Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
1981-05-10 / 19. szám
eredetiség megnyilvánulását, másodsorban pedig a munkafegyelmet. Ezentúl tegye ki-ki a saját dolgát. Most is van három tehetséges növendékem, de azt hiszem, hogy az igazi „kinövés” csak akkor lehetséges, ha egy megfelelő hátország, megfelelő atmoszféra, megfelelő zenei kultúra és technikai felkészültség van jelen. — Nem gondolod, hogy egyéniségeddel, személyes hatásoddal tanítványaid esetleg más irányba fejlődnek, eleve „befolyásoltakká” válnak, nem úgy, mintha egy „csak” lelkiismeretes, precíz tanár irányítaná őket? — Igen, ez mindenkire másképpen hat. Van, akit kifejezetten gátol a fejlődésben, van, akit egy időre viszszahúz, de azután annál nagyobb erővel fejlődik tovább. Van, akire kezdettől fogva jó hatással van. Én, amikor Kurtágnál kezdtem — hatóerejét nem kell különösebben hangsúlyoznom —, először minden rossz volt. Nagyon visszavetett egy időre. Hetekig nem ültem zongorához, de azután kétszeres erőt éreztem magamban a munkához. De ugyanez történt akkor is, amikor Richtert hallottam először élőben . .. Ki-ki a saját munkabírásának, erkölcsi normáinak, ügy- és zeneszeretetének megfelelően fejlődik vagy nem fejlődik. — A fiatalok széles tömegét lekötő pop-rock zenéről mi a véleményed? Nem teremt bizonyos „korlátokat” ...? — Nagyon helyes, hogy a fiatalok szeretik a popzenét. Én is szívesen hallgatom, csak hát tudni kell, hogy a napi zene az napi zene. Csak azt lehet korlátok közé szorítani, aki hagyja magát. Az emberek általában akkor fedezik fel, hogy jé, ez roszszabb volt, amikor megismerik a jót. De lehet, hogy közben elmúlt az életük. Mindig voltak divatok. Az ember szelektál... a világ is szelektál. Ritkán esik egybe, hogy a szerző az átlag igényét is kielégíti, de közben korszakot is teremt. Ilyen volt Haydn vagy Mozart. — A beatzene másra is törekedett, mint az egyszerű tömegigény kiszolgálására... — Biztos törekedett, de a Beatles zenéjénél aligha adott jobbat... — Hogyan hat rád a közönség reagálása? — A közönség reagálása nem mindig egyezik az előadó megelégedettségével, sikerérzésével. Ha rosszul sikerült az előadás, akkor hiába szól a taps, és fordítva, ha jól sikerült, örömmel hagyom el a pódiumot, akkor is, ha egyáltalán nem tapsolnak. — Térjünk vissza Bartókhoz, a megemlékezéshez. Sikeresnek érzed-e a tavaszi ünnepségsorozatot? — Nekem tulajdonképpen csak a művek túlzott bősége ellen van kifogásom. Nagyon sok Bartók-mű szerepel, ahelyett, hogy inkább a népzenét szorgalmaznánk. Nem akarom bírálni a népzenei kiadványokat, és azok számát nem is keveslem, de valahogy előbb lehetne a népzene beivódása zenekultúránkba. Ez az, amit Bartók szorgalmazott. Ennek egyik előfeltétele, hogy teljes egészében hozzáférhetőkké váljanak legalább a Bartók gyűjtötte népdalok. Nemcsak a magyar népzenei anyagra gondolok, hanem az összes Bartók és Kodály gyűjtötte fonográfhengerre vagy lemezre. Népdalgyűjtés ma is van. Sokan csinálják, nagyon helyesen, hiszen az élő népzenét az idő előtti elsorvadás veszélye fenyegeti. Nem tudom, hogy meddig élhet... BARÓTI ÉVA Vallomás a Pódiumon KÁLMÁN GYÖRGY ELŐADÓESTJE Sokáig vártunk. Nem a műsor kezdetére az ismét színházzá változott elegáns budai cukrászdában, a Koronában. Kálmán György első önálló előadóestjére kellett nagyon sokat várnunk. Abban persze egy percig sem kételkedhettünk, hogy az egyszemélyes kisszínház, hivatalos nevén a Korona Pódium kitalálója, alapítója és energikus főszervezője, igazgatója, titkára és egyik művésze, a rokonszenves ügybuzgalmú Mikes Lilla annyi színész első estje után egyszer csak Kálmán Györgyöt is megrendezi. A program első felét régi híres szerepeiből állította össze a művész, a Bűnbeesés után, a Lear király, a Marat, a VII. Hadrián részleteiből, s egybeszerkesztve, folyamatosan, megszakítás nélkül adta elő őket. Mintha egy nagy mű egyetlen szerepét mondta volna. És különös dolog történt. A szokatlan montázs kitűnően sikerült az egymástól oly távol álló sok szerep, Shakespeare, Miller, Weiss, Luke KELETI ÉVA FELVÉTELE összefogott szövegrészlete valóban egyetlen műként hatott. De a legfurcsább mégis az volt, hogy amíg