Új Aurora, 1987 (15. évfolyam, 1-3. szám)

1987 / 3. szám

író és mű Bodnár György Tételek között szorongó tárgyiasság és impresszionizmus: Justh Zsigmond Nincs még egy író a magyar modernség előőrsében, aki oly radikálisan és tudatosan szakított volna a konvencióval, mint Justh Zsigmond. S nincs, aki annyira kihullott volna a győztes irodalmi forradalom tudatából, mint ő. Tanult és meggyőződéses naturalista volt, aki azonban felismerte, hogy a kétely, mely az életszeletek vizsgálatához vezette az irodalmat, egyszerre sugall új hitelességforrást a tudományos kísérletben s a látott és érzett valóságban. Szellemi láthatárán Zola, Bourget, Goncourt, Taine, Huysmans, Flaubert, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij tűnik fel, meg Baudelaire, Verlaine, Leconte de Lisle, Sully- Prudhomme, Bastien-Lepage, Gustav Moreau és Sarah Bernhardt. Művelt volt és frissen tájékozott. Pest után Zürich és Kiel egyetemein tanulhatott, évente elzarándokolhatott Párizsba, s tüdőbajára gyógyulást keresve és utazási szenvedélyének hódolva eljutott Itáliába, Dél-Franciaországba, Spanyolországba, Algírba és Egyiptomba. Fertálymágnás família szü­lötte volt, de otthonosan mozgott a törzsökös arisztokrácia világában: a legszorosabb barátság Batthyány Gézához, Keglevich Imréhez és Széchenyi Lajoshoz fűzte. Párizsi szalonok, s nagy irodalmi és művészettörténeti találkozások levegője vette körül. Szellemi vezérré választatott. A Hét egyik alapítója volt, mágnásklubot szervezett, meg akarta honosítani a párizsi szalon műfaját, birtokán parasztszínházat hozott létre, s útijegyzetekben és cikkekben mutatott fel nemzedékének új értékeket, eszméket és élményeket. A maga írói programjában pedig a balzaci és zalai célt tűzött ki: a századvég teljes magyar társadalmának elemzését akarta és ígérte egy közel húszkötetes regényciklusban, s benne a pusztuló arisztokrácia bemutatását éppúgy, mint a parasztságét, melyben nemességfrissítő forrást és nemzeti karakterőrzőt látott. S e programot részben meg is valósította: csak harmincegy évet élhetett, de három elbeszélés­gyűjteményt, öt regényt, egy párizsi jegyzetfüzetet és két nagy naplókompozíciót hagyott maga után. Justh Zsigmond irodalomtörténeti sorsa az életműve középpontjában álló terv és koncepció megítélésének függvénye. Naturalista szülemény ez, mint az író egész gondolkodásmódja: tudományos analízissorozat foglalata és egy biológiai gondolat érvényesítése. Provokatívan tendenciózus a címe- A kiválás genezise-és vállaltan biologikus a gondolatmenete. A tervezett regényciklus a vizsgált emberréteg kifáradásából indul ki, majd felmutatja az ellenképet a parasztságban, hogy azután a két viszonyítási pont birtokában visszatérjen a magyar társadalom szélesebb analíziseihez. E gondolatmenetnek megfelelően az első két regény egy­­egy szociológiai képlet, s az egyikben csupán egy szócsőalak gondolatai, a másikban pedig az ábrázolt karakter perspektíva vonalai törnek ki a zártságból. A harmadik regény e két világ találkozásának a színtere, pontosabban az arisztokrácia szociológiai képlete találkozik benne a parasztság eszményi képletével. Mindhárom mű olyan életanyagban ölt testet, amely önmagát is minősíthetné gondolatilag. Az első, az arisztokrata regény - A pénz legendája (1893) - szerelmi háromszög-történet. Grófnő hőse meggondolt házasságot köt egy gazdagabb földbirtokossal, akivel utólag 68

Next