Új Tükör, 1978. július-szeptember (15. évfolyam, 27-39. szám)
1978-07-02 / 27. szám
HETI AJÁNLAT KÖNYV LEGENDÁRIUM Bereményi Géza regénye Csillogó, eredeti, sajátos családregény. Kezdődik a múlt század közepe táján, a dédapával, aki feltalálja az ismétlőpuskát s fel is ajánlja Kossuthnak, s befejeződik a jövő században az egyik dédunoka viszszaemlékezésével. Minden fejezete más hangvételű, más stílusképletet követ, minden fejezetnek más a hőse: a gonoszságának örömében meghaló nagyapa, a link apa, a fitestvérek, a szerencsétlenül tehetetlen lánytestvér. Bereményinek sikerült ebbe a játékos, személyes, ironikus regénybe szinte észrevétlenül beleépítenie a mindennapi történelmet s majdnem sikerült befognia — ez mindig a prózaíró legnagyobb küzdelme — a megfoghatatlan külső és belső időt, a múlandóságot. Azért csak majdnem sikerült, mert úgy érzem, részleteiben jobb a könyv, mint egészében. Kitűnő próza, igazán gyönyörűséget szerzett az olvasása, annyi benne az ötlet, a szellem, annyi a pontos és plasztikus kép, olyan jók és stílszerűek a hangváltásai, melyekkel egyes szereplőihez alkalmazkodik — nem is alkalmazkodik, megteremti őket. De a vége, János házassága a különös Annával, s a nem általa nemzett magzatnak a története — amely pedig érzésem szerint gondolatilag is, érzelmileg is az író legfontosabb mondanivalóját hordozza — aránytalan s helyenként még mesterkélt is. Bereményinek már az első novelláskötete is nagyon tetszett. Örülök, hogy ilyen látványos prózai teljesítménnyel igazolta várakozásaimat. (Magvető) Szász Imre sikert aratott, igaz, színpadit s nem irodalmit. Alfred Kerr — ha jól emlékszem — azt írta Molnár darabjáról: megrendítő mesterművekben is akad a legforróbb ponton egy csepp giccs, itt a giccsben van egy zseni-mozdulat. Modern drámánk történésze reménytelen helyzetben van, sem a hagyományban, sem a kortársi világirodalomban nem vetheti meg a lábát. Nagy Péter valóban úttörő könyvében az egyedül lehetséges módszert választja: a félszázad irodalmának 1919 őszével két (lehetőségeit nézve összehasonlíthatatlan) felvonásra osztott történetében keresi meg a dráma arányos helyét, szembesítve a szándékot az eredménnyel. Könyvének nyolc esszéje nyolc esszéírói technika, megközelítési mód példája, csak jelzésül: Bródy esetében azt elemzi, hogyan vált a naturalista program áldozatává, holott az a realizmus álcája volt, hogy jutott el Lengyel Menyhért az ibseni ihletésű indulástól Bernsteinig, a dekrektív aprólékosságával deríti fel, miért nem lett Móric- nagy drámaíró, Herczeg munkáit csak tárgyilagosan leírja, mert az irónia már túlértékelés volna. Történész a kritikussal, tudós a dramaturggal fogott össze e drámatörténeti szintézissé teljesedő esszésorozat megszületése érdekében. A Drámai arcélek — a lapos cím mögött jelentős mű rejtőzik — mint tárgy is szép: figyelemkeltő a címlapja, szellemes a tipográfiája. (Szépirodalmi) Sík Csaba középkor technikailag sok mindent létrehoz és tökéletesít, ami még „nem kell” — zenélő szerkezetekhez a programvezérlés mechanikáját, a gótikában a vázszerkezetes építkezést stb. —, de ami mégis már „készen van” a jövő számára. Az adatokban, összevetésekben és gondolatokban hallatlanul gazdag kis könyv szemléletét pedig érzékeltesse egy idézet, ugyancsak a gótikáról: „A bordanyalábos pillérekből kiinduló karcsú bordaszerkezet, a hálós mennyezet a díszes zárókővel, a karcsú támpilléreken nyugvó támívek nem elsősorban egy esztétikai törekvés kifejezői, ahogy sajnos manapság tanítjuk (!), hanem egy statikai elvet alkalmaznak következetesen.” A (!) jelet a mondatba én illesztettem. És annyit teszek hozzá: nem mindenki tanítja így — de történelemszemléletünk helyes formálásához mégis szükséges a mondatba iktatott figyelmeztetés —, és sok olyan remek tudományos műhelytanulmány kellene,, amilyen Endre Walter e műve. (Magvető) Lázár István DRÁMAI ARCÉLEK Nagy Péter színháztörténeti írásai Nálunk bárki leérettségizhet anélkül, hogy tudná: Móricz drámát is írt — a tankönyv beszél ugyan drámaiságáról, de színműveiről mégsem ejt szót —, Karinthy, aki szerint Az ember tragédiája nagyobb mű a Faustnál, megbukna egy kezdő tanársegédnél is. Teljes és rendszeres magyar drámatörténet nincs, 20. századi színműirodalmunkról még tudományos igényű résztanulmány is alig, e felfedezetlen területre merészkedő konkvisztádor csak hírlapi kritikákra