Új Tükör, 1979. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)
1979-04-01 / 13. szám
gioti graniet BARTÓK ÉS KODÁLY Breuer János tanulmányai Tanulmányok századunk magyar zenetörténetéhez— ezt az alcímet viseli az Elvek és Utak sorozatban megjelent könyv, amely csakugyan a modern magyar zenetörténet legfontosabb kérdéseit veti fel és válaszolja meg példamutató higgadtsággal, nagy tárgyismerettel. Igen jellemző a kötet címadója, a sorban is élen álló tanulmány. Ebben a kutató azt az „és”-t veszi bonckés alá, amely összeköti — és egyben elválasztja századunk két legnagyobb magyar zeneszerző-zsenijét. ,,Bartók és Kodály életművének egyetlen területén sem áll fenn az a feltétlen azonosság, amelyet a köztudat oly szívesen fogad el vitathatatlannak." („Fel kell vetni végre a Kodály-kérdést is” — ezt a címet adta a Kritika márciusi számában megjelent cikkének Breuer. Kutatói szerénységére jellemző, hiszen a könyvében, éppen ő, már fölvetette ezt a fontos kérdést, méghozzá a legalaposabban dokumentálva!) Félreértés ne essék: Breuer János, amikor a különbségeket is felmutatja a Bartók és Kodály által „harci szövetségben” kiküzdött magyar zenei forradalom történetében, még véletlenül sem szándékozik csökkenteni Kodály Zoltán nagyságát, érdemeit. S ebben feltétel nélkül egyetérthetünk vele. Éppenséggel ezért tartjuk példamutatónak kutatói és elemzői módszerét, ezért fogadjuk el munkájának eredményeit, tanulmánykötete következtetéseit. Boldogok lehetnénk, ha például az irodalomban akadna ilyen vállalkozás! Amely például az 50-es évek irodalompolitikájának kulcskérdéseit olyan metszően éles fényben és annyira részrehajlás nélkül lenne képes bemutatni, mint ahogyan Breuer János teszi a zene vidékén. (Magvető) Csala Károly Különös, hogy a hőseihez hasonlóan kalandos sorsú Colonne történeteiben nyoma sincs a Jack Londonéhoz hasonló romantikának, némelyikben csak a helyszínt kellene megváltoztatni és azt hinnénk, a pszichiáter Csáth Géza írta. Az Isten háta mögötti tanyán élő férfi, aki „gyönyörködve forgatta meg kését az ökör szügyében”, végül ellenállhatatlan kényszernek engedve megöli egyetlen társát, a feleségét is. „Született gyilkos volt vajon, vagy csak a húszéves szakadatlan mészárlás formálta olyanná, hogy szükségét érezte a mindennapos öldöklésnek?” (Európa) Császár István ELMERÜLŐ JÉGHEGY Francisco Coloane elbeszélései „A Tűzföld nyugati partja számos szigetté morzsolódott szét, melyek közt titokzatos csatornák kanyarognak, s vesznek bele az Ördög Sírjába, valahol a világ végén.” A földnek ezen a legdélibb, még ember lakta vidékén élnek Francisco Coloane chilei író hősei: fókavadászok, matrózok, állattenyésztők, szökött fegyencek. „Ezeken a tájakon semmin sem kell csodálkozni”, mert aki itt letelepszik, afölött az emberi törvényeknél hatalmasabb erő, a természet uralkodik. Colonne elbeszélései történelmen kívüli térben játszódnak, az általában végzetes hatású cselekvéseknek az az oka, hogy az emberekben elszabadul valamilyen ismeretlen belső késztetés, magának az élő természetnek a tudat által nem ellenőrizhető hatalma. De az ember még a legnagyobb magányban is megőrzi legalább a töredékét önmaga társadalmi meghatározottságának, nem tud visszavedleni állattá és belepusztul a társadalmiság elvesztésébe, vagy pedig a természet kiveti magából, mint az élet egyensúlyát veszélyeztető lényt. 243 RÓZSÁSKERT DALOSA Albek könyve A regény válságát meggyőzően tanúsítja a történelmi regény divatja — olvasom egy elegáns tanulmányban. Mivel az írót a jelennél jobban izgatja a múlt, az eleven valóságnál a megtanult műveltséganyag, az élmény új formai leleményt igénylő kifejezésénél a recept, a válság ténye bizonyított. Ha ilyen egyszerű lenne! A legjobb történelmi regények szemléletét, ábrázolásmódját múlt és jelen belső megfelelése alakítja, így aligha hihető, hogy a történelmi érdeklődést a napjaink eseményei iránti közöny ébresztené. S mennyi technikai változatot tud ez a műfaj, a kulisszafestegetéstől a nagy ívű erkölcsi-intellektuális példázatig! Ajbek könyvében a perzsa miniatúrák dús világa elevenedik meg, és hasonul is mindjárt az európai romantika