Új Tükör, 1977. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
1977-10-09 / 41. szám
.»Ismételnünk kell azt a frázist, hogy a természet sokat mond némely festőnek. Az igazi tájfestő kihallgatja, kilesi, sőt mi több, a lehető legszorosabb kapcsolatba lép vele. Rabszolgájává s urává válik egyszerre.” Lyka Károly: Magyar tájképfestők Családja Ez a vár építésének meséje, így lett halhatatlanná Beckó. De a mesének folytatása is van, mely szomorú ,véget szán Stibornak. Fia lakodalmán ugyanis — az egy álló évig és egy napig tartó lagzin — egyik szolgájára megdühösödött és ledobatta a szikla tetejéről a mélybe. De a lakodalom utolsó napján, amikor részegen leheveredett a gyepre, egy kígyó kivájta a szemét. Iszonyú fájdalmak közepette, világtalanul rohant-rohant, s azon a helyen, hol szolgáját ledobatta, ő is a mélységbe zuhant. A történelmi kutatás igazolja a monda igaz voltát, sőt, ami a vajda halálát illeti, maga is a mondára támaszkodik. Eszerint Stibor vajda (pontosan: Styboriczi Stybor) előkelő lengyel nemesi származású volt, 1395-től 1402-ig erdélyi vajda. Zsigmondtól szolgálataiért oly nagy birtokokat kapott, főként Trencsén, Nyitra, Pozsony vármegyékben, hogy az ország leggazdagabb birtokosa lett. Halála után vagyonát fia, János örökölte. 1434-ben vele hal ki a bolondóci Stiboricz család, mert a fiún kívül csak egy — Katalin — leánya volt, aki alsólindvai Bánffy Pálhoz ment férjhez, kinek leány ágán a báró Mednyánszky család örökösödött a Stibor nemzetség birtokaiban. Nézzük hát a másik ágat: izgalmas és érdekes, kusza családfa következik (Kállai Ernő monográfiájából idézem ennek leírását). A család a 13. században Lengyelországból került a felvidékre. Első magyar birtokát, a Trencsén megyei Mednét II. Endre királytól kapta. A birtokkal járt a Mednai név, mely utóbb Mednyánszkyvá alakult át. Az egyik Mednyánszky 1500 táján Erdélybe származott, ahol utódai a fejedelmi udvarba az aranyosmedgyesi előnevet kapták. Ennek az ágnak egyik leszármazóját, aranyosmedgyesi Mednyánszky Antalt Mária Terézia bárói rangra emelte és összeházasította Révay Rózsi bárónővel, akinek Stibor vajda volt az őse. E házasság juttatta a Mednyánszkyakat a beckói vár és kastély birtokába. László 1852. április 23-án, Beckón született. A család, amelyből sarjadt, nagy történelmi és kulturális hagyományok emlékét és fáradtságát hordozza magában. Az örökség Lászlóban, a Mednyánszkyak aranyosmedgyesi ágának utolsó, magtalanul maradt férfi sarjában végső átszellemülését és leáldozását érte. Beckói séta Az idei túl korai tavasz csalt fel Beckóra. A vár alól indultunk sétánkra. A barokk ferences kolostor és templom ismerős, így festette ezt meg egyik képén Mednyánszky is. A nagy főtér régi házai, kastélyai közt értünk a régebbi, gótikus-reneszánsz stílusú plébániatemplomhoz. Szemben vele apácák dolgoztak, valószínűleg új rendházat építettek. Odébb állt az evangélikus templom. Mellette, a parókia falán márványtábla emlékezik a másik híres szülöttre, J. M. Harban politikusra, íróra, evangélikus lelkészre. (Nem tudván, szlovákul, itthon néztem utána, hogy az 1848-49- es dátum, mely a táblán olvasható, vajon mit is jelent? Így tudtam meg, hogy 1848-ban Hurban nemzeti felkelést szervezett a magyar szabadságharc ellen.) Felkaptattam a dómba, hogy a várat megközelítsem. A vár felé kanyarodva korai és merész virágzású gyümölcsfák keretezték a vár képét. Távolabb még hófoltak. E