támaszkodhat. Holott a Tájfun és a Liliom világ A KÖZÉPKOR TECHNIKAI FORRADALMA Endrei Walter könyve Milyen is volt hát a középkor? Ha az ókor némely fényeit nézzük, akkor kétségkívül „sötét”. De a történelmi fejlődésről nem elég azt mondanunk, hogy sohasem egyszerűen lineáris, hanem hullámzó, olykor spirálvonalas. A középkorra sem csak az jellemző, ami visszaesés — gyenge állam, elmerevedő kereszténység, dogmatizálódó tudomány, romló higiéniai viszonyok stb. —, hanem az is, ami a jövőbe mutat. Endre Walter e nagyszerű könyvecskéje elsősorban azt hangsúlyozza, hogy az energiafelhasználással, átalakítással kapcsolatos és más műszaki megoldások, a mind „okosabb” gépezetek feltalálása és felhasználása hosszú folyamatában mi volt a középkor szerepe. S közvetlen átmenetet bizonyít az újkor, sőt a legújabb kor nem egy technikai vívmánya felé. A gazdasági-társadalmitudományos-ideológiai folyamatok nem teljes összhangja közepette a IRIGYSÉG Jurij Olesa kisregénye és novellái Századunkban mintha a líra és a próza szerepet akarnának cserélni, de legalábbis kölcsönveszik egymás eszközeit — megpróbálnak visszatérni az irodalom közös eredetéhez. Jurij Olesa Irigység című kisregénye és novellái is azok közé az írások közé tartoznak, amelyeknek lényegét nem a fátyolszerűen lazán redőződő szerkezet, sem pedig a hideg kiszámítottság, hanem a szavak és jelenségek költői szövevénye adja. Az irodalmi formák új eszközei Olesánál, aki kisregényét a húszas években írta, nem afféle elégedetlenségből fakadnak, mintha a régi eszközöket únná, vagy mindenáron „újítani” akarna, hanem egy változásban levő, addig nem ismert világnak akarja csakis az eddigitől eltérő módon ábrázolható képét adni. A húszas évek Szovjetuniójában az értékek még viszonylagosak, amelyek között bizonyos fokig egy új gazdasági igazgató éppen úgy ironikusan ábrázolható, mint a képtelen találmányaival handabandázó fantaszta, és a kettő között imbolygó kispolgár, akit a tehetetlen irigység gyötör. A kötet egyéb írásai, tulajdonképpen, sem novellának, sem tárcának nem nevezhetők, hanem ezek a leghétköznapibb jelenségeknek — mint amilyen az odesszai stadion — prózában írt költeményei. (Európa) Császár István PORTRÉK ÉS FEJLŐDÉSKÉPEK Turczel Lajos tanulmányai A hatvanadik életévéhez közeledő Turczel Lajos jelentős személyisége a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Az Ipoly menti Szálkán született — szülőfalujáról legutóbb terjedelmes lírai vallomást írt —, s tanulmányait a budapesti és a pozsonyi egyetemen végezte. Élete leginkább a pozsonyi Komensky Egyetem magyar nyelvű tanszékén eltöltött években teljesedett ki. Tanulmánykötetei, a még megírásra váró csehszlovákiai magyar irodalomtörténethez, forrásmunkául szolgálhatnak majd. Turczel Lajos legújabb kötetében megtalálhatjuk a klasszikus irodalmi múlt és a csupán még kritikával mérhető jelen történelmi-társadalmi elemzését. Kazinczy Ferenc Kassán és Kármán József Losoncon eltöltött éveinek új adatokkal kiegészített feltárásától a szlovák műfordítás 1945 és 1968 közötti útjának vizsgálásáig, különös tekintettel az élő magyar irodalom szlovák nyelvű fordításaira. A kötet különösen figyelemre érdemes tanulmánya a csehszlovákiai Petőfi-kép kialakulásáról szól, a két háború közötti időszakban. „Köztudomású — írja Turczel Lajos —, hogy Petőfihez a szlovák polgári közvélemény egy része már korábban is elutasítóan viszonyult, és a származásából kiindulva nemegyszer renegátként, a szlovák nép árulójaként bélyegezte meg őt.” Illesse tisztelet viszont a cseh és szlovák demokratákat, köztük a kiváló cseh történészt, Zdenek Nejedlyt, aki a Petőfi-kör 1936-os alakuló közgyűlésén nemcsak megjelent, de felszólalásával is hitet tett a magyar költő mondanivalójának humanizmusa és egyetemessége mellett. (Madách) Tóbiás Áron SZÁGULDÁS A FÖLDÖN Hámori Tibor riportkönyve Kit cserkészne be, kivel készítene interjút Egon Erwin Kisch, ha ma élne és sportriporterként kellene megkeresni a kenyerét? Pelé, Muhammad Ali, Joe Namath, Beljajev és Puskás skalpja aligha hiányzott volna a „száguldó riporter” gyűjteményéből. Hámori Tibor mindezt megszerezte. Le a kalappal előtte a világhírű egyéniségek becserkészéséért. Menedzserek, titkárok, reklámfőnökök és testőrök zárják el őket mindenkitől, nehezíti a megközelítést napi 25 óra elfoglaltságuk is. Hogyan is kezd az ilyesmihez, a „Nagy Ri-