Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)

1978-01-08 / 2. szám

KÉSEI TALÁLKOZÁS Madách Kamaraszínház Arbuzov négykezese jól illik a Kis Madách hagyományaihoz. Intim és érzelmes ez a szovjet darab, mint a Libikóka volt egykoron, vagy a Nap­­sugár fiúk a közelmúltban. Bár ez utóbbinál humorban némileg szegő- HOSSZÚ KARÁCSONYI EBÉD - AZ OPERAPRÓBA Pécsi Nemzeti Színház A pécsi zenei hét rendezvénysoro­zatának befejező akkordjaként két egyfelvonásos operát mutatott be a Pécsi Nemzeti Színház társulata: Hindemith Hosszú karácsonyi ebédét és Lortzing Az operapróba című víg­­operáját. Mindkettő magyarországi bemutató volt. Hindemith Hosszú karácsonyi ebédét nehéz feladat, hiszen operai érte­lemben véve nincsenek benne drá­mai összeütközések. Lemondó han­gulatú, lassú tempójú mű, igen nagy figyelmet kívánó, technikailag is ne­héz ének- és zenekari szólamokkal. Breitner Tamás zeneigazgató gondos betanításának eredményeként, Kon­ter László rendezésében jó előadás­nak lehettünk tanúi. Nem annyira az egyéni teljesítményeknek, sokkal inkább az együttes játéknak örül­hettünk és szívesen jegyezzük fel az énekes szólisták nevét: Ágoston Edit, Piróka Éva, Bolla Tibor, Marczis­ ­ MESÉL A BÉCSI ERDŐ Kaposvári Csiky Gergely Színház Szenvedélyes indulatoktól fűtött, mégis intellektuális, mélyen érző és mégis kegyetlen színházat játszanak Kaposvárott. Úgy tartanak tükröt a néző elé, hogy önmagát látja benne — ám, nem úgy, ahogy szeretné, ha­nem, ahogy mások látják. Úgy jele­nik meg ebben a tükörben, amilyen valójában, a maga tragikomikus elesettségében, ügyetlen jóságában, vagy megfontolt gonoszságában. Szo­katlan a színészek kifejezően képsze­rű, ironikusan kétértelmű, de a gon­dolatokat mégis halálos pontossággal közvetítő játékmódja is, amelyet nyolc év kemény munkájával alakí­tottak ki. Most Ascer Tamás tanú­sította Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című drámájának a ren­dezésével, hogy a társulat tartani tudja az elért szintet. Asher rendezé­sének egyik legfigyelemre méltóbb vonása, hogy a legkülönfélébb, ellen­­pontozó játékokkal minduntalan le­leplezi a kimondott szavak, a tettetett gesztusok hazugságait, álságait, vagy puszta ostobaságát Mindig rátalál azokra a beállításokra, kis fizikai já­tékokra, gesztusokra, amelyek maxi­mális erővel és eredetiséggel érzékel­tetik az egyes drámai szituációk­re­­ ­_________ I­­I -I SZÍNHÁZ ÉLJEN A KIRÁLYNŐ József Attila Színház Robert Bolt rendkívül tisztességes színpadi szerző. Éljen a királynő! című darabja valamivel a bulvár fölött s körülbelül ugyanennyivel az irodalom alatt helyezkedik el, és Bolt azért tisztességes, mert ponto­san ezt is ígéri. Mi több: ígéretét teljesíti. A „sztori” — Stuart Mária skót és I. Erzsébet angol királynő egyenlőtlen történelmi összecsapása — persze már lerágott csont. De ki tudná megmondani, hogy mióta? Schiller óta? Az emlékezetes angol tévésorozat óta? Bolt a tévésoroza­toktól átveszi a jelenetdramaturgiát, a történelmi témákat földolgozó kö­rünkben ízlésdiktátoroktól a kötele­ző fanyarságot, Schiller Stuart Má­riájából pedig a