Typographia, 1920 (52. évfolyam, 1-53. szám)
1920-09-17 / 38. szám
Szeptember 17 A vidéki szaktársak figyelmébe! Folyó évi szeptember hó 11-én a budapesti Főnökegyesülettel újabb megállapodásit kötöttíimíV. Minthogy a Vngolsz.-szal még minidig nincsen kapcsolatunk, a vidéki vtáripsofóbia itt dollgozó nyomdali munkásokra nézve is ez a Megtállapodás“ irányadó. _ . E megálltapodás szerint az eddigi béren fölül az újonnan fölszabadultak, ha a fölszabadulástól számított egy év még nem telt el, 36 korona, ha a fölszabadullálstól számított egy év már letelt, de a második évet már nem érték el, 45 korona, a többi nappal dolgozó saakamunikáisok 60 koroma, az éjjel dolgozó lapon a mübláisoík pedig heti 80 korona javitasban részesülnek. Az összes munkásnőik fizetése 30, a nappali segédimuhkásotoé 36, az éjjel dolgozó seglédtasi mnkáisoké heti 48 koronával emelkedik. A különórák alapi számítása és maximum iáiáffkoziaitíltanak maradtak, azonban az ezekre fizetett 137 Vd* pótlék helyett 255% fizetendő. A bizottság: TYPOGRAPHIA A bizalmi férfi testület döntése. A budapesti nyomdai munkások bizalmiférfi testülete e hó 10-én tartott ülésében a hetek óta vajúdó bérkérdést végleges döntésével elintézte. A döntés nehéz volt. Sokkal nehezebb, mint bármikor azelőtt. Ezt különben élénken illusztrálta az a tény is, hogy a tárgyalóbizottság és a szervezőbizottságok ismételten elutasították a főnökök ajánlatát. A bizottságok nem is tehettek egyebet, mert a fölajánlott béremelés még az időközi drágulást sem fedezte, azonkívül pedig a bizalmiférfiértekezlet határozata is kötötte őket. Más volt a helyzet a bizalmi férfitestületre nézve, lévén ezé a döntés joga. A döntés előtt a bizalmi férfiak között nagyon erős volt az elhatározás, hogy ismét az elutasítás álláspontjára helyezkednek. A legtöbb fölszólaló ilyen irányban beszélt és a sűrűn elhangzott közbeszólások is ilyen értelműek voltak. Nem is lehet csodálkozni ezen, mert hiszen a nyomor és a nélkülözés, amelynek hatása alatt a szaktársak állnak, ezt nagyon könnyen érthetővé teszik. És a bizalmi férfiak mégis elnyomták érzéseiket és a józan ész szavára hallgatva döntöttek. ,, I A döntést megelőző vitából kialakult az a fölfogás, amelyet az egyik bizalmi férfi haítározti javaslatában összefoglalt és ez ;a szűk, marokkal mért bérjavítás elfogadásai lehetővé tette. Az útmutatást a bizottság élőadója szolgáltatta, aki zárszavában rámusfoatosít mindazokra a fontos szempontokra, temelyeket a döntésnél a bizalmi férfiaknak a nyomdai munkásság és a szervezet érdekeiben mérlegelés tárgyává tenni kell. A bizalmiférfiaik az előadót megértették és eszerint döntöttek. A bizalmi férfiak elhatározásáról az értekezletet követő napon a Főnökegyesület elnökségét a következő átiratban értesítetésifcím , u ii ; 1920 szeptember 11. rA Budapesti Grafikai és Rokoniparosok ► Főnökegyesülete I. Elnökségének Budapest. Tiszte ilettel értesítjük ! Címet, hogy a munkabérkérdésben a tegnapi napon tartott házaim aférfi-értekezlet a következő határozati javaslatot fogadta el: Az 1920 szeptember 10-én tartott hatalmi férfi-értekezlet megállapítja, hogy a nyomdai munkások a háború egész tartama alatt az összeri ipari munkások közül , legr^gabbul Voltak díjazva, megállapítja továbbá, hogy amikor a nyomdaiparban konjunktura volt, s a nyomdai munkások a felmondási tilalom következtében helyhez voltak kötve, a konjunktúráit nem használták , és az erre vonatkozói Megállapodást