Új Tükör, 1984. január-március (21. évfolyam, 1-13. szám)
1984-01-01 / 1. szám
«Peti ajánlat EZT SEM ÉN ÍRTAM Tímár György paródiái Talán nem állok egyedül vele: szeretem a többrétegű szöveget. Amelynek jelentéstartományai nem egyszerre, hanem késleltetve és apródonként tárulnak fel az olvasó előtt. És egy jó szövegnek e tulajdonsága koránt sincs műfajhoz vagy alkotói karakterhez kötve. Mindenesetre Timár György jogos szerénytelenséggel „irodalmi karinthatúráknak” nevezett paródiái — amelyeket új kötetében (Ezt sem én írtam) most összegyűjtött és Kaján Tibor kitűnő rajzaival átnyújtott — messzemenően ilyenek. Legelőször a tréfa ötlik eszünkbe, a szóvicc, hogy Szabó Lőrinc-paródiájának az Apu Őszi álma címet adta a híres Dzsuang Szí álma után, összemosva a költő filozófiai líráját a Lóci-versekkel. Tehát a szóvicc. S hogy ebben Timár mennyire jeles, arról az olvasó hétről hétre meggyőződhet a sajtóból (vagy ha onnét nem, akkor a Nevető Lexikon nemrég megjelent és alaposan kibővített újabb kiadásából). A második réteg, amit felismerünk, az írói modor. Ehhez már jobban be kell bújni a parodizált bőrébe, s hogy Timár ezt is meg tudja tenni, azt azok a „megénekelt” költők bizonyítják — például a Nagy László-paródiák —, amelyekben még egy-egy alkotói korszak jellegzetes attitűdjét is vissza tudja adni. A harmadik réteg — és ez már szinte bravúros azonosulást jelent a tárggyal — az adott szerző gondolkodásmódjának nem is csak utánzása, de átélése. Ahogyan például Pilinszky gondolati szikárságát visszaadja — akárha a költő maga szólalna meg. Ilyenkor — talán, hogy egy pontatlan filológus ne keverje össze az eredetit és az utánzást — egy-egy tréfás névvel vagy jelzővel jelzi, hogy másról van szó. Egy szerény megjegyzés csupán: egyetlen tréfa ilyenkor is, máskor is bőségesen megteszi. Timár nagyszerű paródiáiban olykor egy csipetnyivel több a vicc, mint kellene. Ezek a darabok nem szorulnak rá a külsődleges humor mankójára. (Szépirodalmi) Lukácsy András mi másnak kell felváltania. Mi tagadás, ilyenkor jólesik belelapozni valakinek a kötetébe, aki még a hagyományos bizalmat táplálja magában a költészet iránt. Aki nem azon töpreng, hogy van-e értelme verset írni, s mi következik a vers után, hanem teszi a dolgát: verset ír. Ilyen költő Csanády János is, akinek szívét — és ezt új kötete, a Hátamon a történelem is tanúsíthatja — sohasem érintette meg a szorongató bizonytalanság a költészet sorsa iránt. Élményköltészet az övé emlékeiről és tapasztalatairól beszél. Felidézi gyermekkorának somogyi tájait, néhány utazási élményét, köznapi életének dolgait. Hisz a szóban és tud bánni vele: érzékletes módon, megelevenítő erővel írja le a tájat, az ifjúság kimeríthetetlennek tetsző emlékanyagát. Pontosak a képei, találóak a jelzői, töretlen a kompozíciója, ép a ritmusa. Mindez arra vall, hogy a versenyszerűségnek, a dallamnak igen nagy szerepet ad. Nemhiába bízik a versben: a megformálás belső görcsöket oldó hatalmában. Mert belső feszültségeket kell oldozgatnia neki is: visszatekintve a történelembe véres pusztítást lát, körülnézve a világban baljós veszedelmeket észlel. Ahogy nemzedékének költői, ő is a nemzeti önismeret igényével közelíti meg a magyar történelmet. Anonim versjegyzet a XX. századból című — Kós Károly emlékének ajánlott — szép versében a múlt pusztító viharaira gondol, vissza, kötetének címadó költeményében pedig személyes értelmű vallomással kötelezi el magát a történelem terheinek hordozása mellett. E terhek gyötrő súlyát is a költészet vigasztaló hatalma könnyíti meg. (Szépirodalmi) Pomogáts Béla rösmarty „miként gyártja szivarjait, hogy készít pezsgőt, s milyen jó töltött káposztát evett tegnap Döbrentei Gábornál”. Akit a történelem nemcsak kivételes, nagyszabású események sorozataként, hanem egyszerű hétköznapként is érdekel, kellemes, szórakoztató olvasnivalóra lel benne. Ugrin Aranka eleven, jól megírt, minden szükséges tudnivalót közlő bevezetőjébe is belecsúszik a manapság gyakori — nemzeti kisebbrendűségi érzésből fakadó? — naiv vélekedés a reformnemzedék értetlenségéről a nemzetiségi kérdés iránt. Egy országban, amelynek anyanyelve évszázados küzdelem után csak 1844-ben vált hivatalosan elismert államnyelvvé, nem történelmietlen kissé a ma kötelezőt e dátum előtt is számon kérni? Nem logikus, hogy Teleki László ma is példamutató