Typographia, 1920 (52. évfolyam, 1-53. szám)

1920-09-17 / 38. szám

Szeptemb­er 17 A vidéki szaktársak figyelmébe!­ ­Folyó évi szeptember hó 11-én a budapesti Főn­ök­egyesü­l­ettel újabb megállapodásit kötöt­­tíimíV. Minthogy a Vngolsz.-szal még minidig nincsen kapcsolatunk, a vidéki vtáripsofóbia itt doll­gozó nyomdali munkásokra nézve is ez a M­­egtállapodás“ irány­adó. _ . E megálltapodás szerint az eddigi béren fölül az újonnan fölszabadultak, ha a fölszabadulás­­tól számított egy év még nem­ te­lt el, 36 ko­rona, ha a fölszabadull­álstól szám­ított egy év már letelt, d­e a második évet már­ nem érték el, 45 korona, a többi nappal dolgozó saa­k­­amunikáisok 60­­ koroma, az éjjel dolgozó lapon a m­­übláisoík pedig heti 80 korona javitasban­­ része­­sülnek. Az összes munkásnőik fizetése 30, a nappali segédimuhkásotoé 36, az éjjel dolgozó seglédtasi m­n­káisoké h­eti­ 48 koronával eme­lkedi­k. A különórák alapi számítá­sa és maximum iái­­­áffk­oziaitíltanak­ mara­dtak, azonban az eze­kre fizetett 137 Vd* pótlék helyett 255%­ fizetendő. A bizottság: TYPOGRAPHIA A bizalmi férfi testület döntése. A budapesti nyomdai munkások bizalmi­­férfi testülete e hó 10-én tartott ülésében a hetek óta vajúdó bérkérdést végleges dönté­sével elintézte. A­ döntés nehéz volt. Sokkal nehezebb, mint bármikor azelőtt. Ezt külön­ben élénken illusztrálta az a tény is, hogy a tárgyalóbizottság és a szervezőbizottságok ismételten elutasították a főnökök ajánlatát. A bizottságok nem is tehettek egyebet, mert a fölajánlott béremelés még az időközi drágu­lást sem fedezte, azonkívül pedig a bizalmi­­férfiértekezlet határozata is kötötte őket. Más volt a helyzet a bizalmi férfitestületre nézve, lévén ezé a döntés joga. A döntés előtt a bizalmi férfiak között nagyon erős volt az­­ elhatározás, hogy ismét­ az elutasítás állás­pontjára helyezkednek. A legtöbb fölszólaló ilyen irányban beszélt és a sűrűn elhangzott közbeszólások is ilyen értelműek voltak­. Nem is lehet csodálkozni ezen, mert­ hiszen a nyo­mor és a nélkülözés, amelynek hatása alatt a szak­társak állnak, ezt nagyon könnyen ért­hetővé teszik. És a bizalmi férfiak mégis el­nyomták érzéseiket és a józan ész szavára hallgatva döntöttek. ,, I A döntést megelőző vitából kialakult az a föl­­fogás, amelyet az egyik bizalmi férfi ha­­ítározti javaslatában összefoglalt és ez ;a­ szűk, marokkal mért bérjavítás elfogadásai lehe­tővé tette. Az útmutatást a bizottság élőad­ója szolgáltatta, aki zárszavában rámu­­sfoatosít mindazokra a fontos szempontokra, temel­yeket a döntésnél a bizalmi férfiaknak a nyomdai munkásság és a szervezet érdekeiben mérlegelés tárgyává tenni kell. A bizalmi­­férfiaik az előadót megértették és eszerint döntöttek. A bizalmi férfiak elhatározásáról az értekezletet követő napon a Főnökegyesü­let elnökségét a következő átiratban értesí­­tetésifcí­m , u ii­­ ; 1920 szeptember­ 11. rA Budapesti Grafikai és Rokoniparosok ► Főnökegyesülete I. Elnökségének Budapest. Tiszte ilet­t­el értesítjük ! Címet, hogy a m­unka­bérkérdésben a tegnapi napon tartott házaim aférfi-értekezlet a következő határozati javaslatot fogadta el:­­ Az 1920 szeptember 10-én­ tartott hatalmi­­ férfi-értekezlet megállapítja, hogy a nyomdai munkások a­ háború egész tartama alatt az­­ összeri ipari munkások közül , legr^gabbul Voltak­ díjazva, megál­lapítj­­a továbbá, hogy amikor a nyomdaiparban­­ konjunktura volt, s a nyomdai munkások a felmondási tilalom­­ következtében helyhez voltak kötve, a kon­junktúráit nem használták , és az erre vo­natkozói Megállapodást tiszteletben tartottak.