Ügyvédek lapja, 1920 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1920-06-01 / 11. szám
XXXVII. évfolyam. Budapest, 1920 junius 1. 11. szám. ÜGYVÉDEK LAPJA JOGI ÉS ÜGYVÉDTÁRSADALMI HETILAP A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KÖR HIVATALOS LAPJA SZERKESZTŐSÉG : Budapest, VI., Nagymező utca 29. sz. Telefon: 27—88. KIADÓHIVATAL. Budapest, VI., Teréz körút 46. szám. Telefon: 88—94. Főszerkesztő : Dr. WOLF VILMOS. Szerkesztők: Dr. GRÜNHUT ÁRMIN Dr. ÚJLAKI JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre..............................80 korona Fél évre . ..................................40 korona Negyed évre..........................20 korona Egyes szám ára 3 kor. 50 fillér. Lapunk egyelőre minden hó 1. és 15. napján jelenik meg. TARTALOM : A bírák és ügyészek helyzete. Irta : Dr. Schuster Rudolf a m. kir. szabadalmi tanács elnöke. — A mi biráink. Irta: Dr. Nyeviczkey I Antal m. kir. curiai bíró. — Bírói és ügyvédi műhibák. Irta: Dr. Kepes Bernát budapesti ügyvéd. — A pénzügyi jog helye a jogrendszerben. Irta: Dr. Újlaki József budapesti ügyvéd. — A jogászképzés új utjai. Irta: Dr. Varannai István, az Ügyvédjelöltek Országos Szövetsége elnöke. — Vegyes. A bírák és ügyészek helyzete.* Irta: Dr. Schuster Rudolf a m. kir. szabadalmi tanács elnöke. Hagyományos volt, hogy a birák és ügyészek helyzetét nem szokták nyilvánosan megvitatni, legkevésbé pedig szokták ők maguk ezt a kérdést a nyilvánosság elé vinni. Ezt csak helyeselni lehetett, mert az megfelelt a birák és ügyészek magasztos feladatának és a bírói állás méltóságának. Horváth Boldizsár az 1869. évi junius hó 23-án tartott képviselőházi beszédében «a törvény, igazság és társadalmi rend őreinek« nevezte a bírákat, hivatásukat mellőznek és magasztosnak érzte és a lefelé és felfelé való függetlenségük megvédése érdekében megalapította a külön bírói státust. . Ez régen volt ugyan, de azt látjuk, hogy ezekhez, egyik sarkalatos alkotmánybiztosító törvényünknek kiindulási pontjául és alapjául szolgáló elvekhez a bírák és ügyészek mindig hűek maradtak. Bámulatos önfegyelmezettséggel, lemondással és önmegtagadással mintegy méltóságteljesen távol tartották magukat minden fizetés javítási és hasonló mozgalmaktól. Belenyugodtak abba, hogy rosszabbul vannak fizetve, mint bármely más kulturállam bírái és ügyészei, sőt anyagilag rosszabb helyzetben vannak mint más közalkalmazottaink, mert a birói állás függetlensége, tehát közérdek, eltiltja őket attól, hogy értékes munkaerejüket egyébre fordíthassák, mint a birói tiszt betöltésére; magától értetődő dologként lemondtak minden mellékkeresetről. De magától értetőnek vették mindig azt is, hogy munkaerejüket gyakran a kimerülésig igénybe vették minden külön díjazás nélkül. Sohase dolgoztak a magyar bírák és ügyészek óraszámra, sohase gondoltak arra, hogy a délutáni vagy a túlórákért díjazzák külön. Dolgoztak és dolgoznak addig, amíg az íróasztalon még akta van. Saját tapasztalat alapján tudom, hogy a bírák és ügyészeknek nagy része napi tizenkét órát meghaladó munkaidő mellett dolgozott éveken keresztül. Ezt a bírák magától értetőnek vették, erről nem is igen beszéltek és a nyilvánosság sem igen tudott erről. A magyar birói és ügyészi kar mindezért soha semmiféle . A bírák és ügyészek helyzete az ügyvédi kar érdekeit is természetszerűen a legközelebbről érinti, mert a sorsával elégedetlen, a legsúlyosabb