az előadóest sok színésznél voltaképpen a színház folytatása, szerepjátszás, jellemformálás tehát, Kálmán György a számára új formát, a pódiumot a személyes önvallomás műfaji rangjára emelte. A műsor nem színházat, nem szerepet idézett, vagy nemcsak azt, legalább annyira magát az előadót, szinte azt mondhatnánk, a civil Kálmán Györgyöt. Az eredmény, mint a műsor címe — Arcok és harcok — már előre elárulta, és mint Mikes Lilla jól formált, esszészínvonalú bevezetőjében közölte, tudatos terv nyomán jött létre. De természetesen nem valósulhatott volna meg, ha nincs mögötte az a fölényes mesterségbeli tudás, színészi virtuozitás, amit azóta csodálunk és élvezünk, amióta Kálmán György A tojás főszerepének robbanás erejű sikerével belépett a színházi életbe. E hatásokban, színekben, árnyalatokban gazdag és változatos estnek érdemes följegyezni még egy érdekességét. Valahogyan visszahozta ez a műsor a hatvanas és hetvenes évek légkörét, atmoszféráját, hangulatát. Tudjuk, a magyar színháztörténet izgalmas időszaka ez a két évtized: viharos sikerű bemutatókon akkor ismertük meg azokat a darabokat, azt a drámairodalmat, amelyet az ötvenes évek szűklátókörűsége elzárt előlünk. A fiatal Kálmán György ennek a színházi korszaknak egyik jellegzetes alakja, képviselője, főszereplője volt. S ahogyan előadói estjén ott állt a Korona cukrászda pódiumán, soványan és elegánsan, bemutatva tehetségének nagy erejét, előadásával szemléletesen igazolta, hogy a ma, a nyolcvanas évek számára is van mondandója. O. L. Egy régi kép: Várady Hédivel a Bűnbeesés titánban A színész színdarabja HARSÁNYI GÁBOR: BÖRTÖNSZÍNHÁZ Harsányi Gábor színdarabja olyan, mintha író írta volna. Majdnem olyan. Már az indítás is : markáns, karakteres. Igazi expozíció, ígéretes drámai lehetőségek vannak benne, kíváncsivá teszi a nézőt. Úgy kezdődik, hogy úgy tíz-egynéhány évre ítélt öreg mackós egy napon társat kap a cellájába. Egy fiatalembert, aki nem hajlandó elárulni, mit követett el, miért került börtönbe, viszont közli, hogy ő színész és itt, a cellában, a sivár körülmények között, színpad, díszletek, jelmez, függöny és közönség nélkül is játszani akar, nem szeretne kiesni a gyakorlatból. Az öreg mackós, mint egy tisztességben megőszült iparosember, gyanakodva fogadja a különös bejelentést, nem érti, mit akar cellatársa, gyanús, zavaros fejű alak, tisztázatlan szándékokkal, még talán buzi is. A színész azonban mégis ráveszi a vonakodó öreget a játékra. Aztán megkezdődik a játék. Az öreg mackós és a színész, mintegy bemelegítésként, próbaképp rövid jeleneteket, magánszámokat ad elő. Ámulhatunk megint. Hogy mire képes a színház művészete és két kitűnő színész, az öreget játszó Bencze Ferenc és a színész szerepében Harsányi Gábor, aki különben rendezte is a Fővárosi Művelődési Ház kórtermében zajló előadást. Az egyik jelenet Amerikába is elvisz, egy fényes és zajos mulatóba, sőt Bencze, aki egyre jobban belejön a dologba, még nőimitátorként is föllép : sztriptízt csinál. Játék és valóság keveredik itt, a két fegyenc tudja, hogy amit csinál, nem igazi, utánzás és színészkedés csupán, mégis illúziókeltő ereje van előadásuknak. Színészi remekléseket látunk a színészet hatalmáról. Különösen Bencze bravúroskodik, parádézik , jobb a szerepe. E játékos mulatság közben azonban elénk rajzolódik a színészi hatalomnak egy másféle, ijesztő arca is. Az öreg mackós a börtönbeli színház igazgatója lesz, akaratát — nem éppen tisztességes eszközökkel és módon — rákényszeríti a színészre. Igazi drámai helyzet és küzdelem alakul ki, pontosan úgy, mintha író írta volna a darabot. A befejezésben azután, sajnos, kiderült, hogy a Börtönszínház mégsem író keze alól került ki. Nemcsak azért, mert a végkifejlet érzelmes melodrámává sekélyesedik, hanem főképpen azért, mert a szerző nem tudta összefogni, egyben tartani a darabot. Az egészről alig, inkább a részletekről volt tényleges mondanivalója. S a különbség ebben rejlik. Az író át tudja fogni alkotását, képes egységes egészként átélni a drámát. Éppen erről lehet a legbiztosabban és a leghatározottabban fölismerni. ÖKRÖS LÁSZLÓ Bencze Ferenc és Harsányi Gábor MILES ANNAMÁRIA FELVÉTELE □ 29