Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)
1982-10-03 / 40. szám
34 □ A ■ ■ngliában a szurkolóknak csak egytizede ismeri név szerint a labdarúgó-szövetség elnökét. Spanyolországban éppen fordított a helyzet: a Spanyol Labdarúgó Szövetség nemrégiben még Don Pablo Portaként tisztelt elnöke magányos villámhárítóként kell szembenézzen az ország sportszerető közvéleményének haragjával. A nép szemében ő testesíti meg a megvesztegethető, basáskodó, tehetetlen nagyurat. Érthetetlen, hogy a világ legköltségesebb, de ugyanakkor legjobban eladósodott labdarúgása hogyan bukhatott ekkorát 1982-ben. A játékon kívül a szervezés is a nullával volt egyenlő. A történelminek minősített kudarcért pedig egyedül Portát teszik felelőssé. A Diario 16 főnöke, Pedro J. Ramirez lapjában olyan papírok aláírását kérte olvasóitól, amellyel követelhetik Pablo Porta lemondását. Mindez kevéssel azután történt, hogy a jelentősebb spanyol klubok nem engedték Portának, hogy önként váljon meg posztjától. Az akció mégis látványos eredménnyel zárult: ezrével érkeztek az aláírások a lap szerkesztőségébe a spanyol labdarúgás irányítójának fejét követelve. A megbántott Porta mégis védi a maga igazát. Ezek a tények. Spanyolország nem tudta megemészteni a válogatott balsikerű játékát a Mundialon, a megaláztatást saját magukénak tekintik. Megszabadultak Emilio Santamaria szövetségi kapitánytól, és ujjal mutogatnak a legsúlyosabb sportbeli kudarc felelősére, Don Pablo Portára. A katalán nemzetiségű egykori falangista, az 58 éves ügyvéd, Pablo Porta egyszemélyben őszinte és kétszínű, de mindig udvarias és kétségtelenül intelligens. Kultúrembernek vallja magát, gyakran hangoztatja, hogy ért ügyvédi hivatásához, de csapnivalóan rossz üzletember. Egyben leli csak igazán örömét: a labdarúgásban. Az 1975-ben megválasztott elnök így vélekedik: „Az embereknek áldozati bárányra van szükségük és ez nem lehet senki más, csak én. A válogatott szerepléséért vállalom a felelősséget, ezt nagyon komolyan mondom. A gólokat nem Arconadának, hanem nekem lőtték. Azért is én vagyok a felelős, hogy Juanito és Satrustegui annyi helyzetet kihagyott, de el kell mondanom, hogy nem engedek a nyomásnak, senki sem fog lemondásra kényszeríteni.” Mint köztudomású, a FIFA 1964- es tokiói ülésén ítélte Spanyolországnak a Mundial rendezési jogát. A Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökévé történt megválasztását követően Porta meghívást kapott a Real Madrid alelnökétől, Raimundo Laportától. Laporta nemegyszer hívott meg jelentősebb személyiségeket az UNESCO tulajdonában levő Serrano utcai villába. Azon a bizonyos ebéden Pablo Porta nagy meggondolatlanságot követett el: „Megkértem Laportát, hogy vállalja el a Mundial megszervezésével járó teendőket, mivel úgy gondoltam, hogy ez túl nagy terhet róna az amúgy is elfoglalt szövetségre.” Laporta visszautasította az ajánlatot. Ekkor még élt Santiago Bernabéu, Laportának pedig a Real Madridról kellett gondoskodnia. Porta ekkor létrehozta az első szervező bizottságot a Real Zaragoza fiatal elnökének, Zalbának vezetésével. Zalba távozása után Portát bízták meg a kérdéses tisztség betöltésével. Ezzel kezdődött a hatalmi harc Porta és Laporta között. Santiago Bernabéu halála után Raimundo Laportát határozatilag nevezték ki az RCOE (Spanyol Királyi Szervező Bizottság) első számú emberévé, aki hatalmas pénzösszegek fölött rendelkezett. Olyan emberek tartoztak a keze alá, akiknek alig volt közük a labdarúgáshoz. Első nyilvános összetűzésükre akkor került sor, amikor Laporta kijelentette, hogy a világbajnokság emblémáját bizonyos Lola García nevű kisfiúról mintázzák meg. Porta ezt hevesen ellenezte, s így érvelt: nem volna ildomos, ha egy olyan gyerek lenne a Mundial jelképe, aki szerepet vállalt egy 18 éven felülieknek szóló erotikus filmben. Porta szilárdan a Naranjito figurája mellett állt ki. Sűrűsödtek a bajok és növekedett a zűrzavar. A FIFA tiltakozott az RCOE és a Mundiesparta között létrejött szerződés ellen. A szerződés eredetileg megtiltotta a Mundiespanának a belépőjegyek spanyolországi árusítását, valamint a kötelező 15 napos szállodafoglalást. Raimundo Laporta rovásán a következők szerepelnek: — 4 500 000 pezeta értékben ajándékozott aranyszállal díszített trikókat a játékosoknak. — 1 500 000 pezetát osztogatott el ingyenjegyek formájában. — 2 000 000 pezetáért vett jegyet a spanyol válogatottaknak a Rolling Stones madridi koncertjére. Ha mindehhez hozzáadjuk azt a 250 000 pezetát, amit otthonából eltelefonált, úgy Raimundo Laporta elég szép summát, mintegy 10 millió pezetát herdált volna el. A Spanyol Labdarúgó Szövetség a Mundialból 2,7 milliárd pezeta bevételre tett szert. Ebből az összegből azonban részesedik a FIFA, a résztvevő országok és a spanyol klubok is, miután kifizették a költségeket és kiegyenlítették a számlákat. A Cambio 16 riportere végül a bíráskodásról kérdezte Portát. — Hogyan befolyásolták a játékvezetőket? — Nem befolyásoltuk, csak egy kicsit megdolgoztuk őket. Ne gondolja, hogy pénzzel... — Akkor hogyan gyakoroltak rájuk hatást? — Nagyon is odafigyeltünk rájuk. — Netán meg is ajándékozták őket? — Nem. Igyekeztünk a lehető legfigyelmesebbek lenni velük. Vidéki útjaikra kísérőket adtunk melléjük, akiknek az volt a feladatuk, hogy legyenek nagyon előzékenyek, és igyekezzenek a játékvezetők minden igényét kielégíteni... MESZLÉNYI GYÖRGY PORTA VAGY LAPORTA? Ki a hibás a Mundial spanyol kudarcáért: Laporta, Santamaria, Porta vagy valaki más? Rajz a Cambio 16 című képeslapban Pablo Porta karikatúrája a Cambio 16 címlapján „Áldozati bárányt keresnek, s ez csak én lehetek.” Pablo Porta Pablo Porta