Új Élet, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1970-03-10 / 5. szám

2 1970 március KÉTHETENKÉNT MEGJELENŐ TÁRSADALMI És kulturális KÉPESLAP. Kiadja a Művelődési és Művészetügyi Állami Bizottság. Szerkesztő­­ség: Marosvásárhely, Str. Sfaturilor 1.,telefon 5509. Kolozsvári fiókszerkesztőség: Piaţa Libertăţii 5., telefon 11550. Bukaresti fiókszerkesztőség: Piaţa Scinteii 1., Of. postal 33. Telefon 177030. Előfizetési díj három hónapra 12 lej, fél évre 24 lej, egy évre 48 lej. Előfizetéseket felvesznek az üzemi és intézményi önkéntes sajtóterjesztők, postahivatalok és levélkézbesítők. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. SZERKESZTI A SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG Készült a Scínteia Háza Nyomdaipari Kombinátban, Bukarest Címlapunk: A harmadik Aranyszarvas Vartany és Fasztivál győrtesa, Thirsss Stam­­­mata /Hollandia/, az egyik második dij nysrtsss, Angola Similea /Románia/, valamint két ünnapolt vendéga, Maria Jafarat és Josephina Bakar /Francia­­ország/ Victor Bércé felvétele! Két hazai zenemű bemutatója fővárosi hangversenyek kö­zönsége mind nagyobb érdek­lődést tanúsít a hazai művek iránt: sokszor láthattuk, hogy a hazai zeneművek bemutatóján a közön­ség lelkesedéssel és szeretettel ün­nepelte a szerzőt és a mű előadóját. Ilyen hangulatú volt a rádió-tele­vízió szimfonikus zenekarának egyik hangversenye, amelyet nem is egy, hanem két új hazai mű — méghozzá két hegedűverseny — bemutatója avatott eseménnyé: Ni­colae Buicliu, majd Carmen Petru- Basacopol műveit játszotta Ruha István. Nicolae Buicliu — aki az idő­sebb nemzedékhez tartozik — műveiben a dallamosságra és tel­jes közérthetőségre törekszik. Ihlet­­forrása a román folklór, amelyet a maga sajátos prizmáján keresztül vetít elénk. „Ez a legalkalmasabb feltétel ahhoz, hogy az alkotó mű­vész gondolatvilága, temperamen­tuma, tehetsége, inspirációs kész­sége a legjobban megnyilvánul­jon " — vallja Nicolae Buicliu, és ez az elv érvényesül a most bemutatott, szép ívelésű hegedű­­versenyében is, így érthető, hogy teljes megértéssel találkozott. Carmen Petra-Basacopol a fia­tal nemzedék egyik jellegzetes egyé­nisége, aki sok értékes művel bizonyította tehetségét. Róla el­mondhatjuk, hogy minden új műve egy-egy lépcsőfok a haladás, az alkotói érettség beteljesülésének útján. Hegedűversenye — amely szerintünk legsikerültebb műve — újabb nagy lépés felfelé vezető pályáján. Elmélyült és szárnyaló zenei gondolat ad „tartást" ennek­ a műnek, amelynek egységes, kie­gyensúlyozott vonalvezetése, vá­lasztékossága nemzetközi rangot biztosít. Nagy érdeme az is, hogy korszerű kifejezésmódja minden hatásvadászattól mentes. Megér­demelten nagy sikere volt. Előadás szempontjából mindkét mű rendkívül nehéz és nagy techni­kai felkészültséget kíván az előa­dótól. Dicséretére válik Ruha Istvánnak, hogy a két művet hegedűművészetének teljes vér­tezetével, virtuozitásának teljes csillogtatásával adta elő, igazo­lásául annak, hogy szívügye a hazai művek tolmácsolása. P. I. Carmen Petra-Bas­aco­pol Ruha István Nicolae Buicliu Bács Lajos, flauto dolce Titel Lajost, a bukaresti Hédii és 1­ Televízió zenekarénak karmesterét sokszor láttam a dobogón, azt is hallottam róla, hogy több hangszeren játszik, de azt nem