Turistaság és Alpinizmus, 1929 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 6. szám
(nem személynevekkel!) látjuk el, emlékezetünkbe is könnyebben ragadnak meg. A színjelzés éppen primitív volta miatt könnyen érthető. Olyan, mint Ariadne fonala, mint a táviródrót, mely gondolkodás nélkül vezet célhoz. A szín, ha szép és jólrikít. A szám soha. A szín feltűnő, már messziről vonz, mint bogarat a virág. Ezért tetszetősebb, közérthetőbb. És az átjelzésnek érthetőnek kell lennie, mert sose magunknak csináljuk azt, hanem mindig másoknak. Az útjelző igazán altruista turista. Dolgozik szívvel-lélekkel, hogy az ő kárán okuljon — más. # # # Színjelzett turistautaink hálózatát egykönnyen kiemelhetjük mai kezdetleges voltából, ha a színjelzéseknek értelmet is adunk. A gyakorlati megoldás előtt azonban még néhány elvi kérdést kell tisztáznunk. Az útvonalak az egyetemes turistaság tekintetében nem egyenrangúak. Az utaknak szinte számokban kifejezhető rangsoruk van. Hogy 1., 2., 3. stb. rangúaknak, vagy fő- és mellékutaknak mondjuk, nem fontos. Fontos azonban az, hogy országos, vidéki (környéki) vagy csak helyi érdekűek-e az utak, illetve az utak céljai. Néhány példával világítok rá erre az alapvető elvre. Országos érdekű hely pl. a Mátrában: a Kékes, a Galyatető; a Bükkben: a Bálvány, örvénykő, Bélkő; a Pilisben: a Dobogókő, a visegrádi vár stb. Ugyanilyen jelentőségűek a fenti helyekhez legközelebb eső vasúti-, hajó- és autóbusz-állomások is. Az említett végpontok legrövidebb, ill. legszebb útvonalai — a legfőbb, az országos érdekű utak. Vidéki (környéki) jelentőségű pl. a Pilisben: a Kevély, a pomázi Kőhegy ; a Börzsönyben a Galla, Miklósbérc; a Budai hegyekben a Csillebérc, Hárshegy stb. Azonos rangúak e helyek közelítő állomásai is. A helyi fontosságú látnivalók rangban ezután következnek és a még kisebb jelentőségű helyek még hátrább szorulnak. Az útvonalak e hármas (esetleg még többféle) rangsorát — nagyjában — megállapítani nem nehéz. A gyakorlati megoldást, ill. a rangsor jelzését a következőképpen gondolnám. Minden országos érdekű útvonal hazánk valamennyi hegyvidékén piros színű volna; a vidéki érdekű: kék; a helyiérdekű pedig sárga és szükség szerint zöld. Csak e négy szín szerepelne; kísérő színe pedig a szokásos kettős fehér sáv volna. Ezt a négy színt lehet egymástól a legkönnyebben megkülönböztetni. Mind a négy (különösen az első három), ha jó, már messziről virít. A többiszín, barna, lila és a kettős szikek, már nem látszanak oly jól. E négy szín az útvonalak és útszakaszok sűrű hálózatára nem elegendő. Ezen azonban könnyen segíthetünk, ha színes jeleket is alkalmazunk. Persze csak a legegyszerűbbeket. Az általában szokásos sáv (csík) mellett még a kereszt, pont, háromszög jeleit alkalmazhatjuk. Mind a négy jel könnyen megkülönböztethető. Jó nagy (tenyérnyi, arasznyi) jeleket festünk, virító színnel, hogy színük és alakjuk jól lássék. Minden jel, akár most a sáv, fehér mezőbe kerül. Kísérő színnek tehát a fehér itt is megmarad. Ez a legfeltűnőbb szín hívja fel figyelmünket a jelzés helyére s közelebb kerülve hozzá, a színt és a jelet is legott észrevesszük.