Ügyvédek lapja, 1919 (36. évfolyam, 1-17. szám)

1919-02-01 / 5. szám

2 • ÜGYVÉDEK' LAPJÁ' ben az Ipartörvény 96. §-a szerint a szolgálata megszűnik, minden kárpótlás nélkül. Tehát akkor is, ha 1914. jul. 25-én vonult hadba. Lehetséges, hogy fél vagy egész fizetést kaptak a katonaságuk alatt, de, ha nem állapítható meg felel­ azon akarata, hogy a szolgálat nem szűnt meg, olybá veendő, mint aki segélyben részesült, mely­ből a szerződés fennállására következtetni nem lehet. Hasonló helyzet áll elő akkor is, ha a munkavállaló 1914. júl. 25-ike után lépett be és vonult aztán hadba, kivéve, ha a vissza­vételre szerződést kötöttek a felek. Az 1. §. második bekezdésében, munkaképtelenség esetére, a szolgálatnak ott szabályozott meg­szüntetésével járó igényein kívül a munkavállaló végkielégítést is követelhet. A katonai szolgálatot, bármily minőségű is volt, védi a ren­delet, de csak az esetre, ha a katonaság (akár besorozás, behívás vagy bevonulás után szűnik meg) o­k­a a szolgálati viszony meg­szűnésének. Tehát a katonai szolgálat alól való felmentés semmi­kép sem alap, semminemű igényre, mert a munkavállalónak nem idézett elő változást szolgálatában. A rendelet 3. §-a szerint az írásbeli felmondás kötelezettsége csak a munkaadót terheli, mert a munkavállalóra ezen szakasz utolsó bekezdése az ipartörvény rendelkezéseit teszi kötelezővé. Ha azonban a munkaadónak joga nyílik a 6. és 7. §§. szerint azonnali felmondásra, természetszerűleg, nem kell írásbeli felmondás. Ezen szakasznál fontosnak tartom megjegyezni, hogy a második bekez­désben felsorolt állásoknál nem annyira a megjelölés,, mint inkább az fontos, hogy valóban mit töltött be s mi volt a felek akarata. Előfordul ugyanis pl., hogy egyes iparágakhoz szakértő üzletvezető szükséges, ha a tulajdonos megfelelő előképzettséggel vagy gyakor­lattal nem bír, ha ilyennek jelentik be, de közös megegyezéssel ál­landóan kisebbrendű foglalkozást töltött be, úgy kétségtelen, hogy a tényleges állapot az irányadó. Viszont, ha valaki kisebb terje­delmű állásra vétetett fel, de valóban nagyobb, pl. titkári állást töltött be, felek akarata szerint, úgy őt a titkári egy évi felmondási idő illeti meg. A rendelet 4. §-ának keretén belül megtörténhetik, hogy az 1914. júl. 25-ike után munkát vállaló szolgálati szerződése, bevo­nulása után szűnik meg, kérdés lehet, hogy ezen ideje számításba vétetik-e s ily esetben, mihez van igénye ? Véleményem szerint csupán végkielégítéshez van joga, olyan, mint az 1914. júl. 25-én ott nem alkalmazottaknak. Ezen szolgálatban nem töltött, de még hátralevő ideje, szünetelőnek nem tekinthető. -- Továbbá kérdés lehet, hogy ezen (még pl. hátralékos 1^-2 esztendeje) ideje, lesze­relése után pótolható-e, kívánhatja-e, h­ogy a munkaadó, a fix szerződésből le nem szolgált hátralékos* idejére visszafogadja. Te­kintettel arra, hogy a 8. §. harmadik bekezdése csak végkielégítés­hez való igényüket ismeri el, az Ip.-törvény fen­d hivatkozott sza­kasza értelmében szolgálatuk akkor is megszűnt, ha még nem telt le a szerződés ideje. Ezzel kapcsolatosan megemlítem a 8. §-hoz illő azt az esetet, amikor egy tartósan szabadságolt katona szolgálatba lép leszerelés előtt, de — mon­djuk, ez év elején újból behívják, mivel az öt leg­fiatalabb korosztályhoz tartozik. Mit tartozik a munkaadó fizetni? Véleményem szerint ennek szolgálata az ipartörvény 96. §. értelmé­ben megszűnik és ugyanehhez az 1876. évi XIII. t.