Új Tükör, 1982. április-június (19. évfolyam, 14-26. szám)
1982-04-18 / 16. szám
A labdarúgók közeledő világbajnoksága gyors iramra ösztönzi a szerzőket és azokat, akik sportkönyvek megjelentetésével foglalkoznak. Új kötettel örvendeztette meg a sportág rajongóit Somos István is, aki a nevét különösen azzal tette ismertté, hogy az öt földrész valamennyi neves játékvezetőjéről mindent összegyűjtött. Aki ítél, az téved, vagy tévedhet. A bírók általában nem élvezik az emberek rokonszenvét. Somos István eddigi munkásságának érdeme, hogy népszerűsíteni igyekezett azokat, akik gyakran szigorú ítéleteket hoznak, tizenegyest adnak, vagy elmulasztják ezt megadni, és kiállítanak játékosokat. Hasznos feladat a játékvezetők közelebbi bemutatása és a tevékenységüket befolyásoló emberi tényezők megismertetése, mert ezáltal talán kevesebbszer szabadulnak el a lelátón az indulatok, ha történetesen elmarad a sípszó, vagy egy csapat javára nem ítélnek meg egy tizenegyest. Néha még nálunk is előfordul, hogy a futballbírák működését rosszul értelmezik a szenvedélyes, elvakult szurkolók, szitkozódnak, dobálóznak, és még egy autót is képesek megrongálni. Nem szerencsés az ilyen eset. Megtörténhet ugyanis, hogy az ügy a zöld gyepen vagy annak közelében kezdődik, és egy szürke tárgyalóteremben folytatódik. Ez nem szerencsés változat. Somos István legújabb munkájának témája a szurkoló. A bevezetőt Sir Stanley Rous, a FIFA örökös díszelnöke írta, a neves személyiség szerint a könyv széles körben meleg fogadtatásra talált. A világhírű sportdiplomata úgy véli, hogy mindannyian szurkolók vagyunk, és ezt magáról mindig szívesen olvas az ember. — Bízom benne, hogy e kötet is ráébreszti a lelátó emberét, mennyire fontos személy is ő, igazi szereplője a Nagy Színjátéknak, és nélküle valójában nem is előadás az előadás. Biztatnám is: jöjjön el hétről hétre, lelkendezzen és kiabáljon, dühöngjön és énekeljen, tegye, amit szíve diktál. Hiszen itt ő a legfontosabb személy, ő a főnök, itt aztán nem kell elviselnie ... a kor gúnycsapásait, Zsarnok boszszúját, gőgös ember dölyfét, Utált szerelme kínját, pörhalasztást, A hivatalnak packázásait, S mind a rúgást, mellyel méltatlanok Bántalmazták a tűrő érdemet .. Sir Stanley Rous tanácsot is ad. Meg kell ismerkedni a labdarúgás ezer szépségével. Ha a szurkoló „jó helyen tapsol”, a sportszerű, technikás, tiszta játékot ünnepli, ezzel sokat segíthet. Az előszót René Courte, a FIFA sajtófőnöke írta, aki megállapítja, hogy Somos István kívülről-belülről ismeri a nemzetközi labdarúgóvilágot, emellett pedig különös gusztussal, igazi ínyenc módjára nyúl a legértékesebb témákhoz. René Courte s abban reménykedik, hogy a világ szurkolói megismerik egymást, és talán megismerik egy kicsit önmagukat. Somos István figyelemre méltó érzékkel válogatta, gyűjtötte össze könyve anyagát, tallózott egykori hazai és friss nyugat-európai lapokban. Feleleveníti az 1922- es Nemzeti Sport egyik cikkét, amelyben rábukkanhatunk a mai ezerarcú szurkoló őseire. Közülük érdemes megismerni a csöndes drukkolót. Ez a hajdani megállapítás szerint a legrokonszenvesebb típus. Rendesen étvágytalan, sovány emberke, gyomrára megy a sport. Amint megszólal a bíró sípja, csöndes remegés fut végig minden idegen. A szeme kimered, ollóval le lehetne vágni. Eleinte meg se moccan, csak néz, mint a hal. Egy másodpercig sem veszi le tekintetét a labdáról, a nyaka folyton forog, s az első félidő