Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)
1984-07-08 / 28. szám
Harminc éve a legismertebb magyar költők egyike volt; szellemes-gúnyosan így emlegették: „Kónya tövén költ a Kuczka”... Utóbb, mint a sci-fi hazai előhírnöke, „startere”, irodalomszervezője s elméleti szakembere, egyszóval: hazai „pápája” vált ismertté. A Móra Kiadó szerkesztője s a Négy Évszak című folyóirat rovatvezetője, öreg újságíró, s mert pályaívének ez a része érdekel, félrehúzódunk egy kávéra a másik sarokba. Javaslom, beszélgessünk, régiekről... — Jó — bólint. Megtudom, 1941-től él a fővárosban. Tanárképzőre járt, sokfelé dolgozott; 1945-től különböző társadalmi és mozgalmi területeken: a Magyar Kommunista Párt központjában, az Írószövetségben, majd különböző lapoknál, folyóiratoknál is. Az újságírással még 1943-ban találkozott . — Egyetemi hallgatóként határoztam el, hogy újságíró leszek — meséli. — Megkértem Szabó Lőrincet, „szerezzen be” az Est-lapokhoz. Itt „felvételiznem” kellett. A főszerkesztő némi intelligenciateszt után kiszólt, hogy adjanak nekem valami munkát. Bevittek egy kis szobába, s közölték, írjam le, mi van az íróasztalon. (Teljesen csupasz volt.) Jó, leírtam két oldalon a semmit. „Majd értesítenek . . .” Akadtak azonban kommunista barátaim, akik rábeszéltek: el ne menjek mostanában újságírónak, pláne oda ... Később, negyvenötben, különböző egyetemi és ifjúsági lapoknál kezdtem el a szakmát... Dolgozott az Irodalmi Újságnál, majd a Magyar—Szovjet Baráti Társaság hetilapjánál, később évekig — 1956-ig— szabadúszóként. Írásait főleg a Nők Lapja, a Szabad Nép és a Magyar Nemzet közölte. Érdekel, milyen lehetett abban a jellegzetes korszakban egy költőújságíró élete? — Nagyon szerettem ennek a színes, laza kötetlenségét, a lapzárta izgalmát, egyáltalán, a lapcsinálás örömét. Életformánk némileg ütközött ugyan a szocialista erkölcs akkori, külsőleg szigorú normáival: gyakori nagy ivászatokat rendeztünk. Akkoriban rumot ittunk, ez volt a „rumkorszak”.. . Sarkadi Imre jó barátom volt, rendszerint együtt jártunk. — Volt valahol törzshelyük? — Nem volt. Ahol éppen kikötöttünk .. . — A szerkesztőségi élet azért más volt, mint manapság. Nem? — De igen ... Az Irodalmi Újságnál Illés Béla volt a főszerkesztő. Révai gyakran hívta telefonon, és olykor igen kemény hangon beszélt vele... A belső élet legizgalmasabb esetei persze azok voltak, amikor egy-egy lapszámot bezúztak... Ez már főleg ötvennégy után fordult elő. — És ki állította le ilyenkor a lapot? — Ezt soha nem lehetett tudni . . . — Úgy tartják, a költészetéről nem szívesen beszél. Hogyan ítéli meg a verseit mai szemmel? — Amit leírtam versben s a cikkeimben, egyaránt komolyan gondoltam. Természetesen ma is vállalom azokat a verseimet. Én nem állami hivatalnok voltam. Meggyőződésem szerint írtam, amit annak éreztem. Ma sem tennék mást, ha újra kezdhetném; a lényeget illetően ma sem gondolkodom másként, mint amikor negyvenötben elköteleztem magam a kommunista párt mellett. Az viszont nem igaz, amit a Magyar Irodalmi Lexikon állít, hogy az ötvenes évek közepétől válságban lettem volna, s politikai állásfoglalásom „elbizonytalanodott”. Nem én változtam meg, hanem azt a negyvenötben vállalt következetes politikai álláspontot már nem fogadta el a későbbi irodalompolitika ... — Hosszú évekig, ötvenhat és hatvannégy között, szinte semmilyen írása nem jelent meg. — Akkor se hallgattam. Egy időre közölhetetlenné váltam ... így más munkaterületen, a Képcsarnoknál dolgoztam. — És a sci-fi? ... — Már jóval korábban is megpróbálkoztam a műfaj népszerűsítésével. 1955-ben, amikor rendkívül nehéz, bonyolult, kusza helyzet alakult ki az irodalomban, amikor hovatovább már senki nem tudta, hogy egyáltalán miről lehet írni, megjelent az Irodalmi Újságban egy cikkem, Lehetséges a lehetetlenben címmel. A fantasztikus irodalomról szólt. Észre se vették ... A modern szerzőket valóban 1957-től kezdtem megismerni és megismertetni. Ekkortájt jelent meg Zemanek Információelmélet című kötete, amelyben Négyen az asztaltársaságból: Weinbrenner Rudolf, Csernay Zoltán, Szepes Mária és Kuczka Péter SOLTÉSZ ÉVA FELVÉTELEI ÉS REPRODUKCIÓI a kibernetikától a robotokig mindenről szó esett, ami a jövő és a tudományos-technikai forradalom fogalomkörébe tartozik. A modern sci-fi-művekben voltaképp ez a másfajta világ jelent meg. Akkor határoztam el, hogy mindent elkövetek a műfaj népszerűsítésére, megismertetése ügyében. Be kellett bizonyítani, hogy itt jelentős, fontos, értékes irodalomról van szó. Igaz, röhögtek rajtam, voltaképp az olvasók kivételével senki nem vette komolyan. — S ma? — A lehetséges olvasói szám mintegy hárommillióra tehető. (Ennyi nézője volt nálunk a Csillagok háborúja című filmnek is.) Ami pedig a hazai szerzőgárdát illeti, ha egy-egy neves prózaírónk tudományos-fantasztikus regénnyel jelentkezik, „elnézik” neki. Mert mást is ír.... Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor Pista bácsi, a pincér jelentette: Kuczka úr, a csülök tálalva... * Szerda esténként tíz-tizenöt író, művész, újságíró találkozik az írószövetségi klub törzsasztalánál. Évek óta... Nincs megbeszélt időpont vagy program, aki jön , jön. Halkan beszélgetnek. Egyedül a felszolgáló sürgölődik. Jönnek a kávék, a konyakok, virslik, hasék, omlettek s egyéb sörkorcsolyák. A zsongó eszmecsere néha-néha feszült csöndre vált. Olyankor, ha a korelnök vagy egy másik „öreg róka” kezd el mesélni valamit az emberi-szakmai kapcsolatok e tenyérnyi oázisában. WALLINGER ENDRE sir-UJSA« & \\u ■? itt £***«—.n.»UrtitTt «« *«• tSot «aFfcMfW««- RASSAY KÁtOr' _______________3 dinár M ~~ „ 1500 a K. A VÉGZETES’ Irta Zsolt Béla ( A toll, mmár arm. léli «««•'_tiuabao Jban, értesít «ti Ktpló“a] M i t»— vasa aua* • ^ , [.IrMpodi. □ 21