Turul 2009 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
2. füzet - Hírek
C. TÓTH NORBERT: Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban. Nyíregyháza, 2008. 238. oldal (Szabolcs Községért Közhasznú Alapítvány kiadása) A középkori magyar vármegyék kialakulásáról, szervezetéről, s ezen „apparátus" működéséről már szinte mindent tudunk. Legalábbis ezt gondolta a kutatás az elmúlt évtizedig, de néha máig hatóan is.1 Gábor Gyula,2 Hajnik Imre és Holub József e témában (is) kiemelkedő munkássága alapján a huszadik század második felének és végének kutatósában az a tévképzet alakulhatott ki, hogy a vármegyék tanulmányozása hosszú távon nem tartozik a magyar középkorkutatás elkövetkező nagy feladatai, „slágertémái" közé. Igaz ugyan, hogy Döry Ferenc a Századok hasábjain még a megjelenés esztendejében alapos, helyenként lesújtó tartalmi és módszertani kritikával illette Gábor monográfiáját, s vitatta annak számos, némelykor máig elfogadott állítását,s voltaképpen az 1945-2000 közötti időszakot a föntebbi három szerző által megrajzolt kép határozta meg a megyék kutatását illetően, amihez a korai évszázadokat tárgyalva csatlakoztak néhányan a későbbi évtizedekben." A már-már dogmaszerű rendszer határain belül az első kétkedő hangok nem is oly régen hallatszottak először. Az Árpád-kort illetően legfrissebben Zsoldos Attila fogalmazta meg a korábbiaktól merőben eltérő Árpád-kori megye kialakulási véleményét, míg a későbbi időszak szolgabírói „hivatalára" vonatkozóan Szakály Ferenc kutatásai hoztak számos újdonságot. Újabban Tringli István tekintette át a magyarországi megyerendszer főbb kérdéseit előbb Pest és Pilis megyék esetében, utóbb monografikus igényű dolgozatában, nem kevés új szempontot beemelve a további kutatások sodorvonalába. Legvégül pedig nem hallgatható el, hogy napjainkban már öt, a középkori Magyar Királyság keretein belül létezett vármegye (Bereg, Győr, Szabolcs, Tolna és Ugocsa) hatóságának összes kiadványa rendelkezésünkre áll teljes szövegű kiadás vagy regeszta formájában, illetőleg tudomással bírunk az erdélyi megyék okleveleit felölelő kötet készültéről is. Hovatovább eljutottunk odáig, hogy korábban „tipikusnak" vélt megyeképünket fölváltani látszik sok „atipikus" részletrajz, amelyek idővel talán új, s másképpen „egységes" képet adnak a középkori megyerendszerünkről. Ehhez azonban számos részfeldolgozás, monográfia szükségeltetik. Nos, jobbára ezek azok az alapok, melyekre C. Tóth Norbert recenzált kötetében, egy imént említett részletrajzban, a „Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban" címűben építhetett. Látható: a föntebb előadottak alapján mennyiségre szép számú előmunkálatról beszélhetünk, ám a megyék szervezetét részleteiben, működésében bemutató nem akadt köztük egy olyan sem, amely ne lenne legalább fél évszázadnál régebbi. Voltaképpen a honi (és a határon túli) szakirodalomból hiányzott a középkori magyarországi „megye" modern, monografikus igényű feldolgozása, az „atipikus" jegyek megjelölése. Mindeddig. Ráadásul a témaválasztás és a feldolgozás komoly előkészítést tudhat maga mögött. Legyen elég csupán a szerző Bereg megye járásairól vagy az ismeretlen szabolcsi ispánokról szóló írásaira utalnunk. C. Tóth a téma feldolgozásához sajátságos megoldást választott. Mintául Szabolcsot ragadta ki a megyék sorából, lévén ennek maradt fenn a legtöbb kiadványa a Mohácsot megelőző bő öt évszázadból. Ráadásul az oklevelek 1387—1526 közötti részét maga a szerző adta közre regeszták formájában. Vizsgálata másik meghatározó eleme a kronologikus szempont volt: a Zsigmond-kor, valamint az azt megelőző és az azt követő nagyjából két évtized. Persze ennek is nyomós oka volt: a szerző a korszak oklevéltárának készítője, s a kor forrásanyagának jó ismerője, amely forrásismeret nélkül aligha vághatott volna efféle monográfia elkészítésébe. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy talán épp ebből az okból fakad a kötet e téren megmutatkozó hiányossága is. Minthogy a Zsigmond-korra koncentrál, így a hosszabb távú fejlődési vonalak, tendenciák, netalán további „tipikus-atipikus" elemek óhatatlanul is elhalványulnak: gondoljunk például a Várdaiak hosszú 15. századi, már-már az örökös ispánság képét fölelevenítő ispánságának kérdésére, amiről, mint szó volt róla, épp C. Tóth írt nemrégiben. Az eddigieknél azonban sokkal fontosabb eleme a könyvnek a szemlélete. Mert lett légyen bármennyire is csábító avagy biztos sikerrel kecsegtető egy intézménytörténeti leírás-elemzés elkészítése a megyék tárgyalásakor, C. Tóth mégsem ezt az utat választotta. Szabolcs megyét természetesen középkori értelemben vett intézménynek fogva fel, megközelítése mégis inkább társadalomtörténeti meghatározottsága. A könyv olvasása közben minduntalan azzal a ténnyel szembesül az olvasó, hogy a megye nem élettelen „hivatal", hanem a határain belül élő nemesi társadalom egyik legfontosabb intézményi-politikai-reprezentációs-mobilitási megnyilvánulási fóruma. S a szerző számára épp ettől ekkor válik érdekessé. A szerző hat nagyobb fejezetre osztotta munkáját. Ezek sorában az első a megye kialakulását veszi górcső alá, ahol máris több meglepő megállapítással találkozhatunk. A „Megye járásai" c. fejezet pedig egyenesen módszertani újításként értelmezhető. C. Tóth Norbert ugyanis - többek közt - a magyarországi megyék járásainak kutatásával is foglalkozik. E tevékenységének eredményét nemrégiben publikálta is,10 s ennek szabolcsi hozadékait olvashatjuk a jelen kötet hasábjain.