történelmi regényének sémájához. Az utolsó Timurida, Huszszejn Bajkara uralkodásának idején játszódik a történet, amelyben a kalandvágyó olvasót is kielégítő gyorsasággal — bár előre láthatóan — pörög a történelem kereke. A fordulatos cselekményből valóságos történelmi eseményeket, hiteles társadalmi állapotokat ismerünk meg, a mese mégis kerete csupán egy remek portrénak, melynek a XV. századi kelet egyik legnagyobb költője, bölcselője a modellje: Alisir Nevai. (Lejla levele című elbeszélő költeményéből Szabó Lőrinc fordított részleteket, néhány szép versét Képes Géza ültette át magyarra.) Ember a romantikus regényhősök között, az idealizáló ábrázolás is megsejteti egyéniségének kivételes arányait, költői zsenijének természetét. (Európa) Sík Csaba VASZARY JÁNOS Haulisch Lenke könyve Ha lehet könyvet korrektnak nevezni, akkor ez az, de hozzá kell tegyük, hogy a kritikusnak vannak némi fenntartásai. Nem súlyosak, körülbelül olyan nagyságrendűek, minthogy a színes képek nyomásánál néhol gyanúsan soknak tűnik a vörös árnyalat , és a művészeti könyveknél ez a leggyakoribb technikai hiba. Először 64 oldalnyi szöveg: életrajz, különös tekintettel a festői fejlődés bemutatására; az alkalmazott művészeti tevékenység; a pedagógusi tevékenység. A szöveg után csaknem 300 kép, harmada színes. Gazdag, szép könyv, de épp a Vaszaryra olyannyira jellemző könnyedség, sziporkázás, szellem hiányzik ebből a tagolásból, ahol szükségszerűen többször is el kell mondani ugyanazt. Vaszary díszítőművészete szorosan kötődik szecessziós festészeti korszakához, oktatói liberalizmusa festészeti nézeteihez, miért kell ilyen mereven elhatárolni egymástól az alkotás területeit? Miért nem lehetett a szöveg közé tördelni a feketefehér képek közé került nyolc eredeti fotót? (Persze, ezek amolyan szeplők egy szép arcon, az olvasó talán észre sem veszi őket.) De van valami, amit sajnálok: Haulisch tárgyalásmódja a „sine ira et studio” történetírói elvén alapszik — bemutatja az egyes korszakokat, de nagyon óvatosan értékel, így nem válik eléggé egyértelművé, hogy Vaszaryt a szecessziós képek és a 20-as évek „art deco” hangulatú könnyed művei európai rangú mesterré tették — nem csoda, hogy olyan vadul csaholtak ellene a Kőszegi László-típusú fasiszta kritikusok, meg saját konzervatív „nemzeti” kollégái. Jobban tudták, hogy kicsoda Vaszary János, mint ő maga. (Képzőművészeti Alap) Székely András A DÉLI TENGER HÉT HULLÁMA Anne Falk-Ronne útikönyve Már megint Óceánia romantikus szigetei, már megint egy skandináv — ezúttal egy dán —, aki elment a Nap után, aki polinéz lányok, hajdanvolt tengeri kalandorok, volt emberevők, mai világból kivonulók nyomába szegődött? Igen, méghozzá ez a legújabb kori viking „csak” újságíró, semmi más — a nagyon buzgók és kissé tudálékosak típusából való. Nem tárt föl új régészeti lelőhelyeket, nem állít föl elméleteket a Húsvét-sziget szobrairól és lakóiról, nem próbált meg maga is tartósan úgy élni, mint a természeti népek — „csak” összefoglalja több éves utazgatásai főbb személyes tapasztalásait és szorgos munkával szerzett ismereteit. Ismét olvashatunk Robinson Crusoe, azaz Alexander Selkirk életéről és szigetéről — sőt barlangját ki is próbálta a kíváncsi dán —, a Bounty lázadóiról és leszármazottaikról, Gauguin Tahitijéről stb. Mentségére szóljon Arne Falk-Ronne-nak, hogy az átlagos újságíróutazónál alaposabb, némi humor sem idegen tőle. És: meglehetősen friss a tudósítása. Hogy mit jelent itt a meglehetősen? Polinéziába eljutni a legtöbbünknek annyira nincsen reménye, hogy a 15—20 év előtti helyzetkép olyan frissnek tűnik, mint egy 1978 nyári tudósítás, mondjuk, az Adria-partról. (Gond°íatl Lázár István VIKÁDJÁRÉK Színház A RAVASZ RÓKÁCSKA Erkel Színház Szereplői és cselekményvázlata alapján meseoperának vélhetnénk Leos Janáceknek, a XX. századi cseh muzsika legnagyobb mesterének művét, A ravasz rókácskát. Pedig ez az 1924-ben bemutatott opera az élet megújhodásának hirdetése, mély filozofikus gondolatokkal a szövegben, bensőséges szerelmi lírával, olykor buja erotikával, a befejezéskor himnikussá váló dallamokkal. A magyar közönség a Pécsi Nemzeti Színház.