Új Élet, 1968 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1968-01-25 / 2. szám

FÖRDEK MÁTYÁS 200 000 000 AUTÓ A VILÁG ORSZÁGÚTJAIN f Q/f­fcat a vi/a# autóiparának futószalagjairól 700 csaknem 26 millió gépkocsi gördült le.­vtizedünkben a termelés minden évben megha­­ldta az előző évit. Alaposan motorizálódunk. az autóipar felfutása valóban lenyűgöző. A XX. század e jellemző termékéből 1965 utolsó napján 79 270 500 példány gurult a világ országútjain 1966 végén, nem hivatalos adatok szerint, csak­­nem 200 millió). Figyelembe véve, hogy 1965 égén a világ lakosságának száma 3 285 000 000 volt, mindem 18 lakosra (csecsemőtől aggastyánig) ju­­ott egy gépkocsi! Elméletben igen, de gyakorlatban jóval kevésbé, az autóipar termelése ugyanis néhány fejlett i­pari országban koncentrálódik. Ebben az A­meri­kai Egyesült Államok jár az élen, amely 1966- ban, a világ autótermelésének majdnem felét,­­49,4 százalékát­ állította elő. Az utóbbi években l­assan ugyan, de visszaszorul. 1966-ban a négy­­kerekűek tömegének már csak 40 százalékát adta. Nyugat-Európa, a maga több mint egyharmados részesedésével nagyjából egyhelyben topog. Az utóbbi években egy új autós nagyhatalom tör fel: Japán, amely 1959-ben még évi 262 000 darab­jával szerényen meghúzódott a világranglistán. 1966-ban már évi 2,3 millió darabra emelkedett az autótermelése. És ha csak a mennyiség volna! A viszonylag olcsó munkaerő miatt a világ egyik legolcsóbb autóját állítja elő, ami nem csekély gondot okoz a régi autós nagyhatalmaknak. Az autóipar termelése nem minden országban gördül zökkenőmentesen. Az Egyesült Államokban az autógyártás megtorpant, részben a vietnami agresszió miatt (400 000 katona nem jön számí­tásba mint autóvásárló), részben mivel nem minden kocsitípus felel már meg a növekvő biztonsági követelményeknek. Míg 1966-ban az amerikai autótermelés visszaesett, addig az autóbehozatal az 1965 évi 569 000 darabról 1966-ban 635 000-re emelkedett. Ebben elsősorban a Volkswagen a „ludas”. Nyugat-Európában sem volt minden ország számára jónak nevezhető az 1966-os év. Csak a francia és olasz autóipar ért el jelentősebb ered­ményeket. A francia cégek 2 millión felül, az olaszok pedig mintegy 1,5 millió gépkocsit állítot­tak elő. Angliában, a Wilson kormány takaré­kossági intézkedései miatt, 1965-ben 7 százalékkal csökkent az autóipar termelése az előző évihez viszonyítva, a kivitel pedig 10 százalékkal. A nyugatnémet autóipart is komolyan érintette a „gazdasági csoda” szertefoszlása. Az amerikai „három nagy” (General Motors, Ford és Chrysler) igyekszik lekörözni nyugat­európai versenytársait. A Ford és a General Mo­tors angliai és nyugat-németországi „hídfőit” (Taunus, Opel) igyekszik kiszélesíteni. A Gene­ral Motors pl. Strassburgban 75 millió dollárt feketett be, hogy „európai" kocsijait automatikus sebességváltóval lássák el, s igyekszik felszippan­tani a francia Simcát. Az európaiak a fokozódó verseny hatására tö­mörülni igyekeznek. A Volkswagen a Mercedes- Benzzel, a német BMC (Glas) a BMW-vel szö­vetkezett. A francia Renault a Peugeot-val, a szintén francia Panhard a Citroennel fűzi szorosabb­ra a kapcsolatait. Az angol Jaguár-cég sem bírja már a versenyt, beolvadt a British Motor Corpora­­tion-be. Az olasz Fiat-cég hegemóniáját hazai ver­senytárs veszélyezteti, az A­lfa-Romeo próbálja megtörni, a Nápolyban épülő új Alfa-Sud gyár­telep létesítésével. A