Új Tükör, 1984. január-március (21. évfolyam, 1-13. szám)

1984-01-01 / 1. szám

«Peti ajánlat EZT SEM ÉN ÍRTAM Tímár György paródiái Talán nem állok egyedül vele: sze­retem a többrétegű szöveget. Amely­nek jelentéstartományai nem egy­szerre, hanem késleltetve és apró­­donként tárulnak fel az olvasó előtt. És egy jó szövegnek e tulajdon­sága koránt sincs műfajhoz vagy alkotói karakterhez kötve. Minden­esetre Timár György jogos szerény­telenséggel „irodalmi karinthatú­­ráknak” nevezett paródiái — ame­lyeket új kötetében (Ezt sem én ír­tam) most összegyűjtött és Kaján Tibor kitűnő rajzaival átnyújtott — messzemenően ilyenek. Legelőször a tréfa ötlik eszünkbe, a szóvicc, hogy Szabó Lőrinc-paródiájának az Apu Őszi álma címet adta a híres Dzsuang Szí álma után, összemosva a költő filozófiai líráját a Lóci-ver­­sekkel. Tehát a szóvicc. S hogy eb­ben Timár mennyire jeles, arról az olvasó hétről hétre meggyőződhet a sajtóból (vagy ha onnét nem, akkor a Nevető Lexikon nemrég megjelent és alaposan kibővített újabb kiadá­sából). A második réteg, amit fel­ismerünk, az írói modor. Ehhez már jobban be kell bújni a parodizált bőrébe, s hogy Timár ezt is meg tudja tenni, azt azok a „megéne­kelt” költők bizonyítják — például a Nagy László-paródiák —, ame­lyekben még egy-egy alkotói kor­szak jellegzetes attitűdjét is vissza tudja adni. A harmadik réteg — és ez már szinte bravúros azonosulást jelent a tárggyal — az adott szerző gondolkodásmódjának nem is csak utánzása, de átélése. Ahogyan pél­dául Pilinszky gondolati szikárságát visszaadja — akárha a költő maga szólalna meg. Ilyenkor — talán, hogy egy pontatlan filológus ne keverje össze az eredetit és az utánzást — egy-egy tréfás névvel vagy jelzővel jelzi, hogy másról van szó. Egy sze­rény megjegyzés csupán: egyetlen tréfa ilyenkor is, máskor is bősé­gesen megteszi. Timár nagyszerű pa­ródiáiban olykor egy csipetnyivel több a vicc, mint kellene. Ezek a darabok nem szorulnak rá a kül­sődleges humor mankójára. (Szép­irodalmi) Lukácsy András mi másnak kell felváltania. Mi ta­gadás, ilyenkor jólesik belelapozni valakinek a kötetébe, aki még a ha­gyományos bizalmat táplálja ma­gában a költészet iránt. Aki nem azon töpreng, hogy van-e értelme verset írni, s mi következik a vers után, hanem teszi a dolgát: verset ír. Ilyen költő Csanády János is, aki­nek szívét — és ezt új kötete, a Hátamon a történelem is tanúsíthat­ja — sohasem érintette meg a szo­rongató bizonytalanság a költészet sorsa iránt. Élményköltészet az övé­ emlékei­ről és tapasztalatairól beszél. Felidé­zi gyermekkorának somogyi tájait, néhány utazási élményét, köznapi életének dolgait. Hisz a szóban és tud bánni vele: érzékletes módon, megelevenítő erővel írja le a tájat, az ifjúság kimeríthetetlennek tetsző emlékanyagát. Pontosak a képei, ta­­lálóak a jelzői, töretlen a kompozí­ciója, ép a ritmusa. Mindez arra vall, hogy a versenyszerűségnek, a dallamnak igen nagy szerepet ad. Nemhiába bízik a versben: a meg­formálás belső görcsöket oldó hatal­mában. Mert belső feszültségeket kell oldozgatnia neki is: visszate­kintve a történelembe véres pusztí­tást lát, körülnézve a világban bal­jós veszedelmeket észlel. Ahogy nemzedékének költői, ő is a nemzeti önismeret igényével közelíti meg a magyar történelmet. Anonim vers­jegyzet a XX. századból című — Kós Károly emlékének ajánlott — szép versében a múlt pusztító vi­haraira gondol, vissza, kötetének címadó költeményében pedig sze­mélyes értelmű vallomással kötelezi el magát a történelem terheinek hor­dozása mellett. E terhek gyötrő sú­lyát is a költészet vigasztaló hatal­ma könnyíti meg. (Szépirodalmi) Pomogáts Béla rösmarty „miként gyártja szivar­jait, hogy készít pezsgőt, s milyen jó töltött káposztát evett tegnap Döbrentei Gábornál”. Akit a törté­nelem nemcsak kivételes, nagysza­­bású események sorozataként, ha­nem egyszerű hétköznapként is ér­dekel, kellemes, szórakoztató olvas­nivalóra lel benne. Ugrin Aranka eleven, jól megírt, minden szükséges tudnivalót közlő bevezetőjébe is belecsúszik a ma­napság gyakori — nemzeti kisebb­rendűségi érzésből fakadó? — naiv vélekedés a reformnemzedék értet­lenségéről a nemzetiségi kérdés iránt. Egy országban, amelynek anyanyelve évszázados küzdelem után csak 1844-ben vált hivatalosan elismert államnyelvvé, nem törté­nelmietlen kissé a ma kötelezőt e dátum előtt is számon kérni? Nem logikus, hogy Teleki László ma is példamutató