-c. 10. szakasza is vonatkozik, — mert tartós szolgálatra s nem hadgyakorlatra vo­nul be. Felmondási időre járó fizetés az 1914. jul. 25-ike után be­lépőt nem illeti, — de ami a fő, ezek azokat az állapotokat védik, amikor 1914. jul. 25-én vagy azután szolgálatban lévők szolgálatainak megszűnésére hadbavonulás esetére s nem a hadból visszatért, új állásba lépőkre vonatkoznak. A próbaidő tekintetében a rendelet 5. §-a a kikötött próbaidőt szabályozza. Minthogy a próbaidőt eddig nem kellett kikötni, kér­dés, hogy a nem kikötött próbaidő meddig tart s mi az irányadó. Az ipartörvény 88. íj-a szerint egy heti próbaidő az irányadó. Ugyanis ez az 5. §, egy hónapi maximális próbaidőt kötött ki s az utolsó bekezdés a rendelet előtt kikötött hosszabb próbaidőt rövidíti meg, tehát a r­endelet életbelépése után nem lévén az idő megálla­pítva, az eddigi törvényi intézkedés maradt fenn hatályában. A rendelet 6. §-a az ipartörvény 94. és 95. §§-ait ismeri el az azonnali felmondás alapjául. A­ 7. §. tehát, amely súlyos hibát említ, az alkalmazott oly tevékenységét tételezi fel, mely a 6. §. alá nem vonható. Eddig az ipartörvény kimerítette az eseteket, leg­alább is ez alá vont és magyarázott minden oly okot, mely azon­nali felmondásra alkalmas volt, úgy látszik a forradalom és ezzel összefüggő olyan speciális eseteket kíván ide vonni, mely kétség­telenül nem volna az ipartörvény 94. és 95. §-ba magyarázni. Azt nem akarom feltételezni, hogy a 6. §. tévedésből maradt volna benne. A végkielégítés összegének megállapításával oly értelmezést is hallottam, hogy a 8. §. első bekezdése szerint a két­évenként jutó­­ havi munkabér különböző összegű, aszerint, mint az első 2 év, vagy a többi két év után illeti,­­ pedig ez helytelen felfogás, mert a rendelet szerint is világos, hogy már az első 2 évi szolgálat után járó­­havi végkielégítés az utolsó évi munkabérnek egy hónapra eső része. Már­pedig a kiszámítása csak úgy értelmezhető, hogy a munkavállaló a mai fizetésének egy havi részét követelheti, akár szolgálatban állott, akár szünetelt a szolgálata, akár csak a 8. §. A harmadik bekezdése esetében, az ott megállapított időtartamra kö­vetelheti is a kiszámítást. A nyolcadik szakasz harmadik bekezdése magyarázatra szorul, mert nem tűnik ki, hogy a rendelet alkotói mit értettek az alatt, hogy a szolgálat m­egszünhetik, az 1914. júl. 25-ike után belépőkre, a besorozás, behívás, vagy bevonulás után. Véleményem szerint a két első eset esetleg okot adott a felmondásra, s ez az ipartörvény 96. §-a alól akarja kivenni a később hadba vonulókat, mely esetben végkielégítést kérhetnek. A bevonulás utáni megszűnés esete pedig előfordulhat úgy, hogy bevonulás dacára a munkaadó egy­ ideig szerződésileg fizette a járandóságát, de a bevonulás soká tartván, megszüntette a szerződést. Hasonló az eset akkor is, ha határozott idejű szerződés a bevonulás után szűnik meg a szerződés szerint, melyről fentebb tettem említést. Kérdés lehet, hogy a végkielégítés hányszor illeti meg a mun­kavállalót pl. 1914. júl. 25-ike után 2 cégnél szolgált 1—1 évig s közben és utána katona volt.. Vagy ugyanazon cégtől két ízben vonult be, kaphat-e ettől kétizben végkielégítést ? Szerintem a kor­mány célja volt, hogy az alkalmazott teljesen pénz nélkül ne legyen háború után, ha valamely cégnél egy évet szolgált volt, de azt nem akarta, hogy jogosulatlan hasznot szerezzenek. Igaz, hogy ezen szakasz nem mond ellene a többszöri végkielégítésnek, de — sze­rintem — a végkielégítés fogalma mond ellen és a munkavállalót csakis az utóbbi munkavállalótól illeti végkielégítés, mert azáltal, hogy hozzá nem akart visszatérni, a köztük lévő kapocs az új­ munkaadó közbelépése folytán megszakadt. Természet szerint, ha valaki végkielégítésre adja be keresetét az első ellen és nem tűnik ki, hogy ő máshol is volt azután, sem az, hogy ilyen igénye van,­­ a bíróság megítélheti. Azonban ez esetben, a második ellen be­­­­adandó kereset tárgyalása során felhozott kifogás figyelembe veendő és másodízben esetleg csak részleges végkielégítés ítélhető meg, ha az hosszabb tartamú volt.