Új Tükör, 1987. április-június (24. évfolyam, 14-26. szám)

1987-05-03 / 18. szám

CIVIL A HUNGARORINGEN Mintha angyal szállt volna le hozzám az égből, úgy néztem a Citroen 2400 köbcentis Pallast, amint belibegett az udvaromba. Igaz, egyik szárnya, illetve kereke merev volt a tüneménynek, mert elszállt a jobb első légrugója. Ez azonban nem oko­zott bonyodalmat, mert hidraulikus izmai segítették a kormányzást. Ép­pen a hibának köszönhettem a láto­gatását. A hibátlan angyalok ugyan­is nem keresnek fel engem. Egyetlen Wartburg kivételével, amit még az ötvenes évek elején huszonkétezer forintért vettem — olcsóbb volt, mint a használt —, soha nem volt új autóm vagy motorom. De elég a privatizálásból, mielőtt még eltéríte­ném magam a tárgytól, a Hungaro­­ringtől. Barátom autójának meg­javításáért ugyanis azt kaptam ju­talmul, hogy kipróbálhatom ezt a szuper autót. Mellesleg arra kért, hogy állapítsam meg, mi okozza azt a rejtett hibát, hogy százhetven ki­lométeres sebességnél valami eny­hén rezonál. A légrugó feltöltése után a hetes autópályára indultam. A saját tíz­egynéhány éves 1015 köbcentis „kis” Citroenem után kissé szokat­lan volt a több mint kétszer akkora motor élénksége és a nagy tömegű autó útfekvése, stabilitása, de a job­bat könnyű megszokni. Amikor hármasra kapcsolva a sebességmé­rőre pillantottam, csodálkozva lát­tam, hogy százat mutat. A négyes­re váltva pedig úgy tűnt, hogy nem gyorsult, hanem lassult az autó, noha 120-ra ugrott a mutató, mivel a le­csökkent fordulatszám következtében elhalkult a motor. Az is lehet, hogy azért tűnt lassulásnak a tempó, mert közben egy Lada megelőzött, miközben őt előzte egy BMW, ame­lyet egy Mercedes hajszolt. Első pillanatban ösztönösen gázt adtam, hogy itt az alkalom a 170 ki­lométeres sebességnél fellépő rezo­nancia kiprovokálására, és majd megmutatom én nektek ... amikor a panoráma szélvédő — lelki sze­meim előtt — tévéképernyővé ala­kult, és a sokkolót mutatta. Juszt László állt egy alig felismerhető Citroen CX roncsa mellett, és néhai személyiségemet — a jegyzőkönyv szerint a hullámat — méltatta elíté­lő szavakkal, anélkül, hogy megem­lítette volna autós érdemeimet, egy­kori közlekedési igazságügyi szak­értői tevékenységemet. E látomás hatására levettem a gázt és az érdi elágazásnál letértem az autópályá­ról. Azzal a jóleső tudattal tértem át a Budapest felé vezető oldalra, hogy egy isteni sugallatnak köszön­hetem az életemet. A szembejövő pléhcsorda szabá­lyokat felrúgó tülekedését figyelve az elválasztó vaskorlátot sem talál­tam elég biztonságosnak a hét végi telített úton. Miközben azon gon­dolkodtam, hogy hol találok egy olyan útszakaszt, ahol radarellenőr­zés és balesetveszély nélkül kipró­bálhatnám ezt a csodaautót, mellém futott egy osztrák rendszámú Honda, és jelezte, hogy húzzam le az abla­kot. Ez azért is könnyen ment, mert ennél a Citroennél ezt is szervomo­­torok végzik. Az autós az iránt ér­deklődött, hogyan juthat ki a Hun­garoringre, ahol az osztrák motor­kerékpár-versenyzők tréningeznek. Láthatóan elcsodálkozott, amikor készségesen felajánlottam, hogy oda­vezetem, mert arra gondoltam, hogy a legkorszerűbb autópálya lesz a legalkalmasabb a legkorszerűbb autó kipróbálására. Persze ezt nem mondtam meg, hanem azt feleltem, hogy mint egykori motorkerékpár­versenyző, szívesen segítem az oszt­rák sporttársaimat. A Hungaror­ingen természetesen lezárt sorompó fogadott. Mármint engem, mert az osztrák versenyzők részére a pálya nyitva állt. Szeren­csés Károly pályagondnok arra hi­vatkozott, hogy versenyek és trénin­gek előtti napokon a pálya nem áll a civil autósok és motorosok ren­delkezésére. Egyébként reggel héttől este hétig bárki igénybe veheti. Ed­dig 60 forint volt az igénybevételi díj egy órára a személyautóknak, és utasonként 10 forint. Újabban egy­ségesen 100 forint autónként, füg­getlenül az utasok számától. Mo­torkerékpárok részére 25 forint, autóbuszoknak 200 forint és utason­ként 10 forint. Azt is megtudtam, hogy a pályán a megengedett maxi­mális sebesség civileknek, ponto­sabban a pályanézőknek 40 kilomé­ter. Eszerint az én sebességi kísér­letemre eleve nincs lehetőség. Ezt túllépni, sebességi próbákat tartani csak szerdánként lehet, amikor a mentők és a versenyszolgálat is a helyszínen vannak. A pályamester látva vágyakozá­somat a Hungaroring kipróbálására, veterán versenyzői múltamra hivat­kozva, és arra, hogy majd írok er­ről, engedélyt kért számomra néhány A­célkanyarban 34 .

Next