Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)
1984-07-01 / 27. szám
MINDENFÉLE HÍRES EMBEREK Feleki László könyve Hogy megkönnyítsem a magam feladatát, keresgéltem ebben a könyvben a Feleki László nevű híres ember életrajzát, de nem találtam. Ajánlásomat tehát kénytelen vagyok, rögtön az elején, kiegészítéssel kezdeni abban a reményben, hogy a második kiadás már ezzel együtt fog megjelenni. Íme: FELEKI LÁSZLÓ. A szószaporítás legnagyobb magyar ellenfele. Aforizmákat, magán- és közmondásokat valamint rövid életrajzokat tartalmazó legutóbbi gyűjteményét sikerült mintegy 650 (hatszázötven) nyomtatott oldalra tömörítenie. Jelenleg a pótköteten dolgozik. Könyve bárhol kinyitható, ellentétben azokkal a könyvekkel, amelyek bárhol becsukhatók. Tulajdonképpen korszerűtlen író, akinek egyetlen oldalon több gondolata is akad, olyan ínséges időkben, amikor mások egész életművet alkotnak egy gondolatból, esetleg anélkül is. Úgynevezett korszerűtlen jelenség, akitől előbbutóbb mindent el fognak lopni, mert nem védi semmilyen csoport. Idézőjel nélkül is idézhető. „Új regények nincsenek, csak új regényírók” című axiómájából eredeztethető a Nouveau roman („Új regény”) néven ismert francia irodalmi irányzat. Tömör aforizmái, La Rochefoucauld-i maximái egytől-egyig mélyen megszenvedett igazságokat takarnak. Azt mondja például, hogy: ,„Szép az egyszerűség, csak ne vezetne hozzá olyan bonyolult út”. Ez nála nem afféle szófia-beszéd. A legalaposabban tanulmányozta minden magyarok közül Bonaparte Napóleon életét és utána megírta a következő életrajzot: „A világ ura, majd foglya.” — három és fél kötetben. Azoknak, akik könyveit kézbe veszik, nem árt tudni, hogy: „Unalmas olvasók is vannak”. (Magvető) Császár István ban tartott Uralkodónő és a nevében — nevével visszaélve — a tényleges hatalmat gyakorló Örökös Elnök figurája, mondjuk, Argentínába illő. A személyi kultusz és a rigorózus politikai ellenőrzés némely momentumai az 1950-es évek Kelet- Közép-Európájából jól ismerősek. S ugyanígy eljátszhatunk a regény további motívumaival. Számomra azonban végülis a Mooshaberné egerei túl önkényes látomás, önmagában vizsgálva: zárt, logikus, szinte túlságosan is következetesen végiggondolt és kidolgozott. Szellemi izgalom viszont alig fog el. Új fölismeréseket nem diktál a szöveg. Csodálom az író türelmét, konok aprólékosságát, ahogyan a lassan előremozgó történetet szövögeti, fordulatait hosszan előkészíti, szinte szájbarágja, szereplőit beszélteti, arcélüket megrajzolja — elpepecsel velük. Maradékul azonban csak egy olyan, általános rossz hangulat, nyomasztó gondjaim közepette, melyek tette a szerzőt s amit áraszt a mű —, hogy azzal nemigen tudok mit kezdeni. Nem igazít el valóban nyomasztó gondjaim közepette, melyek a világ és a társadalom állapotából fakadnak. A „tán csodállak, ámde nem szeretlek” érzésével olvastam végig és csuktam be végül Ladislav Fuks új regényét. (Európa) Lázár István MOOSHABERNÉ EGEREI Ladislav Fuks regénye Honnan erednek, hol tapadnak meg korunk talajában azok a vonalak, melyeket Ladislav Fuks baljós fantáziával hosszabbít meg a jövőbe? A Gondozót, amelynek Mooshaberné sokáig önkéntes munkatársa, nem nehéz elképzelni a svéd „jóléti társadalom” — ottani híradások szerint, többé-kevésbé már ma létező — kinövéseként. A italán már rég meggyilkolt vagy hermetikusan fogság- Ladislav Ms MoosherBrin ■igere: ASZTROLÓGIA Firmicus Maternus munkája A szerző az ókori világnak tagja volt az i. sz. IV. század közepén, az asztrológiára vonatkozó egyiptomi és görög ismeretek latin nyelvű öszszefoglalója, akit Kákosy László úgy emleget, az Egyiptomi és antik csillaghitről szóló könyvében, mint akinek a methesisről szóló könyve az általános műveltséghez tartozik. Most már igen, megjelent magyarul is, a Hahn István szerkesztette, hallatlanul érdekesnek ígérkező, távoli korok és népek hitvilágáról és misztikájáról hírt adó Prométheusz könyvek első köteteként. Firmicus — kivonatos — magyar kiadását nemigen lehet majd a nyugati képeslapok állatöv-horoszkópjáihoz hasonlóan alkalmazni („Vigyázzon magára ezen a héten, mert ellenségei utálják stb.”), ugyanis ahhoz túl bonyolult és nyíltszavú. Melyik mai horoszkópkészítő közölné női ügyfelével, hogy a Venus és a Mars összefüggései miatt „züllött, kéjsóvár, mindenki élvezetvágyának kiszolgáltatottja, örök szajha” lesz belőle? De ha amolyan Sorsunk és a csillagok pótlékként nem is alkalmazható a csillagjóslás e régi kézikönyve, művelődéstörténeti dokumentumként annál érdekesebb. Ami HAJDÚVITÉZEK