Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)
1988-03-06 / 10. szám
E. T. A. Hoffmann, Fassbinder, Kandinszkij NSZK KULTURÁLIS HÉT Március 9. és 15. között tartják a Német Szövetségi Köztársaság kulturális hetei Budapesten (egy-egy esemény Győrött és Pécsett). Túlzás nélkül mondható: a legizgalmasabbak és legváltozatosabbak egyike a maga nemében. A hét műsora a művészet, a kultúra csaknem minden területén magas színvonalú megnyilvánulásokat ígér. (Ipari témájú kiállításra is sor kerül, valamint kollokviumokra a két ország egyetemei közötti együttműködés keretében.) A teljesség igénye nélkül hívjuk fel a figyelmet néhány kiemelkedő rendezvényre. A Bauhaus témájában nyílik meg a Kölni Művészeti Követség kiállítása a Nemzeti Galériában. A kiállítás anyaga a stílusirányzatnak nemcsak a legfőbb, az építészeti vonatkozásait mutatja be, hanem bőven foglalkozik a színház-, a film-, a díszítő-, a fotó- és a plakátművészetben gyakorolt hatásával is. A ma nálunk ismét előtérbe került témában négy film levetítésére is sor kerül. Dr. Hubertus Gassner vezetésével szimpóziumot rendeznek. A Szépművészeti Múzeumban a regensburgi városi múzeum anyagából A Dunai Iskola és Albrecht Altdorfer grafikáit mutatják be. Irodalmi érdekesség: Horst Bienek, Peter Rühmkorf és Anna Jonas írók felolvasást tartanak a Kossuth Klub- Coppelia, Leszek Kuligowski és Darie Cardlyn (Kölni Opera Táncfóruma) ban. A zenei műsorokból: Manfred Reichert karmester zenekari hangversenyt vezényel a Zeneakadémián, rockkoncert lesz a Petőfi Csarnokban. Ugyanitt tartják a színházi műsor keretében Adszkhülosz Oreszteiájának a bemutatóját (Moers Schlosstheater). Az NSZK filmhét (március 11— 17.) bizonyára nagy érdeklődést kiváltó slágere Rainer Werner Fassbinder tv-sorozata, a Berlin, Alexanderplatz — most két részben vetítik. A Kossuth moziban további nyolc játékfilmet mutatnak be, valamint új kísérleti rövidfilmeket. A filmtudományi szimpóziumot dr. Walter Althammer vezeti. A kulturális hét táncműsora egészen kivételes. A Kölni Opera Táncfóruma Delibes balettjét, a Coppeliát mutatja be március 14-én az Operaházban. Ez azonban alig hasonlít a nálunk ismert könnyed változatra. A koreográfus Jochen Ulrich visszanyúlt az eredetihez, E. T. A. Hoffmann novellájához (Der Sandmann — A homokember), és összetett színpadi hatások latba vetésével hátborzongató művet alkotott. A kritikusok, Kölntől Frankfurtig, Bonntől Münchenig, a legérdekesebb táncműnek ítélik, amely ma az NSZK-ban látható. Nem kevésbé érdekes a Három Bauhaus tánc és az Egy kiállítás képei (március 12. és 13-án, a József Attila Színházban — a Nyugat-berlini Művészeti Főiskola és Művészeti Akadémia előadása). A Rúdtánc— Abroncstánc—Fénytánc a Bauhausstílus legjellegzetesebb színrelépése volt 1928-ban a dessaui Friedrich Theaterben — Gerhardt Bohner az ottani, akkori előadást próbálta rekonstruálni. Hasonlót tett Jörg Schmalz a Muszorgszkij legnagyobb zongoraművére ugyanakkor készült balettel, amely a Bauhaus látványművészete nagy alakjának, Vaszilij Kandinszkijnak sajátos fantáziáját, táncszínházi elképzelését reprezentálja. RAIK ANDRÁS „Kisebb költőhöz illően kopott" ■ Ez a fenti verssor ajzott fel — és bizonyára nemcsak engem — már előzetesen, amikor a felvidékierdélyi ihletésű, pécsi születésű, Szegeden tanult és Pesten élő poética, Petrőczi Éva, közvetlenül szerzői estje előtt, a tévé Stúdió ’88 műsorában szellőztette verset csiholó egykori szegénységét, aztán költői szándékait, közöttük ama rokonszenves elhatározását is, hogy ő bizony nem hajlandó cukrot árulni. Akkor inkább a „kisebb költőhöz illően kopott” íróasztal, a még kopottabb írógép, a szőnyegtelen lakás, s mindennek folyományaként „Meglátszik rajta, hogy milyenfajta...”