nélkülözéssel küzdő birói kar képtelen az ügyvédség elsőrangú érdekét képező jó igazságszolgáltatást ellátni. A collegiális rokonszenvtől és a humanizmus parancsától el is tekintve a magyar igazságszolgáltatás jó hírneve és az ügyvédi kar érdekei által vezérelve a legnagyobb figyelmébe ajánljuk az igazságügyi kormánynak az illusztris szerzőnek mély hazafias érzése által sugallott ezen legkomolyabb intelmét. Szerk. külső elismerést vagy talán épen külön díjazást nem kért, pontos és lelkiismeretes kötelességteljesítés tudata volt a jutalma. De volt még egy más jutalma is t. i. a feltétlen bizalom és megbecsülés, mellyel ugy csendes, mint a legviharosabb időkben is az egész társadalom e karral szemben viseltetett. A birói és ügyészi karnak e magatartása és viselkedése oly immateriális nemzeti kincset alkot, melynek párja nincs. Ezt becsüljük meg! Ezt tartsuk tiszteletben! Ezt védjük meg minden áron! Ez egyike a legfontosabb állami feladatainknak! Ha már ily gyönyörű fényben látjuk magunk előtt ezt a mintaképet egy önzetlen, hozzáférhetetlen, kötelességtudó, közbizalomnak örvendő nemes karnak, önkénytelenül felvetődik az a kérdés, vájjon megbecsültük-e azt és megvédtük-e azt kellő módon? Fennáll-e az a közbizalom még ma is? Nem akarom elhinni, hogy ne állana fenn! Azonban látható már sok oly jelenség, mely komoly aggodalmat idéz elő. Azt látjuk ugyanis, hogy a bíró és ügyész a nyomorral küzd; azt látjuk, hogy holmiját kezdi eladogatni, mert különben megsüítni tud. Azt látjuk, hogy egy biró elhalálozása esetén a hátramaradottak javára könyöradományokat gyűjtenek. Azt látjuk, hogy külföldi szeretetadományokban részesülnek biráink. Azt látjuk, hogy külföldi missziók a bírák és ügyészek sorsa és anyagi helyzete iránt érdeklődve arra a felvilágosításra, miszerint az állam által kapott fizetés csakis a hónap első harmadára eső szükségletet fedezi, kezeiket összecsapva, kétkedve és csodálkozva azt mondják, hogy ez lehetetlen! Látjuk, hogy a bírák és ügyészek már külsőleg is gyakran oly ruhában kénytelen járni és működni, mely állásukhoz nem méltó. Ezeknek a tényeknek felsorolását nem folytatom, mert köztudomásúak; súlyosságukat emeli meg az a körülmény, hogy gyűléseken, előadásokon stb. tárgyalják azokat, megállapítván, hogy a bírák és ügyészek helyzete «kétségbeejtő»; a szaklapok írnak «a birói tekintély alkonyáról, és a napilapok a köztisztviselői nyomor főképviselőjét a biróban látják. Hogy a helyzet idáig juthatott, hogy ennek ki és mi az oka, azt nem kutatom, csak azt állapítom meg, hogy ennek a súlyos, tehetetlen és a bírói tekintélyt végveszélynek kitevő helyzetnek oka, semmi esetre sem a bíró és hogy a fent említett nemzeti kincs komolyan veszélyeztetve van, talán máris értékcsökkenést szenvedett! A megélni nem tudó, éhező és nyomorgó biró önkénytelenül bizalmatlanságot kelt, minél fogva a feltétlen pártatlanságba vetett hit meginog, az az egész fényes épület, melynek oszlopai a függetlenség, az elfogulatlanság, a hozzáférhetetlenség, a közbecsülés és bizalom összeroppanással fenyeget. A bíró mindezt látva, elveszítheti önbizalmát, függetlenségérzetét és lelki egyensúlyát, melyet az anyagi gondok már úgyis nagy megpróbáltatásnak tettek ki. Csodálkozni lehet-e azon, ha ezeknek a következménye elégedetlenség és elkeseredés? különösen midőn ezt az elkeseredést még növeli az a körülmény, hogy az évek óta ismételten előtör-