Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1983-03-25 / 6. szám
KÉT ELŐADÁS Macska a forró bádogtetőn A nagyváradi Állami Színház színre került Tennessee-darab a rendező Farkas Istvánt (a műsorfüzetben megjelent vallomásának tanúsága szerint) egyszerre vonzotta és taszította. A közönség is ilyen kettős érzéssel viszonyulhat az előadáshoz. Taszíthatja az idegen, s ezúttal az író által is túl kiagyaltan megközelített valóságpászma, amelyhez az előadásnak nem sikerült minden zárat nyitó kulcsot találnia, és vonzhatja, felkeltheti, bizseregtetheti érzékeit különösségével, felfokozottságával, bizarrságával a tőlünk nemcsak földrajzilag, de lelkileg is távol eső világ. És persze, nem utolsósorban, vonzhatja egyik-másik kedvenc színészének, színésznőjének csillogási lehetősége, parádés bizonyítási alkalma. Margaretet Bányai Irén, Bricket Varga Vilmos, Ópapát Gábor József, amamát F. Bathó Ida, Maet Halasi Erzsébet, Goopert Laczó Gusztáv, Baugh doktort Borsos Barna, Tooker tiszteletest Földes László, Dixie-t, a kislányt, Patka Olga, Lacey-t és Lookey-t, a két néger cselédet, Czirják Margit és Filip Ágnes alakítja. A rendező munkatársa F. Bathó Ida volt; a túlságosan is színes, de nem sokat sugalló díszletet Camelia Micu készítette; a zenét Bodonea Valentin állította össze. A csillogási lehetőségeket csupán Varga Vilmos és Gáspár József használta ki maradéktalanul. Varga Vilmos és Gábor József a Tennessee Wiliams-darabban Weiss István felvétele Balettbemutató Iasi-ban * Az idei évad kezdetén mutatta be a iaşi-i Állami Opera — Ion Rusu koreográfiájában és rendezésében — Cesare Pugni híres balettjét, a Hugo-regény alapján írt Esmeraldát. Rusu bebizonyította: minden adottsága megvan a nagylélegzetű produkciók kivitelezéséhez. Az előadás összképe arról tanúskodik, hogy impozáns tánctechnikai felkészültséggel, alapos színpadi gyakorlattal, jó forma- és arányérzékkel, valamint gazdag koreográfiai képzelőerővel rendelkezik. Lévén, hogy maga is táncos, belülről tudta felmérni az együttes lehetőségeit. Kétségtelenül ebből a körülményből adódik a szereposztás telitalálat-sorozata; mindenki a helyén van, valamennyien adottságaikhoz mérten viszonyulnak a koreográfiai rajz igénymércéjéhez. Feltétlenül ki kell emelnünk, hogy Ion Rusu — bár igazodik Petipa s az őt követő Danovschi koreográfiájához — óvakodik a szolgai másolástól. Nem csupán húzásokban, behelyettesítésekben áll Rusu eredetisége, hanem főként az alapkoncepció kidolgozásában, mely szerint a balett központi főszereplője masa a Notre-Dame, az épületkoFotó: Al. Winkler bosszul, ami néma tanúja Esmeralda, Quasimodo, Frollo és a többiek színpadi tragédiájának. A székesegyház tehát jelképpé lényegül át Ion Rusu felfogásában. A szárnypróbálgatáson szerencsésen túlesett koreográfus számára eszményi lehetőségeket kínál Pugni balettje. Remekül megfér itt egymás mellett a regényes hevületű mozdulatnyelvezet és a pantomim, a szemkápráztató látványosság és a klasszikus formákban gyökerező kamarajelleg. Olyan megoldásokra van ezúttal szükség (és Ion Rusu érti, érzi ezt), amelyek túlléptek már a „balett blanc“ hagyományosan semleges, akadémikus pózain. A iaşi-i előadás legszembeszökőbb erénye annak a mozdulatnyelvnek az alkalmazása, amely közvetlenül fejezi ki Hugo hőseinek minden vívódását. És az előadásban nyoma sincs az utánérzésnek. A koreográfia — anélkül, hogy kompromisszumokra kényszerülne — sikeresen hidalja át a balettkor átlagéletkorából következő potenciális buktatókat. A szólisták közül mindenekelőtt Laura Voicu-Buiuc vibráló