Turul 1930 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló cikkek - Mihalik Sándor. Régi magyar ötvöscéhpecsétek

egyes külföldi befolyásoknak minő és mily mérték­ben volt szerepük. A Szent Eligius alakjával szer­kesztett pecsétek ugyanis annyira nemzetközi, vagyis általános típusúak, hogy e téren csak igen megfontoltan szabad a különböző elgondolások alapján szerkesztett változatokat számbavenni. Intő példa erre éppen a pesti ötvöscéhnek a pe­csétje, amely jóformán teljes megegyezést és analógiát mutat a bécsi ötvösöknek 1801-ben még használt pecsétjével. A Szent Eligius-szal megoldott pecsétekkel szemben tehát fokozottabb figyelmet és meg­becsülést azok a pecsétek érdemelnek, amelyek önálló invencióval való készülésük révén válnak érdekessé. Ilyen helyi, vagyis magyar eredetű a kassai ötvöscéhnek azon pecsétje, amelynek renaissance pajzsában egy magyarruhás, trébelő ötvöst látunk. A kassai ötvösöknek ez a pecsétje, amelyet Varadi János (Johannes Waradi) 1584-ben vésett, több magyarországi ötvöscéh pecsétje készítésekor előmintául szolgált. Ilykép ezt tel­jes joggal és igazsággal lehet egy önálló, gyökeré­ben, művészetében és karakterében magyar ötvös­céhpecsét-típusnak nevezni és tartani. A kassai 1584-es ötvöscéhpecséthez hasonló további csoportot alkotnak az eperjesi és az ung­vári (1640) ötvösök rokonmegoldású pecsétjei. Rendkívül eredeti, valóban ritkaszép és mű­vészi kivitelű a szatmári ötvöscéh 1590-ben készült pecsétje is. A kitűnő heraldikai érzékkel alakított mű kerek mezejének szépen stilizált renaissance pajzsában fedeles serleget látunk, amelyet két­oldalról egy-egy stilizált oroszlán tart. Ez egy­úttal a legrégibb magyar legendás ötvöscéh­pecsét is. Kiváló művészi tökélyű és eredeti elgondolása a rimaszombati mesterek 1606-ban, a mérlegelő Szent Mihállyal, továbbá ugyancsak a rima­szombati ötvösöknek az 1680-as években készült, II. Ferdinándtól kapott pecsétjük is. Helyi ere­­detű az erdélyi Beszterce pecsétje is a maga kelyhével. A céhpecsétek formáját a céhlevelek csak igen ritka esetben írják elő. Éppen azért rendkívül érdekes, hogy a marosvásárhelyi ötvösök három­tornyos bástyájával készült pecsétjének készíté­sére vonatkozólag az I. Rákóczi György fejede­lem által átírt és megerősített 1632. évi maros­vásárhelyi céhszabályzat a következőket rendeli : «Az céhnak pedig pecsétin ilyen címer lészen : egy háromtornyú kapuköz, az kapu közt pedig egy ötvösrendű mesterember mívelni láttatik az ő rendi szerént ; az pecsétcímernek körülötte ez az írás legyen : Sigillum aurifabrorum MVásár­helyen (sium). A magyarországi ötvöscéhpecsétek problémái­nak tisztázása és a további összehasonlító vizs­gálatok elősegítése végett az alábbiakban a budai, az eperjesi, az esztergomi, a fogarasi, a mileji, a nagyszombati és a zágrábi ötvösöknek a szak­irodalomban idáig még nem ismertetett pecséteit írjuk le. I. Buda. A középkori Buda ötvösemlékeiből jóformán semmi sem maradt fenn a korunkra. Az egykorú régi, írott források és krónikák szórványos és sovány adataiból sem tudjuk többé rekonstruálni a középkori magyar művészet elpusztult góc­pontjának egykori fényét és nagyságát. A budai ötvösség történetének első fejezete az ország fővárosának a török kézre való jutásáig tart. A régi magyar, olasz és német ötvösök művé­szete által felvirágzott magasfokú ötvösségnek a második időszakban, vagyis a török hódoltság alatti időben többé már nyoma sincs. Az ötvös­mesterségnek azonban gyakorlói és művelői akad­tak a török uralom alatti időszakban is, amit éppen az bizonyít, hogy 1732-ben az ötvösök országos összeírásakor egyes budai mesterek arra a kérdésre, hogy az ötvösművészetet kitől sajá­tították el, azt a feleletet adják, hogy azt még a töröktől tanulták. Ezek az ötvösök, akiknek sorát az 1688. évben felbukkanó Sile Miklós rác ötvös nyitja meg, a magyar főváros visszahódítása után is helyükön maradnak. Ezeknek a rác mesterek­nek a munkásságával kezdődik a budai ötvösség harmadik szakasza. A budai ötvösművészet fejlődésének első idő­szakaiból semminemű céhemlék nem maradt reánk. A főváros visszavívásától kezdődő harma­dik szakaszból azonban a budai ötvösök céh­pecsétjét is ismerjük. Ez az 1697-es évszámmal ellátott sigillum a megoldásában a magyar ötvös­céheknek a Szent Eligius alakjával ellátott azon pecsétlei sorába tartozik, amelyek mezejében a trébelő szentet látjuk. E­­pecsét érdekességét 21

Next