fák közt haladva elhagyott zsidótemetőhöz értünk. A motívum is, a hangulat is — véletlenül — megegyezik az egyik leghíresebb s talán jól ismert Mednyánszky-festmény, a Virágzó fák témájával. „Egyszer egy elhagyott temető mellett sétált (Mednyánszky) — beszéli el Lyka Károly —, ahol néhány fa és bokor javában bontogatta virágait. Alattuk, felburjánzott fű közepette, húzódott meg néhány düledék-fakereszt, szegényesen, gondozatlanul, íme egy oly tárgy, amely az író kezén rögtön érzékeny és megható pointot kap. Az író e korhadt fakeresztet földíszítené reflexióival, sőt talán még történeteket is fűzne hozzájuk. Mindenesetre kidomborítaná a virágzó fák és korhadt fejfák kínálkozó kontrasztját. Mednyánszky azonban festő létére másként nézte meg, másként formálta képét. A korhadt fakeresztek ezen a képen szerényen megvonulnak, nincs rajtuk semmi hangsúly. A diadalmasan élő fa és a holt ember korhadó fejfájának olcsó kontrasztja sem jut kifejezésre e képen. Nincs benne semmi novella. Nem beszélni, de megnézni való kép lett belőle. Festői kép.” A temető a vár tövében árválkodik. A vár pedig a tájban, a völgy ölén. Mivel veszélyes, omlatag, nem látogatható. Csak a kapuig lehet feljutni. Lent a csöndes falu, a volt kisváros éli mindennapi életét, csalóka fényben most és virágzásban, fent a rom s a legendát vigyázó varjúcsapat. ÚR ÉS RABSZOLGA Beckó várit — Mednyánszky László ,,szülőháza ** Beckó vára 10. Régi rege rajta A régi iskoláskönyvek egyik leggyakrabban közölt, tehát jól ismert olvasmánya volt Mikszáth Kálmán Beckó vagy Bolondóc című regéje. „E rege szerint — olvashatjuk — két holló röpköd szüntelenül az omladék fölött. E két holló Stibor és gonosz neje Dobrochna, akik arra vannak elátkozva, hogy őrizzék a várat, míg egészen egyenlővé nem lesz a föld színével.” Ha valaki megáll a beckói vár meredek, omladékos falai alatt — mert eljött ide, a régi Trencsén vármegye szélére, a Vág völgyébe, hogy Mednyánszky szülőhelyét felkeresse, ma is fel-felrebbenő varjúcsapat fogadja borzasztó károgással. Nem feledve a károgást, ezt a misztikus zenét, próbáljunk valamit megtudni a múltból. Legyen vezetőnk az említett rege. Stibor vajdáról megtudhatjuk, hogy Zsigmond király idejében kegyetlen vajda volt, akinek okos bolondja volt Beckó. A bolond kívánságára, neki építtette fel jobbágyaival egy magas szikla tetejére ezt a várat. Amikor elkészült, megtetszett a vajdának és cserét ajánlott. „Nem bánom — válaszolta a bolond — cserélek egy föltétel alatt: legyen a vár a tied, de viselje az én nevemet.” CAllóképek Justh Zsigmond 1849-ben megjelent regényében, a Formus-ban Czobor Lipót néven rajzolta meg Mednyánszky alakját: „Íme arcképe: kopasz koponya, cafatos nagy szakáll, fejéhez arányítva kicsiny, tompa orr, piciny, kékes, gyemekkifejezésű, fátyolozott szemek. Rendetlen, piszkos, elhanyagolt ruházat. Cinikus külső, testbenlélekben, így is, úgy is cinikusra játssza magát, pedig nagy szívébe belefér egy világ... Egy ősrégi faj vonalán az utolsó állomás. Benne culminál századok finomsága, betegsége, tán vétkei.” Lyka egy másik képet is rajzol róla: „Ez az egyszerű, szürke kabátos ember ... bárónak született, de költővé lett. Akik jól ismerik őt, csodákat mesélnek igénytelenségéről és prófétai egyszerűségéről. Egyik ismerősünk mondta nekünk, hogy majdnem könny gyűlt a szemében, amikor Mednyánszky műtermébe lépve látta, hogy annak egyetlen bútora egy kéz-