tiszteletben tartottak.Tették ezt abban a reményben, hogy a con Trunktur változásával a kollektív szerződés révén védelemben részesülnek. Ez a remény, sajnos,nem vált valóra és a nyomdai munkások ma a változott viszonyok teljes súlyát érzik. megállapitja, hogy egész Európa nyomdai munkái i szalga kozott Judaipest nyomdai munkásai ma a legrosszabbul „vannak díjazva és mélyen az eteönvon alul s iránti torekvesua j Az értekezlet mindezeket megállapítva: ___tvi, kreiral í Vr. hofrvia nyomdaifculajdonosok a nyomna* a»lt magatartását semmivel sem honorálják és szükkeblüségükkel megrandizik a nyomdai munkásságnak a kollektív szerződésbe vetett hitét. ,, ,, , , „ , , Az értekezlet ennek dacára, mivel a kollektív szerzőWdés érvénye még- fönnáll, ehhez való hűségéinek tanujelét adja és elfogadja a fölajánlott béremelést abban a „reménybeli, a hogy a főnökök a küszöbön levő árszabályalkalmával a munkásság jogos igényei iránt több megértést fognak tanúsítani. Az értekezlet reméli és elvárja, hogy a főnökök a mostani bérjavítást a tárgyalás kezdetéig visszamenőleg folyósítsák. A bizalmisférfi-és szakezlet a tárgyalóbizottságnak a bértárgyalás alatt kifejtett „tevékenységéért és magatartásáért köszönetet mond és úgy a tárgyalóbizottságnak, mint a szervezőbizottságoknak bizalmat szavaz.“ Amidőn a bizalmi férfitestület által elfogadott határozati javaslatot t. Cím szíves tudomására hozzuk, egyben arra kérjük, hogy az abban foglaltakat, különösen pedig a munkabérjavítás visszamenőleges megfizetésére vonatkozó részt figyelembe venni és méltányolni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel a nyomdai munkások szakszervezete nevében: Rothenstein Mór. Wiesenberger Vilmos, A határozati javaslat hűséges kifejezője annak a szomorú helyzetnek, amelyben a nyomdai munkásság a háború kitörése óta él, valamint tanúságtétel amellett, hogy a nyomdai munkásság a kollektív szerződés és az árszabályközösség mellett kitart. Tehát barátja az ipari békének. Ez ipari szempontból olyan nagy érték, hogy ezt a nyomdatulajdonosoknak figyelmen kívül hagyni nem szabad. Fontolóra veendő tehát az, hogy a termelés folytonosságát és nyugodt menetét az éhes gyomor nem biztosíthatja. Tanúsítsanak a főnökök a bizalmi férfitestület határozata iránt annyi megértést, hogy az árszabályközösség ne a rendkívüli viszonyok hatása alatt létrejött kényszerközösség legyen, hanem két egyenrangú ellenfél olyan szerződése, amelyet mindkét fél megelégedéssel ír alá és tart be. Mert kizárólag az ilyen módon létrejött szerződés lesz képes nyomdaiparban a békét a jövőre is biztosítani. Elvégeztetett. Amit a nyomdai munkásság nagy általánossága nem hitt, nem remélt, az megtörtént. Munkaadóink „nagylelkűségétől“ a nyomdai munkások bizalmi férfiai „végre“ magukévá tették tizennégy napos hosszú gondolkodás után azt, amire más és okosabb feleletet nem adhatott volna a nyomdai munkásság egyeteme, mint a közel két esztendő óta Magyarország területi integritásáért folytatott küzdelem szállóigéjét: ..ja Nem! Nem! Soha! jelmondatot. De az igazán nevetséges 60 és 80, nemkülön? ben a 36 és 80 koronás fizetésemeléat az illetékes testületeink maguikévá tették és ezzel szentesítették a mi nevünkben is azt. Tehát a mi megbízottaink fáradtak, munkálkodtak az érdekünkben — de eredménytelenül. Míg a munkaadóink megelégedetten dörzsölhetik tenyereiket. Tehát ez a fizettésemelési mozgalmaink — bár elég sajnosan — de elvégeztetett. De most hozzátok szólok