Turán, 2003 (6. évfolyam, 1-6. szám)
2003-03-01 / 2. szám
____________________________________________________________SZEMLE Egy neves művészettörténész (nevét azért nem adom meg, mert ő sem említ neveket) a Szent László-freskók és kultusz kapcsán a következőképpen ítélkezik: „Kiadtak és publicitást kaphattak lektorálás és minden más szakmai kontroll nélkül rajongó dilettánsok zavaros elmeszüleményei és sületlenségei, ősmagyar, ködös, konfúz ideológiákba ágyazva. Féligazságok keveredtek itt érzelmekkel, skizoid nemzeti tudattal, mítoszok történelmi tényekkel, jóllehet meglehetős sikerekkel büszkélkedve.” És a szerző kijelenti, hogy az elkövetkezőkben is e legendák értelmezési kísérletei nagy eséllyel a „szűklátókörű nemzeti patriotizmusba” torkollnak. Ez a hivatalos tudósi summázat, e jellegzetes, modern álláspont nagyon jól illik az Atilla-hagyományokkal foglalkozó nem (olyan) okleveles kutatók munkásságára is, ezért volt érdemes idéznünk. Milyen következtetéseket vonhatunk le e szentenciákból? 1. A hivatalos tudós (végig csak a múlt értelmezésével foglalkozót értem ezen) úgy gondolja, szakmai kontroll és lektorálás nélkül nem jelenhetne meg múltat magyarázó mű. De miért ne? Miért ne vállalhatná gondolataiért szabadon a következményeket az írásra késztetett ember? Vagy elutasítják, vagy dicsérik mondandóját. Kit épít, kit gátol. Az írásmű nem diktátum. A lektoráltatás igénye hadd fakadjon a szerző lelkéből! A tudományos tudós korlátozási igénye jelzi, azt hiszi, meg kell védenie hivatását, és mintha féltenie kellene szellemi „birtokát“, pedig csak hivatalosan elismert művelési jogot szerzett a diplomával, nem tulajdont. Ha lélekben igazán szabad volna, belátná, hogy séha maguk a lelkekben sem csíráznak ki, a dudvákat meg előbb-utóbb úgyis kigyomlálja magából a közönség, mivel az időben megállíthatatlanul fakadnak fel a selejtező új gondolatok. Nem hinném, hogy a vélt szakmai presztízsnek árthat egy-egy „dilettáns“ munka. Vagy inkább bántó, hogy vannak irigylésre méltók köztük? Egyébként, ha a dilettánsnak tartott szerző becsületesen kijelenti írása első oldalán, hogy alkotása nem a hivatalos tudományosság mai ismérvei szerint készült, a kontrolligény ráadásul illetéktelen. 2. A hivatalos tudóst, úgy látszik, zavarják a nem profik, a műkedvelők, a tudományág berkeibe hivatalosan be nem avatottak, a diszciplína szellemi sémáitól független személyek, akik ráadásul munkájuk tárgyában rajongásra hajlamosak. Vagyis kiáradó, túláradó örömmel csinálják, amit csinálnak, sőt tisztelik, szeretik, példának okáért, választott hősüket. Az elfogultság súlyos hiba - tartja általában a tudományos tudós -, mert árt az ún. objektivitásnak, amelyet jellemzően a „dilettáns” követ el. Ez a vélemény, szerintem, féligazság, mert ha valakit a szíve is vezérel, és szimpátiát kelt másokban egy, a nemzet emlékezetében tiszteletre méltó hős, vagy egy kor iránt, nem éppen a megszerettetéssel tereli-e az olvasót az úgymond alaposabb ismeretek felé? Ugyanakkor viszont egy dögunalmas, de „egzakt” tu- Gál Péter József ATILLAHON NÉPHAGYOMÁNYAI I. RÉSZ 79