Turul 2006 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1-2. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Bernát Rita: Szent Borbála ábrázolása a gyulafehérvári egyházmegye plébániai pecsétjén
SZENT BORBÁLA ÁBRÁZOLÁSA A GYULAFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE PLÉBÁNIAI PECSÉTJEIN A katolikus egyházközségek pecséthasználata A pecsétnek három fő funkciója van: garantálja valamely tartalom titkosságát, igazolja a tulajdont, valamint érvényesít, hitelesít. A középkorból és koraújkorból sajnos, nem maradtak fenn nagy számban olyan plébániai okiratok, amelyek pecsétjeiről azonosítani tudnánk szentjeink képeit. Ezen időszakban pecsétjoggal a hiteleshelyek rendelkeztek: a mai egyházmegyénk területén a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent, pecsétjeik alapján az előbbinél Szent Mihály és az utóbbinál Szűz Mária alakja rekonstruálható. Egyházközségi provenienciájú irataink kezdőidőhatárai a 17. század vége, az esetek többségében azonban - a katolikus restaurációt követően - a 18. század elejére tehető a plébániák iratkibocsátói tevékenysége. A jelzett időszakban a plébániai iratokat a plébánosok sajátgyűrűs pecsétjeikkel hitelesítették, amelyeken általában, nemesi származásukat is bizonyító címerképeket jelenítettek meg, monogramjukat, vagy pedig papi hivatásukra vonatkozó jelképeket: a leggyakoribb a kehely, a szentostya, esetleg a kereszt. Azonban a plébániai pecsétek - mint intézményi hitelesítő eszközök - használata csak a 19. század első felében terjedt el. Az anyaországban, a helytartótanács 1811-ben rendelte el a plébániák kötelező pecséthasználatát, amely összefüggésbe hozható az erdélyi egyházközségek pecsétjeinek megjelenésével. A plébániák pecsétjére vonatkozólag az egyházi törvénykönyv előírja, hogy: „minden plébániának legyen saját pecsétje; azokat az igazolásokat, melyeket a krisztushívők kánoni állapotáról adnak, valamint mindazokat az iratokat, amelyeknek jogi jelentősége lehet, írja alá a plébános vagy megbízottja, és pecsételjék le őket a plébánia pecsétjével"(535. kán. 3. §.). Ennek értelmében tehát minden egyházközség köteles volt saját pecséttel bírni. Kezdetben a pecsétképek a templom védőszentjét, titulusát jelenítették meg, latin körirattal, majd a 20. század közepe táján ennek helyébe az egyszerűbb feliratos bélyegzők léptek, amelyek a tulajdonos - a plébánia - nevét tartalmazzák, és esetleg a pecsét készítésének idejét, vagy a plébánia alapításának évét. Ugyanekkor a bélyegző köriratának nyelve is románra váltott. A 18. század elejétől a 19. század végéig az egyházközségi pecsétlenyomatok anyaguk szerint kétfélék voltak: a legáltalánosabb pecsétanyag az ú.n. spanyolviasz volt, a másik, ritkábban alkalmazott az ostyapecsét volt. A spanyolviasz vagy más nevén pecsétlakk esetében a megolvasztott viaszt rácsepegtették az iratra, és erre nyomták rá a typarium-ot. Színük vörös volt, ritkábban fekete. A vörös pecsétlenyomatokon gyakoriak a feketés foltok, amelyek a viaszolvasztó eszköz (gyertya) égési termékének eredményei. Az ostyapecsét vékony, lisztből készített, papírfelzettel ellátott korongocska volt, amelybe belenyomták a pecsétnyomót (typarium). A pecsétnyomókat ötvösök, vésnökök készítették fémből. A plébániák pecséthasználatában a 19. század végétől a festékes bélyegzők váltak alkalmatossá. Ezek is fémből készültek, majd helyükbe fokozatosan a gumibélyegzők léptek. A festéket bélyegzőpárnáról vitték fel a bélyegzőre. Az átmeneti időszakban gyakran előfordult, hogy a vésett pecsétnyomót használták festékes pecsétek előállítására. Szentek ábrázolása a pecséteken és a címereken A szentek ábrázolásának három módja ismeretes. Az első, amikor a szentet teljes alakjában, a hozzárendelt ruházatban és pozícióban ábrázolják. A második ábrázolási formánál szintén szerepel a szent, és kezében tartja attribútumait vagy azok egyikét. A harmadik esetben a szent alakja nem jelenik meg, csak attribútumai szerepelnek. Például Szűz Mária egyik attribútuma a korona, amelynek két szélső ágát félkörívbe helyezett 12 csillaggal kötik össze. Nepomuki Szent János homlokát 5 csillag övezi. Mihály arkangyal attribútuma többek között két keresztbe helyezett kulcs, vagy könyvre helyezett, keresztbe tett kulcsok. (Árpádházi) Szent Margitot egy ostor jelképezi. A vértanúhalált halt szenteket általában az az eszköz jelképezi, amely életüket kioltotta, vagy megkínzatásuk eszköze volt. A legtöbb szentnek nemcsak egy attribútuma van. A szent alakjának megjelenítésénél nem kötelező a glória vagy dicsfény ábrázolása.