Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)
1982-10-24 / 43. szám
— Az ember csak kapkodja a fejét. Szinte el sem akarja hinni, hogy ez a fiú így is játszhat, hiszen még a nevét sem ismeri. Aztán csak bombaként vágódnak a térfélre a labdák, s a végén jön a kellemetlen vereség. Elképzelhetetlen, milyen nagy fejlődést tapasztalni jelenleg a világ teniszsportjában, főleg az Egyesült Államokban. Egy-egy egyetemi bajnokság győztese még Grand Prixversenyen is komoly meglepetést okozhat. De más országokban is így van ez: a fiatalok nagy pénzt látnak a teniszben, életüket adják rá. Egyikük-másikuk aztán komoly eredményt is elér, majd sokáig ismét nem hallunk róla. Bennünket, akik a világ első 20—30 legjobbja között immár évek óta tartjuk a helyünket, az különböztet meg tőlük, hogy majdnem mindig hozzuk formánkat, így gyűjtjük a GP-pontokat. A megbízhatóság a fegyverünk. E mondatokat idén, az év elején nyilatkozta Taróczy Balázs, s akkor még ő sem gondolhatta, hogy az esztendő nagy magyar teniszcsalódásának történetét is megfogalmazza. Az események ismeretesek: a Davis Kupa legjobb 16 együttese közé jutástól valóban hajszál választotta el a magyar csapatot, ha Bastiansen — Taróczy szavaival élve, az „ügyeletes meglepetésember” — nem játszik egészen kiválóan, akkor alighanem a legnagyobb ajándékot kapta volna meg a jubileumát ünneplő magyar teniszsport: a világ legjobbjai közé emelkedhetett volna. Egy furcsa világbajnokság Hiba volt Taróczy nyakába varrni a váratlan kiesést, hiszen nem feledhetjük: az ő klasszisa adott egyáltalán lehetőséget arra, hogy soksok nagy csata után a „paradicsom kapujába” kerülhessen csapatunk. Közismert, unos-untalan elmondtuk már: túlságosan is egy emberre épül ez a válogatott. S tudomásul kell venni: a kulcsember néha össze is csuklik a nagy felelősség súlya alatt. Az vesse rá az első követ, akinek döntő pillanatban még nem remegett meg kezében az ütő egy olyan idegjátékban, mint a tenisz. A bánkódás helyett célravezetőbb, ha reálisan értékeljük a 100 éves magyar teniszsport jelenlegi helyzetét. Megállapítható: férfiválogatottunk reális tudásánál magasabb régióba került volna, ha Taróczy legyőzi Bastiansent. Igaz, a legjobbak közé kerülés, ez az „ajándék” felmérhetetlen népszerűséget, reklámot kölcsönzött volna a sportágnak. Ám ennek jelentőségét már csak azért sem volna helyes túlértékelni, mert a teniszezés — különösen azóta, hogy megszabadult a káros ideológiai, politikai felhangoktól — egyre inkább népszerűvé válik az országban. Az idei év eseményei azt igazolták, hogy nagy minőségi különbség van a férfi- és a női tenisz között hazánkban. A férfiaknál Taróczyék mögött nincsenek nemzetközileg is elismert fiatalok. Kiesett egy generáció, s erre nemcsak Davis Kupacsapatunk egyoldalassága a bizonyíték, hanem a Nyíregyházán rendezett amatőr Európa-bajnokság is, amelyen szánalmas szerep jutott a házigazda fiúknak. Előrelépés csak akkor várható, ha 1. megteremtik a tehetségek kiválasztódásának megfelelő rendszerét; 2. ugrásszerűen javul az egyesületi edzésmunka; 3. a tehetségek lehetőséget kapnak, hogy idejében bekapcsolódjanak a tenisz nemzetközi vérkeringésébe. A női mezőny jóval erősebb : tizenéves tehetségek ütik a labdát, egészséges konkurrenciaharc indult meg közöttük. Temesvári, Kovaczics, Ritecz, Bartos — hogy csak négyüket említsük — részint máris nevet szerzett, vagy töretlen lelkesedésük eredménye nem késhet soká. Várható, hogy ez a jó képességű nemzedék „maga után húzza” a többieket is, amennyiben az edzők változatlanul fontosnak tartják az utánpótlás nevelését. Nem követhetik el még egyszer azt a hibát, mint amit a férfiaknál: a Taróczy—Szőke kettős árnyékában egyszerűen első Magánvállalkozó teniszbajnok ledkeztek a megfelelő utánpótlásról. Szerény anyagi lehetőségeinkhez mérten kiváló programot adott a jubileumát ünneplő szövetség a tenisz híveinek 1982-ben. Utaltunk már az Európabajnokságra, a Davis Kupaküzdelmekre, s nem feledkezhetünk el a nemzetközi kupadöntőkről sem, hiszen világklasszisok látogattak el a Margitszigetre. Kevesebb nyilvánosságot kapott ugyan, de a teniszdiplomáciának köszönhető, hogy Budapesten rendezték meg a szocialista országok között elsőként — a teniszező újságírók ötödik világbajnokságát. Szakírók látogattak Budapestre, s a 10 ország közel 100 versenyzője a heves csaták után baráti kapcsolatokat is keresett. Már önmagában ez a tény sem lebecsülendő, különösen, ha figyelembe vesszük a fagyos nemzetközi külpolitikai légkört. (Hans-Peter Jansen — NSZK —, a világbajnokság férfi egyesének győztese: — Országomban sok újságíró teniszezik, örülök, hogy negyvenévesen immár harmadszor lehettem bajnok. Egy-egy világverseny persze mást jelent. Én például — pedig igazán sok sporteseményt közvetítek — még soha nem jártam Budapesten. Rájöttem: hibát követtem el, mert varázsol a város. Néhány nap alatt az embereket is megismerhettem. Otthon azt fogom tanácsolni barátaimnak, látogassanak el az önök országába. Teniszpályák magánvállalkozásban, Budán Varga Géza 34 □