nemzetiségi törvényjavaslatát 1844 után fogalmazták meg, s mindössze négy évvel később? Kevesebb problémával küzdene Európa, ha legalább ezt a százéves javaslatot mindenhol gyakorlatra váltanák. (Szépirodalmi) Sík Csaba Házamon CSANÁDY *. JÁNOS CX történelem SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ HÁTAMON A TÖRTÉNELEM Csanády János versei Manapság mind többet hallunk és olvasunk a költészet válságáról, mi több, a vers haláláról. Arról, hogy az emberi kultúrának e legnagyobb múltra visszatekintő értékét való- VISSZAEMLÉKEZÉSEIM Degré Alajos írásai Egy jó könyvet állítólag mindenki tud írni, meglepetés, hogy a rossz író is. Degré nem is egyszerűen rossz, hanem lektűríró volt. Márpedig, ha pillanatnyilag hasznot hajtónak tetszik is a műfaj, a következőre biztosan elavul, s feltámaszthatatlan, tehát eladhatatlan lesz; minden könyvkiadó tudja, Jókai, a Jókaiak a biztos üzlet. Degré tehetségének minden fogyatékossága erénnyé válik visszaemlékezéseiben, ami regényeiben kisszerű, kezdetleges, itt a részlet iránti érzékenység, megbízható és közvetlen egyszerűség, ami ott fantáziátlanság, ötletszegénység a memoárban hűség a valóság közönséges tényeihez, igazi tanúságtétel. Neki köszönhetjük az egyik leghitelesebb beszámolót március tizenötödikéről, megtudjuk tőle, V. VADÁSZREPÜLŐK Len Deighton könyve A második világháború történetével foglalkozó nyugati szakirodalom ma is különös figyelmet szentel az angliai légi csatának. Ennek végső kimenetele közismert, ám az idő múlásával mind több eddig homályos részlete világosodik meg. A nyugati hadszíntér legfontosabb ütközete a levegőben zajlott le: a náci Németország másfél hónapig tartó légi offenzívája kudarcot vallott. Azt jelentette ez, hogy a hitleri vezérkar angliai partraszállási elképzelése meghiúsult. Deighton kései beszámolója részletesen szól a szemben álló felek légi erejéről, ismerteti a harcokban szereplő repülőgéptípusok kifejlesztésének nehézségeit, s emellett szembeállítja e konstrukciók erényeit és hibáit is. Nem hagyja figyelmen kívül az angol és német elhárítórendszer szerepét sem, hiszen működésükkel a rádióhullámok szférájában eddig nem ismert eszközökkel, külön ütközetben csapott össze a két hadvezetés. Ezek összefüggésében tárja elénk az angol és német légierő szervezetét s irányítóiknak taktikai elgondolásait. A szerző szemléletét is erősen áthatja a nyugati történészek véleménye, miszerint: „az angliai légi csata, s elsősorban a RAF hősi ellenállása döntő befolyással volt a második világháború egészének végső kimenetelére”. Könyvében szemléletesen ábrázolja ezt a küzdelmet; az angol pilóták hősi helytállása mellett az áldozatokat vállaló polgári lakosság magatartásának is szép emléket állít. Deighton jeles munkáját haszonnal forgathatják a korszakkal foglalkozó szakemberek, ugyanakkor izgalmas könyvélményt kínál az érdeklődő olvasónak is. (Európa) Kiss Károly * EGY ÁLLATORVOS TÖRTÉNETEI James Herriot könyve Igazi karácsonyi ajándék volt ez — már annak, aki idejében fölfedezte. Könnyed, bűbájos, mégis tartalmas olvasmány. Aki ismeri és szereti Gerald Durrell állatokról s az ember és az állat viszonyáról írott, jellegzetesen angol mentalitással, humorral és iróniával átitatott történeteit, annak ismerős — és hasonlóan elragadó — James Herriot önéletrajzi tárcafüzére. Igaz, a yorkshire-i kisvárosban megtelepedő ifjú James Herriot Egy állatorvos történetei állatorvos históriái nem annyira sziporkázóak. Ezért viszont kárpótol, hogy „merítése az életből” tágabb. Nemcsak a nagy és a kis háziállatok természetéről, gyógyításuk nehézségeiről kapunk tanulságos és szívderítő információkat, hanem a második világhábrút közvetlenül megelőző évek angol farmereinek életéről, a yorkshire-i falusi-tanyasi állattenyésztők karakteréről is, az állatorvos emberpartnereiről is. Három, igen eltérő természetű kolléga dolgozik, sokáig egy számlára, a kisvárosban és környékén, s itt-ott persze az ő magánéletük, egymáshoz való viszonyuk, valamint a szerző saját „love story”-ja is szóba kerül. Külön említést érdemel, hogy a fordításra Szász Imrét sikerült megnyerni. Végül, amennyiben James Herriot a folytatását is megírta volna, háborús szolgálatának és a háború utáni praktizálásának dolgait, ne mulasszuk el ezt is megjelentetni. (Gondolat) _______________________________ Lázár István