Typographia, 1970 (102. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

1970. JÚLIUS 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 102.évfolyam * A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA * ,7. szám ALAt 20 FILLÉR Mögöttünk víz — előttünk víz Szorongató reménnyel: hát­ha nem jön.. . Így ültek végig egy napot, így virrasztanak át egy hosszú éjszakát. Az a szerda délelőtt egészen tavaszias volt. Makó sötétzöld, dús gesztenyefái a nyarat idéz­ték. A falvak fölbolydult rend­je — a veszélyt. Az asszonyok nem főztek már aznap. Nem füstöltek a kémények. Délelőtt 11 óra körül az asszonyok nem a konyhában voltak. Az asz­­szonyok a gáton álltak és vár­tak. Hátha nem mozdul to­vább, hátha békében marad a víz. A nagymamák és a gye­rekek a ház előtt ültek. A va­sárnap délelőtti békességet je­lentő kispadokon. közel egy­máshoz, kézenfogva ültek, ami egészen szokatlan, hiszen ké­zenfogva csak séta közben ve­zetik az unokákat. Máskor. De most csak ültek, az udvarokon a kiskocsikon a nagy rózsaszín dunyhák, az öregemberek, akik ülni restellnek, de a gáthoz már nem engedik őket. Klárafalva még nyugodt. Sámsonapátfalvára az ár előtti utolsó órákban értünk. Ott már háború volt. Borostás arcú katonák, rekedt hangig híradósok álltak a kis hídon. „Vétel... Az iskolánál buzgár. Itt is. Nem tudunk embert kül­deni. Tartsatok ki, amennyien vagytok.” Kitartani. A folyó, a kedves Maros, s a nyugodt, kisgyere­keknek­ is biztos Szárazér alat­tomos, megállíthatatlan ellen­ség lett. Makó olyan alacsonyan fek­szik a gátak és a gátakat ostromló vizek között, mintha máris víz alatt lenne. De ez a víz még csak párás, szinte ta­­pinthatóan vizes tavaszi levegő — az eső is szemerkél —, még nem a sárgás, sűrű ár. Az ut­cákon lassú menetben biciklis­ták, biciklisták, biciklisták. Fölfelé, a gáthoz tartanak. Egy ballonkabátos fiatalember le­támasztja a sáros, átázott gá­ton a gépet, s leballag a ma­­kadámúton — ami azelőtt a folyóparton vezetett végig — néhány lépést a vízig. Aztán visszaindul, elfelejtkezik a bi­cikliről, gyalog tart hazafelé. A gátak belső oldalát gumi­csizmás őrök járják végig. Élő műszerként, centiről centire fi­gyelve, hol akad útja a gát másik oldalán zubogó folyó­­nak. Makó és Szeged között az országúton teherautók és te­herautók. Egyforma jelük a szélvédő üvegen: ÁRVÍZVÉ­DELEM. A személyforgalom szinte teljesen szünetel itt. A sámsonapátfalvi gát szakadá­sához pillanatnyi szünet nél­kül hozzák a homokzsákokat. A homokzsákokat kedden délután Szegeden, szép tavaszi napsütésben, a tiszai sétányon iskolások, egyetemisták töltöt­ték. Olyan vidáman, ahogyan az minden gyermekközösség­ben, fiúk és lányok közös munkájában lenni szokott. Ne­vettek és viccelődtek, s aztán eszükbe jutott az ár. De a Ti­sza nyugodt volt. Másnap a kőművesek befalazták a Tiszát. Elzárták az alsó sétány lejá­róit. Azon az éjjelen öntött ki a Maros. GYŐRY ZSUZSA A Szegedi Nyomda árvízvédelmi brigádja homokzsákokat tölt a Tisza-gáton Nyomdászok a gátakon A szegedi nyomdászok hő­siesen védték városukat a fe­nyegető árvíz ellen. A május 22-én elrendelt harmadfokú árvízvédelem ideje óta állan­dó ügyeletes szolgálatot tar­tottak. A szegedi szaktársak éjjel­­nappal, három műszakban vet­tek