Új Tükör, 1985. január-március (22. évfolyam, 1-13. szám)
1985-01-13 / 2. szám
en megkomponált álomképek keverednek a múlt tragikus eseményeinek a felvillantásával. Ezekből a viszsza-visszatérő, mind többet és többet eláruló mozaikdarabkákból bontakozik ki Michal tragédiája. Fokról fokra tudunk meg egyre többet és többet erről a múlt árnyaival viaskodó, szorongató emlékeitől szabadulni nem képes, a jelenben helyét nem találó emberről. Svoboda filmje olyan, akár egy kirakós játék. Csakhogy a rendező túlzásba viszi a valóságot minduntalan megtörő emlékkép-bevágásokat, Vladimir Smutny szürrealisztikus felvételei pedig már gyakran öncélúak, erőltetettek. A Találkozás az árnyakkal hangulatának a kevésbé elvont, szikárabb, feszesebb szerkesztés inkább megfelelt volna. Hollós László HIÚZ A VADÁSZÖSVÉNYEN Színes, szinkronizált szovjet film Kevés a természetfilm a moziban. S ha akad egy, tódulnak rá a nézők: kicsik és nagyok, művészfilm-fogyasztók és krimikedvelők, szépek és okosak. Vajon mi az a titok, aminek megfejtését a természettől várjuk, amit a művészfilmek és a krimik sem fejtenek meg? Mi az az emberi, amit az állatoktól akarunk ellesni ? Egy magyarázat a városi ember csömörét, visszavágyódását emlegeti, s egy másik, az elmélyültebb tükörnek nevezi a természetet, melybe nézve a látott különbségek és hasonlóságok mind az emberbe vetett hitet erősítik. A lényeg az: a Hiúz a vadászösvényen természetfilm. „Tanulságos természetfilm” — írhatnánk a cím alá. Tanulságos, mert a jó és bölcs főhős legyőzi álnok ellenfeleit, és természetfilm, mert természetesen ez csak ürügy Agaszi Bábáján rendezőnek, hogy bemutassa egy erdő életét téltől nyárig. Egy emberi történet a gonosz, orvvadászok ellen harcol az öreg erdőkerülő és barátja, a rendőr — keveredik tehát állati és növényi „történetekkel”, nem is nagyon ravaszul, nem is nagyon szervesen. De az ördög bánja, ha hóba fagyott madarak megmenekülését, anyját sirató magányos medvebocsot, nagyobb házimacskányi vadászó hiúz ügyességét, és macskás hűtlenségét, kölyök vadászkutya hűségét — egyszóval a „tükröt”, a megunhatatlan természetet mutatják nekünk. Faragó Zsuzsa szükségoldó „szakirodalomként” ajánlható Sidney Poitier bűnügyi komédiája. A New York-i Néger Színház hajdani tagját, a drámai tehetségével kitűnt Oscar-díjas színművészt valószínűleg nem ejtené zavarba az említett dilemma. Stanley Kramer A megbilincseltek című filmdrámájának egy főszerepe pályájának épp úgy szerves része, miként a Tanár úrnak szeretettel vagy a Mr. Tibbs nyomoz című, egészen más hangvételű filmekben nyújtott alakításai. Poitier mostani filmjével rendezőként sem vall szégyent. Vígjátékát akkor tudjuk érdeme szerint megítélni, ha valóban saját műfaji közegében vizsgáljuk, tehát nem tévesztjük szem elől — többek között — a kommersznek „becézett” művek természetrajzát sem. A korábbi Dutyi dilihez hasonlóan a kitűnően komédiázó Gene Wilder főszereplésével feszes ritmusú, látványos és élvezetes móka résztvevői lehetünk. Természetesen aki egy jól megcsinált szórakoztató filmtől mély értelmű életfilozófiát, vagy korunk nagy kérdéseinek elsöprő hatású művészi tükrözését várja, az csalódni fog. Esztétikai elvek dühödt ismételgetése helyett nem ártana végre a nevetés örönkjét újra meglelnünk. Sidney Poitier új filmje a legjobb alkalmat kínálja minderre. Gáti Péter ÉI KÉM, KI NEM KÉM Színes amerikai film Fergeteges filmvígjátékunk bizony kevés van. A művészfilm és a kommersz mozi összebékíthetetlenségéről, a színvonalas szórakoztatás és a filmművészet kapcsolatáról váltakozó hévvel folyó sajtóvitánk viszont annál több. Ehhez a polémiához se VARGA LÍVIA OPERALEMEZE Áhítatos, az áhítat élethelyzeteit átélő művésznek nevezi szép és szeretetteljes kísérőszövegében Abody Béla a 70. születésnapján e lemezzel köszöntött Warga Líviát. Istenem, milyen észrevétlenül suhant el ez a jubileum, milyen közönyösen, figyelmetlenül mentünk el mellette — pedig mi ünnepelni igazán tudunk. Meg persze felejteni is, legalább ugyanúgy. Pedig ha valaki, Varga Lívia megérdemli a tisztelgést, énekművészetére is, emberi tartására is ráillik a heroikus jelző. Betegsége parancsolta le hangja teljében a színpadról, melyen a 60-as években még remek Don Cortos-előadás Erzsébetje volt a világhírű vendégművész oldalán — aztán eltűnt a szemünk elől. De mikor az Angelica nővért felújította a Magyar Állami Operaház, emlékezetünkben hirtelen ismét felbukkant a neve: az ő legendás egykori produkciója volt és maradt a mérce, a címszereplő ifjú pályatársak kiváló alakítását óhatatlanul az övével hasonlítottuk öszsze. Hangjának és lényének