nyomdai munkások egyeteme, hozzátok szak- és segédmunkás, nemkülönben munkásnő szaktársaim. Már hűvös van, és egyre jobban hűvösödik. Itt a tél a nyakunkon. Mezítelenek vagytok magatok és családaitok. A most már nagylelkűen fölemelt fizetéstek még a betevő falat biztosítására sem elégséges. És a most hirtelen beállott drágulás következtében még jobban nyomorogtok, mint a legutóbbi tárgyalás megindításaikor.Munkaadóink úgy látszik nem akartak és nem akarnak megnyugvást. Ők állandó bizonytalanságot akarnak teremteni a nyomdaiparban, hogy mily céljai, azt talán ők maguk sem tudnak a bizalmi férfiak igazán sokáig fontolgatott, de mégis nem a legjobb és nem a leghelyesebb elhatározását és ezzel mutassátok meg, hogy mindent megtettetek a nyomdaipar nyugalmának biztosítására. A mai naptól fogva lazábban vegye tudomásul vezetőségünk és vegyék tudomásul a nyomdai bizalmi férfiak, hogy a nyomdai munkásság már annyira telítve van keserűséggel, hogy még egyszer már nem lesz hajlandó ilyen nevetséges és a való helyzetet borzalmasan megmátaló megállapodást magára nézve kötelezőnek elismerni. Tehát nem leszünk hajlandók az általánosság döntése nélkül fölhatalmazást adni a sorainkból kiküldendő majdani tárgyalóbizottsági tagoknak, a vezetőségünknek és bizalmi férfiainknak, ilyen életünkbe vágó döntések el vagy el nem fogadására. Ha mi, a nagy általánosság, döntöttünk volna ezúttal is, ha bennünket megkérdeztek volna, akkor munkaadóink megkapták volna a méltó feleletet. De most szálljunk magunkba. Legyünk fegyelmezettek és fegyelmezetten álljunk csatasorba. Munkaadó uraink pedig vegyék tudomásul, hogy ezúttal még elfogadjuk a nekünk dobott alamizsnát, de fizetésünket a megélhetésre elégségesnek nem ismerjük el mindaddig, amíg önökben nem győz a józan belátás és nem emelik fizetésünket a mai drágaság kívánta színvonalra. Tiprott. 1920 Olcsóbb iskolaszereket. Megnyaltak az iskolák... és egy gonddal ismét több szakadt a szülők nyakába. A nagy hurok, a rettenetes drágaság szerit bennünket és az iskolák megnyíltával ez a hurok még szükebbre szorult Az apa, akinek két esetleg három iskolába járó gyermeke van, rettegve gondolt az új iskolai évadra, amely szűkre szabott háztartásának kereteit ismét súlyosan fogja megterhelni. Hajdanában, az özönvíz előtt még a hatásos világban, járta valahogyan, hogy a tanító megmondotta: „Hozzatok 2 magyarirkát, 2 nyelvtanárkát, 2 doktandóirkát 2 számtanirkát; az egyik mindegyikből ittmarad az iskolában, a másikat hazaviszitek gyakorolni.“ Akkor még futotta valahogyan a nyolcszor 1 krajcár, vagy a jobb minőségűből a nyolcszor 2 krajcár — és egy hónapra a gyermek el volt látva irkáikkal. De ma? Ma egy elemi iskolai irka 4 koronába kerül, nyolc irka 32 koronába, ha két gyermek jár iskolába, 64 koronába, vagyis egynapi keresetet fölemészt a gyermekeknek csak irkákkal való ellátása. És ha a szülő csak kissé törődik gyermekeinek iskolai előhaladásával (vájjon melyik szülő nem törődik ezzel?) és nógatja gyermekeit az otthoni szorgalmas tanulásra, akkor bizony minden héten kell gyermekeinek 3—4 irka, ami a mai szűkre szabott háztartásiban elég jelentős összeg. De eddig csak az inkákról beszéltem. Hol van most még a sok toll, ceruza, rajzpapír, festék, színes trón, leányoknál a horgoláshoz és hímzéshez szükséges kellékek? Hol vannak még a tankönyvek? Hiszen, ha ezeket mind beszerezzük, akkor ehhez egyheti keresetünk is kevés lenne. Ugyan bárki joggal mondhatná, hogy