részt az árvízvédelemben, előbb egy tíztagú brigáddal, majd a munkaszüneti napokon még nagyobb önkéntes csopor­tokkal. Voltak napok, amikor egy-egy ember 200 homokzsá­kot megtöltött és a helyszínre szállított. A szegedi nyomdá­szok csaknem két héten át véd­ték városukat, de közülük töb­ben saját kis otthonukat véd­ték Szőregen, Újszentivánon, Deszken, Kiskundorozsmán. A hódmezővásárhelyi üzem ki­lenc dolgozója közreműködött Makó áttelepítésében, a lako­sok elszállásolásában és élel­mezésében. A vállalat gépkocsijai is be­segítettek az árvízvédelembe. Három nyomdász, mint tartalé­kos katona teljesít árvédelmi szolgálatot. De a szakmába vá­gó munkákkal: feliratok, étke­zési jegyek, karszalagok azon­nali elkészítésével, és még sok más nyomtatvánnyal járultak hozzá a közös erőfeszítésekhez, így nyomtatták A Gáton című honvédújságot is. A Szegedi Nyomdavállalat dolgozóinak szabad szombaton végzett munkájának 40 ezer forint értéke is benne van az adományok között. Azóta tudomásunk szerint újabb ösz­­szeget fizettek be. Dicséretére kell mondanunk a Szegedi Nyomdavállalat nő­dolgozóinak, hogy amíg férfi társaik a gátakon harcoltak az ár ellen, addig ők pótolták a közben így kiesett munkaerőt. Szép példáját adva a munkás­összefogásnak. Dolgozóink és vállalataink segítsége az árvízkárosultaknak Szakszervezetünk tagjai a pusztító vész első pillanatai­ban a gyors segítség fontossá­gának tudatában önfeláldozóan kapcsolódtak az országos moz­galomba. Lapunk zártáig 2 261 955 forintot fizettek be csekkszámlák útján az árvíz­­károsultak megsegítésére. A készpénzadományokon felül nem kisebb jelentőségű az anyagi segítség. Ilyen adomány például a Duna Papírgyár 15 021 kiló parafi­­nált nátron csomagolópapírja (ér­téke 182 054 forint) és a dunaújvá­rosi papírgyár küldeménye: 05 mé­ter mázsa hulladék búza takarmá­nyozás céljára, 480 kiló filc, 43 má­zsa deszka, 1 vagon gömbfa. A Csepeli Papírgyár 4 ezer kiló hullámdobozt, 4­5 ezer kiló hul­lámtekercset, 500 kiló zsineget 140 ezer forint értékben, továbbá 36 vaságyat sodronnyal, 136 matracot 30 ezer forint és 400 kiló használt nemezt takarónak, mintegy 4 ezer forint értékben juttatott az ár­vízkárosultaknak. A Diósgyőri Pa­pírgyár az említettekhez hason­lóan ugyancsak a pénzadományon felül posztót, vaságyakat, takaró­kat, lemezhordókat, faládákat kül­dött, a Csomagolóanyaggyár pedig 420 ezer forint értékű polietilén és papírárut, összegezve a Papíripari Vállalat gyáregységeinek termé­szetbeni küldeményeit, ezeknek ér­téke eléri a két és fél millió forin­tot. A sok-sok önzetlen felajánlást, melyek a hozzánk érkezett levelek­ből kitűnnek, lapunk szűk terjedel­me miatt nem tudjuk olvasóink elé tárni. Annyit azonban még el kell mondanunk: a csupán néhány dol­gozót foglalkoztató vidéki szer­kesztőségektől, a fővárosi és vidé­ki kiadói dolgozóktól egészen a leg­nagyobb nyomdákig és papíripari gyárakig a pénzbeli adományokat megtoldották még a vállalati fej­lesztési alapból. Így például az Egyetemi Nyomda 400 000, a Fővá­rosi Nyomdaipari Vállalat 100 000, a Magvető Kiadó 10 000, a Fejér me­gyei Nyomda 90 000 forint segélyt nyújtott. Befejezésül említsük még meg az Alföldi Nyomda dolgozóinak érté­kes felajánlását: vállalták egy sok­tagú család