Új Tükör, 1984. július-szeptember (21. évfolyam, 27-40. szám)
1984-07-08 / 28. szám
létformánk, hogy ritkán ülünk le. Az egymásra figyelő, meghitt szó, meghitt sarokban, már-már anakronizmus. Biccentés, cipzármosoly, kínos sztereotípiák —s máris rohanunk tovább. A pénzünk után ... S olykor tamáskodva hallgatunk régi történeteket. * „A DERMATA-ügy a negyvenes évek első felének egyik legnagyobb panamabotránya volt. Észak-Erdély visszacsatolása után a jó nevű bőr és cipő RT. az anyaországban is nagyvárosi telephelyekért folyamodott. Akkor értesített bennünket a kereskedő egyesület titkára, jelezve: a cég körül furcsa dolgok történnek ... A DERMATA ugyanis kilencven napos váltóra adta a tavaszi kollekciókat az erdélyi szász, román és magyar kiskereskedőknek és a Regátban is. Amikor mindenki feltöltötte készleteit, a DERMATA a saját üzlethálózatában leverte az árakat ötven százalékkal... Akkor három hétre elmentünk Erdélybe. Mindenkit fölkerestünk, s összegyűjtöttük a bizonyítékokat. A riportsorozat az Est-lapok déli kiadásában (Pest) A DERMATA RT , ami mögötte van címmel jelent meg. Sajtóper . .. Az első tárgyalás megnyitása után a cég jogtanácsosa bejelentette, hogy a vezérigazgató úr az éjszaka folyamán szívrohamban elhunyt, özvegye pedig nem veszi át a pótmagánvádat... Ezzel az ügy lezárult, ami a tönkretett cipőkereskedőkön — akik közül több öngyilkos lett —, az özvegyeken, az árvákon már csak részben segített. A DERMATA viszont már nem nyithatta meg új üzleteit. Nem kapta meg az engedélyt...” (Szentiványi Jenő visszaemlékezéséből.) * Szerda esténként tízen-tizenöten ülik körül a sarokasztalt az írószövetség klubjában. Írók, művészek, újságírók. Idősebbek és fiatalabbak. Utóbb néhány írófeleség is „begyűrűzött”, ilyenkor összetolják az asztalokat. Pista úr fáradhatatlanul hordja a rendeléseket, megbeszélve, ki mit kér s hogyan. Van, aki odapirítva szereti a sztrapacskát, más hagymával az omlettet, vagy éppen csülköt enne, pékné módra. A társaság halkan beszélget. Ám ha valamelyik idősebb tag új történetbe kezd, elcsöndesülnek az asztalok ... Az „öreg rókák” emlékeikből idéznek. Szóba kerülnek egy-egy országra szóló panama vagy korrupciós botrány részletei, melyeket a mai mércével mérve hihetetlenül frissen tálalt a „szenzációhajhász” bulvársajtó. Az egyik történet — a negyvenes évek elején nagy port kavart DERMATA-ügy — kellőképp megragadott ahhoz, hogy bővebben is érdeklődjem a kor ellentmondásos, ámbár sok szempontból nagyon is figyelemre érdemes polgári újságírásának levegője iránt. Szentiványi Jenőt faggatom róla, aki a hírhedt panama leleplezője volt ifj. Bakos Ákossal közösen, a Pest című déli lapban. Szentiványi már tizenhét évesen riportokat írt a Magyar Cserkész című hetilapba. Az aktív újságírást 1932-ben kezdte, az Üzlet című közgazdasági lapnál. Dolgozott az MTI- nél is, majd első kötete (A kőbaltás ember) országos sikere után, 1938- ban meghívták az Est-lapokhoz, ahol közgazdasági riporterként dolgozott. 1944 őszén illegalitásba ment. A felszabadulás után különböző intézmények sajtófőnöke s szakmai lapok szerkesztője. 1952-től ifjúsági regényeket ír. (A görög gálya titka, Fegyverdörgés, tengerár, A postának mennie kell). — Az Est-lapoknak akkor, 1938- ban is kitűnő gárdája volt — meséli —, de bejutni se a szerencsén múlott... Nem is csupán a rátermettségen. Itt tudni kellett. Tanfolyamok és fejtágítók nélkül. Azokat mindenki maga „szervezte” meg magamagának munka közben, menet közben, örök harcban a másodpercekért, sőt a tizedmásodpercekért is. Főképp az Estnél, amely, ha csúszott egy-két percet, konkurrensei, az Esti Újság, az Esti Kurír lekörözhették. Az Est (1939-től: Pest) főszerkesztője Bakos Ákos volt akkor, Ferenc József egykori minorita házikáplánja, akit még Miklós Andor hozott