Új Tükör, 1988. július-szeptember (25. évfolyam, 27-39. szám)
1988-08-21 / 34. szám
Rossz tréfa RÁDIÓJEGYZET TÉVÉSOROZAT A NAP LOVAGJAIRÓL Bulgakov kisregénye drámai bohóctréfában elbeszélve Feldolgozta és rendezte: Bányai Gábor Zenei szerkesztő: Szendrői Sándor Szereplők: Csákányi László, Blaskó Péter, Bács Ferenc, Bán János, Vass Gábor, Csurka László, Bozóky István Bulgakov 1924-ben írt kisregénye, a Végzetes tojások egy zoológiaprofesszor találmányának a fantasztikum világába ívelő története. Hagyományos, szabályos szerkezetű mű, nagyszerű szatíra a kor politikai állapotáról; helyenként mulatságos, többnyire komoly, keserű. Éle leginkább a hozzá nem értés, az ostobaság, az önkényeskedés ellen irányul, azt is sejteti, hogyan szivárog be az emberek életébe a félelem, a kiszolgáltatottság érzése a legfelsőbb hatalom diktatúrája miatt Magyarul először két éve jelent meg a Galaktika 1986/6. számában, B. Fazekas László jó fordításában. Most, augusztus 2-án — Orbán Nagy Rozália új fordításának fölhasználásával — a rádióban találkozhattunk vele Bányai Gábor munkájaként, „bohóctréfában elbeszélve”, ahogyan azt a műsor minősítette. Nagyon rossz tréfát követett el a földolgozó, aki rendezte is a művet. A kisregényt tönkretette, a színészeket folytonos ordítozásra és ripacskodásra kényszerítette, a hallgatókra egyórányi időre rászabadította a zűrzavart. Nem lehet megérteni, milyen szándék vezette, honnan vette a bátorságot ahhoz, amit megengedett magának. Kitalált egy semmire sem jó keretet a kisregényhez — ezt nevezi bohóctréfának —, amelynek az eredetiben semmi nyoma, nem is illik hozzá, funkciója nincs. Beleírt tücsköt-bogarat — szereplőként magát Bulgakovot is —, ködössé, szinte követhetetlenné tette a fegyelmezett, szikár történetet. A színészeknek diktált szerepfölfogás következtében a figurák alaposan megváltoztak, Csákányi László például ordítozó hülyét formált a Bulgakovnál önfejű, morózus, de zseniális professzorból. Ez az „adaptáció” hamisítás, lekezelő megsértése Bulgakovnak. A rádióhallgatóknak is. Végig az adás alatt roppant kellemetlen hanghatásokat kellett elviselni. Nemcsak az ordibálást, hanem ronda zajokat is, és valami zagyva módon megkomponált zenei aláfestést, amelybe olykor teljes mondatok fulladtak bele. Hozzáértő szerkesztő nem hallgatta meg előzetesen ezt a produkciót? CSONTOS MAGDA Csákányi László 30. Nyájas beszélgetések Létezhet-e magyar újságíró számára szebb korszak, mint ama dicső nyolcvanas évek? Nem ezek persze, hanem amazok. A száz év előttiek. Mondjuk, az 1885-ös, melyben négyszázhetvenkét havi-, heti- és napilap jelent meg az országban, a zömük irodalmi lap, de ha nem is az, irodalmat biztosan közölt. Folytatásos regényt, novellát vagy tárcát, és nem ám csak finnyásan megválogatott, márkás író uraktól. Egészen újsütetű újdondászokkal is, föltéve, ha megütötték a mércét, mármint el tudták szórakoztatni, gondolkodtatni vagy andalítani a tisztelt nagyérdeműt, akinek így kibontakozhatott legfőbb érdeme: előfizetett a lapra. Az újság akkortájt híd és nem gát volt az íróvá avattatás felé. Az újságíró rangos ember, vagy ahogy Bródy írja A Nap lovagja című