Új Tükör, 1980. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)
1980-07-06 / 27. szám
gleti ajánlat Könyv LYUK A TETŐN Tatay Sándor regénye Mind több gyönyörűséggel olvasom Tatay Sándor könyveit; ez az önéletrajz kiváltképp sok élvezettel szolgált, már csak azzal is, hogy anynyi benne a mindennapos kicsi élet, no meg azzal, hogy sok a játékosság is, a nyelvben, a hangvételben hol a majdnem archaikusba, majdnem népibe vagy az ártatlan csodálkozásba bújtatott irónia, hol csaknem szürrealizmusba csapongó látomás. Pedig Tatay többnyire nem játékos dolgokról beszél, hanem sok keserűt mond el a világ változásairól, amelyek nem válnak javára a világnak, mint például a badacsonyi szőlők felelőtlen kipusztítása, hol nagyralátó tervekkel, hol szűk látókörű rendeletekkel; vagy a vízimalmok romlása; vagy az ember gyötrelmei, ha halottját el akarja temettetni vagy háza lyukas fedelét befoltozni. Nemcsak kesereg e változásokon, hanem tán még a világ pusztulását is megsejti; igaz, nála a világvége a túlszaporodott balkáni gerlék és fácánok képében ereszkedik alá, s így talán mégsem olyan végleges és visszavonhatatlan, mint a tudomány vagy a hitek különböző világvégei. De amazok nem is illenének Tatay zsörtölődő derűjéhez. Nem mindenütt találtam meg azonban ezt a bájt a regény vagy inkább novellafűzés darabjaiban. Irodalmi emlékei nekem halványabbak, mint a rosszlányokról vagy családjáról írottak, s ott fogtak meg inkább, ahol anekdotákkal, könnyű s biztos kézzel felrajzolt karakterekkel közelít a könyv általános tónusához; irodalmi ítéleteit, futó önvizsgálatát kevesebb lelkesedéssel olvastam. (Szépirodalmi) Szász Imre HÁBORÚS KISKÁTÉ Bertolt Brecht versei Képzeljünk el egy hatvankilenc négysoros versből álló ciklust, amelynek minden egyes darabja olyan telitalálat, mint József Attila epigrammája, az Egy spanyol földmíves sírverse, máris megközelítő képet kapunk Bertold Brecht művéről, a hazánkban mindeddig ismeretlen Háborús kiskátéról. Brechtet dániai, majd amerikai emigrációja idején gyakran látták ollóval és ragasztóval a kezében, a háborús dokumentumokat, újságcikkeket, fotókat gyűjtötte. Ebből a fél könyvtárra való anyagból válogatta össze 1954— 55-ben kiskátéja fotóanyagát. A 2D I va egymást temetni. És megurazni nagyon a halált, ha hidegvérrel újra eltalált.” Sok helyütt meg Weöres szóépítő mágiájával kísérletezik. Ott a legjobb, ahol kitörő szavait szigorú versformák formába fogja, ám a könnyen épülő formákat gyakran hagyja csilingelő szószaporításba veszni. Gyakran beleesik a szabadvers csapdáiba is. Mégis hiteles önbizalma, mely egyik versét ezzel a fejedelmi többessel indítja: „Mi. Szervác József költő” ... (Magvető) Varjas Endre fényképeket négysoros versekkel, sajátos kommentárokkal látta el. Az 1955-ös kiadás mottójában a költő a világsajtó képeit kibetűzhetetlen hieroglifáknak nevezi, mivel ravaszul elrejtik a gyanútlan újságolvasó elől a valódi összefüggéseket. Brecht könyve ezeknek az összefüggéseknek, a fasizmus természetrajzának, a második világháború olykor korántsem egyszerű helyzeteinek bámulatos tömörségű lírai panoptikuma és panteonja egyszerre. A német nép tragédiáját Brechtnél pontosabban senki sem fogalmazta meg. Ítéletének summája a szovjet partizánokat, egy puskájával célzó férfit és egy, a célzás irányába néző, kendős asszonyt ábrázoló fotó alá került: „Ám, mikor Moszkva elé értünk éppen, / Földekről, gyárból elénk állt a nép, / S legyőzött minket minden nép nevében. / A német nép nevében is eképp.” Az amerikai repülőgépek elől föld alatti üregbe bújó thaiföldi asszony, vagy a megvakított ausztrál tüzért kísérő pápua bennszülött fotója látszólag egzotikum a második világháborús fényképek sorában. Ám csak látszólag. Brecht e képekhez fűzött magyarázatai napjaink történetéig vezetnek, a gyarmati sorban élő néptömegek és a második világháború viszonyát világítják meg. A Háborús kiskátét fordító Győre Imre arra törekedett, hogy a nagy gondolkodó verseit tartalmilag minél pontosabban szólaltassa meg. Törekvését azokban a négysorosokban koronázta siker, amelyekben nem mondott le az eredeti feszes, szabályos ritmusairól. (Zrínyi) Simor András TUL A POKLON Zöm Tibor kisregénye Túl a poklon, az infernális gyűlölködésen-gyilkoláson, a szakítás és a válás minden bugyrain, minden rosszon, amit nő és férfi egymásnak okozhat, gyakori