Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)

1981-05-10 / 19. szám

eredetiség megnyilvánulását, másod­sorban pedig a munkafegyelmet. Ezentúl tegye ki-ki a saját dolgát. Most is van három tehetséges nö­vendékem, de azt hiszem, hogy az igazi „kinövés” csak akkor lehetsé­ges, ha egy megfelelő hátország, megfelelő atmoszféra, megfelelő ze­nei kultúra és technikai felkészült­ség van jelen. — Nem gondolod, hogy egyénisé­geddel, személyes hatásoddal tanít­ványaid esetleg más irányba fejlőd­nek, eleve „befolyásoltakká” válnak, nem úgy, mintha egy „csak” lelkiis­meretes, precíz tanár irányítaná őket? — Igen, ez mindenkire másképpen hat. Van, akit kifejezetten gátol a fejlődésben, van, akit egy időre visz­­szahúz, de azután annál nagyobb erővel fejlődik tovább. Van, akire kezdettől fogva jó hatással van. Én, amikor Kurtágnál kezdtem — ható­erejét nem kell különösebben hang­súlyoznom —, először minden rossz volt. Nagyon visszavetett egy időre. Hetekig nem ültem zongorához, de azután kétszeres erőt éreztem ma­gamban a munkához. De ugyanez történt akkor is, amikor Richtert hallottam először élőben . .. Ki-ki a saját munkabírásának, erkölcsi nor­máinak, ügy- és zeneszeretetének megfelelően fejlődik vagy nem­ fej­lődik. — A fiatalok széles tömegét lekö­tő pop-rock zenéről mi a vélemé­nyed? Nem teremt bizonyos „korlá­tokat” ...? — Nagyon helyes, hogy a fiatalok szeretik a popzenét. Én is szívesen hallgatom, csak hát tudni kell, hogy a napi zene az napi zene. Csak azt lehet korlátok közé szorítani, aki hagyja magát. Az emberek általában akkor fedezik fel, hogy jé, ez rosz­­szabb volt, amikor megismerik a jót. De lehet, hogy közben elmúlt az éle­tük. Mindig voltak divatok. Az em­ber szelektál... a világ is szelektál. Ritkán esik egybe, hogy a szerző az átlag igényét is kielégíti, de közben korszakot is teremt. Ilyen volt Haydn vagy Mozart. — A beatzene másra is töreke­dett, mint az egyszerű tömegigény kiszolgálására... — Biztos törekedett, de a Beatles zenéjénél aligha adott jobbat... — Hogyan hat rád a közönség reagálása? — A közönség reagálása nem min­dig egyezik az előadó megelégedett­ségével, sikerérzésével. Ha rosszul sikerült az előadás, akkor hiába szól a taps, és fordítva, ha jól sikerült, örömmel hagyom el a pódiumot, ak­kor is, ha egyáltalán nem tapsolnak. — Térjünk vissza Bartókhoz, a megemlékezéshez. Sikeresnek ér­­zed-e a tavaszi ünnepségsorozatot? — Nekem tulajdonképpen csak a művek túlzott bősége ellen van ki­fogásom. Nagyon sok Bartók-mű szerepel, ahelyett, hogy inkább a népzenét szorgalmaznánk. Nem aka­rom bírálni a népzenei kiadványo­kat, és azok számát nem is keves­lem, de valahogy előbb lehetne a népzene beivódása zenekultúránkba. Ez az, amit Bartók szorgalmazott. Ennek egyik előfeltétele, hogy tel­jes egészében hozzáférhetőkké vál­janak legalább a Bartók­ gyűjtötte népdalok. Nemcsak a magyar nép­zenei anyagra gondolok, hanem az összes Bartók és Kodály gyűjtötte fonográfhengerre vagy lemezre. Népdalgyűjtés ma is van. Sokan csinálják, nagyon helyesen, hiszen az élő népzenét az idő előtti elsorvadás veszélye fenyegeti. Nem tudom, hogy meddig élhet... BARÓTI ÉVA Vallomás a Pódiumon KÁLMÁN GYÖRGY ELŐADÓESTJE Sokáig vártunk. Nem a műsor kezdetére az ismét színházzá változott elegáns budai cuk­rászdában, a Koronában. Kálmán György első önálló előadóestjére kellett nagyon sokat vár­nunk. Abban persze egy percig sem kételked­hettünk, hogy az egyszemélyes kisszínház, hi­vatalos nevén a Korona Pódium kitalálója,­­ alapítója és energikus főszervezője, igazgató­ja, titkára és egyik művésze, a rokonszenves ügybuzgalmú Mikes Lilla annyi színész első estje után egyszer csak Kálmán Györgyöt is megrendezi. A program első felét régi híres szerepeiből állította össze a művész, a Bűnbeesés után, a Lear király, a Marat, a VII. Hadrián részle­teiből, s egybeszerkesztve, folyamatosan, meg­szakítás nélkül adta elő őket. Mintha egy nagy mű egyetlen szerepét mondta volna. És különös dolog történt. A szokatlan montázs kitűnően sikerült az egymástól oly távol álló sok szerep, Shakespeare, Miller, Weiss, Luke KELETI ÉVA FELVÉTELE összefogott szövegrészlete valóban egyetlen műként hatott. De a legfurcsább mégis az volt, hogy amíg az