Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-04-21 / 16. szám
MaCC a ^ajtós^iW: ■ Hogyan változik át a tömeg az áhított minőséggé, vagy hogyan lesz a minőségből csak nagy tömeg? Megválaszolhatatlan kérdés. Ez juthatott eszébe annak az érdeklődőnek, aki rápillantott a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lebonyolított nemzetközi sakk-* verseny asztalaira. Egyszerre száznál több táblát állítottak fel, rajtuk végtelen fehér és fekete seregek, mint a történelem nevezetes csatamezőin. Akik irányítják ezeket, nagymesterek, mesterek, a jövő mesterei és olyanok, akik a legjobb akarattal sem emelkednek fölfelé a világhír csapongó szárnyain. Nyílt verseny ez, vagyis bárki bejöhet az utcáról és megmutathatja, hogy mit tud, mennyire ismeri a Philidor-védelmet, a Blumenfeld-cselt, a Volga-cselt vagy a szicíliai védelmet. Semmi más nem kell mindehhez, mint egy könyvtárnyi sakkirodalom, tehetség, vakmerőség és 3000 forint, mert ennyi nevezési díjat kellett fizetnie annak, aki eddig csak névtelen, rang nélküli közkatonája volt a sakkozók népes táborának. Itt kínálkozott az alkalom. Feltűnhetett egy új csillámló tehetség, aki üstökösként jelenik meg. Minden sportág hívei erről álmodoznak, feltűnik valaki, akit eddig nem ismertek. Jön, lát és győz. Felkavarja az eddigi erőviszonyokat, szenzációt, hullámokat kelt az állóvizeken és ami a leglényegesebb, senki sem érezheti magát biztonságban az eddigi helyén. Nyer vele az egyetemes magyar sport, mint minden új tehetség feltűnésével. Csábító alkalmat kínált a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lebonyolított sakkverseny már csak azért is, hogy valaki kilépjen az ismeretlenség félhomályából, mert a hazai viszonyokhoz képest eléggé jelentős pénzösszeghez juthatott a győztes és néhány helyezett: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9—13. 14—18. díj 70 000 forint, díj 40 000 forint díj 25 000 forint, díj 15 000 forint, díj 10 000 forint, díj 6 000 forint, díj 4 000 forint, díj 2 500 forint, díj 2 000 forint, díj 1 500 forint. Jó, hogy ezt tudjuk, így a nagyközönség fogalmat kaphat arról, mennyit keresnek a sakkozók. Aki esetleg sokallja az összeget netán irigy, mert hiába neveljük az embereket, imitt-amott azért még felfedezhetünk rút vonásokat is, megpróbálhatja miként lehet néhány nap alatt egy használt autó árához jutni. Nem kell hozzá más, mint kilenc nap asztalhoz kell ülni, és okosabban kell gondolkodni, mint a kétszáznál több ellenfél. Az életben másutt nem mindig egyértelmű a mértékegység. Hogyan is határozhatjuk meg a gondolkodók teljesítményét? Ugyanez a sakkban pofon egyszerű. Aki ragyogóan gondolkodott, az kap egy pontot, aki közepesen, annak jár egy fél pontocska, aki gyatrán művelte ugyanezt, az marad a nullánál. Mindenképpen érdemes volt bekukkantani március utolsó napjaiban a Budapest Sportcsarnokba. Hol adódik nálunk manapság arra példa, hogy kétszáznál többen egyszerre gondolkodnak. Ez főleg a játszmák elejéin kínált tanulságos tapasztalatokat. Hogyan töprengett a nagymester, a külföldi, a magyar, az ifjú reménység, a jövő ígérete? Később az elhúzódó küzdelmek óráiban már a nagyvárosok sétálóutcáihoz hasonlított a terem. De hát jövés-menés közben is lehetséges a gondolkodás. Sétáltak a mesterek, az érdeklődők, a vendégek is. Néha sakk-kaszinóra emlékeztetett a verseny helyszíne. Eljöttek megnézni a játszmákat és egy kicsit csevegtek, társalogtak, elemeztek a hajdani nagyságok is. Barcza Gedeon, és Szabó László körül udvar alakult ki, ugyanúgy amint az izgalmasabb csaták körül. Eleinte az ifjú Bíró Andris hívta magára a figyelmet, mint aki képes a nagy meglepetésre. A tapasztalat azonban aranyat, sok forintot ér. Ha ez a fiatalember lehiggad, híres mesterek királya köré is matthálót szőhet. A svéd Hector előtt is óriási jövő áll, bár most sem ő, sem Bíró András nem jutott be az első tíz közé. Az angol Watson is szemmel láthatóan bízott abban, hogy ha nem is válik Budapesten milliomossá, érdemes lesz kipróbálni a gyakorlatban, milyen is a forint vásárlóértéke. A fiatal angol oroszlánkörmeit megismerhették ellenfelei. Tizenegyedik lett. Sok fejtörést nem okozhatott neki, hogy mire költi a forintjait, mert kétezret kapott. Arattak viszont a bolgárok. Georgiev a második helyet, Kirov a harmadikat, Radulov az ötödiket, Ermenkov a kilencediket hódította el. Dicséretet érdemelnek, mert a végén még fokozni is tudták a tempót. Leckét adtak a magyaroknak, akik Faragó Ivánt kivéve, a végére kitikkadtak, holott a svájci rendszerű, kilenc fordulós küzdelmet aligha tekinthetjük maratoninak. Kár, hogy a piros-fehér-zöld színek legjobb képviselőit itthon egyszerre együtt csak ritkán látjuk. Talán azért, mert mediterrán klímában még sakkozni is kellemesebb, mint az elkésett pesti tavaszban egy edzőteremben. Az első helyet végül Faragó Iván szerezte meg, akiről sok mindent megtudhatunk, ha ismerjük, milyen választ adott erre a kérdésre: — Hogyan értelmezi a sakk szépségét? — Tetszenek nekem a pozíciósan megalapozott kombinációk, és a mély stratégiai manőverezés is — de’ csak egy feltétellel, ha ez biztosítja a győzelmet. A játszma nézetem szerint csak akkor ér valamit, ha tartal' mát a szó szoros értelmében áthatja az ellenfél legyőzésére való törekvés! Figyelemre méltó az is, hogy a nyertesre kik hatottak. — A legnagyobb hatással Capablanca volt rám, döbbenetesen finom pozíciós játékával, továbbá Aljechin, akinek csodálatos taktikája szintén pozíciós alapokra’ épült, méghozzá valamenynyi megnyitási felépítésben.’ (Iszaak Linder: A sakk esz-' tátikája.) Faragó Iván diadalával végződött tehát a Budapesti Fesztivál keretében lebonyolított sakkverseny. Mégsem lehet csak úgy az utcáról bejönni, az ismeretlenség homályából kilépve, háromezer forint nevezési díj után" könnyedén az asztalra könyökölve tologatni a bábukat és hetvenezer forintot' bezsebelni, így a szenzáció elmaradt. MOLNÁR KÁROLY □ 35