kelet-európai országokban az autótermelés Előtérben a sportvonal felfutása a közeli években várható, a szocialista Fordok új kiskocsija iparosítás, a nemzetgazdaság sokoldalú, gyors fejlődése megteremtette ennek feltételeit. Az autóipar újságai közé tartozik, hogy a klasz­­szikus motor kezd „kiöregedni". A bolygó-dugattyús Wankel-motor és Fordék villamos autója képviseli az új irányzatot. A gázturbinás kocsik egyelőre még csak a nagyvállalatok koncepciós osztályainak rajztábláin, illetve próbapadjain léteznek. Az új autós­ divat a kényelmes, tágas, de sport­vonalú személygépkocsi. Ez arra kényszerítette az autógyárakat, hogy új típusaikat sport­változat­ban is gyártsák. Fordék a Ford Mustanggal, Mercedeszék az új Sport-Mercedesszel rukkoltak ki. Még a tradicionális vonalvezetéséről híres Rolls-Royce is új vonalvezetéssel lepte meg az autósok táborát a tavalyi londoni autószalonon. A japán kocsik mindinkább előretörnek Elegáns olasz kocsi JEGYZETEK A magam is mondom, mint mindenki túl ilyentájt, amikor fordul az esz­tendő, magam elé dünnyögöm én is, hogy ismét elmúlt egy év. Ez idén a magam részéről hozzáteszem: a negyvenedik. Nem sóhajtok és nem legyintek, nem mosolygok és nem is bánkódom. Tényt állapítok meg, tárgyszerűen és tárgyilagosan. Nem tudom, mások mint vannak én maguk negyven esztendejével, én úgy vagyok a magaméval, hogy visz­­szatekintve, ideges szívdobogással ve­szem tudomásul újra és újra, hogy valójában milyen sokat is éltem. Ha jól meggondoljuk, puskacső elé állíthatott volna egy vasgárdista, vagy egy hitlerista különítmény, betemethetett volna egy légibomba, vagy elintézhetett volna egy kósza puskagolyó. Nem így történt. Végül is, születhettem volna Indiában is, ahol is rég elvihetett volna az éhhalál, fölcseperedhettem volna egy japáni szigeten, ahol viszont a szomjhalál végzett volna velem. Halálra bunkóz­hattak volna Batista rendőrei, agyon­verhettek volna a kongói zsoldo­sok, meglincselhettek volna a texasi fajvédők. Nem így történt. Eltemet­hetett volna a chilei vagy az agadiri földrengés, megfullaszthatott volna a firenzei árvíz, elüthetett volna egy görög rendőrautó, fölakasztathatott volna egy indonéziai rögtönítélő bí­róság. Nem így történt. Másokkal, sokakkal mindez megtörtént az elmúlt negyven esztendő alatt, de nem velem. Én élek. Beleborzadok, ha elgondolom, mi minden eshetett volna meg velem ez alatt a negyven esztendő alatt. Elpusztíthatott volna Peruban a skorbut, Szudánban a malária és a világ bármelyik pontján a rák. Megannyi értekezlet tűzi napirend­jére a betegségek felszámolását, de ez alatt a negyven esztendő alatt mégis millió emberáldozatot köve­teltek. És én itt vagyok. De hány­féle más rész, végzetes kór, népgyű­lölet — de engem elkerültek. Végez­hetett volna velem — mint annyi lélekkel — a szerzés kórsága, vagy a hasznos tárgyak imádata. Nem így történt. Kikezdhetett volna az önzés, szellemi végelgyengülésbe so­dorhatott volna a magánakvalóság. Hány halált halhattam volna, s nem így történt. Mondom, hogy so­kat éltem. Szerencsém volt? Némi szerencsém is volt, hogy ide születtem, ahová születtem, de azt hiszem, mégiscsak azért élhettem ilyen sokáig, mert mindig az élettel magával szövet­keztem, mert itt, ahol születtem, minden erő összefogott a halál ellen. Akárhogy is volt, most a negyven­­egyedik esztendő küszöbén mindegyre arra gondolok, hogy mennyi még a dolgom.

Next