ildomtalan dolog ilyenek fölött most keseregni, most, amikor jószívű főnökeink ismét mélyen belenyúltak zsebükbe, hogy, ha mindjárt egzisztenciájuk kockáztatásával is, munkásaikat fentartsák azon az életszínvonalon, amely minden kulturembernek kijár, és hogy módot adhassanak munkásaiknak, hogy gyermekeiket úgy iskoláztathassák, hogy majdan becsülettel léphessenek apáik örökébe. Szerény véleményem szerint, habár burkoltan, de talán ez is egyik oka volt annak, hogy főnökeink olyan hatalmas béremelésben részesítettek bennünket az elmúlt hét folyamán. Merész a föltevésem, de talán valami igaz van benne. De nem akarom főnökeinket elkapatottá tenni, mert a nagy dicsérgetést készpénznek veszik és utóbb még a Székely úr által szerkesztett félhivatalosukban fogják a világ tudtára adni, hogy ők nemcsak a munkásaikról, hanem még azok gyermekeiről is bőségesen gondoskodnak. Hogy azután ebbe a nagy gondoskodásba hány munkáscsalád pusztul bele és züllik el, arról ne essék szó, mert erről már nem tehetnek főnökeink, hiszen a legutóbbi béremelés tárgyalásakor kijelentették, hogy ők már elmentek az áldozatkészség legvégső határáig és a mostanában folyósított béremelésnél többet adni nem tudnak. Ha a bérjavítással nem is, de ezzel azután érje be a nyomdai munkásság és úgy ossza be a fizetését, hogy abból mindenre jusson; élelemre, ruhára, fűtésre, világításra, szellemi tápláléknál, no meg ha az úristen pártfogásába vette és megáldotta két-három gyermekkel, azoknak iskoláztatására is. Ha azután a nagy fizetésünkből nem telik minderre, hát hagyjunk el ebből egy-két dolgot. Például elmaradhat a ruházkodás, hiszen öreg rongyainkban is megismerjük egymást. A fűtést is bátran elhagyhatjuk, legalább nem kell majd gyermekeinknek vagy asszonyainknak reggeltőleétig ismét a szenesboltokat lesni, hogy vájjon mikor lesz fa vagy szén. A mesterséges világítástól pedig már úgyis régen elszoktunk, no meg azután ha besötétedik, hát tessék lefeküdni, legalább a fáradt test kipiheni magát és másnap újult erővel foghat a robothoz. A szellemi táplálkozásról pedig nem is beszélhetünk, hiszen ma már a rettenetes drágaság folytán ott tartunk, hogy lassan-lassan a fizikai táplálkozásunkat is a legminimálisabbra kell szorítanunk. Ilyen körülmények között kell azután számot vetnünk gyermekeink iskoláztatásával is. Igaz, azt szokták mondani, hogy a szülő a gyermekeiért vonja el szájától még a betevő falatot is Rendben van. De mi történik akkor, ha a szülőnek nincs meg még a betevő falatra valója sem? Akkor honnan szerezze meg gyermekei részére az iskoláztatással járó költségeket? Ez oly kérdés, amire lehetne feleletet adni, de amely felelet úgyis csak X-ek alakjában láthatna napvilágot Azonban azt nem mulaszthatom el, hogy kérdést ne intézzek az oktatásügyek legfőbb vezetőjéhez. Ha az állam kötelezővé tette az elemi iskolai oktatást, miért nem gondoskodik arról, hogy az iskoláztatással járó költségeket a szülők elő is teremthessék? Vagy csak az fontos, hogy a gyermekek iskolába járjanak, de hogy tanulhassanak is, az nem? Azt hiszem, lapunk szerkesztőjében lesz annyi előzékenység, hogy az oktatásügyek legfőbb intézőjének kérdésemre adandó válaszának fog helyet szorítani lapunkban. És én bízom abban, hogy, mint mostanában minden kormánynyilatkozat, ez is ki fogja elégíteni az érdekelteket és leveszik a szülőkről a nagy gondot hogy miből is fogják gyermekeik iskoláztatásához szükséges anyagiakig, előteremteni. L—mmd)