Új Élet, 1979 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1979-06-10 / 11. szám

SZÍNHÁZ Thália színpadai Jegyzetek­­ a temesvári Állami Magyar Színház 1978/79-es évadjának előadásairól Jött egy legény, és kuruc dalokat énekelt a régi vár múzeumi termeiben. Jött egy másik is, gondolati lírát szó­laltatott meg — «egyenes beszédet» — a művészi átlényegítés erejével a szín­házi előcsarnokban, a sajtóklub nagy­termében. Jött egy asszony, és mese­­birodalommá varázsolta a színház áll­ványokkal teletűzdelt emeleti előcsar­nokát; óvodások és kisiskolások meg­számlálhatatlan sorát vezette el a leg­kisebb helyen is otthont találó Tháliá­­hoz, és ugyancsak ő szólaltatta meg az egyetemi színpadon a kortárs köl­tészet egyik remek ciklusát, és ugyan­csak ő egy nagy színművész korai halálát siratta meg egy emlékelőadás keretében. A temesvári Állami Magyar Színház stúdiószínpada talán megalakulása óta nem mutatott fel annyi ötletet,­ annyi művészi lehetőséget, mint ebben az évadban. A színházi épület átalakí­tási munkálatai miatt vendégszínpa­dokra szorult társulat életének «ál­landóságát», a közönséggel való nagy találkozások folyamatosságát bizto­sították ezek a vállalkozások — Bog­dán István Őszi harmat után című verses-dalos összeállítása éppen úgy, mint Mátray László egyéni előadóestje, az Egyenes beszéd, vagy Bósy Anna Hol kezdődik és hol végződik a szere­lem? című, Bodor Pál műfordításaira és parafrázisaira (és magára az életre, az élő érzelemre) épülő, ötletes kol­lázs-műsora, mely felejthetetlen em­lékként őrzi meg a társulat soraiból oly tragikus hirtelenséggel eltávozott nagy művész, Fábián Ferenc mély zengésű, mély erejű hangját. Végül ugyancsak Bósy Anna Meseiskolája segített a társulatnak, hogy a gyermekeknek tett ígéretét ebben a nehéz színpadi lehe­tőségek között vívódó évadban is be­tartja: a legkisebbek igazi meseelőa­dásokat láthattak, kedvenc állatfigu­ráikkal játszadozhattak a kötetlen stí­lusú, a pódium és nézőtér közötti tá­volságot feloldó játéktéren. A stúdiómunkából nőtt ki az évad legfrissebb produkciója is, Katajev Négy bolond egy pár című, kétrészes vígjátéka — Higyed Imre fiatalos ren­dezői elképzelésében, a színház ifjú gárdájának hozzájárulásával. A Pusz­tai Edit, Kilyén Ilka, Szász Enikő, Si­mon Gábor, Dukász Péter alkotta csapat, melyhez Kőfalvy István lelkileg megfiatalodva csatlakozott, messze­menően kihasználta a szellemesen megírt színmű eszmei lehetőségeit. A helyzetekre építve, sok apró ötletessé­get csillantott meg az együttes játéka. A három «nagy» előadás bemutatása nem volt zökkenőmentes. D.R. Po­­pescu A kerti törpe című, három felvonásos színműve — Seprődi Kiss Attila és Higyed Imre rendezésében — a Vasutasklub színpadán került színre. A komor hangulatú játék (ezt hang­súlyozta Virgil Miloia szürke színekbe öltöztetett színpadképe is) elsősorban egyenetlen ritmusával vesztette el a drámai összecsapáshoz szükséges bel­ső energiát, s így az együttes teljesít­ménye helyett csak néhány érdekes egyéni alakítás kárpótolta a nézőt. Emlékezni fogunk Kiss Erzsébet drá­mai erejű hősnőjére, mint ahogy Fá­bián Ferenc hátborzongató játékára is, akárcsak Jánó János fenyegetően jám­bor törpesétáltató Madárjára, vagy Szélyes Imre, Makra Lajos, Czegő Teréz és Ferenczy Annamária alakítá­sának művészi szépségeire. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című regényének dramatizált vál­tozata (Cseresnyés Gyula rendezésé­ben) a Modex divatház termében ke­rült bemutatásra, ünnepi körülmények között zsúfolt nézőtér előtt. Ezen az előadáson láthattuk utoljára a darab eszmei-érzelmi súlyát hordozó s azt oly megdöbbentő egyszerűséggel visz­­szaadó Fábián Ferencet. És ettől a bemutatótól kezdődően került fel a temesvári Állami Magyar Színház pla­kátjaira és műsorfüzeteire a felirat A Kulturális Érdemrend 1. fokozatával kitüntetett Színház... Könnyű, szellemes zenés vígjáték Somerset Maugham Imádok férjhez menni című darabja, melyet a társulat Sinka Károly és Vértes József ren­dezésében, a