Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-09-04 / 36. szám
A RADIO MŰSORÁBÓL NÁDOR TAMÁS AJÁNLATA Tanévkezdés vastagabb borítékkal, vagyis a megbecsülés valóban „kézzel fogható"a jelével — nem túlságosan gyakori az efféle a pedagógusok házatáján. Ez idén viszont ilyen kellemesen kezdődik az iskolaév. S minthogy a rádiós SAJTÓKONFERENCIA helyszíne egyúttal az Oktatási Minisztérium, az adás természetesen az említett intézkedés hátterét, körülményeit, várható hatásait is igyekszik körüljárni. Szó lesz mindemellett számos egyéb napi és jövőbeni oktatási és nevelési gondról, tervről, reményről. A legilletékesebbek válaszolnak, közöttük dr. Polinszky Károly miniszter is. (IX. 5., hétfő, Kossuth 19.15.) MŰSZÍV VAGY SZÍVÁTÜLTETÉS? A műsor címe jelzi a témát: az első emberszív-átültetés 10. évfordulóján a rádió „éterkongresszusra” hívja meg e kérdéskör legjobb szakembereit. Maga Barnard professzor is megszólal. Rajta kívül elmondja nézeteit Borisz Petrovszkij akadémikus, az úgynevezett műszív híve, Norman E. Shumway, száznál is több szívátültetés sebészprofesszora, valamint James D. Hardy szívsebész, aki legelőször ültetett át emberi mellkasba a majomszívet, s természetesen elhangzik a magyar szakértők véleménye is. A műsor szerkesztője: Eke Károly. (IX. 5., hétfő, Petőfi 18.00; ism.: IX. 6., kedd, Kossuth 9.05.) Friss hagyomány, vagyis hamar bevált elképzelés folytatása a többféle CSEPELI HANGVERSENYSOROZAT A Munkásotthonban a Rádiózenekar három ifjúsági előadásával kezdődik a koncertszezon. Elsőül az MRT szimfonikus zenekara és énekkara Szabó Ferenc Föltámadott a tenger című, Petőfi Sándor verseire írott oratóriumát szólaltatja meg Erdélyi Miklós vezényletével. (Karigazgató: Sapszon Ferenc.) A továbbiakban is rendszeresen szerepelnek a Rádió muzsikusai hazai és külföldi dirigensekkel, szólistákkal az otthon hangversenydobogóján. A koncerteket a rádió is közvetíti. (IX. 8., csütörtök, Kossuth 19.40.) A Bolgár kultúra hete alkalmából hangzik el a közelmúlt egyik legnagyobb szófiai színházi sikerének, Sztaniszlav Sztratiev BIRKANYÍRÁS című szatírájának rádióváltozata. A darab címében említett „megkopasztott” jószág valójában a főhős frissen vásárolt, de kissé túl szőrösnek taláit — velúrzakója. Mindez azonban egyáltalán nem érdekli a hivatat: a felöltet egyszerűen birkává nyilvánítják. S ezzel elejét is veszi a végeérhetetlen kálvária, melyben cseppet sem számít, hogy az állítólagos birkatulajdonos mit tud bizonyítani. A lényeg: a zakó „birkásíttatott”. (IX. 9., péntek, Kossuth 19.15.) Tvf-műsor szeptember 6—11 KEDDI PÉNTEK 16.18: Hírek 16.25: „Életet az éveknek” 16.55: Síppal, dobbal... 17.35: Egészségünkért! 17.40: Riportműsor 18.05: Hogyan tanuljunk a Mindenki iskolájában? 