regényében, „újkori lovagféle, aki a naphoz szegődött gazdának”. Ma vagyunk csak hajlamosak elfeledkezni Herczeg Ferencről, a lapszerkesztőről. Csiky, Bródy, Mikszáth, Tömörkény, Szomory vagy Justh Zsigmond hírlapi indulásáról. Sőt egész emberekről is, mint Papp Dániel vagy például Tolnai Lajos, akinek tárcái, novellái pedig olyan kincsei a magyar irodalomnak, hogy bármely más nemzet fennen s gyakorta gyönyörködnék bennük. S ha még ennyi sem volna elég egy mai közírónak, hogy fölfigyeljen a készülő tévésorozatra, mely a nap lovagjainak már-már feledésbe merült, szórakoztató írásait eleveníti meg, ráadásként kap egy nevet, Nemeskürty Istvánét. A „tanár úrét”, aki beszélgetőpartnerével, É. Szabó Mártával kalauzol végig azon a század végi tíz éven. Nyájasan csevegve, bár egy percig sem titkolva, hogy ő bizony ezúttal is „ismeretterjeszteni” akar. Szeretné, ha megismernénk a kort, benne a magyar kultúra rejtett értékeit, melyeket nálunk mindig elfed valami; előbb az ügyeletes zsenik, később az irodalmi közélet „dobogós szemlélete”. A légkör, mely érmeket, helyezéseket osztogat a sokféleség egyenrangú megbecsülése helyett. A sorozatot Fekete Katalin rendezi. Legutóbb, Pipafüstben címmel, Hegedűs Géza „tanárkodásával” készített egy irodalomtörténeti sorozatot. Elnyerte vele a tévé nívódíját, a szakma és a közönség legnagyobb tetszését. Mármint azét a közönségét, aki látta, mert a műsort tévénézési holtidőben vetítették, s azóta sem ismételték meg. A siker arra sem volt elég, hogy ezt az újabb munkát időben elkezdhesse, így hát meg kellett kérdeznem: vajon miért ragaszkodik ilyen kitartóan e mostohán kezelt műfajhoz? — Mert szerintem ez a legfontosabb és legkézenfekvőbb dolga ma a magyar televíziónak, ha szórakoztatni akar. Pénzszűkében vagyunk, mégsem külföldi, kommersz műsorokat importálunk olcsón, hanem mindaféle produkciókat finanszírozunk, elhitetve a közönséggel, hogy számára ez a szórakozás. Szeretnénk visszahelyezni jogaiba a derűt, a mosolyt, azt a fajta otthonos, jó érzést, amit minden nép csak a saját, értékes irodalmától kaphat meg. Ha valamitől, hát többek között ettől lehetne valóban nemzeti a televízió. A sírás sokkal internacionálisabb, mint a nevetés. — Félek, hogy éppen a Magyar Televízióban nem sokat osztják ezt a nézetet. — Valóban nem. Csokonaiból nálunk nem lehetett szórakoztató produkciót csinálni, mert ő állítólag a drámai részleghez tartozik. Arany János a gyermekosztály „reszortja”, és így tovább, ami számomra azt jelenti, hogy maga a szórakoztatás fogalma sem tisztázott. Nemeskürty tanár úr egyébként erre is kitér a műsorban. De mindez cseppet sem keserít el, É. Szabó Mártával előbbutóbb úgyis feldolgozzuk az egész magyar irodalmat. Könnyebb lenne persze szolidárisabb légkörben dolgozni. Jó lenne, ha legalább kipróbálnák, vajon nem vevő-e a műfajra főműsoridőben is a közönség, vagy ha mondjuk a következő sorozatra, a Nőírók ésköltők a magyar irodalomban címűre nem kellene megint évekig várnunk. Akárhogy is , nem hagyjuk abba. Biztos vagyok benne, hogy az idő nekünk dolgozik. R. SZÉKELY JULIANNA Fekete Katalin rendező és Nemeskürty István VÖRÖS ILONA FELVÉTELE