Davidson-jelenetet. Tisztességén csak az utóbbi miatt esik némi csorba, kivált hogy a fo­galmazásban alul marad. Dehát erre a jelenetre azért van szüksége, hogy a végén meglegyen neki az ugyan­csak kötelező „filozófiai” tanulság, amely szerint a teljes élet mégiscsak szebb, mint a politika ... A József Attila Színház előadása kicsit feszesebb a kelleténél. Mint­ha lelki fűzőben mozognának a sze­replők, ahelyett, hogy szabadabban járkálnának oda-vissza a történelem­ből a mába, a szerző akarata szerint. Benedek Árpád rendező érzi a da­rab iróniáját és romantikáját, ame­lyet Szántó Judit fordítása példásan közvetít. Több „történelmietlen” le­­zserség a díszletben (Fehér Miklós), a jelmezekben (Kemenes Fanny) és a színészi játékban csak használna az előadásnak. Mondjuk, ha sokan lennének szellemileg olyan elegán­sak, — és félangolosak —, mint Bánffy György. Kállai Ilona Stuart Máriaként szerepéhez méltóan fran­­ciás, vonzó — és a nőiséget a király­­nőiség elé helyezi. Ismerjük el azon­ban, hogy mind a történelemben, mind a darabban Erzsébeté a hálá­­sabb szerep. Szemes Mari remekel. Erzsébeté koraságában is politikus, és megfordítva. Elhisszük neki, hogy egy világhatalom ura, és még meg is tudjuk sajnálni érte. Koltai Tamás nyebb. Nyugdíjas korú közönséggel láttam az előadást, s az idős nézők talán a legalkalmasabbak ennek a lírai játéknak a befogadására, ők tudják leginkább átélni, elfogadni, hogy a háború osztogatta csapások évtizedekre, sőt életre szóló lelki sé­rüléseket okoznak. Az a nemzedék, amely váratlan repülőzúgásra már véletlenül sem érez riadt menekülés­vágyat, erőltetettnek tarthatja, hogy egy férfi még ma is naponta visz friss virágot a háborúban meghalt felesége sírjára, és szanatóriumi fő­orvos létére, vonzó női páciensek karéjában, ilyen sokáig magányos farkas marad. De a fiatalabb év­járatú közönség is elismeréssel fi­gyeli Arbuzov kétórás küzdelmét a közhely ellen. Valljuk meg: az alap­helyzet éppen olyan banális, mint a végkifejlet. (Zárkózott, akkurátus főorvos ellenáll a korosodó cirkuszi pénztárosnőnek, majd végül „föl­lazul”. A történet csak úgy elvisel­hető, ha a helyzetet feledtetni tudja az írói eredetiség. És noha Arbuzov iróniában, kegyetlen igazmondásban meg sem közelíti Örkény némileg hasonló témájú Macskajátékát, azért szelíden ő is csipkelődik az öregség­gel és a magánnyal.) A kissé desztilláltan környezetmen­tes történetet Tolnay Klári és Men­­sáros László úgy honosítják a mai pesti ízlésnek megfelelőre, ahogyan egy csepp citromlé tesz élvezhetőbbé édes vermutot. (Képünkön Tolnay Klári és Mensáros László.) Köröspataki Kiss Sándor Demeter, Kovács Zoltán, Kővári Anikó, Eszéki Zsuzsa, Németh Jó­zsef, Gyulai Edit, Albert Miklós éne­kelte a szerepeket, a sorsot jelképező pantomimalakot Szabolics Éva kel­tette életre. Hindemith műve után a Lortzing­­opera nagy kontraszt, a kor stílusá­ban, sok szellemes ötlettel megírt, mozgalmas kis opera üdítő hatást kelt az élet és halál problémájával foglalkozó, filozofikus tartalmú XX. századi mű után. Itt is figyelemre méltó együttes produkciót hallot­tunk, ez a tény is