Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1983-03-25 / 6. szám

KÉT ELŐADÁS Macska a forró bádogtetőn A nagyváradi Állami Színház színre került Tennessee-darab a rendező Far­kas Istvánt (a műsorfüzetben megjelent vallomásának tanúsága szerint) egy­szerre vonzotta és taszította. A közön­ség is ilyen kettős érzéssel viszonyulhat az előadáshoz. Taszíthatja az idegen, s ezúttal az író által is túl kiagyaltan megközelített valóságpászma, amelyhez az előadásnak nem sikerült minden zá­rat nyitó kulcsot találnia, és vonzhatja, felkeltheti, bizseregtetheti érzékeit külö­nösségével, felfokozottságával, bizarrsá­gával a tőlünk nemcsak földrajzilag, de lelkileg is távol eső világ. És persze, nem utolsósorban, vonzhatja egyik-má­sik kedvenc színészének, színésznőjének csillogási lehetősége, parádés bizonyí­tási alkalma. Margaretet Bányai Irén, Bricket Varga Vilmos, Ópapát Gábor József, amamát F. Bat­hó Ida, Maet Halasi Erzsébet, Goopert Laczó Gusz­táv, Baugh doktort Borsos Barna, Too­­ker tiszteletest Földes László, Dixie-t, a kislányt, Patka Olga, Lacey-t és Loo­­key-t, a két néger cselédet, Czirják Margit és Filip Ágnes alakítja. A ren­dező munkatársa F. Bat­hó Ida volt; a túlságosan is színes, de nem sokat su­galló díszletet Camelia Micu készítette; a zenét Bodonea Valentin állította össze. A csillogási lehetőségeket csupán Varga Vilmos és Gáspár József hasz­nálta ki maradéktalanul. Varga Vilmos és Gábor József a Tennessee Wiliams-darabban Weiss István felvétele Balett­bemutató Iasi-ban * Az idei évad kezdetén mutatta be a iaşi-i Állami Opera — Ion Rusu kore­ográfiájában és rendezésében — Cesare Pugni híres balettjét, a Hugo-regény alapján írt Esmeraldát. Rusu bebizonyí­totta: minden adottsága megvan a nagylélegzetű produkciók kivitelezésé­hez. Az előadás összképe arról tanúsko­dik, hogy impozáns tánctechnikai felké­szültséggel, alapos színpadi gyakorlat­tal, jó forma- és arányérzékkel, vala­mint gazdag koreográfiai képzelőerővel rendelkezik. Lévén, hogy maga is tán­cos, belülről tudta felmérni az együttes lehetőségeit. Kétségtelenül ebből a kö­rülményből adódik a szereposztás teli­találat-sorozata; mindenki a helyén van, valamennyien adottságaikhoz mérten viszonyulnak a koreográfiai rajz igény­­mércéjéhez. Feltétlenül ki kell emelnünk, hogy Ion Rusu — bár igazodik Petipa s az őt követő Danovschi koreográfiájához — óvakodik a szolgai másolástól. Nem csupán húzásokban, behelyettesítések­ben áll Rusu eredetisége, hanem főként az alapkoncepció kidolgozásában, mely szerint a balett központi főszereplője masa a Notre-Dame, az épületko­Fotó: Al. Winkler bosszul, ami néma tanúja Esmeralda, Quasimodo, Frollo és a többiek színpadi tragédiájának. A székesegyház tehát jelképpé lényegül át Ion Rusu fel­fogásában. A szárnypróbálgatáson szerencsésen túlesett koreográfus számára eszményi lehetőségeket kínál Pugni balettje. Re­mekül megfér itt egymás mellett a regé­nyes hevületű mozdulatnyelvezet és a pantomim, a szemkápráztató látványos­ság és a klasszikus formákban gyöke­rező kamarajelleg. Olyan megoldásokra van ezúttal szükség (és Ion Rusu érti, érzi ezt), amelyek túlléptek már a „ba­lett blanc“ hagyományosan semleges, akadémikus pózain. A iaşi-i előadás legszembeszökőbb erénye annak a moz­dulatnyelvnek az alkalmazása, amely közvetlenül fejezi ki Hugo hőseinek minden vívódását. És az előadásban nyoma sincs az utánérzésnek. A kore­ográfia — anélkül, hogy kompro­misszumokra kényszerülne — sikeresen hidalja át a balettkor átlagéletkorából következő potenciális buktatókat. A szólisták közül mindenekelőtt La­ura Voicu-Buiuc vibráló