el Bécsből, miután Bakos kilépett a rendből és megnősült. — Ő döntött a fölvételedről? — Végső fokon igen. De a meghívás nem jelentett bejutást is... Odarendelt reggel nyolcra. Laczkó Géza, a századelő jeles elbeszélője fogadott a mai Népszava szerkesztőségében, s közölte: „Kollégám, ön most kiáll a Rákóczi úti erkélyre. Nézelődjön, van harminc perce, utána diktáljon le egy négyhasábos riportot arról, amit látott.” — És?... — Kiálltam, elszívtam vagy fél csomag cigarettát, s fél óra múlva lediktáltam egy kaleidoszkópszerű életképet, az emberek, a járművek forgatagának dinamikus helyzetképét. Laczkó elolvasta, s közölte: „Kollégám, tekintse magát a lap munkatársának ...” — Ezzel föl voltál véve? — Még nem .. . Bakos főszerkesztőhöz kellett mennem, aki a Miklós Andor-i hagyományok szerint kifaggatott: Szmokingja van?... Frakkja?... „Zsakettje”? ... Nos, zsakettem még nem volt. „Sürgősen szerezze be. Elmehet” — mondta. — Miért volt ez ennyire fontos? — Szerkesztősége válogatta ... Az Est-lapoknál megkövetelték a zsakettet is.A zsakett frakkhoz hasonló ünnepélyes öltözet volt. Fekete-szürke csíkos pantallóhoz elkerekített sötét, egygombos kabát, fénytelen hajtókával. Puha inget viseltek hozzá, ezüstszürke zsakettnyakkendővel, gyöngytűvel.) Miniszteri, államtitkári interjúhoz, vagy jelentősebb rendezvényeken, a déli órákban ezt kellett fölvenni. Délután öttől a különböző társadalmi eseményekre a tudósító szmokingot öltött ; színházi premiereken, esti banketteken a frakk volt a kötelező munkaruha. Szerencsére nem mindennap . . . — De hát ez többszöri átöltözést jelentett! Hogy lehetett ezt bírni idővel, s főleg anyagilag? — Időben szervezés kérdése volt, anyagilag pedig nem álltak rosszul az újságírók akkor. A Légrády testvérek Pesti Hírlapja fizetett a legjobban. Közvetlenül utána az Estlapok, ahol nem ment kuriózumszámba a tizennégy havi fix fizetés .. . Hogyan? Kollektív szerződés akkor még nem volt, viszont mindenkinek járt egyhónapi nyári szabadság. Ehhez a konszern adott nyaralási segélyként egyhavi fizetést. S karácsony előtt ugyanezt kapta meg minden belső munkatárs. Ezenkívül sikerültebb riportok esetén még aznap lehívatta az újságírót a vezérigazgató, és átadott egy utalványt ... Ha jól dolgozott valaki, hetente a százötven pengőjét is megszerezhette, jutalomként. — S mennyi volt a havi „fix”? — Én a Pestnél havi ötszáz pengővel kezdtem. Ezt évente százszázötvennel emelték. Nekünk, munkatársaknak akkor a hatodik fizetési osztály illetménye járt, ami egy minisztériumi osztálytanácsosénak felelt meg. Azaz, hat-hétszáz pengő. . . — Amikor „kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccelt”... — Igen, de a sláger főleg harmincnyolc tájt, az „utolsó békeévekben” volt érvényes. — Ebből a fejedelmi jövedelemből persze a riportutakat is fedezni kellett. . . — Nem, az külön ügy volt. .. Maga az utazás nem került pénzbe. Az újságírónak szabadjegye volt a BESZKÁRT, a HÉV, a MÁV összes vonalaira s a Waggonslits hálókocsi társaságnál is. Riportúrra, attól függően, hány napos volt, nagyobb összegű előleget lehetett fölvenni, elszámolásra. Bakos nem volt kicsinyes, zsargon szerint „kurvák és a borotválkozás kivételével”, elvileg mindent el lehetet számolni. A fáma szerint csak egyszer borult ki. Egyik kollégánk bugaci riportra ment, s a listájába beírta: „Juhászoknak, hogy ébren maradjanak: Actedron, öt, azaz öt pengő”... Bakos föltolta a szemüvegét s elkezdte: „Nézze, kollégám . . .” S a felgyöngyöző kacagás már az egykori minorita atya meglepően szellemes népi szófordulatait nyugtázza, ami viszont e helyütt nem rekonstruálható. Szentiványi Jenő az asztalfőn hangtalanul eregeti a füstfelhőket, s jóleső félmosollyal szemléli a lecsöndesülő, majd meg-megújuló hahotázást. Úgy is mint a társaság s a