tudtam, hogy a régi erdélyi zene szenvedélyes kutatója, feldolgozója és istápolója. A bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Háznak kellett újra megnyíl­nia ahhoz, hogy ez is kiderüljön róla. És még az is, hogy vokális és hangszeres kamaraegyüttest alakított, az önkéntesség és lelkesedés nemes kötő- és fegyelmező­­anyagát használva, csendesen és csaknem titokban, fölösleges dobszó nélkül. Hogy ezért volt a nagy meglepetés, amikor a Petőfi Házban bemutatkozott? Igen, ezért is, de főként a hangverseny műsoráért, amely Angela Balogh és Balogh Péter grafikái és szobrai között, a Ház újonnan felavatott kiállítótermében hangzott fel. Csodálatos volt ez a program, de a hall­gatóság közben le nem vette a szemét Bács Lajosról, aki előbb magvas és színes bevezetőt mondott a műsor hősei­ről, a régi erdélyi muzsikusokról, majd leült és térdére állította a viola da gam­bit, aztán letette, és egy másik hangszert ragadott fel, az oly ritkán hallott egyenes fafuvolát, a flauto dolce-t, megzengette ezt is, aztán ismét más hangszerért nyúlt, ezúttal brácsáért... és ezen is éppen oly m­űvészien játszott, mint a többin. Közben a fejével, a hangszerével még vezényelte is a kis együttest, illetve együtteseket, hiszen váltakozó összeállításban énekel­­tek és játszottak. Kiktől? Hát legelőször is Bakfark Bálinttól, a XVI. század nagy erdélyi lantosától és zeneszerzőjétől, aztán a brassói Ostermayertól, Gianbattista IM Oslótól, aki Velencéből jött el Báthory Zsigm­ond gyulafehérvári udvarába és ott is halt meg, a siebeni Gabriel Reilichtől s a legendás csíksomlyói apáttól, Kájeni Jánostól, akitől a felbecsülhetetlen értékű — mert népdalfeljegyzéseket, s nemcsak magyar, hanem román, német, cigány dalokat is tartalmazó — Kájeni-kóderet kaptuk örökül, a saját kezűleg épített több erdélyi orgona mellett. Azóta, hogy ez a legelső bemutatkozás megtörtént, Bács Lajos kamaraegyüttese a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutatkozott, még­­pedig a bukaresti Rádiópalota termében * Úgy gondolom, ennek a visszhangja megerősíti azt, amit mondani akarta­k erről a műsorról* azt, hogy revelációként és csodálatos élményként hatott, s hogy meg kell ismertetni mindazokkal, akik­nek idáig nem volt alkalmuk nagyszerű örökségünkkel, a régi erdélyi zenére lelki jegyre lépni. Kivált Bakfark Bálin­tot és a Kájoni-mű­vet kell alaposan megismernünk, hiszen bátran állíthat­­juk, hogy ma is teljes fényükben ragyog­­nak és bárhol a világon tiszteletet és becsületet szerezhetnek hagyományaink­­nak. Én is csak véletlenül ismertem egy Bakfark-fantáziát és néhány Kájoni-féle táncot Farkas Ferenc hárfafeldolgozásá­­ban, s méginkább a véletlen folytán jutón tudomásomra, hogy Padovában egy elász muzikológus, Miriam Omodeo-Donadoni feldolgozta Gianbattista Mosta ismeretire madrigáljait és zsoltárait, amelyeket Gyulafehérváron írt. Nos, a búvópatak medrét fel kell robbantani, a régi erdély muzsikát a közönség elé kell vinni — ahogy azt Bács Lajos csinálja. (Lőrinczi Naplófőidék Nagy érdeklődés kíséretében nyílt meg a bukaresti Petőfi Művelő­dési Házban In­cze János dési festőművész gyűjteményes kiállítása. A kiváló művésznek ez az első egyéni „kiállítása a fővárosban Incze János Victor Barcă felvételei Incze János: Bivalyok

Next