Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-04-07 / 14. szám
HilleJ KÖNYV in EGYMÁSRA TALÁLNAK AZ EMBEREK Beke György riportkönyve A króniikás Beke György legújabb barangoló könyve Biharba vezet el: Érsemjénből Nagyszalontáig, Kazinczy szülőhelyétől Arany János városáig bejárta a partiumi tájat: az Érmelleken át, a Berettyó mentén, a Sebes meg a Fekete-Körös vidékén csatangolt egészen a Kölesérig. A táj természetes szellemi és gravitációs központja Nagyvárad, az a város, ahol Ady Endre papírra vetette a könyv címéül választott mondatot. Beke riportjaiból kitetszik, hogy az emberek egymásra találása valahány bihari tájra érvényes, az egymásba fonódó tájak falvai, lakják magyarok vagy románok, de a vegyes nemzetiségűek is, a kölcsönös megértés szükségét példázzák. Erdély „száguldó riporterének” legújabb könyvét olvasva sokszor eltűnődtem Beke titkain, miben keressük e nagyszerű írások fölemelő hatását? E riportokat nyilván az íróhírlapíró fölényes mesterségbeli tudása emeli ilyen magaslatokba, nemkülönben a nagy távlatú anyagismeret. Mert e kötet olvasása közben újra csak észrevehetjük, hogy a benne megörökített helyszíneken sokszor megfordult az író és hogy például Nagyvárad, Székelyhíd, Érsemjén vagy Nagyszalonta leírásaival miért nem kell bajlódnia. Beke, noha a székelyföldi ember szemléletével jár-kel e tájakon, a bihari településeket és embereket belülről is látja. Ezért érti meg őket. Egyébként korábbi munkáiban már elégszer tanúsította, hogy ő nemcsak Biharban tud tájékozódni, ilyen biztosan jár a Mezőségen vagy a csángók között, s ezért is tudja hitelesen elénk tárni, az ott élő népesség örömeit és gondjait. (Kriterion) Kiss Károly tén kinevezhető „puffer”-nek, a siker ellenben árnyékban felejti. Czimer József könyve mégsem panaszgyűjtemény, noha lehetne az is. Továbbá: nem kanonizált szabályok gyűjteménye, sőt, írásának legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a dramaturgia elmélete csakis az eleven drámairodalomtól és az élő színháztól tanulhat, dogmatizmusa megfojtaná ezeket. Tévedésektől és buktatóktól sem mentes, konfliktusokkal mindvégig bőséggel szegélyezett önportré rajzolódik ki az olvasó előtt, hál’ istennek tökéletesen szabálytalan formában, ide-oda cikázva a különböző műfajok mesgyéi között. Olykor regény, olykor pamflet, máskor elvi igényű tanulmány, néha pletykák tárháza, másutt publicisztikus emlékezés, és szinte mindig önéletrajzilag dokumentált színháztörténet, meg még sok minden ez a letehetetlenül izgalmas és izgatott könyv. Mindenesetre különös és nem először tapasztalt jelenség figyelhető meg lapjain. A tabudöntögető, szenvedélytől fűtött, bevallottan elfogult, mindenfajta mellébeszélést, homályt tagadó és leleplező, kulisszatitkokról és botrányokról is mindig nyíltan, konkrétan, nevekkel, dátumokkal, címekkel ellátva beszélő vitairatokat, mint a Czimer Józsefé is, más korban és más tájon fiatalemberek, alaiv zöldfülűek, következményekkel nem törődő ifjak szokták megírni. Nálunk ezeket a pimaszul friss hangvételű, semmiféle előírást, hagyományt nem (vagy nem farsziftosan) követő könyveket rendszerint pátriárka korúak, csaknem aggastyánok írják meg, akik már megengedhetik, de meg is engedik maguknak, hogy fiatalosak legyenek. Dicsőség nekik! De mi lesz a hetvenen inneniekkel? (Magvető) Nyerges András megfért egymással a közlés és a költészet, a szó szoros értelmében vett filológia pedig a jegyzetekben bújt el. Írtak mások is így akkoriban, Halász Gábor, Honti János, az ifjú Dobrovits Aladár. „Csoda és fantasztikum”, így szól az első fejezetcím, s a magyar olvasóban a Szerb Antalés Hétköznapok és csodák idéződnk fel. Chastel Európa-centrikus művészettörténész, de nem elvakultan: ha témája kívánja, Sába királynőjének nyomát Dél-Arábiába is követi, példázatait pedig hajlandó Kína és Japán művészettörténetéből meríteni. Az absztrakció — és ami utána következett — meglehetősen hidegen hagyta; úgy tűnik, Picasso volt az utolsó művész, akit méltónak tartott a régi nagyokhoz. Kissé „konzervatív” — de szemléletétől függetlenül , értékes kötettel gyarapodott a kiadó és Németh Lajos összefogásából kibontakozó sorozat, a művészettörténet alapkönyveinek gyűjteménye. (Gondolat) Székely András itt egymásra találnak az emberek FÜGGÖNY NÉLKÜL Czimer József írásai Lefogadom: ha tíz — színház iránt érdeklődő — embert arra kérnék, nevezzen meg egy dramaturgot, legalább kilencnek Czimer József neve jönne a szájára. Szinte várható, sőt, elvárható volt hát, hogy Czimer József megírja egy