Ügyvédek lapja, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-13 / 19. szám

Budapest, 1905. Melléklet az „Ügyvédek Lapja“ 19. számához Május 13 JOGESETEK. A MAGYAR KIRÁLYI CURIA, A KIRÁLYI TÁBLÁK ÉS A MAGYAR KIRÁLYI KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI. Köztörvényi ügyek. A jövedéki kih­ágási eljárás során megállapított feljelentői jutaléknak végrehajtási lefoglalása tiltó törvénybe nem ütközik, a­mennyiben tehát a vég­rehajtást szenvedettnek ily igenje a kincstárral szemben valóban fennáll, az le­foglalható és a behajtásra fel­jogosított ügygondnok a szükséges lépések meg­tételére feljogosítottnak tekintendő. Nem pótolja ennek hiányát az, hogy a fel­jelentés következtében megindított jövedéki kih­ágási eljárás során a bírság összege kiszabatott és a harminc­ad kiv. utasítás 673. §-a szerint a feljelentőt jutalomkép a bírság egyharmad része illeti, mert ez a szabályrendeletnek olyan elvi intézkedése, melynek alkalmazására nem a bíróság, hanem az illetékes pénzügyi hatóság van hivatva. Feljelentői jutalék a bíróság állal a kincstár ellen csak akkor ítéhető meg, ha a feljelentő igazolja, hogy pénzügyi hatósági határozattal ezen jutalék megállapittatott. A budapesti kir. törvényszék , Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Dr. K. Gy.-nak, mint N. J. engedményesének R. R. elleni végrehajtási ügyében dr. K. Gy. ügyvéd, mint ügygondnok feljogosittatott a végrehajtást szenvedett R. R.-nek a kir. kincstártól feljelentői jutalék fejében állítólag járó és végrehajtásilag letiltott köve­telés behajtására. Ezt a követelést érvényesíti felperes keresetében, kérve a kincstárt 4816 korona feljelentői jutalék bírói letétbe helyezésére köteleztetni. R. R.-nek ez a követelése a kereset szerint azon alapszik, hogy jövedéki kihágás miatt feljelentette P. I.-t és ezért neki, mint fel­jelentőnek, a harminczad hivatali utasítás 672—673. §-ai szerint a pé­nzbüntetés egyharmada feljelentői jutalék czimén jár. Alperes általánosságban azt a kifogást tette, hogy ily természetű követelés elbírálására a bíróság hatáskörrel nem bír és hogy ily köve­teléseknél a bírói beavatkozás általában és különösen ily természetű követelések lefoglalása ki van zárva, kivált a jelen esetben, a­midőn a feljelentés titkosan történvén, a fennálló szabályok értelmében a fel­jelentő neve titokban tartandó és a feljelentő kilétét a kincstár sem tudja. Alperesnek ezt a kifogását a kir. törvényszék alaptalannak találta, mert a jövedéki kihágási eljárás során megállapított feljelentői jutaléknak végrehajtási lefoglalása tiltó törvénybe nem ütközik, a­mennyiben tehát a végrehajtást szenvedettnek ily igénye a kincstárral szemben valóban fennáll, az lefoglalható és a behajtásra feljogosított ügygond­nok a szükséges lépések megtételére feljogosítottnak tekintendő, és mert azt nem akadályozhatja az a körülmény sem, hogy a feljelentés titkosan történt, mivel az érvényben levő 1842. évi harminczad hivatali utasítás azon intézkedéséből, mely szerint a feljelentés egyik kelléke, hogy azon intézkedéséből, mely szerint a feljelentőnek meg kell jelölnie nevét, állását és tartózkodási helyét, nyilvánvaló, hogy a feljelentő ki­léte a pénzügyi hatóság előtt ismeretes, illetve megállapítható, a titok­ban tartás pedig nem terjeszthető ki per esetére. Alperes továbbá tagadta, hogy R. R. lett volna a feljelentő és hogy most nevezettnek jutalom czimén bármi is járna a kincstártól. Valamint tagadta azt is, hogy a jövedéki eljárás már befejeztetett és annak folyamán feljelentői jutalom, vagy jutalék czimén bármi is megállapíttatott volna R. R. részére és előadta, hogy erről a letiltás vételekor a bírósági végrehajtó értesíttetett. Végül azzal is védekezett az alperes, hogy titkos feljelentés esetén a pénzügyi hatóság a feljelentőnek előmutatásra szóló bárczát (bizonyítványt, utalványt) ad ki és igy, a­mennyiben feljelentői jutalék egyáltalán megállapíttatik, azt egyedül a tárcza (utalvány) felmutatója veheti fel és illetőleg a kincstár csak annak fizet, a­ki az ut­alvány­­nyal jelentkezik. Alperesnek ezt az utóbbi védekezését a kir. törvényszék nem találta elfogadhatónak, mert abban az esetben, ha a feljelentő részére jutalom megállapíttatott s az a feljelentő hitelezője