18.35: Hat évtized Horizont műsor 19.10: Esti mese O 19.20: Tévétorna O 19.30: Tv-híradó 20.00: AFRIKAI ÖRÖMEINK O Az elmúlt év nyarán Tanzániában készítette a Magyar Televízió hattagú forgatócsoportja a filmsorozatot. Az első rész a felséges hegyóriást, a Kilimandzsárót mutatja be, az élet nélküli jeges csúcstól, a sivatagon és trópusi őserdőn keresztül az emberlakta hegylábig. A soron következő részek az ország mintegy tíz Magyarországot kitevő területének különleges növény- és állatvilágába, a tanzán falvak és lakóinak életébe nyújtanak betekintést. S ami nem került filmszalagra, a személyes élmények, azokról a magukkal hozott afrikai ,,trófeák”-kal berendezett hazai stúdióban mesélnek a nézőknek a forgatócsoport tagjai. 21.05: Most mutasd meg! 21.35: Borravaló Dokumentumfilm 22.20: Tv-híradó 3. 22.30: Tv-Tükör 2. MŰSOR 20.00: Szívügyek Mb. szovjet film Q 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: A Drezdai Filharmonikusok Strauss-estje Q 16.43: Hírek 16.50: Az Old Timers együttes műsora Lengyel zenés film 17.10: Beszélgetés Onclio Jorge Cardoso kubai íróval 17.30: Mindenki közlekedik 17.45: Öt perc meteorológia 17.50: Játék a betűkkel 18.20: Építőkocka Építészeti sorozatműsor 18.40: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe 19.10: Esti mese O 19.20: Tévétorna O 19.30: Tv-híradó 20.00: Delta 20.25: SZTROGOEF MIHÁLY Mb. francia—olasz—nyugatnémet filmsorozat © 21.20: Fiatalok órája 22.20: Tv-híradó 3. 22.30: Képtelen képes történelem Rajzfilmsorozat 2. MŰSOR 20.00: Zene, zene, zene melléklete 20.40: Öt perc meteorológia 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Baráti üdvözlet Bulgáriából 22.00: Szabadlábon Mb. csehszlovák film O SZERDA 9.05: Delta 9.30: A vízitündér Mb. NDK tévéfilm © 10.45: Lehet egy kérdéssel több? 14.55: Pedagógus hivatás 15.25: Ahol mindenki felfedez 16.18: Hírek 16.25: Arsene Lupin Mb. francia film © 17.15: Mai telepesek Dokumentumfilm (ism.) 18.00: Délalföldi krónika Ó 18.30: Szépen, jól magyarul... 18.40: Esti mese © 18.55: Vasas—FTC Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közv. a Népstadionból 20.50: Tévétorna © 21.00: Tv-híradó 21.30: KISFILMEK A NAGYVILÁGBÓL O 23.05: Tv-híradó 2. 2. MŰSOR 20.00: Sadi műsora A Belga Televízió könnyűzenei műsora Q 20.50: A volodei indiánok Amerikai rövidfilm (ism.) 21.00: Tv-híradó 1. 21.30: Semmi sincs bizonyítva Mb. NSZK tévéfilm O 9.05: Felfedező úton Észak-Amerikában 9.30: Televarieté A Csehszlovák Televízió zenés, szórakoztató műsora 10.15: „Életet az éveknek” 10.45: Sztrogoff Mihály Mb. francia—olasz—nyugatnémet filmsorozat (ism.) 11.40: Mindenki közlekedik 11.55: Játék a betűkkel 14.53: Fejezetek az állatlexikonból 15.25: Unokáink is látni fogják... ICOMOS ’77 16.00: BSE—Akademik Szófia Tanács Kupa női kosárlabdamérkőzés 17.40: Hírek 17.45: Egyenruhában Riportfilm 18.30: Lángolás Dokumentumfilm Dzserzsinszkijről 18.55: Egymillió fontos hangjegy O 19.10: Cicavízió O 19.20: Tévézona O 19.30: Tv-híradó 20.00: GUSZTÁV ÉS A HOSSZÚ ÉLET Magyar rajzfilmsorozat O 20.05: HÍVD A FÉRJEM TALÁLKÁRA Mb. amerikai film (16 éven felülieknek) 21.40: A Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertese: ZENÉS TV SZÍNHÁZ Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi O 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Agónia Miroslav Krleza drámájának tévéváltozata © 21.45: Reklámműsor 21.50: Doktor a háznál Mb. angol tévéfilmsorozat SZOMBAT CSÜTÖRTÖK 16.33: Hírek 16.40: Tüzek násza Francia néprajzi kisfilm © 17.00: A nyelv világa 17.30: Tévébörze 17.40: Telesport 18.05: Mai telepesek — holnapi települések Vitaműsor 18.40: A Koreai Népi Demokratikus Népköztársaság nemzeti ünnepe 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna © 19.30: Tv-híradó 20.00: AZ IDŐSEBB FIÚ Mb. szovjet film I—II. A fiatalon, 1972-ben elhunyt szovjet drámaíró, Alekszandr Vaimpilov színművéből készült a kétrészes szovjet film, Vitalij Melnyikov rendezésében. Vampilov munkássága nem ismeretlen a magyar közönség előtt: csehovi ihletésű színdarabja. A múlt nyáron történt és az Angyali történetek nagy sikert arattak színházainkban- Az idősebb fiú meséjét egy kaland váratlan fordulata indítja el, s az ezt követő események — családi dráma, nemzedéki probléma — emberi sorsok, életelvek nagy összecsapásához vezetnek. 22.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.58: Francia és angol nyelvtanfolyam 19.30: Tv-híradó 20.00: ZENÉS NYÁRI ESTÉK Hölgyválasz Zenés komédia 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Autó-Motor Sport 22.10: Álmaink Riportfilm (ism.) TV-ELŐZETES SZEPTEMBER 13—10-IG Szeptember 13. kedd: 20.00: Két közeli idegen — lengyel film. 2. műsor: 20.01: Még egyszer! Szeptember 14. szerda: 20.30: Nyitott könyv. Hubay: Magnificat. 2. műsor: 20.01: Harkness balettműsora. Szeptember 15. csütörtök: 20.00: Székely János: Kísértés — tévéjáték. I. 2. műsor: 21.30: Türelmetlen szív — mb. amerikai film. Szeptember 16. péntek: 20.25: Székely János: Kísértés — tévéjáték II—III. 2. műsor: 21.20: A vándorló kockakő históriája — dok. film. Szeptember 17. szombat: 20.05: Monsieur Verdoux — mb. amerikai film. 2. műsor: 20.01: Ronald Miller Abelard és Heloise — a Madách Színházból. Szeptember 18. vasárnap: 20.05: Columbo— mb. am. film. VÁLTOZÁS LEHETSÉGES! VASÁRNAP 9.05: Wiekie NSZK rajzfilmsorozat 9.30: Marek Piegus hihetetlen kalandjai Lengyel gyermekfilmsorozat 9.55: Hírek 10.00: Csak gyerekeknek! 10.20: Szerencsés csillagok 11.00: Mozdulj! 12.00: Nemzetközi Motocross Verseny Közv. a Farkashegyről 14.13: Gusztáv és a hosszú élet Magyar rajzfilmsorozat © 14.20: Hogyan tanuljunk a Mindenki iskolájában? 14.45: Nótaszó © 15.05: Szűkebb hazánk a Naprendszer © 16.05: Magyar Tudósok Újfalussy József akadémikus 16.55: A Chilei Szolidaritás Napja 17.30: OMEGA VÁLTOZAT JMb. szovjet filmsorozat Az ötrészes szovjet film témájában hasonlít a néhány éve bemutatott és idén megismételt nagy sikerű sorozathoz. A tavasz 17 pillanatához, 1942 tavaszán, Tallinban indul a film története. A német kémelhárító szolgálat, az Abwehr azon munkálkodik, hogy egyik tisztjét beépítse a szovjet parancsnokságba. A cél: megtévesztő információkkal félrevezetni a szovjet hadviselést . . . Rendezte: Vojazosz, főszereplők: Oleg Dalj és Igor Vasziljev 18.40: Esti mese 18.50: Tévétorna © 19.00: A Hét 20.00: Hírek 20.05: NATALIA GINZBURG: A HIRDETÉS Tragikomédia két részben A Pesti Színházból (18 éven felülieknek) 21.35: Sporthírek 21.45: A fonográftól napjainkig Százéves a hangrögzítés 22.40: Hírek A © jelzésű műsorok színesek