Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)

1982-10-03 / 40. szám

34 □ A ■ ■­ngliában a szurkolóknak csak egytizede ismeri név szerint a labdarúgó-szövetség elnökét. Spa­nyolországban éppen fordított a helyzet: a Spanyol Labdarúgó Szö­vetség nemrégiben még Don Pablo Portaként tisztelt elnöke magányos villámhárítóként kell szembenézzen az ország sportszerető közvélemé­nyének haragjával. A nép szemében ő testesíti meg a megvesztegethető, basáskodó, tehetetlen nagyurat. Érthetetlen, hogy a világ legkölt­ségesebb, de ugyanakkor legjobban eladósodott labdarúgása hogyan bukhatott ekkorát 1982-ben. A já­tékon kívül a szervezés is a nullá­val volt egyenlő. A történelminek minősített kudarcért pedig egyedül Portát teszik felelőssé. A Diario 16 főnöke, Pedro J. Ramirez lapjában olyan papírok aláírását kérte olva­sóitól, amellyel követelhetik Pablo Porta lemondását. Mindez kevéssel azután történt, hogy a jelentősebb spanyol klubok nem engedték Por­tának, hogy önként váljon meg posztjától. Az akció mégis látványos eredménnyel zárult: ezrével érkez­tek az aláírások a lap szerkesztősé­gébe a spanyol labdarúgás irányí­tójának fejét követelve. A megbán­tott Porta mégis védi a maga igazát. Ezek a tények. Spanyolország nem tudta megemészteni a válogatott balsikerű játékát a Mundialon, a megaláztatást saját magukénak te­kintik. Megszabadultak Emilio San­tamaria szövetségi kapitánytól, és ujjal mutogatnak a legsúlyosabb sportbeli kudarc felelősére, Don Pablo Portára. A katalán nemzetiségű egykori falangista, az 58 éves ügyvéd, Pab­lo Porta egyszemélyben őszinte és kétszínű, de mindig udvarias és kétségtelenül intelligens. Kultúrem­­bernek vallja magát, gyakran han­goztatja, hogy ért ügyvédi hivatásá­hoz, de csapnivalóan rossz üzletem­ber. Egyben leli csak igazán örö­mét: a labdarúgásban. Az 1975-ben megválasztott elnök így vélekedik: „Az embereknek áldozati bárányra van szükségük és ez nem lehet sen­ki más, csak én. A válogatott szerep­léséért vállalom a felelősséget, ezt nagyon komolyan mondom. A gólo­kat nem Arconadának, hanem nekem lőtték. Azért is én vagyok a fele­lős, hogy Juanito és Satrustegui annyi helyzetet kihagyott, de el kell mondanom, hogy nem engedek a nyomásnak, senki sem fog lemon­dásra kényszeríteni.” Mint köztudomású, a FIFA 1964- es tokiói ülésén ítélte Spanyolor­szágnak a Mundial rendezési jogát. A Spanyol Labdarúgó Szövetség el­nökévé történt megválasztását kö­vetően Porta meghívást kapott a Real Madrid alelnökétől, Raimundo Laportától. Laporta nemegyszer hívott meg jelentősebb személyisé­geket az UNESCO tulajdonában le­vő Serrano utcai villába. Azon a bizonyos ebéden Pablo Porta nagy meggondolatlanságot kö­vetett el: „Megkértem Laportát, hogy vállalja el a Mundial megszer­vezésével járó teendőket, mivel úgy gondoltam, hogy ez túl nagy terhet róna az amúgy is elfoglalt szövetség­re.” Laporta visszautasította az ajánlatot. Ekkor még élt Santiago Bernabéu, Laportának pedig a Real Madridról kellett gondoskodnia. Porta ekkor létrehozta az első szervező bizottságot a Real Zara­goza fiatal elnökének, Zalbának ve­zetésével. Zalba távozása után Por­tát bízták meg a kérdéses tisztség betöltésével. Ezzel kezdődött a hatalmi harc Porta és Laporta között. Santiago Bernabéu halála után Raimundo Laportát határozatilag nevezték ki az RCOE (Spanyol Ki­rályi Szervező Bizottság) első számú emberévé, aki hatalmas pénzössze­gek fölött rendelkezett. Olyan embe­rek tartoztak a keze alá, akiknek alig volt közük a labdarúgáshoz. Első nyilvános összetűzésükre ak­kor került sor, amikor Laporta ki­jelentette, hogy a világbajnokság emblémáját bizonyos Lola García nevű kisfiúról mintázzák meg. Por­ta ezt hevesen ellenezte, s így ér­velt: nem volna ildomos, ha egy olyan gyerek lenne a Mundial jel­képe, aki szerepet vállalt egy 18 éven felülieknek szóló erotikus film­ben. Porta szilárdan a Naranjito figurája mellett állt ki. Sűrűsödtek a bajok és növekedett a zűrzavar. A FIFA tiltakozott az RCOE és a Mundiesparta között lét­rejött szerződés ellen. A szerződés eredetileg megtiltotta a Mundies­­panának a belépőjegyek spanyolor­szági árusítását, valamint a kötele­ző 15 napos szállodafoglalást. Raimundo Laporta rovásán a kö­vetkezők szerepelnek: — 4 500 000 pezeta értékben aján­dékozott aranyszállal díszített trikó­kat a játékosoknak. — 1 500 000 pezetát osztogatott el ingyenjegyek formájában. — 2 000 000 pezetáért vett jegyet a spanyol válogatottaknak a Rolling Stones madridi koncertjére. Ha mindehhez hozzáadjuk azt a 250 000 pezetát, amit otthonából el­telefonált, úgy Raimundo Laporta elég szép summát, mintegy 10 mil­lió pezetát herdált volna el. A Spanyol Labdarúgó Szövetség a Mundialból 2,7 milliárd pezeta be­vételre tett szert. Ebből az összeg­ből azonban részesedik a FIFA, a résztvevő országok és a spanyol klu­bok is, miután kifizették a költsé­geket és kiegyenlítették a számlá­kat. A Cambio 16 riportere végül a bí­ráskodásról kérdezte Portát. — Hogyan befolyásolták a játék­vezetőket? — Nem befolyásoltuk, csak egy kicsit megdolgoztuk őket. Ne gon­dolja, hogy pénzzel... — Akkor hogyan gyakoroltak rá­juk hatást? — Nagyon is odafigyeltünk rájuk. — Netán meg is ajándékozták őket? — Nem. Igyekeztünk a lehető leg­figyelmesebbek lenni velük. Vidéki útjaikra kísérőket adtunk melléjük, akiknek az volt a feladatuk, hogy legyenek nagyon előzékenyek, és igyekezzenek a játékvezetők min­den igényét kielégíteni... MESZLÉNYI GYÖRGY PORTA VAGY LAPORTA? Ki a hibás a Mundial spanyol kudarcáért: Laporta, Santamaria, Porta vagy valaki más? Rajz a Cambio 16 című képeslapban Pablo Porta karikatúrája a Cambio 16 címlapján „Áldozati bárányt keresnek, s ez csak én lehetek.” Pablo Porta Pablo Porta

Next