nemzetiségi törvény­­javaslatát 1844 után fogalmazták meg, s mindössze négy évvel ké­sőbb? Kevesebb problémával küzde­­ne Európa, ha legalább ezt a száz­éves javaslatot mindenhol gyakor­latra váltanák. (Szépirodalmi) Sík Csaba Háza­mon CSANÁDY *­. JÁNOS CX törté­­ne­lem SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ HÁTAMON A TÖRTÉNELEM Csanády János versei Manapság mind többet hallunk és olvasunk a költészet válságáról, mi több, a vers haláláról. Arról, hogy az emberi kultúrának e legnagyobb múltra visszatekintő értékét való- VISSZAEMLÉKEZÉSEIM Degré Alajos írásai Egy jó könyvet állítólag mindenki tud írni, meglepetés, hogy a rossz író is. Degré nem is egyszerűen rossz, hanem lektűríró volt. Márpedig, ha pillanatnyilag hasznot hajtónak tet­szik is a műfaj, a következőre biz­tosan elavul, s feltámaszthatatlan, tehát eladhatatlan lesz; minden könyvkiadó tudja, Jókai, a Jókaiak a biztos üzlet. Degré tehetségének minden fogyatékossága erénnyé vá­lik visszaemlékezéseiben, ami regé­nyeiben kisszerű, kezdetleges, itt a részlet iránti érzékenység, megbíz­ható és közvetlen egyszerűség, ami ott fantáziátlanság, ötletszegénység a memoárban hűség a valóság kö­zönséges tényeihez, igazi tanúság­tétel. Neki köszönhetjük az egyik leghitelesebb beszámolót március ti­zenötödikéről, megtudjuk tőle, V.­ VADÁSZREPÜLŐK Len Deighton könyve A második világháború történetével foglalkozó nyugati szakirodalom ma is különös figyelmet szentel az ang­liai légi csatának. Ennek végső ki­menetele közismert, ám az idő mú­lásával mind több eddig homályos részlete világosodik meg. A nyugati hadszíntér legfontosabb ütközete a levegőben zajlott le: a náci Német­ország másfél hónapig tartó légi offenzívája kudarcot vallott. Azt je­lentette ez, hogy a hitleri vezérkar angliai partraszállási elképzelése meghiúsult. Deighton kései beszámolója rész­letesen szól a szemben álló felek légi erejéről, ismerteti a harcokban sze­replő repülőgéptípusok kifejlesztésé­nek nehézségeit, s emellett szembe­állítja e konstrukciók erényeit és hibáit is. Nem hagyja figyelmen kí­vül az angol és német elhárítórend­szer szerepét sem, hiszen működé­sükkel a rádióhullámok szférájában eddig nem ismert eszközökkel, külön ütközetben csapott össze a két had­vezetés. Ezek összefüggésében tárja elénk az angol és német légierő szer­vezetét s irányítóiknak taktikai el­gondolásait. A szerző szemléletét is erősen át­hatja a nyugati történészek vélemé­nye, miszerint: „az angliai légi csata, s elsősorban a RAF hősi ellenállása döntő befolyással volt a második világháború egészének végső kime­netelére”. Könyvében szemléletesen ábrázolja ezt a küzdelmet; az angol pilóták hősi helytállása mellett az áldozatokat vállaló polgári lakosság magatartásának is szép emléket ál­lít. Deighton jeles munkáját haszon­nal forgathatják a korszakkal fog­lalkozó szakemberek, ugyanakkor izgalmas könyvélményt kínál az ér­deklődő olvasónak is. (Európa) Kiss Károly­ ­*­­ EGY ÁLLATORVOS TÖRTÉNETEI James Herriot könyve Igazi karácsonyi ajándék volt ez — már annak, aki idejében fölfedezte. Könnyed, bűbájos, mégis tartalmas olvasmány. Aki ismeri és szereti Gerald Durrell állatokról s az em­ber és az állat viszonyáról írott, jel­legzetesen angol mentalitással, hu­morral és iróniával átitatott törté­neteit, annak ismerős — és hason­lóan elragadó — James Herriot ön­életrajzi tárcafüzére. Igaz, a york­­shire-i kisvárosban megtelepedő ifjú James Herriot Egy állatorvos történetei állatorvos históriái nem annyira szi­­porkázóak. Ezért viszont kárpótol, hogy „merítése az életből” tágabb. Nemcsak a nagy és a kis háziállatok természetéről, gyógyításuk nehézsé­geiről kapunk tanulságos és szívde­rítő információkat, hanem a máso­dik világhábrút közvetlenül megelő­ző évek angol farmereinek életéről, a yorkshire-i falusi-tanyasi állatte­nyésztők karakteréről is, az állator­vos emberpartnereiről is. Három, igen eltérő természetű kolléga dol­gozik, sokáig egy számlára, a kis­városban és környékén, s itt-ott per­sze az ő magánéletük, egymáshoz való viszonyuk, valamint a szerző saját „love story”-ja is szóba kerül. Külön említést érdemel, hogy a for­dításra Szász Imrét sikerült meg­nyerni. Végül, amennyiben James Herriot a folytatását is megírta vol­na, háborús szolgálatának és a há­ború utáni praktizálásának dolgait, ne mulasszuk el ezt is megjelentet­ni. (Gondolat) _______________________________ Lázár István

Next