Új Élet, 1966 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1966-01-25 / 2. szám

E IU Il Ia reiKEScu. 61MMG+ U vivo­ ­r júliusa volt — 200 évvel Händel halála után. Késő délután motoron közeledtem Szeben felé. Siettem, s nem tudom, mitől tar­tottam jobban: hogy elcsúszom az esőáztatta or­szágúton, vagy attól, hogy lekésem azt, amiért jötterrl, Händel Acis és Galatea oratóriumát. Tényleg az utolsó percben értem oda. A szólisták közül Galatea volt az egyetlen igazi szakmabeli: Emilia Petrescu, a fővárosi George Enescu Filhar­mónia tagja, sok vidéki filharmónia egyik legked­veltebb vendégművésze hosszú évek óta. A teljes átélés megrendítő erejével éreztette Galatea, a mitológiai pásztorleány fájdalmát. Nehezen tudnám összeszámolni, azóta hány szerepben, hány remekmű­vű tolmácsaként hallot­tam őt, rádióban, lemezen, hangversenyteremben és színpadon. A Kilencedik szimfónia és a Missa Solemnis, a Mozart-rekviem és C-moll mise, a jóval régebbi szerzők és a legmodernebbek, külföldiek és hazaiak, a zeneirodalom tekintélyes része talált tolmácsra benne. Kevéssel a Szebeni Filharmónia és a Bach­­kórus Händel-hangversenye után a Contempora­nul cikkírója úttörő, komoly kockázatot vállaló művészként értékelte, akinek van bátorsága — mint később Marius Rintzlernek is volt — Hugo Wolf dalestet műsorra tűzni, ami nemcsak technikailag és zenei tartalom szerint tartozik a legnehezebb feladatok közé, de előadója megfelelő felkészültségű, vagy akár őszintén érdeklődő közön­ségre se számíthatott. Számtalanszor ünnepelte a közönség ,­s vele együtt a zenekar maga, mint lelkes és lelkesítő művészt. Volt ereje, kezdeményező kedve, türelme és kitartása felrázni egy sereg kevésbé lelkes zenészt, legyőzni egy sor technikai nehézséget, hogy felhangozzék — az országban először — a legnagyobb angol zeneszerző legcsillogóbb s ugyan­akkor legsúlyosabb remekműve, Purcell Dido és Aeneas című operája. Ebben a tervében Kurt Mild, a barokk zene avatott ismerője, s a kolozs­vári orvosok zenekara szövetkezett vele. Ugyanezzel a szakszervezeti együttessel — melyet most a széttöredezés, e lankadás veszélye fenyeget — Emi­lia Petrescu elénekelte — s később el is játszotta, színpadon — az egyik Per­golesi vígopera, a La serva padrona címszerepét, de egész sor Händel- és Bach-kantáta, főként világi kantáta szoprán szólamát énekelte el Kolozsváron. Itt lépett elő­ször operaszínpadra, évekkel ezelőtt.. Mint Mozart monumentális Don Giovanni-operájának Donna Annája nemcsak­ zeneileg, hanem mértéktartó és hibátlan színpadi alakításával is kitűnt. Ion Piso minden várakozást felülmúló Don Ottaviójának méltó társa volt. XVI. századi Carissimi s a mindjárt utána következő Monteverdi és Alessandro Scarlatti majdnem valószínűtlenül szép duóiból (két szoprán hangra, illetve szopránra és altra) szintén Emilia Petrescu mutatott be egy estére valót Bukarest­ben, Zoe Drăgănescu és Martha Kessler közremű­ködésével (csembaló: N. Radulescu). A harmadik Enescu-fesztiválon az ő szopránját hallottam a Bach Magnificat ünnepi előadásán; pár évvel ezelőtt mint Schubert- és Schumann-énekest ismertem meg (szintén Bukarestben). Az 1966166-os zenei év fővárosi megnyitó hang­versenyén a Missa Solemnis szoprán szólamát énekelte; néhány nappal később már Kolozsvá­ron hallottuk (a marosvásárhelyi filharmónia hangversenyén), ahol Britten annyira nehezen énekelhető zenéjét, a Rimbaud-ciklust adta elő. Emilia Petrescu már eddig is sok lemezen szere­pelt, de van egy, ha nem is minden tekintetben tökéletes, melyen — többek között — Dowland, Bartlett, Purcell, Jones, az angol zene régi nagyjainak rövid lélegzetű remekeit helyenként lélegzetelállító finomsággal énekli. Ugyanezen a lemezen Martha Kessler előadásában de Luca Ariettája megejtően drámai, kettősük pedig Agos­­tino Steffani kamaraduója a zenei élvezet legma­gasabb csúcsaira viszi a hallgatót. Emilia Petrescu művészete itt már kivételes magaslatra jut és majdnem ugyanazt a zenei mondanivalót tolmá­csolja, mellyel a Purcell-operában Didó királynő Aeneastól búcsúzott. Ha nem volna fiókjában a hangszalag vagy lemez, még nehezebben venne búcsút a közönség az ilyen művésztől! KOVÁTS IVÁN A. KÓPVTEPINTŐ h­angversenyei alkalmával a kritikusok el­mondották véleményüket kórusteremtő és a művészetet hangversenydobogón újraalkotó tehetségéről. A fiatalok — szemléletben fia­talok — rajongtak érte, a lélekben megöregedett konzervatívok gyalázták és gáncsoskodtak el­lene. Én most csak azt szeretném elmondani, mi­lyen nagy szerepe volt abban, hogy sok fiatal útkereső barátommal együtt Bartók és Kodály muzsikájának lelkes híveivé szegődtünk. Alig voltunk húszévesek. Az iskolai kórusokban el­avult, árvalányhajas romantikát és hamis szenti­­mentalizmust csöpögtettek belénk. Mi énekel­tünk, de éreztük, valami nincs rendben. Az irodalomban Adyra esküdtünk, Móricz Zsig­­mondot olvastuk, s azok, akik a szocializmus felé tájékozódtunk, már ismerkedtünk József Attilával és érdeklődéssel szívtuk magunkba Kassák regényeit. A zenében is vártuk az újat, amiről tudtunk, de amit nem ismer­tünk. És akkor Nagy István kórust szervezett, felvette a harcot a konzervatívizmus ellen, zenei forradalom élére állott és segített dia­dalra juttatni a nép zenéjét. Mi pedig lassan - lassan hozzászoktunk a népi zenei motívumok­ból táplálkozó új művészethez, amely népi és mégis egyetemes, mert anyagát a legmagasabb­­rendű zenei eszközökkel fejezi ki. Nagy István kórushangversenyei adtak alapot sok-sok mű későbbi megértéséhez. Milyen disszonánsnak tűnt valamikor az Allegro barbaro, s érzelmi- és tudatvilágunknak mennyire szerves részeivé váltak a hegedű- és zongoraversenyek, a Diver­timento és a Concerto, vagy a Marosszéki táncok és a nagy Kodály-kantáták. Az új zene disszonanciájáról kiderült, hogy a legtökéletesebb harmóniát jelenti, s az élet fájdalmait és örömeit csak elektronikus gépekkel számítható hatványokra emeli. A zűrzavar feletti harmónia világossá tételében a mi művé­szi életünkben komoly érdemei vannak Nagy Istvánnak. Tanítványai nagyszerű tanárnak tartják és szeretik. Bizonyára kiváló pedagógus. De hát mi, felnőttek se akarunk elszakadni tőle. Úgy hiszem, sokan vagyunk, akik szeret­nénk még művészetében gyönyörködni. JORDÁKY LAJOS Nagy István 14

Next