Új Tükör, 1979. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)
1979-06-03 / 22. szám
Világszínvonal az új falak között VIHARBEMUTATÓ GYŐRÖTT A tavalyi év legjobb új angol drámájának címét egy Brian Clark nevű debütáns műve nyerte el. A hős, egy balesetben megbénult ifjú szobrász, késhegyig menő harcot vív az önkéntes halálhoz való jogáért. Színházrajongó ismerősömnek meséltem a darabról, hozzátéve, hogy mesterien szerkesztett, feszült, színvonalas munka. „Jaj, akkor mutassák be mielőbb!” — kiáltott fel az illető. Hosszasan tűnődtem, miképp magyarázzam meg, papírzörgésű dramaturgiai szabályok idézése nélkül, hogy ez az egyéni tragédia nem követel parancsoló erővel drámai formát. Most már tudom: a leghatásosabb érv az lett volna, ha ismerősömet meghívom Harag György győri Vihar-előadására. Katyerina halála természetesen Osztrovszkij szövegében is közügy. De mai magyar össztársadalmi és összszínházi üggyé Harag György színpadán válik. A rendezői színház sokféle. Sűrűn találkozunk olyan megnyilvánulásaival, melyek a maguk autonómiáját a darab vagy a nézőtér (vagy mindkettő) ellenében vívják ki. Harag teljesen autonóm színházának van egy különös, hovatovább kivételes vonása: visszaiktat jogaiba olyan, valaha túl sűrűn és kizárólagosan hangoztatott s ezért lejáratott fogalmakat, mint a színház társadalmi funkciója, a konfliktus társadalmi tartalma, a még oly sarkított jellemű figurák tipikussága. És íme kiderül: rendezései így is magukba tudják szívni és tovább tudják építeni a modern világszínház legizgalmasabb hagyományait és kísérleteit, és megütik a sokat emlegetett és egyre megfoghatatlanabbá váló színházi világszínvonalat. Az erdélyi rendező színháza egyszerre kristályosan áttekinthető és démonian titokzatos. A néző egyfelől pontosan érzékeli, mi várható a Kabanováktól és Gyikosoktól, másfelől belesodródik az áldozatok helyzetébe is, akik számára az elnyomás kiszámíthatatlan, végzetszerűnek tűnő személyes katasztrófaként jelentkezik. Ezt a kettős optikát Harag ezúttal a shakespeare-i szerkezetű, nyitott népdráma formájában valósította meg, akár tavaly a Caligula helytartójában Gyulán. Az előadáshoz kritika helyett jobban illenék a részletes, az utókorra örökíthető leírás. Én sem tehetek mást, mint hogy képeket, gazdag és sokjelentésű képeket emeljek ki, a szövegből tovább ágazókat csakúgy, mint önálló leleményen alapulókat (melyekben azonban egy sor „saját” szöveg sincsen). De akkor is: melyiket válasszam ? A tömegjeleneteket, melyekben a város lakói nagy területen, mégis deszkafalak közé zárva, a rabok sétáját idéző körkörös kompozíciókban vonulnak? Az ütemre öltögető asszonyokat a Kahanov házban? A teljesen szöveghű, ám helyszínében újdonatúj hivatali képet, melyben a nyomorult Boriszt állópultnál látjuk körmölni? A tömeg torz pótcselekvéseit, akár a zarándoknők fékevesztett zabálására gondolunk, akár a szerencsétlen nyomorék szadista megcsúfolására? Vagy említsük a boschi erejű képet, melyben Kuligin, a csodabogárrá züllesztett megváltójelölt a magasban próbálgatja szárnyait, miközben mozdulatait odalenn groteszkül tükrözi a kapálódzó nyomorék? Harag rendezői színháza — egyenjogú alkotótársnak tekinti a színészeket. Persze felnőni hozzá nem könnyű, örömmel nyugtázhatjuk, hogy jó néhányan mégis győzték. A vendég Törőcsik Mari merőben szokatlan Katyerinát hoz (a koncepció alighanem rugalmasan idomult is alkatához): ebben az asszonyban — ha eltekintünk gyönyörű, plasztikus mozgásától — semmi védtelen lágyság, semmi érzékiség, a lázadás szerelmese , s ha a városban nem élne egy Borisz-szerű ifjú, de működnék egy titkos anarchistaegylet, ez a Kátya annak lenne tagja és vértanúja. Törőcsik mellett mesterszínészi teljesítményt nyújt Kuliginként a Harag világában nyilvánvalóan legotthonosabb Bács Ferenc. A többiek közül kivált a társulat fiataljai emelkednek ki: Harag jelentős színésznővé érlelte Baranyai Ibolyát (Varvara) és eddigi legjobb alakítását nyújtja a