végén bágyadtan törli le homlokáról a verejtéket. Ilyenkor felocsúdik egy kissé, körülnéz, és ha ismerős áll mellette, halálos fáradtsággal mondja: — De szép is ez a sport! A vérmes néző meglehetősen veszedelmes fiú. Természetesen hangos, sőt lármás egyéniség, forralt bort iszik a büfénél ősszel, pohár söröket nyáron, sonkát, zsömlét, üdítő pasztillákat, csokoládét eszik, cigarettát vesz, szóval él, költekezik, a mécsesen otthon érzi magát, messziről kiabál: szervusz, brácsás ..., és már jó előre terrorizálja a szomszédait. Rendesen kis üres teret engednek körülötte, mert a veszedelmessége főleg a mérkőzés alatt domborodik ki. A vérmes néző tudniillik aktívan részt vesz a mérkőzésben, kabalákkal dolgozik, és meg van győződve arról, hogy azért sikerült berúgni a gólt, mert hátba vágta az előtte állót. Ha egy kissé meleg a helyzet a kapu előtt, minden mozdulatát követi a játékosoknak, a karjával véd, mint a kapus, a lábát lövésre lendíti, mint a center, a váltóval rempliz a hátvéd szerepében, fejel, lökdös, szidja a bírót és ordít hozzá, ahogy a torkán kifér. Gallérja, nyakkendője a hátán lóg, a szomszédai pedig sietnek a másik tribünre. A fanatikus klubember a következő típus. Nem is a sport vonzza, hanem a dühös klubszeretet. Ebben nem ismer határt, de a győzelemnek is csak azért örül, hogy a másik fél hívei pukkadjanak rajta, ő az, aki a lelkesedés paroxizmusában rohan ki az öltözőbe visszatérő csapat elé és homlokon csókolja a jobbösszekötőt, ő az, aki többé-kevésbé szalonképes stílusban szidja a bírót, az ellenfél játékosait, a rivális egyesületet, általában mindent és mindenkit, ami és aki nem az ő klubjához tartozik. Ha pedig valaki a legszelídebb formában ellentmond neki, egyszere vérbe borul a szeme. Erről a tulajdonságáról lehet megismerni. Nehéz nyugodtságot erőltet magára, de csak azért, hogy egész epeáradatot zúdítson a gyanútlanul vitatkozó nyakába. Ha véletlenül két fanatikus klubember kerül össze egymás mellett, ebből — tízszeres pénzt rá! — feltétlenül pofozkodás lesz. Ha langyos őszi délutánokon vad dulakodás és hangos csattanások verik fel a tribünök figyelmes csöndjét, ön tudni fogja ezentúl, nyájas néző, hogy ott két fanatikus klubember folytatott heves eszmecserét. Éles ellentéte ennek a típusnak a kedélyes néző. Kövérkés, derűs nézésű ember. Egyszerűen szórakozni akar a pénzéért, és minden mindegy neki. Méltányolni tudja a szép játékot, és akkor sem megy a Dunának, ha a saját klubja kap ki. Minden helyzetnek a vidám oldalát nézi, mulat a bírón, ha megijed a közönség felzúdulásától, mulat a játékosokon, ha meghempergetik egymást a földön, és mulat a szomszédain, ha izgatottan nyújtogatják a nyakukat a labda után. A kedélyes néző kellemetlenebb alfaja: a vicces néző, aki a legrémesebb szójátéktól sem riad vissza, megátalkodott humorista és vicces, ha törik, ha szakad. A régi Nemzeti Sport szerint találkozhatunk a flegmatikus, az ugrató és a laikus néző típusával is. Volt és van még sok másféle szurkoló is. Erre utal a kötet címe. Nézzük azonban a későbbi futballrajongók viselkedéseit, szokásait, lelátón tanúsított magatartását. A France Football című lap 1981 nyarán felmérést végzett. Ebből érdekes tényeket tudhatunk meg, például azt, hogy a mérkőzések tíz látogatója közül nyolc a férfi, és kettő a nő. Figyelemre méltó az életkor és a foglalkozás szerinti megoszlás is. " SiH 'jpr M . lm ■teKa ÍJ Vs ” Mm »V Jbtát iá ■£' *4. ■J . 'ág 34 □