részére, körülbelül 200 000 forint értékű családi ház fel­építését, ezen kívül szombatonként és vasárnaponként kétkezi munká­val járulnak hozzá, hogy „megin­duljon az élet a romokon”. Nyíltan, kertelés nélkül Egy izgalmas értekezlet a Szentendrei Papírgyárban A brigádvezetői értekezlet inkább vitadélutánhoz hason­lított, mint a megszokott — s valljuk be: megint! — érte­kezletekhez. Szerencsére, mert ezen a két órán senki sem unatkozott. A vitapartnerek szinte egymás szavába vágva érveltek, helyeseltek, igazat adtak, majd megint ellent­­mondtak egymásnak. A témát Balla Miklós, az üzemi bizott­ság elnöke „dobta be”. Az ér­tekezlet a szokásos módon in­dult, de egyszer csak felrázta a résztvevőket az előadó né­hány mondata.­ ­ HELYSZÍN: Szentendrei Pa­pírgyár. TÉMA: A szocialista brigá­dok elmúlt évi munkájának eredményei és — főként! — hiányosságai, s a patronálok felelőssége. A témáról még röviden csak a következőket jegyzem meg: 19 brigád nevezett be az el­múlt évben a szocialista bri­gádmozgalomba. Ez körülbelül 250 ember, a gyár egész kol­lektívájának egyharmada. Az idén a legmagasabb kitünte­tést, az aranykoszorús jelvényt a papírgépen dolgozó Táncsics Szocialista brigád nyerte el. Több szó az értekezleten sem esett az eredményekről, annál több a hibákról, az elvárások­ról. „Ha ez a kétszázötven em­ber valóban szocialista módon dolgozna, nem volna ennyi gondunk!” Ez volt az a bizo­nyos mondat, ami fölrázta a résztvevőket, a gőzölgő, illa­tos feketekávét kavargató hall­gatóságot. Az előadó aztán sorolta a gondokat: a brigádpatronálók nem viselik szívükön eléggé a gondjaikra bízott közösségek látogatását, nevelését. Mint el­ső, s legkisebb hibát említet­te, hogy a brigádok nem veze­tik kellő figyelemmel a naplót. Pedig annak nemcsak formá­lis jelentősége van. A brigád onnan emelhetné ki a terme­lésére vonatkozó számokat, sa­ját munkáját a legjobban tud­ná ellenőrizni és figyelemmel kísérni, ha a naplót gondosan vezetnék. Tíz év alatt alig fejlődtek „Nem említem a szinte már elcsépelt kérdéseket: vegye­nek részt többen a politikai oktatáson, próbáljanak közös programokat szervezni. Nem, mert ezek mellébeszélések, nem érintik a lényeget.” Mi a lényeg? — figyelt fel a hallgatóság. „Minőségi változásnak kell végre bekövetkeznie. Van olyan brigádunk, amely tíz éve együtt dolgozik és alig fejlő­dött valamit. Előbbre kell jut­nunk a munkához való vi­szonyban és a társadalmi tu­lajdon kérdésében.” Egymás után jelentkeztek a hozzászólók. Varga Ferenc főmérnök: — Való igaz. A brigádmoz­galomnak fejlődésen kell ke­resztülmennie. Nem az a lé­nyeg, hogy minél több brigád legyen, hanem a meglevő kol­lektívák közös munkája, kö­­­zös gazdasági eredményei a fontosak. A brigádok vállalá­saiban első helyre kell tenni a termelési eredményeket. Ma már nem lehetnek vállalási pontok az ilyen jellegűek. Nem késünk, betartjuk a munka­időt, nem fogunk igazolatlanul hiányozni! Valljuk be, nevet­séges, ha egy szocialista bri­gád naplójában ilyen felaján­lásokkal találkozunk, hiszen minden rendes munkás meg­határozói ezek az úgynevezett szocialista vállalások. — Ma már arra van szük­ség, hogy keményen dolgoz­zunk, az előirányzott mutató­kat feltétlenül teljesítsük, s lehetőleg még azokon