Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)
1980-04-06 / 14. szám
az lehet, hogy a jövőben a meghívó félnek aktívabban kell beleszólnia a darab választásba. (Képünkön Papadimitriu Athina és Trokán Péter, Szántó Judit VIOLETTA Fővárosi Operett Színház , a világ mintha már némiképp unná az operettlit.” Így írt 1910-ben A Hét kritikusa, s ehhez csak anynyit fűzhetünk hozzá, hogy a világ talán már rég unja, de közönségén ez egyáltalán nem látszik, még ma sem. Nem helyes efféle nagyvonalú ítéletet írója fejére olvasni, sőt Kosztolányiról lévén szó, ez egyenesen arcátlanság, mégsem tagadhatjuk le, hogy a nézők a vasfüggöny elé szólították a Violetta szereplőit, ami csakis a tetszés jele lehet. (Még akkor is, ha ez a függöny az 1980-as évek türelmetlenségével, kissé sietősen zúdult alá.) Bőségesen jutott a szereplőknek az előlegezett tapsból is, elsősorban a fenségesen bevonuló Tiboldi Máriának, a címszereplőnek (az első szereposztásban). Ez a tisztelgés, az előadás végéről visszatekintve túlzónak látszott, mert Tiboldi Mária nem eleven színésznőt, inkább egy hamisnak tűnő primadonnát hozott a színpadra. Suka Sándort és a szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozott Kertész Pétert külsőségekben és „belsőségekben” gazdag lehetőséget adó szerepeikben viszont valóban öröm volt látni. Nyikolaj Sztrelnyikov operettjét Grigorij Szpektor rendezte vendégként, s a hagyománytisztelő közönség várakozására helyesen ráérezve, hagyományőrzőn. Elragadó ízléssel lépett viszont túl a hagyományokon Kemenes Fanny, akinek jelmezeit valószínűleg örömmel látnák viszont a Váci utcai szalonokban a jövőre is farsangolni akarók. (Képünkön Oszvald Marika és Rácz Tibor) Iván Gábor HOFFMANN MESÉI Debreceni Csokonai Színház A debreceni Csokonai Színház otthontalan operatársulata a Kölcsey Művelődési Központ kamaraszínházában szép, kulturált környezetben, de nem kielégítő színpadtechnikai körülmények között működik. Azért játékkedve töretlen, ezt bizonyítja a Hoffmann meséi legutóbbi felújítása is. Elsősorban a zenekari produkciót kell kiemelni. Tarnay György karmester keze alatt a Debreceni MÁV Filharmonikusok szép hangzással és a megszokottnál sokkal összeszedettebben játszottak. Kertész Gyula sok fantáziával rendezte meg a darabot, az ő érdeme, hogy az előadás színpadilag is rendkívül hangulatosra sikerült. Vitatható viszont, hogy Lindorf, Coppelius, Cappertutto és Miracle maszkja és jelmeze erősen eltér egymástól, így nem világos a közönség előtt, hogy egy és ugyanaz a személy. A világítás is lehetett volna differenciáltabb, különösen dr. Miracle sejtelmes varázsjeleneteiben. Mutatósak és ötletesek voltak Csányi Árpád színpadképei, csak a pop-art stílusú előfüggöny rítt ki közülük. Karnausz Tibor Hoffmannként jó alakítást nyújtott, sajnos a hangja nem eléggé reprezentatív az opera abszolút főszerepére. A három női főhős közül a legjobban Hegyes Gabriella tetszett, imponáló biztonsággal adta elő Olympia magas fekvésű, virtuóz áriáját. Giulietta megszemélyesítőjét, Czakó Máriát kicsit fáradtnak éreztem, Marsay Magda, mint Antónia pedig kulturáltan, ám eléggé bizonytalanul énekelt ezen az estén. Börcsök István figyelemre méltó vokális eszközökkel oldotta meg a négyes baritonszerepet, de alakításán akad még finomítani való. Anégy tenor-buffo figurátmegelevenítő Kecskés Sándor jeles színészi karakterizáló képességéről tett tanúbizonyságot. A nagy létszámú szereplőgárdából ezenkívül még Tas Ildikó Miklósa, L. Bíró János Sparanzanija és Tréfás György Crespel tanácsosa emelkedett ki. (Képünkön Karnausz Tibor és Marsay Magda) Kertész Iván ŐRÜLT NŐK KETRECE Színes francia—olasz film A házsártos, féltékeny feleségek mellettsóhajtozó férjeket biztosan megnyugtatja Eduard Molinaro bizarr vígjátéka. A házasság már csak ilyen, húsz év után egy férfiből is elviselhetetlen feleséget farag. Az Őrült nők ketrecében ugyanis csupa férfi fordul elő, a különös mulató tulajdonosa, Renato, az erősebb nem iránt érez olthatatlan vonzalmat, színpadán csak férfiakat öltöztet mélyen dekoltált estélyi ruhákba, csábos parókákba, miatt ajánlat és egy kopaszodó, pocakos öregedő „dívával” él, immáron húsz éve, sajátos kapcsolatban. Egyszer régen, gyenge pillanatában, hajnali fél három és öt között, engedett a kísértésnek, most aztán vállalnia kell a félrelépés következményeit: a fia nősül, és