Új Tükör, 1979. július-szeptember (16. évfolyam, 26-39. szám)
1979-07-01 / 26. szám
Sieti ajánlat FARSANGI KIRÁLY Vészi Endre versei A teljesség igézetében — ez volt a címe Vészi Endre öt éve kiadott gyűjteményes verskötetének. E teljesség igézetében született minap publikált új verseskönyve is, a Farsangi király. A karcsú kötet félszáz versében lírai életművének úgyszólván minden témája, színe és szólama ismét megjelenik. Kötete epilógusában a költő azt mondja önmagának— "Az éjszaka utasának —: „Hagyd már ezt a magadbon-utazást! / ne hívd elő a régi arcokat ...” a régi arcok azonban — az anyáé, a kedvesé, az olvasó kisfiúé, gyermek önmagáé — sorra felbukkannak oly megragadó látomásokban, mint az Anna-versek, mint a Tanonciskolám falára, vagy mint az Adalékok az életrajzhoz. Ad-e hát újat a Farsangi király az előző Vészi-kötetekhez? Merőben újat nem: első lapozásra-ízlelésre inkább a költői mesterséget felsőbb fokon, hiszen Vészi Endre világa éppoly sokszínű volt korábban is, hangja, verszenéje már indulásakor összetéveszthetetlen, sajátos, a magyar ritmust eredetien színező kántálás. Emellett az új kötetre is jellemző, hogy bármily játékosságokba, szürreális képekbe ragadja is fantáziája, verse mindig életteli, földízű marad. És erkölcseiben meg nem alkuvó. Nála még Az alku szövege is így hangzik: „Csak az aranyfüst szavaktól ments meg uram / a széptől ami érdek nélkül tetszik... / És ne adjál álmomban kigyúló reflektorokat / de nyugtalanságomnak se szabjál határt...” Ami ebben a most megjelent kötetben — ha nem is előzmény nélküli— mégis izgalmasan új, mítoszformáló ereje. Olyan, versek vízióira gondolok, mint például a címadó Farsangi király, A nyár emlékezetkihagyása és a Fekete földtől fekete égig; inspirálójuk úgy lehet Ady szimbólumteremtő költészete, egyszeriek mégis és lelkünkbe vésődök. Néhány éve azt írtam Vészi Endréről, hogy lírája a hűség és a felháborodás költészete. S mert ma is így látom őt és ilyennek szeretem a kötete élére én legkeserűbb kérdését, a Hold lettek a régi közösségek? című versét helyezném. A bibliofil kötet szép karaktere rajzait Kass János készítette. (Szépirodalmi) ,. . _,, Major Ott volna kötete alcíméül a Bergmanfilm címét Keresztes Ágnes. Népmeséi motívumokból, rímes játékokból, nyelvi ölezékből építkező verseinek új gyűjteménye tíz év múltával követte az elsőt, a Halálod ellent. Míg más költőknek egy évtizednyi csönd (hallgatás? érdeklődés?) gyakran az elfeledést jelenti, addig Keresztes egyre sűrűbben jelentkezett irodalmi folyóiratainkba verseivel, riportjaival, szociográfiáival, s lett elfogadott és karakteres jelensége irodalmunknak. Nevezhetném halk szavának új kötete verseit vagy éppenséggel átvehetném a nemigen sikerült, mert félreinformáló fülszöveg megállapítását, miszerint „a fiatalságától búcsúzó asszony rezignációja, nosztalgiája” jellemezné a kötetet. Első olvasatra — talán. Felületes olvasásra. Aki szívével figyel verseire, megérzi-megérti, micsoda súlyokat hordanak azok — mert szerelmet hordanak, magányt hordanak, az értelmes élet és munka emberi igényét kiáltják. (Szépirodalmi) Simonffy András INGA Keresztes Ágnes versei Suttogások és sikolyok — írhatta 2a AKKOR MÁJUSBAN ESETT A HÓ Végh Antal könyve De sok író van így! S nemcsak mostanában, régen is, amióta csak író van, azaz amióta csak ember van, hogy felnőttként végzi a komoly dolgait és egyszercsak felfigyel arra, hogy szólítja valami. Egy hang, egy érzés, egy világ, a gyermekkor. Az írók rendszerint engednek ennek a szólításnak, mert nem térhetnek ki előle, mint most Végh Antal is. Regénye — regényes emlékezése — a debreceni református középiskola ötvenes évekbeli diákvilágáról szól. Az emlékezés pontosságának és az emlékezés költészetének szép eredménye az Akkor májusban esett a hó; arra törekedni, hogy szétválaszszuk a kettőt, meddő és fölösleges dolog lenne, hiszen az író sem tudhatja igazán, hogy mennyi benne a múlt és mennyi a jelen, ahonnan visszapillant... A gimnázium növendékeire az ötvenes évek elején kétféle szellem, kétféle energia, de talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy kétféle erőszak hatott: a szigorú felfogású iskoláé és az akkor nem kevésbé szigorú külvilágé. A fiatalok — mert fiatalok voltak —, egyiknek sem engedtek könnyen. Erről a küzdelemről ír Végh Antal, hogy a diákok miként küzdöttek a maguk módján — tehát formátlanul, játékosan, félig gyermek módra s gyönyörűen — mindkettő ellen, mindkettőért, de elsősorban önmagukért. Felhők alatt, s mégis felhőtlen diákkor volt ez az ötvenes évekbeli néhány esztendő; megindult tudósításában Végh Antal erről ad