Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-04-07 / 14. szám
A mérlegkészítésnek, az emlékek felidézésének ezúttal apropója is van: Jávor György mesteredző lett. Ennek pedig az az érdekessége, ő az első fogathajtó edző, aki megkapta ezt a szép elismerést. A 64 éves, mindig jó kedélyű mester nem tartozik a szakbarbárok közé, kanyargós, sokszor igen nehéz életútja ellenére mindig tréfálkozó kedvű ... — Édesapja újságíró volt, városban lakó ember, hogyan került mégis a mezőgazdaságba, honnan ered jószeretete? — Apám Nagyváradon és Pesten dolgozott újságíróként, én viszont Biharban nőttem fel, anyai nagyszüleimnél, Mezősason. S ha már az emlékeknél tartunk, sohasem gondoltam volna, hogy én is megérem, hogy jobban emlékszem az 50 évvel ezelőtti eseményre, mint a tavalyi történtekre. A ló szeretete a mezősasi parasztoktól ragadt rám. Kitűnő tenyésztők voltak — Kinek volt a faluban a legszebb lova? — Vekerdi Eleknek. Két gyönyörű sárga és két pejkancája volt. Beregböszörményben a fedeztető állomáson még telivér mén is volt. Teljesen bolondja lettem a lónak. Mindezek ellenére, sokszor embertelenül nehéz évek után kerültem 1947-ben végleg a lovakhoz. — A Mezősason töltött gyermekévek után merre vezetett útja? — Középiskolákba. Azért mondom többes számban, mert ugyan jó gyerek voltam, de minden csínytevésbe belekeveredtem. Ezért sűrűn változtattam az iskolákat. Végülis 1939-ben, Debrecenben érettségiztem, majd a Kolozsvári Gazdasági Akadémiára kerültem. Aztán a háborúba, először mint katona, majd mint munkaszolgálatos. — Az én korosztályom könyvekből, filmekből ismeri a háborút. Mi volt a legszörnyűbb benne? — Számomra, aki korábban kissé bohém fiatalember voltam, az hogy a hatalom mennyire felemelheti, s mennyire sárba taszíthatja az embert. A korábban normális emberek farkasokká, hideg gyilkosokká váltak. A másik nagy tanulság az volt, milyen nagy a közösség ereje. Rájöttem, hogy kollektíven még a fájdalmat is jobban el lehet viselni. — A túlélés után mihez kezdett? — Bármilyen furcsán is hangzik, lovasversenyt szerveztem Kolozsvárott. Nagy szó volt ez 1945 júliusában. Aztán a Magyar Néphadsereg szolgálatába álltam. Egy kis kitérő után 1947-ben végleg döntöttem, s visszatértem a lovakhoz, a nyíregyházi ménesben munkaügyi felügyelő lettem. Ott találkoztam dr. Várady Jenővel, akivel egy életre szóló barátságot kötöttem. A következő években hol én, hol pedig ő segített nekem, mikor kellett. Felejthetetlen élmény volt, amikor 1951- ben Albániába kerültem, ahol másfél évig segítettem a lótenyésztés megszervezését. — Sok legenda kering a versenyzéséről, a munkájáról. — A velem kapcsolatos tréfás történeteket már oly sokszor elmeséltem, hogy most azokat hagyjuk. Későn, 1953-ban adatott meg, hogy versenyszerűen lovagoljak. Három évig első osztályú díjugrató voltam, nagyszerű, felejthetetlen időszaka volt ez életemnek. Kitűnő edzőnél, Tóth Bélánál tanultam, majd később fogathajtással is próbálkoztam. — A sors sokfelé vetette, sok mindent megélt, de a háborús évek kivételével mindig híres volt arról, hogy elegánsan, az alkalomhoz illő öltözetben járt. — Ennek is a jó az oka. Ugyanis, ha fel van öltöztetve, szerszámozva, olyan elegáns, hogy csak megfelelő öltözetben lehet mellé állni. Ez nem urizálás, csupán tiszteletadás a közönségnek. — Tudomásom szerint jó ízlése miatt majdnem elmaradt az esküvője. — Ez a kérdés így kissé félreérthető. Ugyanis feleségem egy csodálatos aszszony. Az történt, hogy 1949-ben már minden készen állt az esküvőhöz, amikor kiderült, hogy a fekete ruhámhoz nincs fekete zokni. A násznép már kint várt, én pedig mezítláb bent ültem a szobában. Végül is barátaim szereztek fekete zoknit. — Nem tulajdonít nagy jelentőséget a külsőségeknek? — Megítélés dolga. Én akkor arra gondoltam, és ezt vallom most is, hogy az ember csak egyszer nősül meg életében, akkor öltözzön fel rendesen. Életünk teli van formalitásokkal, s én megtartom a játékszabályokat. Mindezek után már-már arra gondolhat az olvasó, hogy Jávor György edzői munkájáról nem esik szó. A hosszúra nyúlt bevezetésnek az az oka, hogy Jávor nemcsak versenyezni, hanem edzősködni is későn kezdett. Már elmúlt negyven, amikor befejezte a Testnevelési Főiskolát. — öreg fejjel miért kezdtem el tanulni? Mert nem akartam gibb lenni a pá Egy sikeres magyar négyesfogat lyán. Érdekes, hogy dr. Nádori László emberre szabott edzéselméletét milyen jól alkalmazhattam a lovak felkészítésében. Dr. Várady Jenő oldalán húsz éve kísérem figyelemmel, segítem a fogathajtók felkészítését. Őszintén mondhatom, csodálatos két évtized volt. — Tapasztalata szerint mi a fogathajtók sikerének forrása? *• — A magyar ló kiválóan alkalmas a fogathajtásra, mivel előremenő, s jó fizikumú. Éppen ezért, amikor finomságra, sok fordításra van szükség, az már nem a mi üzletünk. A ló lóállománnyal szerencsésen találkozott egy nagyon tehetséges versenyzői gárda. S a versenyzők és lovaik kitűnően voltak előkészítve a versenyzésre. Folyamatos volt az utánpótlás-nevelés is, s így egy világbajnok visszavonulása sem jelentett törést az eredményességben. A sok tehetség közül mindig kinőtt egy olyan klasszis, mint Abonyi, Bárdos vagy Juhász. — Munkája elismeréséül mesteredzői címet kapott. Mit és mennyit tett hozzá a hajtók sikereihez? — A válogatottban olyan professzorok voltak, mint Kádár László, Abonyi Imre, Papp József, Bárdos György, Fülöp Sándor, Bálint Mihály, Juhász László. S hozzájuk sorolnám a kivételes képességű Muity Ferencet és Fintha Gábort is. Közöttük én csak egy olyan tanár voltam, aki a földről segíteni tudott a felkészülésben, a hibás mozdulatok kijavításában. — Nem túlzottan szerény? — Nem. Ebben a sportágban ugyanis hiába ül a hajtó mögött a világ legjobb edzője, ha az középiskolás fokon kezeli a gyeplőt. A mi hajtóink egyetemi tudással a világ legjobbjai, éppen ezért a külföldiek sem restek tőlük tanulni. Bárdoséknak sohasem azt kellett megmondani, hogy mit csináljanak, hanem legföljebb azt, hogyan. BÁLÁNK MIKLÓS Verseny előtt Jávor György a tornateremben a Testnevelési Főiskolán