­­Tették ezt abban a reményben, hogy a con­ Trunktur­­ változásával a kollektív szerződés révén védelemben részesülnek. Ez a remény, sajnos,­­nem vált valóra és a nyomdai mun­kások ma a változott viszonyok teljes súlyát érzik. m­egáll­apitja, hogy egész­­ Európa nyomdai munk­ái i szalga kozott J­ud­a­­ipest nyomdai munkásai ma a legrosszabbul „vannak díjazva és mélyen az eteönvon alul s iránti torekvesua j Az értekezlet mindezeket megállapítva: ___tvi, kreiral í Vr. hofrv­ia nyomda­ifculaj­donos­ok a nyomna* a»lt magatartását semmivel sem honorálják és sz­ükkeb­­­lüségükkel megrandizik a nyom­­­dai munkásságnak a kollektív szerződésbe vetett hitét. ,, ,, , , „ , , Az értekezlet ennek dacára, mivel a kol­lektív szerzőWdés érvénye még- fönnáll, ehhez való hűségéinek tanujelét adja és elfogadja a fölajánlott béremelést abban a „reménybeli, a hogy a főnökök a küszöbön levő árszabály­­alkalmával a munkásság jogos igé­nyei iránt több megértést fognak tanúsítani. Az értekezlet reméli és elvárja, hogy a főnö­kök a mostani bérjavítást a tárgyalás kezde­téig visszamenőleg folyósítsák. A bizalmisférfi-és szakezle­t a tárgyalóbizott­­ságnak a bértárgyalás alatt kifejtett „tevé­kenységéért és magatartásáért köszönetet mond és úgy a tárgyalóbizottságnak, mint a szervezőbizottságoknak bizalmat szavaz.“ Amidőn a bizalmi férfitestület által elfoga­dott határozati javaslatot t. Cím szíves tudo­mására hozzuk, egyben arra kérjük, hogy az abban foglaltakat, különösen pedig a munka­bér­javítás visszamenőleges megfizetésére vo­natkozó részt figyelembe venni és méltányolni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel a nyomdai munkások szakszervezete nevében: Rothenstein Mór. Wiesenberger Vilmos, A­ határozati javaslat hűséges kifejezője annak a szomorú helyzetnek, amelyben a nyomdai munkásság a háború kitörése óta él, valamint tanúságtétel amellett, hogy a nyomdai munkásság a kollektív szerződés és az árszabályközösség mellett kitart. Tehát barátja az ipari békének. Ez ipari szempont­ból olyan nagy érték, hogy ezt a nyomda­tulajdonosoknak figyelmen kívül hagyni nem szabad. Fontolóra veendő tehát az, hogy a termelés folytonosságát és nyugodt mene­tét az éhes gyomor nem biztosíthatja. Tanú­sítsanak a főnökök a bizalmi férfitestület határozata iránt annyi megértést, hogy az árszabályközösség ne a rendkívüli viszo­nyok hatása alatt létrejött kényszerközösség legyen, hanem két egyenrangú ellenfél olyan szerződése, amelyet mindkét fél megelégedés­sel ír alá és tart be. Mert kizárólag az ilyen módon létrejött szerződés lesz képes nyomdaiparban a békét a jövőre is bizto­­­sítani.­­ Elvégeztetett. Amit a nyomdai munkásság nagy általános­sága nem hitt, nem remélt, az megtörtént. Munkaadóink „nagylelkűségétől“ a nyomdai munkások bizalmi férfiai „végre“ magukévá tették tizennégy napos hosszú gondolkodás után azt, amire más és okosabb feleletet nem adha­tott volna a nyomdai munkásság egyeteme, mint a közel két esztendő óta Magyarország területi integritásáért folytatott küzdelem szállóigéjét: ..ja Nem! Nem! Soha! jelmondatot. De az igazán nevetséges 60 és 80, nemkülön? ben a 36 és 80 koronás fizetésemel­éat az illetékes testü­letein­k maguikévá tették és ezzel szente­sítették a mi nevünkben is azt. Tehát a mi megbízottaink fáradtak, munkál­kodtak az érdekünkben — de eredménytelenül. Míg a munkaadóink megelégedetten dörzsöl­hetik tenyereiket. Tehát ez­­ a fizettésemelési moz­galmaink — bár elég sajnosan — de elvégez­tetett. De most hozzátok szólok nyomdai munkások egyeteme, hozzátok szak- és segédmunkás, nem­különben munkásnő szaktársaim. Már hűvös van, és egyre jobban hűvösödik. Itt a tél a nya­kunkon. Mezítelenek vagytok magatok és csalá­­daitok. A most már nagylelkűen fölemelt fize­­téstek még a betevő falat biztosítására sem elégséges. És a most hirtelen beállott drágulás következtében még jobban nyomorogtok, mint a legutóbbi tárgyalás megindításaikor.