Tükör, 1970. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

1970-09-08 / 36. szám

„Szabálytalan” villámok és szerencsétlenségek sz mint ismeretes, augusztus 21-én, pénteken délután Szucsányi Andrást, az MTK labdarúgóját a dunavarsányi futballpályán, edzés közben, a villám agyon­sújtotta. Munkatársaink felkeresték a tragikus szerencsétlenség két szemtanú­ját, Balázs Imrét, a dunavarsányi edzőtábor vezetőjét és Lang Istvánt, az edző­tábor fűtőjét, hogy mondják el, hogyan látták a különös balesetet, valamint dr. Tardos Bélát, a Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársát, hogy a — mostanában gyakrabban tapasztalható „szabálytalan” — villámcsapások termé­szetéről nyilatkozzék. MOLNÁR KÁROLY ÉS ZARÁND GYULA RIPORTJA A DUNAVARSÁNYI SZEMTANÚK Balázs Imre, a Népstadion és Intézményei dunavarsányi edzőtáborának vezetője: — Augusztus 21-én délután, valamivel négy óra előtt, a főépület Duna-parti oldalán álltam. Sütött a nap, és néztem a kajakosok edzését. Ekkor, váratlanul, mindent el­homályosító éles fényt láttam, majd hatalmas csattanás következett. Gondoltam, a közelben csapott le a villám. A futballpálya felé rohantam, ahol megdöbbenve lát­tam, amint az MTK játékosai négykézláb kóvályogva kúsznak az épület felé. Csak Szucsányi és Koritár maradt fekve. Palicskó edző térdelt felettük és segítségért kiabált, hogy hozzunk hordágyat, s keressünk orvost. Közben mesterséges légzéssel és szívdörzsöléssel próbálta eszméletre téríteni őket. Koritár esetében ez szerencsé­vel is járt, de Szucsányi meredt testét csak pokrócba fektetve tudták lehozni a pá­lyáról. — Én közben elszalasztottam a szakácsot a Csepel Autógyár mentőorvosáért, aki ha­marosan meg is érkezett. Később Taksonyból is jött egy orvos. Mind a ketten meg­állapították a halált, amely a villámcsapás pillanatában következett be. Lang István, az edzőtábor fűtője: — Az emlékezetes augusztus 21-én délután, kevéssel négy óra előtt, kint ültem a futballpálya szélén és az MTK gyúrójával számoltam a két villám között eltelt má­sodperceket. Tőlünk körülbelül négy kilométerre keletre saccoltuk a vihart. Gondol­tuk, még pár percig edzhetnek a játékosok, azután már ide is megérkezik a vihar. Az újabb villámlástól számolt 12. másodpercben azonban rendkívül erős fényt láttam oldalról. Fehér, vakító cikázás volt. Amikor felnéztem, a játékosok fejüket fogva kúsztak felénk a pályán. Hirtelen nem tudtam elképzelni, mi történhetett, de nem gondoltam semmi komolyabb bajra. — Miután eleredt az eső, bementem a kazánházba s az ablakon keresztül figyeltem, hogy mi történik. Még mindig nem sejtettem, mi is történt valójában, csak később, amikor felmentem az épületbe, mondták, hogy meghalt a Szucsányi. — Rossz visszaemlékezni rá. Az egész pillanatok alatt zajlott le .. . 10E3 A SZAKÉRTŐ Időtlen időkig az ember nem tudta mi okozza a villámot, és hajlamos volt azt hinni: a félelmetes jelenség „földöntúli”, misztikus erőtől származik. Erre utalnak a különféle elnevezések is, isten nyila, isten ítélete, tüzes mennykő. Mindössze 121 esztendeje, hogy Benjamin Franklin fel­ismerte és igyekezett bebizonyítani: a villám és az elektromosság egy és ugyanaz. A tudós a naplójában, 1749 novemberében, ezt jegyezte föl: „Az elektromos kisülés a dolgokban, egyezik a villám­mal: 1. fényt ad, 2. a fény színe, 3. cikcakkos irány, 4. gyors moz­gás, 5. a fémek vezetik, 6. csattanás, vagy zaj a kisüléseknél, 7. továbbhaladás vízben vagy jégben, 8. belehasít a testekbe és átmegy rajtuk, 9. megöli az állatokat, 10. elolvasztja a fémeket, 11. lángra lobbantja a gyúlékony anyagokat, 12. kénes szag.” Az elektromos áramlást vonzzák a hegyes csúcsok. Franklin kísér­letét a sárkánnyal, melyik diák ne ismerné? Az amerikai tudós hosszú ideig, türelmesen várta a zivataros időt, hogy feltételezését bebizonyíthassa. Sárkányát, amelyre vaspálcikát erősített, kender­fonálon felengedte a levegőbe. Végre megérkeztek a viharfelhők. A zsineg az esőben átnedvesedett, majd az alsó végéből, miután egy vaskulcsot tett a közelébe, szikrák pattogtak ki. Bár