részéről lefoglaltatik, az annak megfelelő összegnek birói letétbe helyezése a kincstárra nézve jogsérelemmel nem jár, mivel ily letétbe helyezés pótolja a fizetést s azzal a következménynyel jár, hogy a feljelentő részére kiadott utalvány (tárcza) felmutatójának a kincstár ugyanazt az összeget nem tartozik többé kifizetni. Minthogy alperes nem tagadta felperesnek a jövedéki birság ki­szabására és befizetésére vonatkozó válasziratbeli előadását, s mint­hogy ugyanazt a végirathoz G) alatt csatolt végzés tartalma­s felperes ahhoz fűzött előadásának alperes által nem tagadott lényege is bizo­nyítja, a kir. törvényszék a felperes által ez irányban felajánlott bizo­nyítás mellőzésével valónak tekinti ugyan felperesnek azt az állítását, hogy a feljelentett ellen a pénzügyi hatóságok részéről 14.448 kor. birság lett kiróva s hogy ennek egy harmada már befizettetett; felpe­rest keresetével mégis elutasította, mert úgy találta, hogy a behajtani kívánt követelés a kereseti jogalapon nem érvényesíthető. Az 1842. évi harminczad hiv. utasításnak a keresetben hivatkozott 673. §-a szerint ugyanis a feljelentőt csak a befolyt pénzbüntetésből s csak abban az esetben illeti egy harmad rész jutalomkép, ha a felje­lentés jövedéki kihágás felfedezésére és büntető ítélet hozatalára veze­tett. A 688. §. kifejezetten is kimondja, hogy a feljelentőt illető jutalom csak akkor adandó ki, ha a kiszabott pénzbüntetés tényleg befolyt. Minthogy pedig felperes nem is állította, annál kevésbé bizonyí­totta, hogy a feljelentett személy ellen bírósági büntető eljárás létetett folyamatba s annak eredményekép a feljelentett pénzbüntetésre ítéltetett és a pénzbüntetés befolyt volna, sőt előadásából, de a G) alatti vég­zésből is megállapítható, hogy a 14.448 kor. pénzügyi hatóságok által birság czimén lett kiróva, ennélfogva kétségtelen, hogy a szóban levő jövedéki kihágási esetből kifolyólag a kereset a harminczad hiv. utasí­tás most idézett 673. §-ára sikerrel nem alapítható. Igaz ugyan, hogy a harminczad hiv. utasítás nem zárja ki, sőt 672. §-a meg is állapítja általánosságban a feljelentők jutalmazását, a­miből következik, hogy jövedéki kihágás feljelentése esetén a feljelentő igényelhet jutalmat, tekintet nélkül arra, várjon a sikerrel feljelentett jövedéki kihágás büntetőbírósági eljárás útján, vagy pedig ennek mellő­zésével az 1883: XLIV. t.-cz. szabványai és a vonatkozó rendeletek értelmében csupán pénzügyi hatósági (bírságolási) eljárás útján torol­­tatott-e meg. Ezen az alapon azonban, még ha a kereset erre az alapra fektettetnék is s a kereseti kérelemben ily irányú kérelem­ben foglaltnak volna is tekinthető, felperes kereseti kérelme szintén nem volt teljesít­hető. Felperes ugyanis csak annak a bizonyítására vállalkozott s illető­leg az előadottak szerint bizonyította is, hogy a feljelentett személy a pénzügyi hatóság részéről birságoltatott s a birság egy részét be­fizette.­­ Felperesnek azonban nemcsak ezt, hanem, minthogy a harm. hiv. utasítás 673. §-ának esete fenn nem forog, alperes tagadásával szem­ben azt a döntő tényt kellett volna bizonyítania, hogy a bírságolási eljárás folyamán a feljelentő részére egy bizonyos jutalomösszeg meg­állapíttatott vagy legalább valamely alapon előjegyzésbe vétetett. Ezt azonban felperes nem is állította. Ennek a bizonyítása pedig a fen­­forgó esetben azért lényeges és szükséges, mert a harminczad kiv. uta­sítás 673. §-ban meghatározott egy­harmadról a per adatai szerint szó nem lehetvén, a feljelentőt a kincstárral szemben megillető követelési jog ez esetben csak úgy volna megállapítható, ha a feljelentő jutalom igényét bejelentette, annak megállapítását kérte s ezen igénye egyszer­smind jogosultnak elismertetett és jutalom megállapítására vezetett volna, mivel csakis ebben az esetben lehetne a feljelentőre nézve a jog érvényesítésének a lehetőségét oly értelemben beállottnak tekinteni, hogy annak alapján a kincstárral szemben mint igénylő léphessen fel. Míg e jogalkotó tények nélkül, figyelemmel arra is, hogy a juta­lom a tényleg befizetett bírsághoz irányítva szokott megállapíttatni, már­pedig maga a bírság, ha egy része be is fizettetett, be nem fizetett részében esetleg elévülés, elengedés, behajthatatlanság folytán vagy

Next