főszerepben Kiss Erzsé­bettel, mutatott be. Az előadás, saj­nos, csak szórakoztatni akart — ha­gyományos stílusban, itt-ott jó ötle­tekkel fűszerezve. Csupán a színészi egyéniség adta többleten múlott, hogy végül mégis becsúsztak a «jótékony egyenetlenségek», azaz kiderült he­lyenként, hogy miként kellene mai, könnyed, a szövegen felülemelkedő hangvételben színre vinni egy ilyen darabot. Szélyes Imre, Higyed Imre, Ferenczy Annamária, Péter Ágnes, Czegő Teréz, sőt több jelenetben Kiss Erzsébet és maga a rendező Vértes József is következetlen maradt az eredeti elképzeléshez — s mondhatni, ösztönösen ajándékozta meg a nézőt művészileg jelentősebb alakítással. Az évad még további két bemutatót ígér, s ezek minden bizonnyal újabb értékekkel gazdagítják (gazdagíthatják) a temesvári Állami Magyar Színház tevékenységének összképét. PONGRÁCZ P. MÁRIA Jelenet a Katajev-darabból: Du­­kász Péter, Kilyén Ilka, Szász Enikő, Simon Gábor és Kőfalvy István Puhala Ernő, Szélyes Imre, Kiss Erzsébet és Vértes József az Imádok férjhez menni egyik jelenetében Caliban és a könyvek Shakespeare utolsó, az élettől és a művészettől búcsúzó remekének, A Vi­harnak, Prospero mellett Caliban a leg­összetettebb — s ezért a legtöbbféle­képpen értelmezhető — alakja. A buka­resti Bulandra Színház színpadán Cali­­bant Victor Rebengiuc játssza. Szerep­formálása jelentős tartópillére a Liviu Ciulei által rendezett, magával ragadó, ereded előadás művészien sokrétű és mélyen humanista, Shakespeare világa és a mai néző fogékonysága közé hidat verő szellemiségének. Liviu Ciulei felfogásában Prospero a maga egyszerre reális és mesebeli szige­tén a humanista gondolat és művészet erejével próbálja helyretolni a «kizök­kent időt», igazságot szolgáltat, har­móniát teremt, megszelídíti az elemeket és az emberi szenvedélyeket. Caliban­nal azonban kudarcot vall: rá nem hat az «emberséges nevelés», benne az alantas, zavaros, gátlástalan ösztönök, a rend és az értelem gyűlölete munkál tovább. Rebengiuc Calibanja nem egyszerűen vadember, hanem maga a figyelmeztető fenyegetés: a szellemet, a kultúrát, az emberséget veszélyeztető, torz, nemte­len indulatok megszemélyesítője. Akár­mennyire is korlátolt, pontosan tudja, hogy Prosperónak miben rejlik az ereje. Amikor Stephanóval és Trinculóval, a két gátlástalan, züllött csirkefogóval szö­vetkezik, szinte hisztériásan ismételgeti, hogy Prosperót a könyveitől kell meg­fosztani; csak így semmisíthetik meg őt, és válhatnak a sziget uraivá: «...fejbe verhetedj Csak vedd előbb el könyveit, vagy üsd Tuskóval tarkón, vagy karó­val ontsd kl Belét, vagy késsel vágd el a nyakátj Csak ne felejtsd elvenni köny­veit ! Nélkülük oly buta, mint én vagyokj Szellemnek nem parancsol, gyűlölik a Gyomrukból, mint én. Gyújtsd be köny­veit­» Az idézett szövegrész tanúsága sze­rint Shakespeare a XVII. század elején alaposan ismerte a gátlástalan erőszak, az embertelenség, a hatalomvágy meg­szállottjainak természetrajzát, az em­beri szellem, a könyv, a kultúra iránti gyűlöletét. Liviu Ciulei a XX. század végén még gazdagabb és fenyegetőbb tapasztalatok birtokában értelmezi Cali­ban szerepét. Ezért tudja Victor Reben­giuc sokrétű, árnyalt szerepformálása a Caliban­ban rejlő indulatok, az elvakult­­ság, a szellemellenesség fenyegetését kifejezni. Rebengiuc Calibant a maga összetettségében állítja elénk, minden hatásosnak vélt sémán felülemelkedve. Shakespeare Calibant «vad és torz rab­szolgának» nevezte; Babits ezt a minő­sítést «vad és idétlen sehonnainak» fordította. Ciulei és Rebengiuc értelme­zésében a hangsúly az indulatok torzsá­­gára kerül: így válik ez az alakítás az előadás jelentéses mozzanatává Miközben Prospero a költői igazság­szolgáltatás után elindul újra az emberek közé, Caliban megmarad figyelmezte­tésnek: a legnemesebb emberi szándé­kok és remények is törékenyek, ha nem óvjuk a kultúrát, a szellemet, a könyveket, tehát az értelmes gondolatot és a huma­nista művészetet minden torz erőszak és hatalomvágy ellen. GÁLFALVI ZSOLT

Next