felül is nyújtsunk valamit. Eredmé­nyek kellenek, s nem az apró negatív jelenségek elleni ha­dakozás. A szocialista brigád címe kötelez Szabó József párttitkár meg keményebb szavakkal fordult a hallgatósághoz: — A technikai fejlődés olyan nagy volt saját üzemünkön be­lül is, hogy erre kellett kon­centrálni. A szocialista ember­típus nevelése terén nem so­kat értünk el. Amit bárme­lyik rendes munkás elvégez, azt néha egy szocialista bri­gádtag nem látja el. És sajnos nagyobb hatása van a többiek­re a rossz példának. Ez egy szocialista brigád, így dolgoz­nak? Azonnal készen állnak a kívülállók a lebecsülésre, ál­talánosításra. Czifferi József szb-titkár a védelem nevében kért szót. — Ne feledjük el eredmé­nyeinket. A 19 szocialista­ bri­gád azért megteremtette a törzsgárdát. S a munkában sem hátul kullognak. Az sem lebecsülendő,­­hogy összejár­­nak a brigádtagok, kirándulá­sokat szerveznek, a kultúrte­remben is sokan találtak ott­honra. Hosszú utat tettek meg a vándorzászlóig A Nógrád megyei nyomdá­szok is joggal lehetnek büsz­kék eddig elért eredményeik­re. Nagyon mélypontról in­dultak, néhány elavult géppel, zsúfolt, egészségtelen helyisé­gekkel. Többször költöztek. Ahogy a velük szemben tá­masztott igények növekedtek, úgy szaporodott a létszámuk, és egy-egy új gép mindig örö­möt jelentett az egész kollek­tíva számára. Különösen je­lentős fejlődést értek el az utóbbi években a technikai felszereltségben csakúgy, mint a nyomdász törzsgárda kiala­kításában. Megváltozott szo­ciális és munkakörülmények között fejthetik ki ma már a mindannyiunk számára hasz­nos tevékenységüket, bár az élet talán még ennél is gyor­sabb fejlődést kíván. Az elmúlt tíz év alatt öt­ször nyerték el az Élüzem cí­met, és legutóbb a Kiváló vállalat címet, most pedig a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. A pályázatot komoly feltéte­lekhez kötik ilyen nagy kitün­tetésnél. Ezeknek a feltételek­nek csak úgy tudtak eleget ten­ni, hogy ki-ki a maga munká­jával kapcsolódott az egész kollektíva tevékenységéhez. A vezetéstől kezdve a szedők, korrektorok, gépmesterek, be­rakónők, könyvkötők és se­gédmunkások tevékenysége szoros egységben van ebben az üzemben, és ez a ..siker zá­loga. Tavaly az­ előző évhez vi­szonyítva több mint 13 szá­zalékkal növelték a terme­­­­lést, és ebben különösen je­leskedtek a balassagyarmati telep dolgozói, akik a válla­laton belül Élüzem címet nyertek. A vállalat bátran élt a le­hetőségekkel és saját fejlesz­tési alapján felül hitelt is igénybe vett új, modern gépek, berendezések beszerzésére. En­nek haszna már megvan. A géppark korszerűsítésével pár­huzamosan gyártmánykorsze­rűsítés történt, amivel a mi­nőséget javították, a költséget csökkentették és a munkát termelékenyebbé tették. A vállalat gazdálkodásának hatékonysága lényegesen ja­vult. A teljes nyereségrészese­dés 56 napi munkabérnek fe­lelt meg az elmúlt évi ered­mények alapján. A vállalat javuló gazdálko­dása természetesen kihatott az egész kollektíva anyagi érde­keltségére is. Ha a béren kí­vüli juttatásokat is figyelem­be vesszük, 1969-ben az előző évihez viszonyítva 20,2, tavaly pedig 21,3 százalékkal növeke­dett a Nógrád megyei Nyom­­­daipari Vállalatnál az egy fő­re jutó átlagjövedelem. A