Turul 1892 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló czikkek - Thallóczy Lajos: Hervoja herczog és czímere (hét rajzzal)
fonal : a vér. A személyes indokokat csakis így érthetjük meg, így azt a folyton változó képet, melyet a küzködő felek nyújtanak. 1393-ban Horváthy pártja elbukik, a vezér kegyetlen halállal fizeti meg mindazt, amit elleneinek vétett. Hervojának választania kell a béke vagy az eltiportatás között. Aláveti magát, s hűséget fogad Zsigmondnak s Máriának. A gazdag s nagy tekintélyű vajda (1393 jul. 13. öcscsével együtt Velencze befogadja polgárának),s csak addig tartja meg szavát, míg közvetlen veszély fenyegeti. Megmarad Nápolyi László pártja élén, s a trónkövetelő nevében, annak jóváhagyásával kegyeket, birtokokat osztogat. Három tényező alkotta az akkori dalmátbosnyák társadalmat : az olasz városi elem, a territoriális hatalommal rendelkező Urak s e kettőt a királyi tekintély fűzte össze. Oly szükséges volt ez utóbbi, hogy mikor a királyi felségjogok csak névleg szerepelnek, egy lázadónak sem jut eszébe új szervezetet léptetni életbe. Mindenki a maga javára akarta kiaknázni a király kegyét, s arra törekedett, hogy az az ő tulajdon királya legyen, csak neki adjon, a másiknak pedig parancsoljon s a mije ellenfelének van, azt vegye el tőle. A folytonos tusakodásban elkövetkezett az a pillanat, mikor a dalmát parti városok megunták végre a folytonos adakozó szerepét s egy királyt sem akartak elismerni. A terjeszkedő török hatalom a század végén már érezhető volt az Adria mentén s a dinári Alpesekben is. Nem mi vagyunk az elsők, kik azt a nézetet hangoztatjuk, hogy a balkáni népek, de sőt Magyarország sem tekintették az izlám terjeszkedését a pápa szemeivel. Az a körülmény is mindinkább nyilvánvalóvá lesz, hogy a törökök erejét értékén alulbecsülték, sőt lenézték, s a szultánok ügyes politikával hasznokra fordították a kisebb nemzetek versengését. Hozzájárult mindezekhez, hogy Zsigmond a nikápolyi csata után egy részről válságos helyzetbe jutott, más részről emberei ügyetlenkedtek. Ennek természetes folyománya, hogy Nápolyi László törökbarát pártja fölülkerekedik s 1402-ben majdnem egész Dalmáczia melléje áll. Hervoja a mozgató erő, látható feje a fölkelésnek. («Hervoja supremus voyvoda regni Bosnae ac vicarius generalis principum serenissimorum regum regis Vladislai et regis Ostoyae»). Élén áll a szárazföldi hadaknak és visszaűzi a törvényes horvát bánnak, Erdegei Bessenyei Pálnak hadait. 1403 julius 7-én László végre személyesen is megjelent nagy kísérettel, — 12 gálya szállítván az élelmet s a szükségeseket — Zárában. Hervoja számos haddal már várta. «Ez ember — úgymond forrásunk — patarenus, de van módja, hogy a szent hitre térjen, ha ugyanis Bosznia őrgrófjának megteszik, amint a spalatoi érsek, az ő barátja mondja». E tudósítás érdekes világot vet a vajda viselkedésére. Patarenus, vagyis bogomil volt, mint a bosnyák előkelők nagy többsége. Bogomil voltát bizonyítja a neki ajánlott Hvalj-féle bogomil színezetű szentírás, mely 1404-ben, Radomirnak a bosnyák bogomil egyház Öregének (Djed, főpap) idejében készült. Mindez azonban, legkevésbé sem akadályozta, hogy Aragóniai Jánossal, a spalatoi érsekkel jó barátságot tartson. Hitbuzgósága csak addig tartott, míg azt jó áron megválthatta. Kétségtelen, hogy katholicismusából sem sok haszna lett volna az egyháznak. Az a kérdés, hogy mit kell értenünk marchionatus, őrgrófság alatt ? Hervoja, ki áttérése díjakép ezt a méltóságot akarta, ekkor:3 «regnorum Rascie et Bosae supremus vayvoda ac in partibus Dalmatie et Croatie serenissimi principis et domini nostri naturalis, domini Ladislavi, dei gratia Ungarie, Dalmatie, Croatie etc. incliti regis vicarius generalis», vagyis Boszniában és Ráczországban a kir. ha- 1 1393 aug. 23. Zuchan várában. Fejér Cod. Dipl. X. 2. 158. Eredetije a bécsi cs. és kir. titk. levélt., másodlata az orsz. levéltárban. 2 Copia dei Commemoriali VIII. 305. Bécsi titkos levéltár. 3 1394 jul. 4. Nápolyi államlevéltár. Reg. Ang. no 363. fol. 187. 4 Lucius : De regno Dalmatiae. V. cap. III. 1 Matheus de S. Miniato secretarius regii consilii civitatis Florentiae. 1403 jul. 11. Mon Vaticana. Tom. IV. p. 611 —12. 2 Eredetije a bolognai egyetem könyvtárában. Ismertette Racski : Staline I. p. 92—109. 3 1402 máj. 15. Kninben kelt s a m. n. múzeumban őrzött oklevelében.