erényes menyasszonya erényes szüleinek tisztes polgármamát éspapát akar bemutatni. Ugo Tognazzi és Michel Serrault boldogan kapnak az alkalmon, hogy eljátsszák a családi tűzhely melegségét sugárzó házaspár szerepét, és mindent elkövetnek, hogy elszórakoztassák az összeesküvésbe beavatott nézőt. Lehet is nevetni, ki-ki ízlése szerint választhat: élvezi a magyar mozikban ritkán látható pikáns történetet, vagy kényszeredetten mosolyog. Mert van, aki forrón Székely Gabriella UTAZÁS A VILÁG VÉGÉRE Színes francia dokumentumfilm Érdekes, ha Cousteau kapitány e mozifilmjét a televízióban, mondjuk, színes televízióban látjuk, biztosan jobban élvezzük. Szívesen fogadjuk a rendező magyarázó kísérőszövegét, mely szavakra fordítja a képeket. Egyszerre látjuk és halljuk, hogyan dúl a hóvihar az Antarktiszon, milyen harciasak a pingvinek, amint bátran szembeszállnak a ragadozó madarakkal, milyen varázslatos a jéghegyek alatti mélytengeri világ. Talán azért van ez így, mert a tévében hozzászoktunk, hogy az alkotók nemigen bíznak a látvány erejében, meg a néző fantáziájában, és agyonbeszélik a dokumentumfilmeket, akár természetről, akár útiélményekről, akár politikáról szólnak. A moziban jobban zavar ez az otthoni tévés duruzsolás. Nem ad egy csepp szünetet sem, nem engedi, hogy kedvünkre elmerüljünk a „világ végi” képekben, és csendben irigyeljük Cousteau kapitányt, meg tudós legénységét, amiért életük nagy részét kedves és értelmes lények, az állatok között töltik. Sz. G. FUTÁRSZOLGÁLAT Színes szovjet film A húszas években Moszkvában izgalmas dolgok történtek. Az új világban új irodalommal, zenével, színházzal, filmmel kísérleteztek a művészek, új gazdaságpolitikával a politikusok. Fejkendős és prémes bundás nők álltak egymás mellett a sorban a boltok előtt, csizmás és nyakkendős hivatalnokok adták egymásnak a kilincset a közhivatalokban. A sikátoros, szűk utcákban újfajta alvilág is szerveződött, Ilia Petrov hősei a régi ékszereket akasztották le a hölgyek nyakáról, az otthon rekedt ezredes és zászlós urak pedig hamis útlevél reményében vörös fejekre vadásztak. Izgalmas történeteket kínál ez a világ, egy kalandfilmrendező is könnyen találhat köztük magának valót. Villen Novak a külügyi népbiztosságon, Csicserits diplomatái között keresett hősöket filmjéhez: két futárt. Az egyik leszerelt vörösparancsnok, akinek nemigen tetszik ez az újfajta „urizáló” élet Moszkvában, a másik egy fiatalember, akin jól fest az öltöny, elegánsan teniszezik, de azért hibátlanul tüzel csípőből. Sajnos a rendező többet nem árul el róluk, a kor sűrű levegőjét is elszívja körülöttük, a nyüzsgő Moszkvát szégyenlősen rejtegeti előlünk, alig engedi élni a vásznon. Az első néhány perc után a gyakorlott mozinézőnek kétsége sincs afelől, mi történik a futárszolgálat katonáival. Teszik, amit a szocialista kalandfilmhősnek tennie kell" Sz. G. Hanglemez A MOSZKVAI NAGYSZÍNHÁZ HEGEDŰSEI 1978-ban járt Magyarországon a Moszkvai Nagy Színház hegedűseinek együttese. Vendégszereplésük nagy feltűnést keltett, mert különleges zenélési módot képviselnek, nem vonószenekarról van szó, hanem tizenöt hegedűsről, akik szólóhangszerre vagy szólóhangra írt műveket játszanak — többnyire unisono. Vagy másképpen megfogalmazva: a szólószámokat nem egy, hanem tizenöt hegedűművész adja elő. Nagyon imponáló a produkciójuk, hiszen a világhírű szovjet hegedűsiskola neveltjei muzsikálnak, nemcsak tempóban és dinamikában, de kifejezésben is példásan összehangolva. Ám ugyanakkor furcsa is, hogy a zongorakísérethez mintha egy hegedűhangú, de tizenötszörös méretű vonóshangszer társulna. Ritkán több szólamra is oszlanak, így szintén érdekes hangzás jön létre: olyan vonószenekaré, amelyben nincsenek mélyebb hangszerek, brácsák, csellók és bőgők. Műsorukon népszerű klasszikus számok szerepelnek, olyanok, mint Saint-Saëns Hattyúja, Bach—Gounod és Schubert Ave Mariája, Hacsaturján és Glazunov balettzenéinek átiratai. A jobb fajta szalonzenét is képviseli egy mű lemezükön, Fibich közismert Poéme-je. Nagyon érdekes Zaborov két magyar népdalfeldolgozása abból a szempontból, hogyan nyúl hozzá ehhez az anyaghoz egy olyan zeneszerző, aki feltehetőleg nem ismeri Bartók és Kodály ilyen irányú munkásságát. (Hungaroton) Kertész Iván SOMOGYI-SOMA LÁSZLÓ KÉPEI Mednyánszky Terem Meg egy szobra — tenném hozzá rögtön. A sárgásbarna fából fara □ 3