Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)

1984-07-01 / 27. szám

MINDENFÉLE HÍRES EMBEREK Feleki László könyve Hogy megkönnyítsem a magam fel­adatát, keresgéltem ebben a könyv­ben a Feleki László nevű híres em­ber életrajzát, de nem találtam. Ajánlásomat tehát kénytelen va­gyok, rögtön az elején, kiegészítés­sel kezdeni abban a reményben, hogy a második kiadás már ezzel együtt fog megjelenni. Íme: FELEKI LÁSZLÓ. A szószaporítás legna­gyobb magyar ellenfele. Aforizmá­kat, magán- és közmondásokat va­lamint rövid életrajzokat tartalma­zó legutóbbi gyűjteményét sikerült mintegy 650 (hatszázötven) nyomta­tott oldalra tömörítenie. Jelenleg a pótköteten dolgozik. Könyve bárhol kinyitható­­, ellentétben azokkal a könyvekkel, amelyek bárhol becsuk­hatók. Tulajdonképpen korszerűtlen író, akinek egyetlen oldalon több gondolata is akad, olyan ínséges időkben, amikor mások egész élet­művet alkotnak egy gondolatból, esetleg anélkül is. Úgynevezett kor­szerűtlen jelenség, akitől előbb­­utóbb mindent el fognak lopni, mert nem védi semmilyen csoport. Idé­zőjel nélkül is idézhető. „Új regé­nyek nincsenek, csak új regényírók” című axiómájából eredeztethető a Nouveau roman („Új regény”) néven ismert francia irodalmi irányzat. Tömör aforizmái, La Rochefou­­cauld-i maximái egytől-egyig mélyen megszenvedett igazságokat takarnak. Azt mondja például, hogy: ,„Szép az egyszerűség, csak ne vezetne hozzá olyan bonyolult út”. Ez nála nem afféle szófia-beszéd. A legalaposab­ban tanulmányozta minden magya­rok közül Bonaparte Napóleon éle­tét és utána megírta a következő életrajzot: „A világ ura, majd fog­lya.” — három és fél kötetben. Azoknak, akik könyveit kézbe ve­szik, nem árt tudni, hogy: „Unalmas olvasók is vannak”. (Magvető) Császár István­ ban tartott Uralkodónő és a nevé­ben — nevével visszaélve — a tény­leges hatalmat gyakorló Örökös Elnök figurája, mondjuk, Argentínába il­lő. A személyi kultusz és a rigoró­zus politikai ellenőrzés némely mo­mentumai az 1950-es évek Kelet- Közép-Európájából jól ismerősek. S ugyanígy eljátszhatunk a regény to­vábbi motívumaival. Számomra azonban végülis a Mooshaberné ege­rei túl önkényes látomás, önmagá­ban vizsgálva: zárt, logikus, szinte túlságosan is következetesen végig­gondolt és kidolgozott. Szellemi iz­galom viszont alig fog el. Új föl­ismeréseket nem diktál a szöveg. Csodálom az író türelmét, konok ap­rólékosságát, ahogyan a lassan elő­­remozgó történetet szövögeti, fordu­latait hosszan előkészíti, szinte száj­­barágja, szereplőit beszélteti, arc­élüket megrajzolja — elpepecsel ve­lük. Maradékul azonban csak egy olyan, általános rossz hangulat, nyo­masztó gondjaim közepette, melyek tette a szerzőt s amit áraszt a mű —, hogy azzal nemigen tudok mit kezdeni. Nem igazít el valóban nyo­masztó gondjaim közepette, melyek a világ és a társadalom állapotából fakadnak. A „tán csodállak, ámde nem szeretlek” érzésével olvastam végig és csuktam be végül Ladislav Fuks új regényét. (Európa) Lázár István MOOSHABERNÉ EGEREI Ladislav Fuks regénye Honnan erednek, hol tapadnak meg korunk talajában azok a vonalak, melyeket Ladislav Fuks baljós fantá­ziával hosszabbít meg a jövőbe? A Gondozót, amelynek Mooshaberné sokáig önkéntes munkatársa, nem nehéz elképzelni a svéd „jóléti társa­dalom” — ottani híradások szerint, többé-kevésbé már ma létező — ki­növéseként. A italán már rég meg­gyilkolt vagy hermetikusan fogság- Ladislav Ms MoosherBrin ■igere: ASZTROLÓGIA Firmicus Maternus munkája A szerző az ókori világ­nak tagja volt az i. sz. IV. század közepén, az asztrológiára vonatkozó egyiptomi és görög ismeretek latin nyelvű ösz­­szefoglalója, akit Kákosy László úgy emleget, az Egyiptomi és antik csil­laghitről szóló könyvében, mint aki­nek a methesisről szóló könyve az ál­talános műveltséghez tartozik. Most már igen, megjelent magyarul is, a Hahn István szerkesztette, hallatla­nul érdekesnek ígérkező, távoli ko­rok és népek hitvilágáról és miszti­kájáról hírt adó Prométheusz köny­vek első köteteként. Firmicus — kivonatos — magyar kiadását nemigen lehet majd a nyu­gati képeslapok állatöv-horoszkóp­­jáihoz hasonlóan alkalmazni („Vi­gyázzon magára ezen a héten, mert ellenségei utálják stb.”), ugyanis ah­hoz túl bonyolult és nyíltszavú. Me­lyik mai horoszkópkészítő közölné női ügyfelével, hogy a Venus és a Mars összefüggései miatt „züllött, kéjsóvár, mindenki élvezetvágyának kiszolgáltatottja, örök szajha” lesz be­lőle? De ha amolyan Sorsunk és a csillag­ok­ pótlékként nem is alkal­mazható a csillagjóslás e régi kézi­könyve, művelődéstörténeti doku­mentumként annál érdekesebb. Ami HAJDÚVITÉZEK