Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
1981-05-17 / 20. szám
Kukkantó Kata, a nagynéni még egy utolsó pillantást vetett a piros táblára, majd kiakasztotta a lakás ajtajára, így adva tudtára mindenkinek: a betegek fertőzők! Igaz, hogy a piros pöttyöket Kukkantó Kata csak Réka lányán fedezte fel, ám gyermekkori olvasmányából pontosan emlékezett egy esetre: az egész osztályt ágyba fektették, pedig a piros pöttyök csak egy gyereken jelentkeztek. Így került Fürtöske is minden tiltakozása ellenére ágyba, vendég létére, pöttyök nélkül. Az éjjeliszekrénnyé alakított székek és a kartonból hajtogatott láztáblák bukkantó Kata lelkes betegápolását dicsérték. — Hőmérőzésés! Csak semmi tiltakozás, ez nem fáj, csak unalmas. A gyerekek nem tiltakoztak. A nagy felhajtást látva, annyira meg voltak szeppenve, meg aztán a betegség, az betegség. — Fürtöskének nincsenek is pöttyei... — incselkedett Réka mozdulatlanul hanyatt fekve. — Csak türelem, tünci-bünciim, csak türelem ... Kukkantó Kata elégedetten nézett a tükörbe. A kis szoba megtévesztésig hasonlított egy kórteremhez, és a földig érő, fehér vászonruha, ami nélkülözhetetlen az ápolónői tevékenységhez, határozottan jól állt. A piros svájcisapkát (ami nem tartozik kötelezően az ápolónők egyenruhájához) Fürtöske kedvéért tette a fejére. Mindig nagyokat nevetett a kis tünd, amikor meglátta. Márpedig, ha betegség van a háznál, egy kis vidámság kész gyógyulás, gondolta bukkantó Kata, és a homlokára húzva a sapkát, sóhajtott: — Hát akkor összegezzük a történteket! A fertőző betegséget jelző tábla kint van. Békámon vannak piros pöttyök. Fürtöskén nincsenek. Éjjeliszekrények, láztábla van. A betegek fekszenek. Láztalanok. Nem tudom, nem kellene-e beöntést adnom? Majd az orvos megmondja! Már tárcsázom! Réka és Fürtöske nyakig betakarózva feküdtek. Sem rosszullétet, sem fájdalmat nem éreztek. Rékát az arcán levő piros pöttyök nem zavarták. Meddigkell moccanás nélkül feküdni? Igaz, nem mondta nekik senki, hogy nem szabad megmozdulni, de hát a betegség, az betegség. Csengettek. Kukkantó Kata hangja az előszobából hallatszott. — Jesszusom! Be ne lépj, Dóra! Nem látod a táblám! Bárányhimlő! Mondd meg apádéknak, hogy az öcséd is ágyban van már. Rékámon vettem észre, de Fürtöske is megkaphatja! Csak türelem! Meg lappangási idő! Az orvosnak most telefonáltam. Azt is mondd meg apádéknak, hogy később érdeklődhetnek! Jó, az ablakon benézhetsz! Én csinálom az ebédet. Kerülve egyet a ház mellett, az ablakban Dóra jelent meg, derékig. „Na mi van, nagybetegek?!” — tárta szét karját, de látszott az arcán, aggódik. — „Hogy vagytok?” — mutogatott ismét Dóra, mert a csukott ablakon keresztül nem hallatszott a kérdés. Réka is, Fürtöske is felült az ágyban. Egy darabig feszülten vizsgálgatták egymást, de miután rájöttek, betegségüket nem zavarja a felülés, lelkesen integettek Dórának. — „Várjatok!” — intett ismét Dóra, és lehajolt, valószínűleg az iskolatáskájához. Hopp. Az ablakpárkányon egy galamb sétált végig. Majd megjelent Dóra feje is, és a galamb odatipegett egészen az arcához. És puszit adott. — „A produkciónak vége!” — jelent meg újra derékig Dóra nevetve, és a kezére húzott galambbábuval integetett. — Mekmek, mekmek így a kecske, elkészült az ebédecske! — libbent a szobába bukkantó Kata, a tálcán tányérokat egyensúlyozva. — Jaj de finomat eszigélnek a tünci-büncsim! — mondta, miközben a mákkal beszórt tészta tetejét szaporán szurkálta villájával. — Jaj de finomat eszigélünk! Mire a tányérok a gyerekek elé kerültek, mák már csak elszórtan volt a tésztán. Elszórtan, de alig. — Galamb! — mutatott Fürtöske az ablak felé. — A szégyentelen! — csattant fel bukkantó Kata. — Még összepiszkítják a párkányomat! A galambüldözést a doktor bácsi érkezése akadályozta meg. Nagy, fehér bajusza volt. Mosolyogva lépett a gyerekek ágyához. Megfogta Réka csuklóját és föléhajolt. Gondosan szemrevételezte a piros pöttyöket. — Mondja, asszonyom, szokott rajzolni a gyerek? — kérdezte a doktor bácsi Kukkantó Katát. — Jaj, hogyne, hogyne — lelkendezett Kukkantó Kata —, csak látná doktor úr, milyen ügyes a tünc-büneim! Egyedül rajzol olyan vonatot, amelyik öt vagont húz! És egy egérke is ül benne, ha látná a doktor úr, ahogy ül az az egérke... — Hát, asszonyom — húzta fel szemöldökét a doktor bácsi —, a piros pöttyöknek ez az oka! — Jesszusom! Az egérke?! — Nem, nem asszonyom — nevetett a doktor bácsi, és egy barackot nyomott Réka fejére —, a filctoll. A filctoll az oka! A piros pöttyök a gyerek arcán egy piros filctolltól származnak. Fürtöskének barack sem jutott. Igaz, neki pöttyei sem voltak. Kukkantó Kata restelkedve kísérte ki a doktor bácsit. Hóna alatt a fertőző betegséget jelző táblával jött viszsza, Dóra kíséretében. — Meggyógyultunk tündi-büneik, meggyógyultunk — nézett bukkantó Kata szemrehányóan Rékára. — A kórtermet szétszedni! Felöltözni! Ó. Már megint az az átkozott galamb! A galamb peckesen ott sétált a párkányon. Réka is, Fürtöske is kérdőn nézett Dórára. — Na mi van? Mit bámultok? — tette a csodálkozót Dóra, ám a biztonság kedvéért belenézett táskájába. — Nem láttatok még galambot? Hess! Hess! — kapott Dóra az ablak felé. — Hess! A galamb riadtan repült fel a párkányról. Irm ! Kedves Gyerekek! Folytatjuk A sportrejtvénysorozatunkat. Min■ lv UUJQ den héten négy mezőt közlünk, ezek segítenek, hogy kitaláljátok: Ki a bajnok? Ki győzött? Milyen mérkőzés volt? A helyes megfejtések beküldői között könyvutalványt sorsolunk ki. Harmadik heti kérdésünk: Ki a bajnok? A megfejtéseket kérjük szerkesztőségünk címére levelezőlapon beküldeni: Új Tükör, Budapest, Lenin krt. 9—11., 1073. Gyerekrejtvény. Határidő: lapunk megjelenési dátumától számított 8 napon belül postára kell adni a megfejtést. Az első heti kérdésünkre a válasz: Dr. Mező Ferenc.