dramaturgi életpálya összes tapasztalatát, mindazt, amit a színházi műhelymunka természetéről, kínjairól és eredményeinek hátteréről tud. Ez pedig nagyon sok. A dramaturg „ütköző” helyzetben van írók, rendezők, színészek, színigazgatók, kultúrpolitikusok és közönség között. Kudarc ese 2D FABULÁK, FORMÁK, FIGURÁK André Chastel tanulmányai Chastel nevét tömör és kissé aránytalan itáliai művészettörténete tette ismertté nálunk. Négy évtizedet átfogó tudós munkásságának válogatásából is az itáliai és a reneszánszbarokk művészet iránti vonzalma sugárzik: Michelangelo, Leonardo, Tiziano, Caravaggio kedves témája; Róma és Firenze kedves városa . . . Persze, a francia Akadémia „halhatatlan”-jainak egyike nem mondhat le honfitársai dicsőségéről sem: Poussint, Delacroix-t, Seurat-t és Gauguint „dicsérő” elemzések is találhatók a kötetben. Chastel egyszerre volt akadémikus és napilap-műkritikus, ami arra int, hogy nem hétköznapi egyéniséggel állunk szemben. Valóban: a könyv korai tanulmányaiból mintha egy műtörténész Szerb Antal szólna hozzánk; a szellemtörténeti tanulmányokat író Szerb Antal, akinek szövegében ÁLLATKERT A POGGYÁSZOMBAN Gerald Durrell könyve Gerald Durrellra még mindig vevő vagyok, korlátlan mennyiségben. S nem zavar csöppet sem, hogy végső soron folyamatos önéletrajzzá fűződő kötetei magyarul nem időrendben látnak napvilágot, annál kevésbé, mert maga se föltétlen így írta meg azokat. Ez a könyve egyik állatbefogó expedíciójáról szól, amely történetesen Kamerunba vezetett, korábban már bejárt afrikai terepre, régi barátok közé. Újdonság, hogy ezúttal nős emberként, feleségével együtt utazott és dolgozott. Az expedíció sikeres volt. Annyira, hogy utána az állatbefogó fellázadt sorsa ellen. Nem volt hajlandó megválni kedvenceitől, hanem miután a szigetországban nem akadt város, amely befogadná. Jersey szigetén megalapította saját állatkertjét, amely azóta nemcsak jeles látnivaló, hanem a kihalás fenyegette állatok „génbankjaként” is jelentőségre tett szert. A többi? A többi ugyanolyan derűs, ironikus és önironikus, ahogyan azt már megszoktuk írásainál. És Bafut „királya” vagy inkább törzsfőnöke, a számos feleséggel és számtalan gyerekkel gazdag bafuti Fon vérbő alakjában az író nagy szeretettel rajzolt meg egy legalább annyira bölcs, mint amennyire megmosolyogni való figurát abból az Afrikából, amelynek viharos átalakulása a hagyományos afrikai társadalmat éppen úgy fölforgatja, amennyire szűkíti a páratlan állatvilág életlehetőségeit. Hogy e kettőt, az ember és az állat sorsának változásait nem szabadna így, egyetlen mondatban összevonni? Nos, éppen most kezdjük igazán belátni, nem utolsósorban a Durrell-féle, ökológus szemléletű kutatók és természetvédők nyomán, mennyire együtt utazunk valamennyien abban a Noé bárkájában, amelynek a neve: Föld. (Gondolat) Lázár István GERALD DURRELL Állatkert a poggyászomban SZÍNHÁZ KÁVÉHÁZI KABARÉ Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A nyíregyházi színház nemcsak a közönség különböző rétegeinek meghódításával akar érdeklődést kelteni önmaga iránt, hanem a stílusok felfedezésével és megújításával új ízeket tálal fel színésznek és közönségnek egyaránt. A kávéházi kabaré esetében ez különösen szó szerint értendő. Ugyanis Baráth András olyan játékteret tervezett a színház épületében levő próbateremben, ami nem egyszerűen érdekes kamaraszínházi atmoszférát teremt, hanem felépíti magát a századforduló kávéházát, ahol a néző már a belépés pillanatában szereplője, játszótársa, résztvevője a produkciónak. Kezdődik azzal, hogy a belépőt étlappal fogadják, s az étlap valóságosan használható, ételek, italok rendelhetők, s az egész műsor alatt is fel-feltűnnek a pincérek, pontosan úgy, mint a kávéházban. A műsor eközben is zajlik, hangulatosan, természetesen, kedélyesen. A kávéház elképzelt galériáján sorra jelennek meg a jelenetek szereplői, tréfák, kuplék, humoros jelenetek sorjáznak Schlanger András rendezésében (Vend Andrással ugyanő szerkesztette a műsort Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő és Heltai Jenő műveiből). Sokféle hangulatot fog össze a produkció, nagy igyekezettel komédiáznak a színészek. Nem egyenletes színvonalon, de vonzó kedélyességgel. Mindenekelőtt Simor Ottó, Vajda János és Varjú Olga játéka szólaltatja meg hatásosan a stílust — mindenesetre alkalmat adnak a nyíregyházi nézőknek arra, hogy ne csupán a századforduló ironikus felidézését élvezzék, hanem méltányolják a fiatal rendező színházteremtő igyekezetét is. (Képünkön: Simor Ottó) més Jenő