Nagy László tanulmánykötete A hajdúkérdés, akárhonnét is kö­zelítsünk hozzá, máig is számos ta­lányt kínál a kutatóknak. A szö­vevényes problémakör történeti, néprajzi, agrártörténeti, s nem utol­sósorban hadtörténeti vizsgálata az elmúlt évtizedekben ugyan gazdag eredményt hozott, de még némely kutató szerint az e téren található még nyitott kérdéseket „kellően ér­tékelhető források hiányában talán sohasem lehet megválaszolni”. Nagy László most mégis megkísérli, ha mást nem, csak annyit, hogy a haj­dúkatonák 1591—1699 közötti har­cait ismertető könyvében a hajdú népség eredetéről kialakult nézete­ket és elméleteket is szembesítse. E hadikrónika írója tehát arra is vál­lalkozott, hogy a királyi vagy vég­vári hajdúk, szabadhajdúk és a kü­lönböző hajdútelepülések kiváltsá­golt lakói, valamint a magánföldes­úri, hajdúság megszületését vizsgál­va, katonai szerepük jelentőségét is tisztázza. A hajdúkatonák fegyelme e népesség erkölcsi-politikai arcula­tát is meghatározta; a róluk szóló korabeli beszámolók éppen ezért nem kevés ellentmondást hordoz­nak. E tudósításokban hol hősök­ként, hol pedig kegyetlen rablóként tűnnek elő; cselekményeik megíté­lése később akként változott, ahogy a kordivat megkívánta, ám történel­münkben betöltött szerepük jelentő­ségét soha senki nem vonta kétség­be. A négy csoportba sorolt katonás­kodó hajdúság eltérő életkörülmé­nyeit is elénk tárja Nagy László könyve s ezzel egyben erkölcsi ma­gatartásuk okaira is igyekszik fényt deríteni. Véleménye szerint ,,a haj­­dúkatonák jelentős része eredetileg a földönfutóvá vált. Jó fegyverrel rendelkező s forgatásához értő if­jabb nemesek közül került ki, s ta­lán még többen származtak e rideg életkörülmények között élő pászto­rok soraiból, később pedig a legna­gyobb hányadot minden bizonnyal maguknak a hajdúknak a fiúgyer­mekei adták”. (Zrínyi) Kiss Károly pedig a csillagok után a keresztény­ségben lelki megnyugvását kereső Firmicus „valláskritikai összefogla­lását” illeti (A pogány vallások té­velygéseiről), az sem kevésbé érde­kes, sőt, szórakoztató — viszont min­dig hozzá kell olvasni a lábjegyze­teket. Ugyanis, ahogy a fordító­szerkesztő Bollók János mondja, Firmicus nem volt igazi tudós, csak „a kor jó értelemben vett átlagér­­telmiségijének színvonalát képvise­li”, s ezért nem tud eleget az ókori világról, a XX. századi kutató kény­telen kiigazítgatni... (Helikon) Székely András UTÓSZINKRON Színes szovjet film A rendezők mindig is szívesen vál­lalkoztak arra, hogy filmet forgas­sanak a filmkészítésről. Sokan és sokféleképpen elmondták már véle­ményüket az alkotó felelősségéről, a „filmcsinálás” öröméről és gyötrel­meiről. Gondoljunk csak Fellini fi­lozofikus vallomására, a Nyolc és félre, Truffaut szellemesen öniróni­­kus Amerikai éjszakájára, Karel Reisz tavaly bemutatott filmjére, A francia hadnagy szeretőjére vagy Wim Wenders megrázóa­n gyönyörű alkotására, a Villanás a víz felett­­re. Ilyen „film a filmben” az Utó­szinkron is. Ilja Averbah, akinek nevét a Monológ tette ismertté, egy fiatal, súlyosan beteg színésznő tra­gikus sorsán keresztül valóság és illúzió, filmen kívüli és filmbeli vi­lág bonyolult összefüggéseit igyek­szik föltárni. Miközben bepillantást enged a szakma rejtelmeibe, a film­gyártás folyamataiba, megpróbálja a stúdióban dolgozók érzelmeit is ábrázolni. Megpróbál a „lélek mély­ségeibe” hatolni. A forgatás, a vá­gás, a szinkron csak ürügy, Aver­­bahot az ember érdekli. Filmjében az igényes alkotáshoz elengedhetet­len jó művészi közérzet, az őszinte véleménynyilvánítás és az egyéni érdekekkel­ szemben a csapatmun­ka fontosságát hangsúlyozza. Szán­dékainak leginkább Natalja Szajkó, a Taganka Színház művésznője felel meg. Ez a Jobba Gabira emlékeztető, tehetséges színésznő hitelesen és természetes egysze­rűséggel kelti életre válságba ju­tott szerepével és betegségével küsz­ködő, önfeláldozó „kollégáját”. A szovjet filmekből már jól ismert, népszerű Leonyid Filatov és társai játékából éppen ez a természetes­ség hiányzik. De az Utószinkron nem miattuk középszerű alkotás. A hol érdekes, hol kissé melodrama­­tikus történetet ugyanis Averbah igen csak komótosan adja elő. Ke­rüli a problémák éles felvetését, megoldásai felszínesek. Nem szolgál újdonságokkal, nem képes igazán életteli atmoszférát teremteni. Mi­ként filmjének egyik jelenetében a stúdió­folyosón, szinkronizáló felesé­gére várakozó férj, úgy válunk mi is az idő múlásával egyre türelmetle­nebbé Hollós László HOLDTÖLTE TEXASBAN Színes francia dokumentumfilm Sok évvel ezelőtt ismertük meg Francois Reichenbach nevét, né­hány izgalmas, valódi érdekesség

Next