Turistaság és Alpinizmus, 1929 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 6. szám

(nem személynevekkel!) látjuk el, emlékezetünkbe is könnyebben ragad­nak meg. A színjelzés éppen primitív volta miatt könnyen érthető. Olyan, mint Ariadne fonala, mint a táviródrót, mely gondolkodás nélkül vezet célhoz. A szín, ha szép és jó­l­rikít. A szám soha. A szín feltűnő, már messzi­ről vonz, mint bogarat a virág. Ezért tetszetősebb, közérthetőbb. És az átjelzésnek érthetőnek kell lennie, mert sose magunknak csináljuk azt, hanem mindig másoknak. Az útjelző igazán altruista turista. Dolgozik szívvel-lélekkel, hogy az ő kárán okuljon — más. # # # Színjelzett turista­utaink hálózatát egykönnyen kiemelhetjük mai kez­detleges voltából, ha a színjelzéseknek értelmet is adunk. A gyakorlati megoldás előtt azonban még néhány elvi kérdést kell tisz­táznunk. Az útvonalak az egyetemes turistaság tekintetében nem egyenrangúak. Az utaknak szinte számokban kifejezhető rangsoruk van. Hogy 1., 2., 3. stb. rangúaknak, vagy fő- és mellékutaknak mondjuk, nem fontos. Fontos azon­ban az, hogy országos, vidéki (környéki) vagy csak helyi érdekűek-e az utak, illetve az utak céljai. Néhány példával világítok rá erre az alapvető elvre. Országos érdekű hely pl. a Mátrában: a Kékes, a Galyatető; a Bükkben: a Bálvány, örvénykő, Bélkő; a Pilisben: a Dobogókő, a visegrádi vár stb. Ugyanilyen jelentőségűek a fenti helyekhez legközelebb eső vasúti-, hajó- és autóbusz-állomások is. Az említett végpontok legrövidebb, ill. legszebb útvonalai — a legfőbb, az országos érdekű utak. Vidéki (környéki) jelentőségű pl. a Pilisben: a Kevély, a pomázi Kő­hegy ; a Börzsönyben a Galla, Miklósbérc; a Budai hegyekben a Csillebérc, Hárshegy stb. Azonos rangúak e helyek közelítő állomásai is. A helyi fontosságú látnivalók rangban ezután következnek és a még kisebb jelentőségű helyek még hátrább szorulnak. Az útvonalak e hármas (esetleg még többféle) rangsorát — nagyjában — megállapítani nem nehéz. A gyakorlati megoldást, ill. a rangsor jelzését a következőképpen gondolnám. Minden országos érdekű útvonal hazánk valamennyi hegyvidékén piros színű volna; a vidéki érdekű: kék; a helyiérdekű pedig sárga és szükség szerint zöld. Csak e négy szín szerepelne; kísérő színe pedig a szokásos kettős fehér sáv volna. Ezt a négy színt lehet egymástól a legkönnyebben megkülönböztetni. Mind a négy (különösen az első három), ha jó, már messziről virít. A többi­­szín, barna, lila és a kettős szik­ek, már nem látszanak oly jól. E négy szín az útvonalak és útszakaszok sűrű hálózatára nem elegendő. Ezen azonban könnyen segíthetünk, ha színes jeleket is alkalmazunk. Persze csak a legegyszerűbbeket. Az általában szokásos sáv (csík) mellett még a kereszt, pont, háromszög jeleit alkalmazhatjuk. Mind a négy jel könnyen megkülönböztethető. Jó nagy (tenyérnyi, arasznyi) jeleket festünk, virító színnel, hogy színük és alakjuk jól lássék. Minden jel, akár most a sáv, fehér mezőbe kerül. Kísérő színnek tehát a fehér itt is megmarad. Ez a legfeltűnőbb szín hívja fel figyelmünket a jelzés h­elyére s közelebb kerülve hozzá, a színt és a jelet is legott észrevesszük.

Next