Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)
1988-03-06 / 10. szám
Ellobbant a láng. Calgary most már éppen olyan város, mint a többi. Elvesztette különleges jelentőségét, már nem az olimpiai eszme jelképes központja, ahol havon, jégen olyan dicsfényt lehet szerezni, amely négy esztendeig világít. A láng ugyan kialudt, azonban a játékok akkor érik el céljukat, ha a következő ötkarikás küzdelem kezdetéig ébren tartják azt a szellemet, amely az ókor görögjeitől ered, majd a modern ember próbálta felújítani. — Égjen az olimpiai láng nemzedékeken át, egy mindig magasabbra törekvő, bátrabb és tisztább emberiség javára — hirdette Pierre de Coubertin, és az utódok igyekeztek, amennyire tőlük kellett mindehhez hűek maradni. Üdvös lenne, ha nem is négy esztendeig, de legalább a nyári játékok lángjának megjelenéséig emlékezhetnénk Calgary eseményeire, látványos küzdelmeire, bajnokaira. Legyünk tehát szerényebbek, mint egykor a francia gróf. Gondoljunk vissza a különféle sportágakra, az aranyérmesekre, főleg azokra, akik, ha talán nem is érik el a híres előadók szintjét, de legalább nyomukba léphetnek. Valaha Sonja Hennie, később pedig olyan versenyzők gyűjtöttek maguknak hervadhatatlan babért, mint például Eric Heiden. Őket győzelmeik után még sokáig emlegették, kérdéses, hogy a tizenötödik téli olimpiai játékokon a siker fényébe került sportolók közül kinek a híre lesz maradandó. Bár hivatalos pontverseny nem létezik, mert ez ellentmond a játékok eredeti szellemének, ennek ellenére mindazok, akik büszkék lehetnek a teljesítményükre, összeállítanak éremtáblázatot. Ennek terjesztése azonban olyan, mint a ragályé, mert mások is nyilvánosságra hozzák, hogy ki mennyi érmet gyűjtött össze, már csak azért is, hogy kedvezzenek a győzteseknek. Nem kellett különösebb jóstehetség hozzá, hogy a szakemberek megállapítsák, a 15. téli olimpiai játékokon a Szovjetunió és az NDK pályázhat a legtöbb elsőségre, így is történt. E két ország fölényéhez nem férhetett semmi kétség, még a kanadai körülmények, a nagy szél, eltérés az eredeti menetrendtől az időjárás miatt, mindez nem akadályozta meg a Szovjetunió és az NDK sportolóit, hogy kiemelkedjenek a mezőnyből. Ez tehát nem lepett meg senkit. Az már viszont váratlan volt, hogy a vendéglátó Kanada nem játszott főszerepet. Ennek is mutatkozik előnye, mert legalább senki se mondhatta, hogy — amint ez már gyakran előfordult a sport történetében — a rendezők elfogultak saját magukkal szemben. A juharlevelesek még a jégkorongozásban sem, amely pedig jellegzetesen kanadai sport, tudtak hírnevükhöz méltón szerepelni. Más kérdés az, hogy náluk ez bármennyire is hihetetlen, esetleg sokak számára a hazai jégkorongbajnokság vagy a kupaküzdelmek fontosabbak, mint az olimpia. Ha már a rendezésnél tartunk, általában mindenki elismerte, hogy Calgary nem kímélte a pénzt, az erőfeszítést és az áldozatkész munkát. Sokan önként vállalták, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül közreműködnek, hogy az olimpia gépezete zökkenőmentesen működjék. Kanada földrésznyi ország, ez meglátszott az olimpiai létesítmények méretén is. Így például az olimpiai torony 190 méter magas, és a tetején 4,5 méteres láng világította be a környéket. Ki fizette az építkezés költségét? Majdnem minden európai kíváncsi volt erre. Ez sem titok. A költségeket a Calgaryban székelő földgáztársulat vállalta. Természetes, hogy a kanadaiak nem szórták a pénzt, már jó előre olyan költségvetést készítettek, hogy éppen úgy, mint annak idején Los Angeles, Calgary se fizessen rá az olimpia rendezésére. Lehet tanulni. Feltehetően nemcsak abból ered, hogy megúszták ráfizetés nélkül a kanadaiak, mert jó pénzért eladták a televíziós közvetítések jogát, de talán még az sem volt elegendő számukra, hogy gazdag mecénásokat kerestek. A költségvetést eleve nagy műgonddal állították össze, bár hogy igazán ki járt jól és ki keresett ezen az olimpiai üzleten, ezt pontosan nemhogy innen Budapestről, hanem még talán a helyszínen sem lehetne könynyen megállapítani. Itt van például a síugrósáncok kérdése. Calgary ilyen szempontból rendhagyó az olimpiák és általában a nagy téli versenyek rendezése terén. Ott létesítették a sísáncokat, ahol dombok nincsenek. A szervezők ugyanis azt szerették volna, hogy a sáncok a városban legyenek. Merész és újszerű elképzelés. Meg akarták ugyanis kímélni a nézőket attól, hogy havas, hideg körülmények között messze kelljen utazniuk a síugróversenyek színhelyére. Könnyű elgyombol a szél a sípályán Az olasz Alberto Tomba, aki két aranyérmet nyert 34 □