színképű Esmeraldáját dicsérhetjük. A prímabalerina nem csupán arabeszkjeinek bámulatos nyitottságával, hanem színészi képességeivel is kimagaslik a társulatból. Technikailag megbízlató partnere Gheorghe Stanciu (Phoebus), aki azonban adós marad az álomlovag lenyűgöző szépségével. Döbbenetes alakítást nyújt Quasimodo szerepében Ion Rusu, aki (dekoratív megjelenését feláldozva) a szörnyszülött belső erkölcsi szépségét hozza előtérbe megrendítően. Nagyon jó Dan Brezuleanu Frollo-alakítása, a fanatizmus és a bűnös indulatok határmezsgyéjén egyensúlyozva. Halványabban körvonalazottak Ana Boar (Fleur de Lys), Mariana Simionescu (Gudula) megoldásai. Mindezért kárpótolnak viszont a nagyszabású, jól megszerkesztett tablók, az ötletdúsan mozgatott tömegjelenetek. George Doroşenco és Nicolae Vericeanu színpadképei tág teret biztosítanak a több szálú cselekmény bonyolításához. Paula Brincoveanu pompás jelmezei nem akadályozzák a lendületes koreográfia kibontakozását. Corneliu Calistru dirigensi pálcája szimfonikus igénnyel vezényli a iaşi-i Opera közismerten összeforrott zenekarát. Pugni partitúrája — Glier és Vasziljenko briliáns átdolgozásában — a romantikus irányzat iskolapéldájának elnyűhetetlen értékeivel gyönyörködteti, lám, századunk kilencedik évtizedének zenebarátait is. A iaşi-i Állami Opera ékszerdobozhoz hasonlatos, meseszép termében az 1976-os bukaresti premier „lekörözését“ kísérelték meg. Úgy véljük, sikerült. Az ily módon felállított mérce túlszárnyalása több mint csábító, megtartása kötelező. Á. KOVÁCS SÁNDOR Limeralda: Laura Voicu-Buiuc, Phoebus: Gheorghe Stanciu Kaviár és lencse Scarnicci és Tarabusi napjainkban játszódó komédiájában minden megtalálható, ami a közönséget (évszázadok óta kipróbált recept szerint) holtbiztosan kacagásra, sőt hahotára ingerli. Ezredes, aki nem is ezredes; több gyerekes anya, aki nem törvényes hitvestárs; színháztól megfertőzött, nagy drámai szerepek szövegét szavaló vécésnéni, szende, aki szeretne szendeségén mielőbb túladni; férj, aki nem férj; nagyapó, akit kölcsönbe vettek; gyám, aki összeesküvő; elkényeztetett anyámasszony katonája, aki a szemrevaló lány hatására mégsem az anyját választja; orvosprofesszor, aki tulajdonképpen nyugállományú tolvaj; hulla, aki nem is hulla — és így tovább. S a kolozsvári színpadon mindehhez hozzáadódik az olasznál is olaszosabb hangosság, féktelen (helyenként valóban szellemes) komédiázás, néhány igényesebb alakítás, a humor „mélyrétegeit“ is felcsillantó színészi teljesítmény. A nagyarányú közönségsiker érthető, az igényesség körül viszont sok kérdőjel meredezik. A bohóság Mészöly Dezső szellemes fordításában került színre. Leonida Papagattot Köllő Béla alakítja; Valéria, a felesége, Vitályos Ildikó; Matilda, a nővére, Kakuts Ágnes; Fiorella, a lányuk, Széles Anna; Roberto, a fiuk, Tamás Simon; Antonio, a szomszéd, Nagy Dezső; Velluto, a nyugállományú tolvaj, Barkó György; Simeone, a bérbe vett nagyapó, Kile Ferenc; Helena Vietoris Dorián Ilona; Nicola, a fia, Sata Árpád; Raimondo, Nicola gyámja, Katona Károly; Chiarelli d’Adda grófnő Krasznai Paula; Chiccia báró Schaaser Richárd; Vittorio, a rikkancs, Jancsó Miklós; Alexis, a „meggyilkolt“ inas, Toduer Gyula. Az előadást megfuvott vendégként Victor Tudor Popa, a Nemzeti Színház tagja rendezte, munkatársa Dehel Gábor, a díszletet Nagy Endre, a jelmezeket vendégként T. Szűcs Ilona tervezte. Igényes alakítás a Kakuts Ágnesé és a Barkó Györgyé. (páll) Ketten a Kaviár és lencse szereplői közül: Kakuts Ágnes és Barkó György Csomafáy Ferenc felvétele