Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)

1981-05-17 / 20. szám

Kukkantó Kata, a nagynéni még egy utol­só pillantást vetett a piros táblára, majd ki­akasztotta a lakás ajtajára, így adva tudtára mindenkinek: a betegek fertőzők! Igaz, hogy a piros pöttyöket Kukkantó Kata csak Réka lányán fedezte fel, ám gyermekkori ol­vasmányából pontosan emlékezett egy eset­re: az egész osztályt ágyba fektették, pedig a piros pöttyök csak egy gyereken jelent­keztek. Így került Fürtöske is minden til­takozása ellenére ágyba, vendég létére, pöttyök nélkül. Az éjjeliszekrénnyé alakí­tott székek és a kartonból hajtogatott láz­táblák bukkantó Kata lelkes betegápolását dicsérték. — Hőmérőzésés! Csak semmi tiltakozás, ez nem fáj, csak unalmas. A gyerekek nem tiltakoztak. A nagy fel­hajtást látva, annyira meg voltak szeppen­­ve, meg aztán a betegség, az betegség. — Fürtöskének nincsenek is pöttyei... — incselkedett Réka mozdulatlanul ha­nyatt fekve. — Csak türelem, tünci-bünciim, csak tü­relem ... Kukkantó Kata elégedetten nézett a tü­körbe. A kis szoba megtévesztésig hasonlí­tott egy kórteremhez, és a földig érő, fehér vászonruha, ami nélkülözhetetlen az ápo­lónői tevékenységhez, határozottan jól állt. A piros svájcisapkát (ami nem tartozik kö­telezően az ápolónők egyenruhájához) Für­töske kedvéért tette a fejére. Mindig nagyo­kat nevetett a kis tünd­, amikor meglátta. Márpedig, ha betegség van a háznál, egy kis vidámság kész gyógyulás, gondolta buk­kantó Kata, és a homlokára húzva a sapkát, sóhajtott: — Hát akkor összegezzük a történteket! A fertőző betegséget jelző tábla kint van. Békámon vannak piros pöttyök. Fürtöskén nincsenek. Éjjeliszekrények, láztábla van. A betegek fekszenek. Láztalanok. Nem tu­dom, nem kellene-e beöntést adnom? Majd az orvos megmondja! Már tárcsázom! Ré­ka és Fürtöske nyakig betakarózva feküd­tek. Sem rosszullétet, sem fájdalmat nem éreztek. Rékát az arcán levő piros pöttyök nem zavarták. Meddig­­kell moccanás nél­kül feküdni? Igaz, nem mondta nekik sen­ki, hogy nem szabad megmozdulni, de hát a betegség, az betegség. Csengettek. Kuk­kantó Kata hangja az előszobából hallat­szott. — Jesszusom! Be ne lépj, Dóra! Nem lá­tod a táblám! Bárányhimlő! Mondd meg apádéknak, hogy az öcséd is ágyban van már. Rékámon vettem észre, de Fürtöske is megkaphatja! Csak türelem! Meg lappan­­gási idő! Az orvosnak most telefonáltam. Azt is mondd meg apádéknak, hogy később érdeklődhetnek! Jó, az ablakon benézhetsz! Én csinálom az ebédet. Kerülve egyet a ház mellett, az ablakban Dóra jelent meg, derékig. „Na mi van, nagybetegek?!” — tárta szét karját, de lát­szott az arcán, aggódik. — „Hogy vagytok?” — mutogatott ismét Dóra, mert a csukott ablakon keresztül nem hallatszott a kérdés. Réka is, Fürtöske is felült az ágyban. Egy darabig feszülten vizsgálgatták egymást, de miután rájöttek, betegségüket nem zavarja a felülés, lelkesen integettek Dórának. — „Várjatok!” — intett ismét Dóra, és leha­jolt, valószínűleg az iskolatáskájához. Hopp. Az ablakpárkányon egy galamb sétált vé­gig. Majd megjelent Dóra feje is, és a ga­lamb odatipegett egészen az arcához. És pu­szit adott. — „A produkciónak vége!” — jelent meg újra derékig Dóra nevetve, és a kezére húzott galambbábuval integetett. — Mekmek, mekme­k így a kecske, elké­szült az ebédecske! — libbent a szobába bukkantó Kata, a tálcán tányérokat egyen­súlyozva. — Jaj de finomat eszigélnek a tünci-büncsim! — mondta, miközben a mákkal beszórt tészta tetejét szaporán szur­­kálta villájával. — Jaj de finomat eszigé­­lünk! Mire a tányérok a gyerekek elé kerültek, mák már csak elszórtan volt a tésztán. El­szórtan, de alig. — Galamb! — mutatott Fürtöske az ab­lak felé. — A szégyentelen! — csattant fel buk­kantó Kata. — Még összepiszkítják a párká­nyomat! A galambüldözést a doktor bácsi érkezése akadályozta meg. Nagy, fehér bajusza volt. Mosolyogva lépett a gyerekek ágyához. Megfogta Réka csuklóját és föléhajolt. Gon­dosan szemrevételezte a piros pöttyöket. — Mondja, asszonyom, szokott rajzolni a gyerek? — kérdezte a doktor bácsi Kuk­kantó Katát. — Jaj, hogyne, hogyne — lelkendezett Kukkantó Kata —, csak látná doktor úr, milyen ügyes a tünc­-büneim! Egyedül raj­zol olyan vonatot, amelyik öt vagont húz! És egy egérke is ül benne, ha látná a dok­tor úr, ahogy ül az az egérke... — Hát, asszonyom — húzta fel szemöl­dökét a doktor bácsi —, a piros pöttyöknek ez az oka! — Jesszusom! Az egérke?! — Nem, nem asszonyom — nevetett a doktor bácsi, és egy barackot nyomott Ré­ka fejére —, a filctoll. A filctoll az oka! A piros pöttyök a gyerek arcán egy piros filc­tolltól származnak. Fürtöskének barack sem jutott. Igaz, neki pöttyei sem voltak. Kukkantó Kata restel­kedve kísérte ki a doktor bácsit. Hóna alatt a fertőző betegséget jelző táblával jött visz­­sza, Dóra kíséretében. — Meggyógyultunk tündi-büneik, meg­gyógyultunk — nézett bukkantó Kata szemrehányóan Rékára. — A kórtermet szétszedni! Felöltözni! Ó. Már megint az az átkozott galamb! A galamb peckesen ott sétált a párká­nyon. Réka is, Fürtöske is kérdőn nézett Dórára. — Na mi van? Mit bámultok? — tette a csodálkozót Dóra, ám a biztonság kedvéért belenézett táskájába. — Nem láttatok még galambot? Hess! Hess! — kapott Dóra az ablak felé. — Hess! A galamb riadtan repült fel a párkány­ról. I­rm ! Kedves Gyerekek! Folytatjuk A­­ sportrejtvénysorozatunkat. Min­■ lv UUJQ den héten négy mezőt közlünk, ezek segítenek, hogy kitaláljátok: Ki a bajnok? Ki győzött? Milyen mérkőzés volt? A helyes megfejtések beküldői között könyvutalványt sorso­lunk ki. Harmadik heti kérdésünk: Ki a bajnok? A megfejtéseket kérjük szer­kesztőségünk címére levelezőla­pon beküldeni: Új Tükör, Buda­pest, Lenin krt. 9—11., 1073. Gye­rekrejtvény. Határidő: lapunk megjelenési dátumától számított 8 napon belül postára kell adni a megfejtést. Az első heti kérdésünkre a vá­lasz: Dr. Mező Ferenc.

Next