dicséri Breitner évek óta tartó munkáját. Berczeli Tibor, Kővári Anikó, Eszéki Zsuzsa, Ágoston Edit, Kovács Zoltán, Bolla Tibor, Bognár András, Bőhm Al­berto és Tóth József sok derűs pil­lanatot szerzett a nézőnek. Meg kell említenünk Hirsch Bence igen jó for­dítását (mindkét operát ő ültette át magyarra), Székely László díszlet- és Vágó Nelly jelmezterveit. Kár, hogy a bemutató előadáson sem volt zsúfolt a nézőtér. Akik viszont je­len voltak, nagy tapssal fogadták a produkciókat. (Képünkön: jelenet a Lortzing-operából) „ . „„ ,, ^ Meixner Mihály * Mi uagt­yuiiUAUS. giuies voltát. Pauer Gyula, a jövő szakadé­­kaiba vezető, alagutat, bunkert idé­ző kopár díszlete telitalálat. A szí­nészek, Helyey László, Pogány Judit, Olsavszky Éva, Koltai Róbert, Kun Vilmos, Hunyadkürti István és a töb­biek megrendítő erővel tárták fel alakításaikban a harmincas évek bé­csi kedélyessége, szívélyessége mö­gött meghúzódó emberi ürességet, mérhetetlen butaságot és aljasságot. (Képünkön Helyey László és Pogány Judit.) .... . _ .. Mihályi Gábor _______HETI AJÁNLAT FILM A MEGRÖGZÖTT Szovjet-lett film Újabb címfordítási leleménnyel lep­ték meg filmforgalmazóink a néző­ket, ez ráadásul rosszul, sőt értelmet­lenül hangzik. A lett Alosz Broncs Feleslegesnek lenni címmel rendezte filmjét, Suksin Vörös kányafájának árnyékában. Az ő hőse is gyakori bűnöző, s éppen szabadulásának pil­lanatától kísérhetjük végig tragikus sorsát. Ő is találkozik a megváltást ígérő szerelemmel, egy csinos taxi­sofőrnő személyében. Megpróbál ki­törni a múlt, a barátok szorításából, de sikertelenül. Joggal érzi magát feleslegesnek, hiszen a környezet, a „becsületes" emberek világa nemigen fogadja be. Tragédiája, hasonlókép­pen a Vörös kányafa főszereplőjéhez, társadalmi, emberi vétségből fakad. Alosz Broncs azonban, sajnos, nem olyan jó rendező, és Vitautasz Tom­­kusz nem olyan meggyőző színész, mint Vaszilij Suksin volt. Kettejük produkciójából hiányzik az erő, az egyéniség varázsa, mely a történet sablonjain átsugárzik, s elhiteti ve­lünk, hogy egy szabálytalan, a sor­ból kilógó ember, a „jobb sors” lehe­tősége híján eltékozolt energiákkal, szükségszerűen pusztul el a balti Lettországban, csakúgy, mint a szi­bériai kányafák tövénél. Székely Gabriella KIÁLLÍTÁS GÁBOR MARIANNE KIÁLLÍTÁSA Magyar Nemzeti Galéria Gábor Marianne tárlata művészet­­történészekre nézve példaszerűen rendezett kiállítás: egy majdnem négy évtizedes művészpálya minden hozzáférhető alkotását összegyűjtöt­ték a rendezők — 759 festményt és vagy 400 akvarellt, nem beszélve a katalógusban nem jelzett aprócseprő családi vonatkozású képeslapokról és hasonlókról, a katalógus pedig hasz­nosan áttekinti a művésznőről szóló eddigi magyar és külföldi irodalmat. Egy kulturált és harmonikusan fej­lődő életmű teljessége tárul a látoga­tó elé, és ha nem tompul el érzéke a nagyon terjedelmes anyagtól — mert ezernél jóval több képet vé­gigböngészni nem akármilyen szelle­mi teljesítmény — feltétlenül talál néhány portrét vagy tájat,­­ amely csöndes, ironikusan idilli, Szőnyi is­kolájával rokon, de saját útján fej­ □ .

Next