik. Látványos, gyors eredményre a rendőrség persze nem számít. Mégis lehetséges, hogy a Balaton utcai ügyben rövid időn belül fordulat következik be? SZABÓ LÁSZLÓ A sok titkot rejtő bőrönd Ki látott hasonló brilliáns fülönfüggőt? KÉPTÁR „SORMÁMYZÓCSINÁLÓ” Volt egy férfiú Horthy-Magyarországon, akiről azt mondták: mindenkiről mindent tud. Hírszerző tisztként kezdte pályáját, aztán a hivatalos hírszolgálat — a Magyar Távirati Iroda, a Rádió és Telefonhírmondó — nagyhatalmú (és nagy pénzzel megfizetett) elnöke lett, volt aztán miniszter és kárpátaljai kormánybiztos is. Kozma Miklós a neve. ő volt a „kormányzócsinálók” egyik legszorgalmasabbja. 1919 decemberében utasítást ad a vármegyei „nemzetvédelmi tiszteknek” — ezek a daru tollas tisztek a fehérterror véres uralmának megyei főnökei — és megmagyarázza, hogy „ha körülnézünk hazánk vezető emberei között, s keressük a hivatott vezért, szemünk, bármely sok kutatás után, egy emberen, Horthy Miklóson ■pihen meg”. Kozma (ekkor a Horthy-hadsereg propagandaosztályának vezetője) utasításban megmagyarázza: ,,a keresztény-nemzeti irányzatnak kell győzedelmeskednie”. Tiszti segédlettel persze. Negyedszázadon át minden jobboldali szervezkedésben, minden nacionalista fellépésben, a Horthy-rendszer megerősítésének minden kísérletében ott van a „mindenkiről mindent tudó Kozma”. Persze mindig a „keresztény-nemzeti tábor” politikai érdekeiért száll síkra. Feljegyzései között megmaradt ennek a jellegzetesen politikai küzdelemnek egyik csatájáról szóló emlékezése. 1926-ban Horthyék választásra készülődtek. Kozma elkeseredett levelet kapott debreceni barátaitól, amelyben azok a kormány egyik terve ellen tiltakoztak. Az történt ugyanis, hogy új moziengedélyt akartak kiadni a városban. „Debrecenben az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga és az Ébredő Magyarok Egyesülete a végletekig el van keseredve...” — írja Kozma. Hogyne lenne, a jobboldali szervezetek és vezetők szépen pénzelnek a csak számukra kiadott moziengedélyekből. „Több oldalról kapott információ szerint fenti ügyben a helyzet annyira elmérgesedett, hogy a debreceni keresztény tábor állásfoglalása teljesen attól függ, mi történik a mozi körül” — szomorkodik Kozma. Idéz egy levelet is, amely garanciát kér, hogy legalább ne bolygassák a mozik helyzetét a városban: „ez az a minimum, amelyet a keresztény társadalmunk egy magát keresztény és nemzetinek valló kormánytól elvárhat”. Kozma Miklós 1941-ben meghalt s nem sokkal később kiderült: lehet, hogy ő tényleg „mindenkiről mindent tudott”, de róla is tudtak egyetmást. 1941-ben, amikor az úgynevezett harmadik zsidótörvényt készítették elő, Szentgyörgyi Lajos államtitkár ceruzával odajegyezte az egyik jogfosztó intézkedést összefoglaló paragrafus tervezete mellé Kozma Miklós nevét. „Vitéz levelei” Kozma Miklós nyugalmazott miniszter nevét, aki mindig a „keresztény-nemzeti irányzat” nagyhangú harcosa volt; megállapították ugyanis, hogy Kozma édesapja zsidó volt, hogy Horthy darutollas tisztje csak édesanyja második házassága után (a második férj Kozma tábornok volt, aki Bárd Miklós néven nacionalista verseket írt) vette fel a „leveldi Kozma” nevet. A „keresztény-nemzeti” bajnok nevét aztán, e kínos származási hiba miatt, 1945. március 14-én, nem egészen három héttel az ország egész területének felszabadulása előtt — post mortem — törölték a vitézi nyilvántartásból. G. M. □ 13