kulcsfigurává emelt cselédlány szerepében Jancsó Sarolta. Az idősebbek már nehezebben váltanak hangot. Nyilvánvaló a rendező törekvése: Kabanova és Gyikoj ne személyükben, hanem társadalmi funkciójukban legyenek félelmetesek, valójában törpék, emberevő óriásnak maszkírozva. Ám Kovács Mária és Simon Géza egyelőre külön játsszák a törpét és külön az óriást. Harag Györgyöt visszavárják, Győrött is, másutt is. Ám jó lenne, ha nélküle is minél több előadás vállalná azokat a törekvéseket, melyeket a legnagyobbak sorában képvisel. SZÁNTÓ JUDIT Katyerina (Törőcsik Mari) és a zarándoknők Kuligin, órás és ezermester (Bács Ferenc) FARKAS TAMÁS FELVÉTELEI HUSZONHÁROM KICSI KÖNYV E Érdekes tartalmú, gondos kivitelezésű mindegyik. Együttesen pedig hordoznak, közvetítenek még valamit, azon kívül is, ami aeléjük nyomtatott szövegben áll: a helyes nevelési szemlélet, a hasznos munka értelmét, értékét. Ezeket a kis könyveket ugyanis diákok készítették. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola tanulói. Az iskola tanműhelyéből néhány száz példányban kikerülő könyvecskék vizsgamunkák. Ugyanakkor a nevelés eszközei is. S nemegyszer értékmentők. Két sorozatról van szó. Az egyik a Békés megye néprajza címet viseli, ebben minikönyvek jelennek meg. Eddig hetet tettek közzé, bemutatva a táj népi cserépedényeit, szőtteseit, bútorait, hímzéseit. A másik sorozat elnevezése: Bibliotheca Bekesiensis. Tizenhat kötete van már, s a tematikai gazdagságot felsorolni is hosszú lenne. Példaképp említek néhányat. Az első kötet címe utal a tartalomra. Emlékezzünk végh Gyula váráról”. Az ötödik Tessedik Sámuel írásaiból válogatott. Justh Zsigmond parasztszínházáról szól a kilencedik, a színházalapító író saját írásain, valamint emlékezéseken, cikkeken keresztül. Írások Szeghalom múltjából, áll a tizenharmadik címlapján. A tizenötödik a fiatal Darvas József leveleiből közöl jó néhányat. Az eddig megjelent utolsó pedig a Tevan nyomda- és kiadóvállalat történetét idézi, sok illusztrációval. Az évszázadosnál öregebb gimnázium több mint egy évtizede nyomdaipari szakközépiskola is. Tanműhelyében betűsorok ezreit szedték ki a diákok a tíznél több év során. A szakmát meg kell tanulni, de nem mindegy hogyan, milyen formában. A szedés és nyomtatás ismeretei úgy is elsajátíthatók, hogy számukra érdektelen szövegeken gyakorolnak a diákok. S esetleg ilyent kapnak vizsgamunkaként is. Békéscsabán 1967 óta más módszert alkalmaznak. A vizsgamunka — a tanulók közös munkája — mindig egy-egy maradandó könyv. Az említett sorozatok újabb tagja. Mi a haszna ennek? Az egyik, hogy a tizenéves diákok már most érezhetik az alkotás örömét, megtanulhatják értékelni a munkát — a munkájukat —, látván, hogy amit csinálnak, az mások számára is hasznos. A másik, hogy közben új dolgokat tudnak meg, saját ismereteik is gyarapodnak. A harmadik: nem egy diákban kelt már érdeklődés a „keze alá került” téma iránt, s kezdett maga is kutatni, búvárkodni, értékek átmentésében segédkezni. Nemcsak a szakmával ismerkednek, amikor e kis könyveket készítik, hanem irodalommal, néprajzzal, helytörténettel is. Olvasásra, önművelésre is szoktat tehát a békéscsabai módszer, belátva, ugyanakkor igazolva, megerősítve az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló 1972-es határozat következő megállapítását: „A tudományos-technikai fejlődés mai szakaszában iskoláink csak úgy felelhetnek meg e társadalmi követelményeknek, ha az alapvető ismeretek tanítására törekszenek, ha a tanulók gondolkodását fejlesztve kialakítják a továbbtanulás igényét és képessé teszik őket a folyamatos önművelésre.” Hiszem, hogy a helyes szemlélettel végzett nevelés nem hiábavaló. Hiszem, hogy a műveltebb, tájékozottabb ember a maga példájával másokra is hatni tud. S végül hiszem, hogy az értelmes, élvezettel végzett munka öröme társadalmi méretekben kamatozik. Ezért örülök a huszonhárom kicsi békéscsabai könyvnek, ezért szóltam róluk. MÁTYÁS ISTVÁN A szedőteremben 26 .