­­Mun­ka­­adóink­ úgy lá­tszik­ nem akartak és nem akar­nak megnyugvást. Ők állandó bizonytalanságot akarnak teremteni a nyomdaiparban, hogy mily céljai, azt talán ők maguk sem tudnak a bizalmi férfiak igazán sokáig fontolgatott, de mégis nem a legjobb és nem a leghelyesebb el­határozását és ezzel mutassátok meg, hogy min­dent megtettetek a nyomdaipar nyugalmának biztosítására. A mai naptól fogva lazábban vegye tu­domásul vezetőségünk és vegyék tudomásul a nyomdai bizalmi férfiak, hogy a nyomdai munkásság már annyira telítve van keserűség­gel, hogy még egyszer már nem lesz hajlandó ilyen nevetséges és a való helyzetet borzalma­san megmátaló megállapodást magára nézve kötelezőnek elismerni. Tehát nem leszünk haj­landók az általánosság döntése nélkül fölhatal­mazást adni a sorainkból kiküldendő majdani tárgyalóbizottsági tagoknak, a vezetőségünk­nek és bizalmi férfiainknak, ilyen életünkbe vágó döntések el vagy el nem fogadására. Ha mi, a nagy általánosság, döntöttünk volna ezúttal is, ha bennünket megkérdeztek volna, akkor munkaadóink megkapták volna a méltó feleletet. De most szálljunk magunkba. Le­gyünk fegyelmezettek és fegyelmezetten áll­junk csatasorba. Munkaadó uraink pedig vegyék tudomásul, hogy ezúttal még elfogadjuk a nekünk dobott alamizsnát, de fizetésünket a megélhetésre elég­ségesnek nem ismerjük el mindaddig, amíg önökben nem győz a józan belátás és nem emelik fizetésünket a mai drágaság kí­vánta színvonalra. Tipr­ott. 1920 Olcsóbb iskolaszereket. Megnyaltak az iskolák... és egy gonddal is­mét több szakadt a szülők nyakába. A nagy hurok, a rettenetes drágaság szerit bennünket és az iskolák megnyíltával ez a hurok még szü­­kebbre szorult Az apa, akinek két esetleg három iskolába já­ró gyermeke van, rettegve gondolt az új isko­lai évadra, amely szűkre szabott háztartásának kereteit ismét súlyosan fogja megterhelni. Hajdanában, az özönvíz előtt m­ég a hatásos világban, járta valahogyan, hogy a tanító meg­mondotta: „Hozzatok 2 magyarirkát, 2 nyelv­tanárkát, 2 doktandóirkát 2 számtanirkát; az egyik mindegyikből ittmarad az iskolában, a másikat hazaviszitek gyakorolni.“ Akkor még futotta valahogyan a nyolcszor 1 krajcár, vagy a jobb minőségűből a nyolcszor 2 krajcár — és egy hónapra a gyermek el volt látva irkáikkal. De ma? Ma egy elemi iskolai irka 4 koronába kerül, nyolc irka 32 koronába, ha két gyermek jár iskolába, 64 koronába, vagyis egynapi kere­setet fölemészt a gyermekeknek csak irkákkal való ellátása. És ha a szülő csak kissé­­ tö­rődik gyermekeinek iskolai előhaladásával (vájjon melyik szülő nem törődik ezzel?) és nógatja gyermekeit az otthoni szorgalmas tanu­lásra, akkor bizony minden héten kell gyer­mekeinek 3—4 irka, ami a mai szűkre szabott háztartásiban elég jelentős összeg. De eddig csak az inkákról beszéltem. Hol van most még a sok toll, ceruza, rajzpapír, festék, színes trón, leányoknál a horgoláshoz és hímzéshez szük­séges kellékek? Hol vannak még a tankönyvek? Hiszen, ha ezeket mind beszerezzük, akkor ehhez egyheti keresetünk is kevés lenne. Ugyan bárki