hírt. A regényes emlékirat ifjú hősére abban az érettségi előtti májusiban szerelmi szenvedés miatt hó esett ugyan, de leolvadt róla és egészen jó rakoncátlan író lett belőle, szerencsére. (Magvető) Tamás István dem egyetem szociológiatanára. Mégsem egyedi díszpéldány: korunk értelmiségi tenyészetének tipikus képlete. Szaporán nyüzsög mindenütt, könyvet ír, előad, ágál a televízióban, házibulin, hogy lefektessen egy kis libát, egy rendfokozattal előbbre könyökölje magát a szamárlétrán. Utcalányokat futtató stricinél gátlástalanabbá árul elvet, ideológiát. Kirk árucikke az ultrabaloldali radikalizmus, demagógiájának áldozataiból néha egyetemi tanárok, néha terroristák lesznek. Mivel Bradbury a múltszázadi liberalizmusban véli megtalálni a baj ellenszerét — amivel rokonszenvez ugyan, de életképességében nem hisz —, elmarad az irodalmi igazságszolgáltatás- Kirk nem lepleződik le, nem bukik el, kiütéssel győz a nála tisztességes naivitásuk miatt különbek ellen. Társadalmi regénynek nem jó, mert csak az okozatot ábrázolja, az okot nem, „egyetemi regény”-nek viszont mintaszerű. Takács Ferenc fordítása különb olvasói élményt adott Bradbury módszerénél, technikájánál — utószavában Szellemesen elemzi, ha némileg túl is értékeli ezt a tipikusan angol regénytípust, bár a következtetéssel adós marad. A történelem bizalmasa összevetve előzményeivel, Cooper, Amis, Snow regényeivel, inkább dühítő, mint szórakoztató, borúlátóvá teszi az olvasót és pesszimizmusának tárgya korántsem csak az angol egyetemi oktatás rendszerének jelene jövője. ›EuTMPa@ Sik Csaba A TÖRTÉNELEM BIZALMASA Malcolm Bradbury regénye Nem sok regényt olvastam, amelynek hőse olyan link lenne, mint Howard Kirk, a divatos építész zavaros ideológiáját megtestesítő ultramo VASPÓLYA László Anna dokumentum kötete Elszorul a torkunk, amikor László Anna új könyvét olvasni kezdjük, hiszen a két évtizede mozdulatlanságra ítélt beteg világáról ír, azokról, akik lélegezni is csak a vaspólya (ez a kifejezésaz írónő leleménye) segítségével tudnak. László Anna szociografikus jellegű vállalkozásának legnagyobb érdeme, hogy ezt a nagyon is nyomasztó témát túlzások nélkül, természetes elbeszélő hangnemben kezeli, holott az emberi tragédiák halmazata könnyen csábíthatná szélsőségekre. A világirodalom számos remekműve szólt már az emberi akaraterő csodáiról; e dokumentumkötet szereplői közül egy sincs, aki magát különleges lénynek képzelné, holott köznapi mértékeink szerint elképesztően nagy teljesítményekre képesek. Az egykori vállalati titkárnő, aki angolul tanítja betegtársait, a fiú, aki szájába tett ecsettel festi képeit (többi között e kötet borítólapját!), a műszaki tehetséggel megáldott beteg, aki kidobott alkatrészekből maga konstruálja meg lélegeztetőgépét. Az író azonban nem idillt rajzol meg, láthatjuk az orvosok fárasztó, olykor kudarcokkal teli munkáját, a kezeltek időnkénti lázadását sorsuk ellen, kamaszos fegyelmezetlenségeiket, amelyek néha tetézik a bajt, nyíltan tárgyalja egyesek jellembeli fogyatékosságait is — de a kép, amelyet összegez mégsem lehangoló. A két évtized előtti gyermekparalízis-járvány utolsó áldozatai — a társadalom és önmaguk segítségével — ki tudták alakítani életformájukat, amely az adott körülmények között emberinek mondható. Örömük és bánatuk, sikerük és kudarcuk, érzelmeik sokszínűsége hozzánk hasonlóvá teszi őket. Tehát László Anna e jelesül megírt kötetében azt hangsúlyozza, ami egészen közel visz szereplőinek világához. (Szépirodalmi) Ratkó István AZ ARANYRÖG TETEJÉN ÜLDÖGÉLŐ KOLDUS Inotainé Bonifert Mária útikönyve Kívántam nem egyszer, bár minél több messzi földre eljutó szakemberünk írná le élményeit. Ám ha ez bekövetkezik, az nem mindig szín öröm. Most is: az egy évet Peruban töltött szerző, akinek férje egyetemi oktató, s aki — kislányát óvodába juttatva —, maga is vállalt munkát, nagy jóakarattal látott hozzá, hogy amit az Inotai család átélt e nagy múltú, izgalmas jelenű dél-amerikai országban, s amit könyvekből és ismerősöktől megtudott Peru múltjáról, természeti és társadalmi viszonyairól, azt megörökítse. Ám senki nem világosította föl, hogy ennek nem a mondandó mindenáron párbeszédekbe tördelése a legjobb módja, így azután különben gazdag, sőt olykor túltelített szövege néhol ama nyelvkönyvekhez hasonló, melyekben a társalgási gyakorlat kedvéért sorjáznak a kényszeredett dia-, triads kvadrialógusok. Továbbá, bár két lektor is jegyzi a könyvet szakmai ellenőrként, mit kezdjünk például ezzel a mondattal: „A falak egyenletes kőkockáit nem sziklából faragták, hanem a Costa homokjából vetett vályogból készítették.” Hasonló