­­ Ha a munkavállaló felmondással távozott a katonasághoz, nem­­ lehet kevesebb joga a végkielégítéshez, mint annak az alkalmazotta­á­nak, akinek a 8. §. harmadik bekezdése szerint szolgálata e nélkül­­ megszűnt. A nyugdíjból való leszámítás kérdésénél több eset fordul elő.­­ Lehetséges, hogy a munkavállaló megadja a nyugdíjat, akkor ter­­­­mészetszerűleg az egész végkielégítési összeget levonhatja. Lehetsé­ges, hogy a vállalatnak nyugdíjintézete van, melynél a nyugdíjat az alkalmazott és a munkaadó képzik befizetéseik által. Ez esetben, szerintem, a munkaadó a munkvállaló részét, befizetése arányában, nem jogosult levonni, ha pedig a munkaadó viszont biztosítja ma­gának az alkalmazottak nyugdíjait, úgy levonhatja teljes ösz­­szegében. Sok igazságtalanság melegágya lehet a 10. §, is, mert, amit ez a rendelet kimond, azt követni kell, ami ebből hiányzik, azt a bírói gyakorlat pótolhatja a méltányosság szem előtt tartásával. — Kérdés lesz különösen, hogy egyes szakmáknál, melyben a való­ságos munka a háború alatt és ma is szünetel és szünetelt és emiatt békebeli fizetést kaptak az alkalmazottak, — a hadból visszatérő ilyen alkalmzottakat mily összegű fizetés illeti. A bírói cognitio fogja megmutatni a helyes irányt, — ha az azon, vagy hasonló vál­lalatnál, ilyen alkalmazottak egyebet nem kaptak vagy mellékesen sem kereshettek, úgy a visszatérő ilyen alkalmazott sem kaphat többet, az itthonmaradottnál, — azok az egész idő alatt viselték a háború áldatlan súlyát, tehát ezen rendelet szerint sem kívánhat­nak amainál többet. Sújtani fogja az 1914. júl. 25-ike után bevonult alkalmazotta­kat ez a rendelet az esetben, ha az alkalmazott 1918. szept. 26-ika után, de ezen rendelet életbelépése előtt halt el és még nem tért volna szolgálatába, mert nincs alap arra, hogy akár felmondási időre, akár végkielégítésre igényt tarthasson az arra jogosult. A ren­delet 11. §-a ugyanis megkívánja, hogy az alkalmazott a szerződés tartalma alatt, de nov. 26-ika után haljon el, vagy pedig az 1. §. szerint szolgálata szüneteljen, az első esetben visszaható erőt nem adott a rendelet s így részére mi sem ítélhető meg. Az ezer eset, melyet a való élet fog felszínre hozni, úgy sem volna kimeríthető cikk, vagy munka keretén belül. Jó lesz, ha a rendeletben foglalt kérdések egyöntetű megoldást fognak nyerni s ezért a bíróság elvi jelentőségű határozatokat fog provokálni. . Mindenesetre még tartozom felhívni a figyelmét mindenkinek a IX. néptörvény 3. §-ára, mert még eldöntetlen az a kérdés, hogy irányadó-e a Pp. 5. §. azon rendelkezése, hogy a felperes által elő­adott érték irányadó-e a hatáskör megállapítása szempontjából, melyet különben is a Ik. néptörvény 7. §-a úgyis gyengített. Mert a keresetben ugyanis előadja felperes, hogy mennyi volt a békebeli fizetése és azt, hogy kérelme, mily összegre irányul. Sokan azt az álláspontot foglalják el, hogy a békebeli fizetés irányadó, ennek el­lene mond a Pp. hivatkozott szakasza, mely a felperes követelését tekinti alapul s ez részben, ezen rendelkezés keretén belül igazság­talan is lehet, mert a követelések sok esetben túlzottak lesznek. Ezen szakaszhoz még azt jegyzem meg, hogy ha az évi fizetés (3. §­) a 24.000 koronán felül van, a kereseteket az elöljáróságnál, mint elsőfokú iparhatóságnál kell megindítani először, nehogy a kereset a limire visszautasíttassék, vagy az emelendő pergátló kifogásnak hely adassák. Ugyanis az anyagi rendelet 1. §-a a IX. néptörvény 3. §-a szerint a munkásügyi bíróság hatáskörébe tartozó pereket

Next