fordulat: megírni az egészet. Édes a bosszú ... És úgy édes, ha — természetszerűen — ittott igazságtalan is. Amihez, akárhogyan nézzük, mindig kettő kellett, azt most az egyik adja elő. Ezt azért számítsuk be olvasás közben , ámbár az a pokol nemigen lett volna kevésbé mély és irtóztató akkor sem, ha a krónikás tárgyilagosabb tud maradni a perben, amelyben az egyik vádlott, s egyben a vádló önmaga. Kár volna azonban, ha Zám Tibor új regényét csak egy viszony, egy házasság történetére szűkítve néznénk. Az a Jákó Jakubovics, aki persze nem egészen az író maga, de kétségkívül bőven kapott az ő saját véréből, indulataiból, nemcsak a házasság rokkantjaként vonul infarktusa után kőművelni, azaz egyedül tatarozni a tanyavilág mélyén remetelaknak szerzett, elhagyott iskolát. Sorsa, rossz közérzete, testi és szellemi nyavalyái sokunkéival közösek. Zám Tibor nemcsak egy ötvenéves férfi magánkálváriáját sorolja. S ha a „nyavalygó értelmiségi” netán túl gyakori figura mainapság, ennek egyrészt objektív okait vegyük észre, másrészt ilyen intenzíven, ilyen elementáris egyéniség által hitelesítve megírták-e már? Elfogultan szeretem ezt a kisregényt, elfogultságai ellenére is. És talán nemcsak azért, mert odakinn, a lászlófalvai tanyavilágban láttam azt az iskolát. Az ingó állványt is, amelyen Jákó, alias Zám hónapokon át ügyködött. És az az iskola tényleg be van vakolva ... (Magvető) Lázár István SZAVAK HAZÁIG Szervác József versei Szép, közhelyes paradoxonnal, költészetellenes korunkban sokasodnak a versek. Szaporodnak a költők is. Ez talán a legfurcsább az egészben, hiszen, amikor a „társadalmi versigény” nem követelő, amikor tehát az olvasók szívesebben fordulnak a tényirodalom felé, de a szépirodalomból is inkább a valóságfeltáró, a valóságot leleplező prózát „fogyasztják” érdeklődő előszeretettel (nem is beszélve a lektűrről) — akkor különösen nehéz dolga van a kezdő költőnek. Nemcsak mert a versek piacán is előnye van a „bejáratott nevek” márkáinak. De a költő — egyéni fejlődésében — végig kell járja az érvényes lírai eszközök kialakulásának stációit. El kell sajátítania a kész eszközöket, hogy megteremthesse a magáéit. A tehetség próbája: belecsöndül-e, és mennyire, az eszközszerző-teremtő, korai versekbe a saját hang? Szervác József első kötete, a Szavak hazáig, tíz esztendő verstermését tartalmazza. Mozgalmasabbirodalomtörténeti korokban ekkora időszakaszba egész életművek férnek el. Szerváénál sem a kezdetekről van szó, hanem az érés folyamatának lírai dokumentumairól. Bár a versek színvonala nem egyenletes, zsenge, iskolás tollpróba egy sincs köztük. A verscímekben, a cím alatti ajánlásokban felbukkanó nevekből kitetszik, hogy Szervác Ginzberget, Nagy Lászlót, József Attilát vallja mesterének, társának törekvéseiben pedig Ágh Istvánt, Bari Károlyt érzi. Nyilván nem kizárólag őket. Hiszen például a Nagy László temetésére írott versben — aligha véletlenül — ilyen adys hangon szólal meg: „Itt nem lehet mást, csak nagyon szeretni. / Nem lehet mást, sír ! * BRUNO TAUT Winkler Oszkár tanulmánya Az előfutárok sorsa ritkán irigylésre méltó. Bruno Taut — milyen jellemző, nálunk még a nevét is kevesen ismerik — maradandó művei is nagyrészt feledésbe mentek. Ám a kötet képanyaga bizonyítja, hogy a 20-as években emelt lakóépületei, sorházai a közismerten kietlen berlini átlagnál hasonlíthatatlanul barátságosabb látványt és otthont nyújtanak. Hogy ez a munkásság félbemaradt és japán, majd törökországi emigrációban túlságosan korán végetért, az a nácik bűne. Winkler Oszkár jóvoltából most élvezettel tanulmányozhatjuk műveit, amelyek a tömegesen épített lakás funkcióinak általánosságban csak később elismert — de igazában máig is csak ritkán realizált — követelményeit igen jó változatokban valósítják meg. Legalább 20 négyzetméteres, fekhely nélküli nappaliszobái, étkezésre is alkalmas, tágas konyhái, feladatukat jól betöltő hálóhelyiségei és használható loggiái, erkélyei fél évszázad után is kifogástalanok. Ami pedig a színes házakért indított heves harcát illeti, ez mostanában kezd beérni, úgy tűnik, nálunk is. Nem véletlen, hogy az előrelátó építészt az a Winkler Oszkár fedezi föl újra, aki — elsősorban Sopronnak — már a két háború között máig helytálló házakat tervezett. Ahogy a rómaiak tartották, hasonló a hasonlónak örül. (Akadémiai) Balog János