jelenlevő sci-fi írók korelnöke, akinek A kőbaltás emberét — melyen tizenéves generációk nevelkedtek, ismerkedve a történelem előtti korral — Kuczka Péter egyik tanulmányában a modern magyar scifi irodalom ősének nevezi. * Az asztaltársaság másik nyugdíjas korú tagja: Szepes Mária. Nevét főleg népszerű gyermekirodalmi művei, Pöttyös Panni-sorozatai, illetve néhány tudományos-fantasztikus kötete (Surayana élő szobrai, Tükörajtó a tengerben, Napszél) révén ismerik. A pasaréti villalakásban tágas nappali, rengeteg könyv, a sarokban a hatalmas íróasztalnál férje, Szepes Béla, az utóbbi fél évszázad sportvilágának neves rajzolóművésze, aki betegségéből lábadozva ismét dolgozik. Az írónő gyermekkora összekapcsolódott a némafilm korával, a magyar fimtörténettel. Édesanyja neves primadonna a századelőn; nevelőapja, galántai Balogh Béla a magyar filmgyártás hőskorától a harmincas évek végéig talán a legtermékenyebb rendező és producer. Mária a kamerák árnyékában nőtt fel. Számos film gyermekszereplője, majd társ-forgatókönyvíró, Balogh Béla mellett. A harmincas évek elején férjével, aki több nagy újság karikaturistája s a Nemzeti Sport és az Est-lapok rajzolója, tudósítója, Berlinben élnek. Majd mikor „beborult az ég”, itthon keresik megélhetésüket, ahogy tudják. Szepes Béla síiskolát vezet a Kékesen és az Alpokban, s a Budapester Rundschau című idegenforgalmi szaklap képszerkesztője. Felesége, mint mindenütt, itt is mellette. Cikkeket, színes riportokat ír magyar tájakról, segít a szerkesztésben, afféle írómindenes. — Mi volt a legfontosabb akkor egy újságíró számára? — kérdezem, mikor Szepes Béla is mellénk telepszik. — A jó kapcsolatai . .. Enélkül egyet se léphetett. — Bélát karikaturistaként mindenütt ismerték, szerették — veszi át a szót a ház asszonya —. Ez nyitott ajtókat jelentett... És még valami: fontos volt mindenkit ismerni, mindenkiről tudni, s állandóan informálódni, enélkül se lehetett mozogni akkor. — Volt valahol törzshelyük? — Nem, soha. Illetve, a lakásunk. A szüleimnél éltünk, ahová bejáratos volt az egész művészvilág. Naponta „házhoz jöttek” az információk . . . Mindenki mindenkit ismert. Béla íróasztala mögött, a rekeszekben több ezer rajz van: a világ valamennyi neves sportolójáról, s köztük a kor filmcsillagairól. Utóbbiak jó részben nálunk készültek. S ami nem érdektelen: itt mindenki szabadon beszélhetett. A kávéházakban, amikor már nálunk is felhősödött az égbolt, ajánlatos volt előbb körülnézni... — Hogyan jutott el a sci-fihez, illetve a gyermekirodalomhoz? — írni gyermekkorom óta szerettem, de nem fértem el a hétköznapi történetekben, a mindennapok világa szűknek bizonyult, így született első regényem, még Orsi Mária néven: egy középkori legenda újramesélése, A vörös oroszlán, 1946- ban. Amikor ezt Rákosiék bezúzatták, akkor kezdtem először gondolkodni a jövőben, a jelen helyett... S a gyermekekhez is akkortájt jutottam el. Az első Pöttyös ötvenháromban jelent meg. Foglalkozom gyermeklélektannal, gyógypedagógiával s természetesen gyerekekkel. Tőlük tanulok mesét... Szepes Béla betegségéből fölépülve most ismét szobrokat készít. Münchenben nemrég nyílt kiállítása sporttémájú kisplasztikáiból. (Vajh' ha egyszer együtt láthatnánk hazai földön is kecses vonalú kis műremekeit!) Szepes Máriának több tudományos-fantasztikus és gyermekirodalmi műve jelent, illetve jelenik meg a nyugati kiadóknál. Jelenleg a Pöttyös-sorozat 13. kötetén dolgozik, amely — mint említette —, bár gyermekregény, az idősebb korosztálynak is érdekes lehet. Mindkét emberből derű, bizakodás, az alkotó munka vágya és akarata sugárzik. Házasságuk ötvenharmadik évében. * Az asztalfőn most — Szentiványi Jenő távollétében — Kuczka Péter ül. Neve szélesebb körben ismert. ö zéé ró&ík SZERbA &SZtrV ^ . .. ii níi ii fikrfr 20E0