színképű Es­­meraldáját dicsérhetjük. A prímabale­rina nem csupán arabeszkjeinek bámu­latos nyitottságával, hanem színészi ké­pességeivel is kimagaslik a társulatból. Technikailag megbízlató partnere Ghe­orghe Stanciu (Phoebus), aki azonban adós marad az álomlovag lenyűgöző szépségével. Döbbenetes alakítást nyújt Quasimodo szerepében Ion Rusu, aki (dekoratív megjelenését feláldozva) a szörnyszülött belső erkölcsi szépségét hozza előtérbe megrendítően. Nagyon jó Dan Brezuleanu Frollo-alakítása, a fanatizmus és a bűnös indulatok határ­mezsgyéjén egyensúlyozva. Halványab­ban körvonalazottak Ana Boar (Fleur de Lys), Mariana Simionescu (Gudula) megoldásai. Mindezért kárpótolnak vi­szont a nagyszabású, jól megszerkesz­tett tablók, az ötletdúsan mozgatott tö­­megjelenetek. George Doroşenco és Nicolae Verice­­anu színpadképei tág teret biztosítanak a több szálú cselekmény bonyolításá­hoz. Paula Brincoveanu pompás jelme­zei nem akadályozzák a lendületes ko­reográfia kibontakozását. Corneliu Ca­­listru dirigensi pálcája szimfonikus igénnyel vezényli a iaşi-i Opera közis­merten összeforrott zenekarát. Pugni partitúrája — Glier és Vasziljenko brili­áns átdolgozásában — a romantikus irányzat iskolapéldájának elnyűhetetlen értékeivel gyönyörködteti, lám, száza­dunk kilencedik évtizedének zenebará­tait is. A iaşi-i Állami Opera ékszerdoboz­hoz hasonlatos, meseszép termében az 1976-os bukaresti premier „lekörözését“ kísérelték meg. Úgy véljük, sikerült. Az ily módon felállított mérce túlszárnya­lása több mint csábító, megtartása kö­telező. Á. KOVÁCS SÁNDOR Limeralda: Laura Voicu-Buiuc, Phoebus: Gheorghe Stanciu Kaviár és lencse Scarnicci és Tarabusi napjainkban játszódó komédiájában minden megta­lálható, ami a közönséget (évszázadok óta kipróbált recept szerint) holtbizto­san kacagásra, sőt hahotára ingerli. Ez­redes, aki nem is ezredes; több gyerekes anya, aki nem törvényes hitvestárs; színháztól megfertőzött, nagy drámai szerepek szövegét szavaló vécésnéni, szende, aki szeretne szendeségén mie­lőbb túladni; férj, aki nem férj; nagy­apó, akit kölcsönbe vettek; gyám, aki összeesküvő; elkényeztetett anyám­asszony katonája, aki a szemrevaló lány hatására mégsem az anyját választja; orvosprofesszor, aki tulajdonképpen nyugállományú tolvaj; hulla, aki nem is hulla — és így tovább. S a kolozsvári színpadon mindehhez hozzáadódik az olasznál is olaszosabb hangosság, fékte­len (helyenként valóban szellemes) ko­­médiázás, néhány igényesebb alakítás, a humor „mélyrétegeit“ is felcsillantó színészi teljesítmény. A nagyarányú kö­zönségsiker érthető, az igényesség körül viszont sok kérdőjel meredezik. A bohóság Mészöly Dezső szellemes fordításában került színre. Leonida Pa­­pagattot Köllő Béla alakítja; Valéria, a felesége, Vitályos Ildikó; Matilda, a nő­vére, Kakuts Ágnes; Fiorella, a lányuk, Széles Anna; Roberto, a fiuk, Tamás Simon; Antonio, a szomszéd, Nagy De­zső; Velluto, a nyugállományú tolvaj, Barkó György; Simeone, a bérbe vett nagyapó, Kile Ferenc; Helena Vietoris Dorián Ilona; Nicola, a fia, Sata Ár­pád; Raimondo, Nicola gyámja, Katona Károly; Chiarelli d’Adda grófnő Krasz­­nai Paula; Chiccia báró Schaaser Ric­­hárd; Vittorio, a rikkancs, Jancsó Mik­lós; Alexis, a „meggyilkolt“ inas, To­­duer Gyula. Az előadást megfu­vott vendégként Victor Tudor Popa, a Nem­zeti Színház tagja rendezte, munkatársa Dehel Gábor, a díszletet Nagy Endre, a jelmezeket vendégként T. Szűcs Ilona tervezte. Igényes alakítás a Kakuts Ágnesé és a Barkó Györgyé. (páll) Ketten a Kaviár és lencse szereplői közül: Kakuts Ágnes és Barkó György Csomafáy Ferenc felvétele

Next