nyomdászok szívesen ver­senyeznek, és hogy eredménye­sen is, azt a vörös vándorzász­ló elnyerése bizonyítja a leg­jobban. Ma már 14 brigádjuk vesz részt a szocialista brigád­mozgalomban, és az idei ered­mények is biztatók. Az elmúlt negyedévben például 25 százalékkal ter­meltek többet — holott lét­számuk csak 10 százalékkal növekedett —, mint egy év­vel ezelőtt, és nyereségük is 454 ezer forinttal több. Már korábban szó volt ar­ról, hogy mélypontról indult annak idején ez a vállalat és ért el a vándorzászlóig. Útja a jövőben is felfelé ível, leg­alábbis a kézzelfogható jelek szerint. Új ötéves tervében 50 millió forintos ráfordítással lé­tesülő­ új nyomdaüzem szere­pel. A terveket megvalósító emberekről­, sem feledkeztek meg. Szakmai továbbképzésen vesznek részt a dolgozók közül számosan. " Az­ utánpótlás neveléséről is gondoskodtak, érettségizett tanulókat iskoláztak be a bu­dapesti tanulóintézetbe és a békéscsabai szakközépiskolá­ba, és számukra ösztöndíjat adnak. Szeretik üzemüket a nógrá­di nyomdászok és ennek na­gyon sok jelét lehet tapasztal­ni a termelési eredményeken kívül is. Az utóbbi időben egyre többen újításokkal is se­gítenek az előrehaladásban. Gépekkel dolgoznak és a bal­eseti veszély itt sem kisebb, mint másutt, de a baleseti mu­tatóknál csak ezrelékekről le­het szó. A nógrádi nyomdászok el­nyerték a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Legkiválóbbjaik közül Szvobo­­da Zoltán műszaki vezető, Gre­gor József művezető, Fekete Albertné berakónő és Tóth Gyula könyvkötő a Könnyű­ipar kiváló dolgozója kitünte­tést, tizenegy dolgozó pedig a kiváló dolgozó kitüntetést kapta­­­(Nograd) A salgótarjáni nyomda Stol­­lár Béla szocialista brigádjá­nak tagjai ajándékokkal, ru­­haneműekkel kedveskedtek a gyermeknap alkalmából Nyit­­rai Erikának. A kislány édes­anyja tragikus hirtelenséggel hunyt el, aki a brigádnak meg­becsült tagja volt A közömbösség cinkossággá fajulhat Balla Miklós újra negatívu­mokat, méghozzá súlyos visz­­szásságokat említett: — Nézzük csak meg, hogyan állunk a társadalmi tulajdon­nal? Egyéni érdekből tudunk szólni, ha a mi öltözőnkből a ruhánkat vinné el valaki, bi­zonyára nem hagynánk szó nélkül, de a társadalmi tulaj­don érdekében nem emel szót senki. Ki kérdezi meg: Ko­mám, mit dugdosol a ruhád alatt? Ki rója meg a „zár­specialistákat”? A kilincsek, a csapok leszerelőit? Érezzük annyira magunkénak végre már az üzemet, hogy fogjunk össze a fosztogatók ellen. A többi hozzászóló beszélt még az üzemvezetők felelős­ségéről, akik nem törődnek eléggé a brigádokkal, nem ké­rik segítségüket, nem használ­ják fel tanácsaikat. Mások azt mondták el, hogy ha ezen az értekezleten sikerült megálla­pítani a fontossági sorrendet, akkor a legközelebbi értéke­lésnél is ezek szerint járjanak már el. Ne lehessen első a szo­cialista brigádok versenyében egy kollektíva csak azért, mert jól vezetik a naplót, s a tagok meglátogatják beteg munkatársukat. Még színházba is eljárnak , de a munkában nem járnak az élen. A krónikás, aki szintén nem unatkozott a Szentendrei Pa­pírgyár brigádvezetői értekez­letén, úgy érzi, az, hogy nem csak az eredményekről beszél­tek, hanem a hibák őszinte és kendőzés nélküli feltárásáról is, nagy eredmény. Gy. Zs.

Next