joggal mondhatná, hogy ildom­talan dolog ilyenek fölött most keseregni, most, amikor jószívű főnökeink ismét mélyen belenyúltak zsebükbe, hogy, ha mindjárt egzisz­­tenciájuk kockáztatásával is, munkásaikat fen­ta­rtsák azon az életszínvonalon, amely minden kulturembernek kijár, és hogy módot adhassa­nak munkásaiknak, hogy gyermekeiket úgy iskoláztathassák, hogy majdan becsülettel lép­hessenek apáik örökébe. Szerény véleményem szerint, habár burkoltan, de talán ez is egyik oka volt annak, hogy főnökeink olyan hatalmas béremelésben részesítettek bennünket az elmúlt hét folyamán. Merész a föltevésem, de talán valami igaz van benne. De nem akarom főnökeinket elkapatottá tenni, mert a nagy dicsérgetést készpénznek veszik és utóbb még a Székely úr által szer­kesztett félhivatalosukban fogják a világ tud­tára adni, hogy ők nemcsak a munkásaikról, hanem még azok gyermekeiről is bőségesen gondoskodnak. Hogy azután ebbe a nagy gondoskodásba hány munkáscsalád pusztul bele és zü­llik el, arról ne essék szó, mert erről már nem tehetnek főnökeink, hiszen a legutóbbi béremelés tárgya­lásakor kijelentették, hogy ők már elmentek az áldozatkészség legvégső határáig és a mos­tanában folyósított béremelésnél többet adni nem tudnak. Ha a bérjavítással nem is, de ezzel azután érje be a nyomdai munkásság és úgy ossza be a fizetését, hogy abból mindenre jus­son; élelemre, ruhára, fűtésre, világításra, szel­lemi tápláléknál, no meg ha az úristen pártfogá­sába vette és megáldotta két-három gyermek­kel, azoknak is­koláztatására is. Ha azután a nagy fizetésünkből nem telik minderre, hát hagy­­junk el ebből egy-két dolgot. Például elmarad­hat a ruházkodás, hiszen öreg rongyainkban is megismerjük egymást. A fűtést is bátran el­hagyhatjuk, leg­alább nem kell majd gyer­mekeinknek vagy asszonyainknak reggeltől­­eétig ismét a szenesboltokat lesni, hogy vájjon mikor lesz fa vagy szén. A mesterséges világí­tástól pedig már úgyis régen elszoktunk, no meg azután ha besötétedik, hát tessék lefeküdni, legalább a fáradt test kipiheni magát és más­nap újult erővel foghat a robothoz. A szellemi táplálkozásról pedig nem is beszélhetünk, hi­szen ma már a rettenetes drágaság folytán ott tartunk, hogy lassan-lassan a fizikai táplálkozá­sunkat is a legminimálisabbra kell szorítanunk. Ilyen körülmények között kell azután számot vetnünk gyermekeink iskoláztatásával is. Igaz, azt szokták mondani, hogy a szülő a gyermekeiért vonja el szájától még a betevő falatot is Rendben van. De mi történik akko­r, ha a szülőnek nincs meg még a betevő falatra valója sem? Akkor honnan szerezze meg gyer­mekei részére az iskoláztatással járó költsége­ket? Ez oly kérdés, amire lehetne feleletet adni, de amely felelet úgyis csak X-ek alakjában lát­hatna napvilágot Azonban azt nem mulaszthatom el, hogy kér­dést ne intézzek az oktatásügyek legfőbb vezető­jéhez. Ha az állam kötelezővé tette az elemi iskolai oktatást, miért nem gondoskodik arról, hogy az iskoláztatással járó költségeket a szü­lők elő is teremthessék? Vagy csak az fontos, hogy a gyermekek iskolába járjanak, de hogy tanulhassanak is, az nem? Azt hiszem, lapunk szerkesztőjében lesz annyi előzékenység, hogy az oktatásügyek legfőbb intézőjének kérdésemre adandó válaszának fog helyet szorítani lapunkban. És én bízom abban, hogy, mint mostanában minden kormánynyilat­kozat, ez is ki fogja elégíteni az érdekelteket és leveszi­k a szülőkről a nagy gondot hogy miből is fogják gyermekeik iskoláztatásához szük­­sé­ges­ anyagiakig, előteremteni. L—mmd)

Next