előadóest sok színésznél voltaképpen a színház folytatása, szerepját­szás, jellemformálás tehát, Kálmán György a számára új formát, a pódiumot a személyes önvallomás műfaji rangjára emelte. A műsor nem színházat, nem szerepet idézett, vagy nemcsak azt, legalább annyira magát az elő­adót, szinte azt mondhatnánk, a civil Kálmán Györgyöt. Az eredmény, mint a műsor címe — Arcok és harcok — már előre elárulta, és mint Mikes Lilla jól formált, esszészínvo­nalú bevezetőjében közölte, tudatos terv nyo­mán jött létre. De természetesen nem való­sulhatott volna meg, ha nincs mögötte az a fölényes mesterségbeli tudás, színészi virtuo­zitás, amit azóta csodálunk és élvezünk, ami­óta Kálmán György A tojás főszerepének rob­banás erejű sikerével belépett a színházi élet­be. E hatásokban, színekben, árnyalatokban gazdag és változatos estnek érdemes följe­gyezni még egy érdekességét. Valahogyan visszahozta ez a műsor a hatvanas és hetve­nes évek légkörét, atmoszféráját, hangulatát. Tudjuk, a magyar színháztörténet izgalmas időszaka ez a két évtized: viharos sikerű be­mutatókon akkor ismertük meg azokat a da­rabokat, azt a drámairodalmat, amelyet az ötvenes évek szűklátókörűsége elzárt előlünk. A fiatal Kálmán György ennek a színházi korszaknak egyik jellegzetes alakja, képvise­lője, főszereplője volt. S ahogyan előadói est­jén ott állt a Korona cukrászda pódiumán, soványan és elegánsan, bemutatva tehetségé­nek nagy erejét, előadásával szemléletesen igazolta, hogy a ma, a nyolcvanas évek szá­mára is van mondandója. O. L. Egy régi kép: Várady Hédivel a Bűnbeesés titánban A színész színdarabja HARSÁNYI GÁBOR: BÖRTÖNSZÍNHÁZ H­­­arsányi Gábor színda­rabja olyan, mintha író írta volna. Majdnem olyan. Már az indítás is : markáns, karakteres. Igazi expozíció, ígéretes drámai lehetőségek vannak benne, kíváncsivá teszi a nézőt. Úgy kezdődik, hogy úgy tíz-egynéhány évre ítélt öreg mackós egy napon társat kap a cellájába. Egy fiatalem­bert, aki nem hajlandó el­árulni, mit követett el, miért került börtönbe, viszont köz­li, hogy ő színész és itt, a cel­lában, a sivár körülmények között, színpad, díszletek, jel­mez, függöny és közönség nélkül is játszani akar, nem szeretne kiesni a gyakorlat­ból. Az öreg mackós, mint egy tisztességben megőszült iparosember, gyanakodva fo­gadja a különös bejelentést, nem érti, mit akar cellatársa, gyanús, zavaros fejű alak, tisztázatlan szándékokkal, még talán buzi is. A színész azonban mégis ráveszi a vo­nakodó öreget a játékra. Aztán megkezdődik a já­ték. Az öreg mackós és a színész, mintegy bemelegítés­ként, próbaképp rövid jele­neteket, magánszámokat ad elő. Ámulhatunk megint. Hogy mire képes a színház művészete és két kitűnő szí­nész, az öreget játszó Bencze Ferenc és a színész szerepé­ben Harsányi Gábor, aki kü­lönben rendezte is a Főváro­si Művelődési Ház kórtermé­ben zajló előadást. Az egyik jelenet Amerikába is elvisz, egy fényes és zajos mu­lató­ba, sőt Bencze, aki egyre job­ban belejön a dologba, még nőimitátorként is föllép : sztriptízt csinál. Játék és va­lóság keveredik itt, a két fe­­gyenc tudja, hogy amit csi­nál, nem igazi, utánzás és színészkedés csupán, mégis illúziókeltő ereje van előadá­suknak. Színészi remeklése­ket látunk a színészet hatal­máról. Különösen Bencze bravúroskodik, parádézik , jobb a szerepe. E játékos mulatság közben azonban elénk rajzolódik a színészi hatalomnak egy más­féle, ijesztő arca is. Az öreg mackós a börtönbeli színház igazgatója lesz, akaratát — nem éppen tisztességes esz­közökkel és módon — rá­kényszeríti a színészre. Igazi drámai helyzet és küzdelem alakul ki, pontosan úgy, mintha író írta volna a da­rabot. A befejezésben azután, saj­nos, kiderült, hogy a Bör­tönszínház mégsem író keze alól került ki. Nemcsak azért, mert a végkifejlet érzelmes melodrámává sekélyesedik, hanem főképpen azért, mert a szerző nem tudta össze­fogni, egyben tartani a dara­bot. Az egészről alig, inkább a részletekről volt tényleges mondanivalója. S a különb­ség ebben rejlik. Az író át tudja fogni alkotását, képes egységes egészként átélni a drámát. Éppen erről lehet a legbiztosabban és a leghatá­rozottabban fölismerni. ÖKRÖS LÁSZLÓ Bencze Ferenc és Harsányi Gábor MILES ANNAMÁRIA FELVÉTELE □ 29

Next