Új Ember Magazin, 2003 (4. évfolyam)
2003. április
-------------- Ízvilág ------------ Nagyhét átszervezése némi ínyességgel Egy dunántúli nagyközségben történt az eset, de történhetett volna másutt is. Néhány évvel ezelőtt, amikor római sugallatra sok helyen áttették a nagyszombati szertartást és a feltámadási körmenetet a késő esti órákra, közelítve ezáltal a feltámadás valódi időpontjához, azt kellett tapasztalni, hogy sokan elmaradtak a templomból, mivel az új rend nem egyezett a régi idők óta kialakult családi szokásokkal, hogy tudniillik a feltámadás után ült asztalhoz a család és vágta meg a nagy sonkát, és evett-ivott ünnepi hangulatban. Látta ezt a plébános úr is, és keserűséget érzett, különösen azért, mert irigyelte a szomszédos település görögkeleti közösségét, akik nagy áhítattal vonultak fel gyertyás-énekes szertartásuk rendjében. - Valamit kellene tenni - gondolta, és azonmód megállapította, hogy a hagyományos vacsora a bökkenő, és csakis új hagyomány teremtésével formálhatja át híveit. Ha vacsora után érkeznek a templomba, oda az áhítat, ha éjjel kellene étkezniük...!? Hosszú gondolkodás következett, majd a tettek mezejére lépett. Mindenekelőtt szövetségesekre volt szüksége a hívek és a nem hívők köréből egyaránt. Felkereste a polgármestert, aki ugyan nem volt templomba járó ember, de többször is panaszkodott, hogy elkeseríti a mostani idők fokozódó széthúzása. Tudni kell róla, hogy mint fiatal ,reformer lett tanácselnök, még a rendszerváltozás előtt, de sokat tett annak érdekében, hogy a saját zsebére dolgozó, korrupt téeszelnököt félreállíthassák. Ezért aztán népszerű volt, és minden kormányzati ciklus idején őt választották polgármesterré. Vele egyezkedett most a plébános úr. Csak annyit kért, hogy a tervezett rendezvények alatt használhassák a kultúrházat és a nem kifejezetten egyházi szertartásokra a polgármester úr mozgósítsa a falu minden népét. A polgármester örömmel csapott a plébános úr markába, jó ötletnek tartotta a nagyhét átszervezését az összefogás újbóli kivirágoztatására. S most lássuk, mi is történt a plébános úr terve szerint, amelyben szerepelt egy borverseny, egy főzővetélkedő és egy feltámadás utáni agapé is. Hétfőn, kedden és szerdán este hat órára lelkigyakorlatot hirdettek minden évben, amire elég kevesen jöttek el. Most a hétfőit úgy hirdették meg, hogy utána, hét órakor a tér másik felén lévő kultúrházban tehetik meg a családok felajánlásaikat a szombat esti agapéra, és ekkor nevezhetnek be a borversenyre is. Már a templomban is többen voltak, mint rendesen, nem is szólva az utána rendezett gyűlésen. Senki sem akart kimaradni a „buliból”. A keddi lelkigyakorlat utánra az asszonyoknak receptcserélő összejövetelt hirdettek, a férfiak számára pedig pincemustrát, hogy kiválogathassák a versenyre nevezendő borokat. A szerdai lelkigyakorlatot pedig falugyűlés követte - ez a polgármester óhaja volt - ahol valószínűleg a szokottnál nagyobb egyetértésben történhet meg az aktuális ügyek megvitatása, így is történt. A nagycsütörtöki szertartás után következett a borverseny, amelyre az asszonyok a plébános úr kertjében megtapasztott új kemencét próbálták ki, pogácsa-, perec- és kenyérsütéssel, amit a borversenyre felkínált almához és sajthoz adtak. Nagypénteken a szertartás köré szervezték a borok értékelését, forrásvíz gyűjtését és szállítását, és a szertartás után sütötték meg a másnapi kenyeret és kalácsot az új kemencében. Ekkor készült el a vízben kelt lekváros táska is, amelyet az egyik család régi receptje szerint sütöttek. A recept 10 személyre, 1 kiló liszthez 1 csomag sütőport, 5 dkg elmorzsolt zsírt, sót, 2 dl tejet, 2 tojássárgáját és cukros tejben megfuttatott 5 dkg élesztőt kell keverni, össze kell gyúrni és alaposan kidolgozni. Az így megformált veknit azután zsírozott szalvétába kötik, és egy óráig hideg vízzel telt edényben kelesztik. Kinyújtják vékonyra, és 6 centis négy-