sugárzása most híres Wagner-hősnőinek szólamában (Elza, Erzsébet) és Jaroszlavna jeleneteiben (Igor herceg) érint meg bennünket a Magyar előadóművészek című sorozat nemrég megjelent lemezén. S az 50-es évek derekán készült rádiófelvételeket hallgatva nemcsak az ő maníroktól és lebegéstől mentes éneklését, átható erejű drámai szopránját fedezzük fel újra, hanem Joviczky pompásan deklamáló, impozáns Lohengrinjét és Faragó András vérbő, lenyűgözően eleven Golickijét is. Rájuk vajon mikor kerítenek sort az antológia szerkesztői ? (Hungaroton) Herényi Mária KONCZERT Koncz Zsuzsa nagylemeze A lemez a Jelbeszéd-turné zenei anyagát tartalmazza. Akik szeretik az énekesnőt, nagyon fognak örülni az albumnak, mert Koncz Zsuzsa csaknem mindegyik lemezének „nagy száma” rajta van: a Ki mondta, A város, a Jelbeszéd, A város fölött, a megrázó A Kárpáthyék lánya, a Mama, kérlek, a Vörös Bábák, az Előszó-részlet, az Őszinte bohóc, a Különvonatok, és végrevalahára az egykor nagy port felvert, enyhén szólva szimbolikus Ha én rózsa volnék, s végül a Miért hagytuk, hogy így legyen. De épp ez az utolsó cím juttatta eszembe: miért hagyták, hogy így legyen? Mert szép, szép ez az album, tombol is a közönség — de ezeket a számokat már hallottuk egyszer, kétszer, százszor. Ami pernyerűek, de azért ez az egész lemez afféle babérokon üldögélés, okos és jó üzlet, ám nincsen benne semmi, de semmi új. Emlékszem, az elmúlt évek során mindig mennyire vártuk egy-egy Koncz-nagylemez megjelenését. Ez a várakozás változatlan. Mert jó dolog a hírnév, de a kiváló énekesnőtől mégiscsak jó volna már hallani egy új számokkal teli nagylemezt. Az volna az igazi. (Pepita) mTancsik Maria HUI RI U R J GÁDOR ISTVÁN MÚZEUM Siklósi vár Műfajteremtő triászunk harmadik nagy mesterétől, Gádor Istvántól is el kellett búcsúznunk. Pátriárkakort ért meg és maradandót hagyott hátra. Nyolcvanévesen még ifjakat is megszégyenítő temperamentummal, szaktanácsadóként, zsürorként tevékenykedett. „Nyugdíjasként” is szellemi irányító maradt, mindenütt jelen volt, ahol tenni kellett és lehetett az ügyért, ahol az előrelépéshez az ő emberi bölcsessége, példamutatása, lenyűgöző szakmai ítélete feltétlen szükségeltetett. Személyes kapcsolata a szakmához magától adódott, hisz a keramikusok derékhada az ő neveltje volt a főiskolán. A hatvanas években ez szinte kizárólagosnak volt mondható: a triász másik két tagját, Gorka Gézát és Kovács Margitot leszámítva, szinte minden magyar keramikus Gádor Istvánt tartotta mesterének! Pedig csak 1945-től 1958-ig taníthatott a főiskolán. Pécs és Baranya rengeteget köszönhet Gádor Istvánnak. Az országos kerámiai biennálénak kezdetben résztvevője — első nagydíjasa —, később fő szakmai tanácsadója volt. A siklósi kerámiaszimpozion létrehozásáért kezdettől fogva sokat tett, és térplasztikákat is tervezett a pécsi Zsolnay Gyárban. A vele való szoros szakmai kapcsolat révén alakulhatott ki Pécsett az ország legrangosabb modern kerámiagyűjteménye. És végül, de nem utolsósorban, a vele való kapcsolat eredménye a siklósi Gádor Múzeum is. 1972-ben életművének jelentősebb része, mintegy 400 alkotás került a pécsi múzeum birtokába, s ezzel megteremtődött annak lehetősége, hogy Gádor István művészete állandó kiállítás keretében közkinccsé váljék. 1973-ban nyílt meg Siklóson, a várban a Gádor Múzeum. Milliók látták az azóta újonnan rendezett múzeum alkotásait! A Gádor-életmű véglegesen a köz tulajdona lett. (Képünkön a Városháza című edény) Romváry Ferenc SZEKERES ERZSÉBET FALIKÉPEI Petőfi Irodalmi Múzeum Tizenöt éve volt az első önálló kiállítása, nem sokkal később bemutatkozott a Petőfi Múzeumban is. Útja igazolta a belé vetett bizalmat: az UNICEF levelezőlapján százezrek kezébe jutott el egyik szép varrott képének mása. Kialakult művészettel találkozunk most ezen a kiállításán. Hű választott anyagához, kalandokba nem bocsátkozik. Korszerűsége összetettebb annál, semhogy akár a naivakhoz, akár a szürrealistákhoz sorolhatnánk. Mottóul irodalmi élményeket választ, népballadákat, meséket, de átfogalmazva őket a textil dekoratív nyelvére. Figurális természetű alkotásai a néphagyományban gyökereznek. Fehér, kék, sárga színvilága rokon a Galga-mente népművészetével, s gyöngytűzései a mordvinokéval. Mégsem tudnánk grafikáinak arany, kék, fekete lenvászonra írt hímzéseit azonosítani valamelyik népi hímző- vagy szövőtechnikával, vagy akár a címül adott mesével vagy balladával. Miben gazdagodott ez a művészet? A balladás hangvétel és derűs játékosság kezdettől fogva jellemző. Motívumai is visszatérnek, de kompozícióiban, rajzolataiban határozot- | □3