Tükör, 1973. április-június (10. évfolyam, 14-26. szám)

1973-06-12 / 24. szám

Hol lakjon a család? Ilyenkor, szezon elején, már minden harmadik balatoni házon kint leng a hívogató cédula, szoba kiadó. No és az idegenforgalom kedvéért, persze, németül is: Zimmer frei, Földvár, Szentgyörgyi út 17. A vadonatúj, kívül még va­kolatlan, kétszintes ház ugyan elég távol fekszik a víztől, de azért szerencsét próbálunk Szabóéknál Két felnőtt és egy nagyobbacska gyerek számára keresünk szobát. A felső emeleten négyet is mutatnak. A szobák szépek, tiszták. — Ha a kislány elalszik gu­mimatracon, válasszanak egy kétágyast, napi 130-ért. Me­legvíz, fürdőszoba- és kony­hahasználat is jár hozzá. A háromágyas szobát 200 forin­tért adjuk. — Még a nyár elején járunk, ilyenkor talán__ — Ha előszezoni kedvez­ményre gondol, olyan nálunk nincs. Mi egy árral dolgo­zunk. Olyan csak a Sióturnál van. Tessék talán ott pró­bálni. Kemping és motel Siófokon, a SIOTUR köz­pontjában arról tájékoztat­nak, hogy magánházakban, az úgynevezett fizetővendég­­szolgálat segítségével, tavaly például 18 ezer szálláshelyet létesítettek. Gyakorlatilag minden igényt ki tudnak elé­gíteni. Ami az árakat illeti, Szabóék nem sokkal drágábbak az át­lagnál. Siófokon egy hideg­melegvizes 2 ágyas szoba 105 forint, ugyanilyen minőségű Balatonmárián 75 forint. (Egy budapesti cím: Wesse­lényi u. 26. Itt található a SZÓTUR fővárosi kirendelt­sége. Akit a szolgáltatások közelebbről érdekelnek, ér­demes felvenni velük a kap­csolatot.) Igen népszerű és olcsó nya­ralási lehetőséget nyújt a kemping. Tizenkét balatoni kemping várja vendégeit mintegy 12 ezer férőhellyel, személyenként — maximum — 15 forint ellenében. (A másodosztályú kemping napi 10 forint) Májusban, június elején még többnyire gereb­lyéznek, füvet kaszálnak, de június 15-én a legtöbb, július elsejétől pedig ak­ár vala­mennyi balatoni kemping zárt kapukkal várja vendé­geit Olcsó még a motel is — pél­dául a siófoki, földvári —, ahol igaz, csak hidegvízhasz­nálattal, a kétágyas szobák 100 forintba kerülnek. Kedvezmények és luxusfaházak Az ember többnyire a nyári Balatont ismeri. Amikor a strandok és büfék a buda­pesti strandokra emlékezte­tően zsúfoltak, amikor nem lehet jegyet kapni a szabad­téri előadásokra, amikor a hőség a fagylaltot is kiol­vasztja az ember kezéből. Pedig talán május-júniusban és szeptemberben a legszebb a tő, egyszerre békés és hívo­gató. Aki megengedheti ma­gának azt a luxust, hogy ilyenkor nyaraljon, tehát fia­tal házasok, kisgyerekesek és idősebbek, ne ragaszkodjanak a főszezonhoz. A külföldiek ezt már megértették. Elősze­zoni portyázásunk során Ba­­laton-szerte alig hallottunk magyar szót. Ami a kedvezményeket illeti, előszezonban, május 1-től jú­nius 20-ig és utószezonban szeptember 1-től 15-ig álta­lában 20 százalékkal csök­kennek a szobaárak. A csodaszép, hét nyelven be­szélő luxusfaházak esetében (a balatonszemesi Vadvirág, a bélatelepi Napsugár és a siófok-sóstói Ifjúságtáborban találunk ilyeneket) ez a ked­vezmény még inkább érezhe­tő. A négyszemélyes faház fő­szezonban napi 480, ez való­ban luxus ár, elő- és utósze­zonban azonban 280 forint. Két személynek napi 140, il­letve 80 forint. Kedvezmény 16 éven felüli diákoknak: a Hullám, Ifjú­ság, Túra és Napsugár kem­pingekben — amennyiben legalább tízen érkeznek — fe­ Egy méter „arany" 8000-ért Annak idején nagy riadalmat okozott a rémhír: feltöltik a Balatont! Hát akkor hol fü­­rödjön a család? A déli parton megjelentek a dömperek és munkához lát­tak. Ám az eredmény koránt­sem elkeserítő. A siófoki Aranypart például 1736 mé­ter hosszú, 30 méter széles füves sáv, betonozott partsza­kasszal. Neve is stílszerű, hi­szen a területrendezés méte­renként 8000 forintba került És ami a fő, nemcsak a szál­lodák vendégei élvezhetik a fürdőzés örömeit, hiszen az Aranypart a hotelsor után is hosszan folytatódik — sza­badstrandként. Széplakon épül az Ezüstpart, és ugyancsak most folyik a szabadi part hasonló rende­zése — átmeneti bánatot okozva ezzel az ott nyaralók­nak, hiszen a szabadi strand ez évre bezárt. Távolabbi tervek: megszűn­nek a magánvillák elhanya­ A horgászcsónakok még üresek. De június 15-ével véget ér a pontytilalom is Maszek szakákban — így, szezon elején Földváron is — nagy a kínálat A szentesi kemping már május elsejétől fogadta a kisgyermekeseket Érdemes betérni — nem messze a szóládi elágazástól — a kötésés Betyár Csárdába

Next