Nagy László tanulmánykötete A hajdúkérdés, akárhonnét is közelítsünk hozzá, máig is számos talányt kínál a kutatóknak. A szövevényes problémakör történeti, néprajzi, agrártörténeti, s nem utolsósorban hadtörténeti vizsgálata az elmúlt évtizedekben ugyan gazdag eredményt hozott, de még némely kutató szerint az e téren található még nyitott kérdéseket „kellően értékelhető források hiányában talán sohasem lehet megválaszolni”. Nagy László most mégis megkísérli, ha mást nem, csak annyit, hogy a hajdúkatonák 1591—1699 közötti harcait ismertető könyvében a hajdú népség eredetéről kialakult nézeteket és elméleteket is szembesítse. E hadikrónika írója tehát arra is vállalkozott, hogy a királyi vagy végvári hajdúk, szabadhajdúk és a különböző hajdútelepülések kiváltságolt lakói, valamint a magánföldesúri, hajdúság megszületését vizsgálva, katonai szerepük jelentőségét is tisztázza. A hajdúkatonák fegyelme e népesség erkölcsi-politikai arculatát is meghatározta; a róluk szóló korabeli beszámolók éppen ezért nem kevés ellentmondást hordoznak. E tudósításokban hol hősökként, hol pedig kegyetlen rablóként tűnnek elő; cselekményeik megítélése később akként változott, ahogy a kordivat megkívánta, ám történelmünkben betöltött szerepük jelentőségét soha senki nem vonta kétségbe. A négy csoportba sorolt katonáskodó hajdúság eltérő életkörülményeit is elénk tárja Nagy László könyve s ezzel egyben erkölcsi magatartásuk okaira is igyekszik fényt deríteni. Véleménye szerint ,,a hajdúkatonák jelentős része eredetileg a földönfutóvá vált. Jó fegyverrel rendelkező s forgatásához értő ifjabb nemesek közül került ki, s talán még többen származtak e rideg életkörülmények között élő pásztorok soraiból, később pedig a legnagyobb hányadot minden bizonnyal maguknak a hajdúknak a fiúgyermekei adták”. (Zrínyi) Kiss Károly pedig a csillagok után a kereszténységben lelki megnyugvását kereső Firmicus „valláskritikai összefoglalását” illeti (A pogány vallások tévelygéseiről), az sem kevésbé érdekes, sőt, szórakoztató — viszont mindig hozzá kell olvasni a lábjegyzeteket. Ugyanis, ahogy a fordítószerkesztő Bollók János mondja, Firmicus nem volt igazi tudós, csak „a kor jó értelemben vett átlagértelmiségijének színvonalát képviseli”, s ezért nem tud eleget az ókori világról, a XX. századi kutató kénytelen kiigazítgatni... (Helikon) Székely András UTÓSZINKRON Színes szovjet film A rendezők mindig is szívesen vállalkoztak arra, hogy filmet forgassanak a filmkészítésről. Sokan és sokféleképpen elmondták már véleményüket az alkotó felelősségéről, a „filmcsinálás” öröméről és gyötrelmeiről. Gondoljunk csak Fellini filozofikus vallomására, a Nyolc és félre, Truffaut szellemesen önirónikus Amerikai éjszakájára, Karel Reisz tavaly bemutatott filmjére, A francia hadnagy szeretőjére vagy Wim Wenders megrázóan gyönyörű alkotására, a Villanás a víz felettre. Ilyen „film a filmben” az Utószinkron is. Ilja Averbah, akinek nevét a Monológ tette ismertté, egy fiatal, súlyosan beteg színésznő tragikus sorsán keresztül valóság és illúzió, filmen kívüli és filmbeli világ bonyolult összefüggéseit igyekszik föltárni. Miközben bepillantást enged a szakma rejtelmeibe, a filmgyártás folyamataiba, megpróbálja a stúdióban dolgozók érzelmeit is ábrázolni. Megpróbál a „lélek mélységeibe” hatolni. A forgatás, a vágás, a szinkron csak ürügy, Averbahot az ember érdekli. Filmjében az igényes alkotáshoz elengedhetetlen jó művészi közérzet, az őszinte véleménynyilvánítás és az egyéni érdekekkel szemben a csapatmunka fontosságát hangsúlyozza. Szándékainak leginkább Natalja Szajkó, a Taganka Színház művésznője felel meg. Ez a Jobba Gabira emlékeztető, tehetséges színésznő hitelesen és természetes egyszerűséggel kelti életre válságba jutott szerepével és betegségével küszködő, önfeláldozó „kollégáját”. A szovjet filmekből már jól ismert, népszerű Leonyid Filatov és társai játékából éppen ez a természetesség hiányzik. De az Utószinkron nem miattuk középszerű alkotás. A hol érdekes, hol kissé melodramatikus történetet ugyanis Averbah igen csak komótosan adja elő. Kerüli a problémák éles felvetését, megoldásai felszínesek. Nem szolgál újdonságokkal, nem képes igazán életteli atmoszférát teremteni. Miként filmjének egyik jelenetében a stúdiófolyosón, szinkronizáló feleségére várakozó férj, úgy válunk mi is az idő múlásával egyre türelmetlenebbé Hollós László HOLDTÖLTE TEXASBAN Színes francia dokumentumfilm Sok évvel ezelőtt ismertük meg Francois Reichenbach nevét, néhány izgalmas, valódi érdekesség