. E két sort aztán viszonthallhattuk másnap este, kántálva, fütyölve, a Kodály-teremben, a Vers és dal a várban sorozatban, ahol Molnár Piroska adta elő a Petrőcziverseket. Produkciója egyébként úgy hatott, mint a „hifiben” a muzsika, ami mit sem vesz el a zene természetességéből, hanem azt adja, ami annak lényege. Valóban szolgálat volt ez az este. Szolgálta a költőnő versbe foglalt őseit, a vér szerinti felmenőktől, az ötvenes években, Észak-Magyarország jelesebb fegyintézeteiben rendre ülő apjától, s a nádszéket megülő lánygyereknek mesélő nagyapjától egészen a szellemi ősanyáig, a költő Petrőczi Kata Szidóniáig, akitől a részben német eredetű családból származó szerző írói nevét kölcsönözte. És szolgálta Molnár Piroska — a szép csembalójátékával egyenrangú közreműködőként szereplő Dobozy Borbálával egyetemben — mindazt a modern, vagyis rokonszenvesen alakoskodó régimódiságot, amit a Petrőczi-versek sugároznak. S bár a régiség lenyomatai számosak műveiben — a most hallottakban is —, a legkövetkezetesebben Szenes Molnár Albert sziluettjét mutatja meg nekünk. A viszszájára fordult epitáfiumi tételt, miszerint Dácia nem adja a sírt, aztán a költői játékot, ama pentametert fiadzó, bűvös négyzetet; vagy az édesanyái örömök kifejezését segítő mottót, A 151. zsoltár előtt. S a Molnár Piroska felragyogtatta ékkövek közül alighanem a legszebb ugyancsak a Psalterium Ungaricum költőjének ihletéséből ered. „Mint a szép híres patakra ..kezdetű XLII. zsoltára lett ugyanis intonálója a most hallott A patak énekének, Petrőczi Éva meghatóan szép ars poétikájának. „Ifjú szarvastisztító szórájára tükröm szüntelen kívánkozik — — ...” MELCZER TIBOR 26 □ Korunk Elektrája A csehszlovákiai Magyar Területi Színház 1987 88-as évadának egyik legsikeresebb produkciója Gyurkó László Szerelmem, Elektra című tragédiája, amelyet a komáromi társulat Horváth Lajos rendezésében vitt színre. Elektra, Oresztész, Égisztosz és Krizotémisz története olyan ősi, mint az európai kultúra, s a tragédiában az emberiség legalapvetőbb, máig is megoldatlan problémái fogalmazódnak meg. Ez a magyarázata annak, hogy három évezred óta drámaírók egész sora fogalmazza újra a kérdéseket, keresi rájuk a választ. Gyurkó László sem tett másként. Miben tér el a darab az eddigi Elektráktól? Mindenekelőtt abban, hogy itt nem Elektra és Oresztész csap össze Egisztosszal és Krizotémisszel, hanem a fő konfliktus Elektra és Oresztész között feszül. Kettőjükben az abszolút igazság és a gyakorlati igazság csap össze. Melyiknek ad igazat az író? Az abszolút igazság bukása törvényszerű. Gyurkó feldolgozásának alapélménye a zsarnokság hatása az emberek lelkére, gondolataira. Horváth Lajos rendező e szellemben állította színpadra a darabot, a maga nemében újszerű előadást produkálva. Gyurkó Elektrája korunk leánya. Kortársa a zsarnokságnak, szemtanúja az erőszakosságnak; kortársa, szemtanúja és szenvedője, Modern Elektra. Kérlelhetetlenül követeli a bűn megbüntetését, a bűn megelőzését, az igazságot és a szabadságot. Ezt állítja reflektorfénybe Elektra szerepében Petrócs Anna. Jól felépített, határozott, tiszta és őszinte játéka rendkívüli légkört teremt. Oresztész királynak jött és nem hóhérnak, dolga igazságot tenni és nem bosszút állni. Szabadítónak jött, nem győztesnek. A zsarnoksággal szemben törvényen alapuló, emberséges rendet kíván létrehozni, ha kell, Elektra ellenében is. Pontosan ezt az Oresztészt mutatja meg Skronka Tibor főiskolai hallgató. Egisztosz szerepében Ropog József élethűen alakítja a hatalom megtestesítőjét. Krizotémiszt, Elektra ellentétét Dér Lívia állítja elénk. Gyurkónál a csepűrágók a kórus tagjai, akik félelmükben automatikusan ismétlik az előttük elhangzott tételeket, tartalmuktól függetlenül, mintegy konstatálva azokat. Alakítóik, Bugár Gáspár és Tóth László kihangsúlyozzák a fő mondanivalót hordozó tételeket. A MATESZ előadása a győri Kisfaludy Színházban is vendégszerepel. TARICS PÉTER