annak idején Franklin bebizonyította a villám és az elektromos szikrák azonos­ságát, a villámról, erről a nálunk különösen gyakori és veszélyes jelenségről még ma sem tudunk eleget. Erről beszélgettünk dr. Tardos Bélával, az Országos Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársával. — Sokan azt feltételezik: a villámlásban olyan szabályosság van, hogy ez eleve lehetetlenné teszi a meglepetéseket — mondja Tardos Béla. — A közhit a villámlást a zivatarhoz köti. Kétségtelen, hogy ez a két meteorológiai jelenség a leggyakrabban együtt jár. A ziva­tart elektromos kisülések kísérik. A gyors csapadékhullást, vagy éppen felhőszakadást a cumuló-nimbus, vagyis a fölfelé tornyosuló felhőalak okozza, amely fölött általában cirrosztratus ernyő alakul ki. Ezek a gomolyfelhők 10—12 kilométer magasságig nyúl­nak föl. Ha ilyen jellegű felhőket látunk, akkor bizonyosra vehetjük, hogy villámlani fog. De, ha tornyosuló gomolyfelhők nincsenek, akkor is előfordulhat elektromos kisülés.­­ Derült égből is jöhet villámcsapás? — Előrebocsátom, hogy az egyéni megfigyelések, észlelések gyakran pontatlanok. Nehéz tévedhetetlenül megállapítani: „derült az ég”. Legfeljebb azt mondhatjuk: „Ahol állok, onnan nem látok felhőt. Vagy azt: „Nem annyira derült az ég”. És nagyon fontos még, hogy nemcsak a tornyosuló gomolyfelhő és zivatar rejt villámveszélyt. Elmondok egy furcsa, rendhagyó esetet. A pilóta csak lágy, barát­ságos felhőket látott. Zivatar sem volt. Valami hirtelen kigyulladt a gépen. Oltani nehéz volt, csak a kényszerleszállás oldotta meg a kritikus helyzetet. Mint az utólagos műszaki vizsgálat megállapí­totta, a repülőgépet tizenhat villámütés érte. Ez figyelmeztető és elgondolkoztató. A villám tehát nem olyan egyszerű jelenség.­­ Mostanában gyakoribbak nálunk a villámcsapások és az őket követő balesetek, károsodások. Vajon miért? — Sűrűbbek a települések, közelebb állnak egymáshoz az épületek is, mint akárcsak két évtizeddel ezelőtt, és a népsűrűség is nagyobb. Ez az oka annak, hogy mostanában gyakrabban pusztít a villám. Éppen ez indokolja, hogy manapság többet foglalkozunk a téma tudományos kutatásával. Már csak élet- és vagyonbiztonsági okok is megkívánják ezt. — Hová csap be leginkább a villám? — Sokan azt hiszik, hogy a legmagasabb pont vonzza a légkör elekt­romosságát. Hogy a villám hova sújt le, az több tényezőtől függ, így elsősorban a talajvíz szintjétől és attól, hogy mennyi ásványi só van a talajban. Ismét egy tanulságos eset. Egymás mellett volt a víz­kutató huszonöt méter magas fúrótornya és egy alacsony deszkabódé. Jött a zivatar, dörgött, villámlott. Az emberek felriadtak, de bizton­ságban érezték magukat. Úgy gondolták, hogy a villám úgyis a magas vastoronyba csap. Nem így történt. Belevágott a deszka­bódéba, mert — mint később kiderült —, magas volt alatta a talaj­víz szintje. Két ember halt meg ott. — Milyen villám­alakot ismer a tudomány? — Leggyakrabban vonalas szerkezetű a villám, ez elágazásaival együtt folyamrendszerre emlékeztet. Megjegyzem, hogy bevezetés­ként előbb mindig egy úgynevezett elővillám lövellődik ki. Ez ioni­zálja és így vezetőképessé teszi az egyébként az elektromosságot rosszul vezető levegőt. Ez teszi lehetővé, hogy a későbbi elektromos kisülések könnyebben jussanak előre, egyre közelebb kerüljenek a földfelülethez. Azután a föld felől is megindul az elektromosság áramlása, kisülése a felhők felé. Ritkább a gömbvillám, ez mintegy tüzes labdaként gurul és csendben eltűnik, vagy óriási robajjal szét­robban. Időnként előfordul gyöngysor alakú villám is, amely úgy hat, mintha egy zsinórra több fényes pontot fűztek volna fel. — Melyik évszakban számíthatunk leginkább villámcsapásra? — Bármelyikben. Mindenesetre, nyáron a leginkább. De ismétlem, akár a december is hordozhat villámcsapásos életveszélyt. — Mi a legjobb védekezés a villámcsapás ellen? — Ahogy mi mondjuk, a Faraday-kalitka. Mostanában fémkalitka­­szerűen, az épület minden szegletét bekötő formában szerelik fel a villámhárítót. Ez teljes biztonsággal megóv.

Next